Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Várkonyi Sára: A tónál

Fotó: Horváth Andor Péter

És miről írtál? Hogy a tesóm… a féltesómat elrabolja egy emberkereskedő, de a delfinekkel együtt megmentjük. Az apának eszébe jut, hogy Hararében iskolába menet a sofőr egyszer ledudált egy kislányt az útról, aki a hátára kötve cipelte az iker öccseit.  

Bővebben ...
Költészet

Benyó Tamás versei

Fotó: Gajdos Attila

Miért elégszünk meg / az olcsó külcsínnel, / ha megtapasztaltuk, / milyen / szabadon / lebegni / a magzatvízben

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Tamás álma (részlet)

Fotó:

Legyen egy hűvöskék szoba, mint dédmamánál. Fehér lepedőkbe vagyunk csavarva, arcaink – minden éjszaka után – nyomot hagynak. Vállamra fordulok, a hátad nézem. A fakó part jut eszembe, fjordok szürke foltjai, tenyered középen két tátongó sebhely. Ujjaim átfúrják a nyers húst, az erek felkiáltanak és a sirályok szétrebbennek. Aztán Jeruzsálem.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Emese: Jan Palach nekifeszül a szélnek

Fotó: Sükösd Emese

Melyik város emlékezne szívesen / azokra, akiket falhoz állított?

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám ismét a Litmusz Műhelyben

Fotó: Bach Máté

Visszatérő vendégünk volt az adásban Nyerges Gábor Ádám költő, író, szerkesztő, akinek ezúttal nem a szokásos Litmusz-kérdéseket tettük fel, hanem egy részletet hallgathattunk meg Vasgyúrók című, megjelenés előtt álló novelláskötetéből, valamint verseket írtunk közösen a dobókockákkal.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám - Kerber Balázs - Körtesi Márton Litmusz versei

Fotó: Litmusz Műhely

Azt hiszem, lehallgat a telefonom. / Ő koncentrál, ha kókad a figyelmem, / Neki címzik tán a promóciót is, / Már nélkülem is rákattint időnként. / Ez a bánat, ez a bánat a civilizáció.

Bővebben ...
Próza

Kocsis Gergely: Várni a váratlant (regényrészlet)

Fotó: Raffay Zsófia

Rettegve érzi, hogy egyre jobban csúszik bele ebbe az álomvilágba, hívogatja, beszippantja. Térdhajlatában ugrálni kezd egy ideg, két rángás között végtelen lassúsággal telik az idő, a levegő is ritkásabbnak tűnik, légszomj gyötri. Hangokat hall a feje fölül, ez a lehetetlen közeg nagyon felerősíti a lépések döngését, mintha valaki a fején lépkedne. Pontosan tudja, ki járkál ott fent, és azt is, hogy miért csap zajt.

Bővebben ...
Költészet

Réder Ferenc versei

Fotó: Fárizs Mihály

Négy hónapja mozdulatlan. / De a hasa / ma egy kicsit langyosabb.

Bővebben ...
Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom? (Nemes Z. Márió)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...

A lépcső – Büki Regina meséje

Jó napot, én egy könyv vagyok. Barna borítóm, arany gerincem és ötszáz sárga lapom van. Korábban családi ereklyeként vándoroltam egyik család polcáról a másikra, most pedig itt heverek egy nagyon sötét, poros helyen, ki tudja mióta.

 

Büki Regina 2004.  november 21-én született Budapesten. Jelenleg a Szabó Magda Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola tanulója. Első, Szinibiniről álmodom című meséjét több díjjal is jutalmazták. Az írás mellett kedvenc időtöltése az olvasás. Az idei tanévben két nagy vágya is teljesült: elkezdett hárfázni és franciául tanulni. Felnőtt korában író szeretne lenni.

 

Jó napot, én egy könyv vagyok. Barna borítóm, arany gerincem és ötszáz sárga lapom van. Korábban családi ereklyeként vándoroltam egyik család polcáról a másikra, most pedig itt heverek egy nagyon sötét, poros helyen, ki tudja mióta. Pedig milyen jó dolgom volt! Legutóbbi családom is nagy becsben tartott. A Szenteste fénypontja volt, amikor felolvastak belőlem egy-egy fejezetet. Még most is érzem a mézeskalács illatát és hallom, ahogy ropog a tűz a kandallóban.

 

Huh! Jajj… Mi ez a nagy fény? És mi ez a dübörgés? Hé, gyerekek, velem nem szabad így bánni! Újra levettek a polcról, vagyis inkább fogalmazzunk úgy, hogy erről a polcról most vettek le először. De ahogy látom nem egy művelt fiatalember vagy hölgy, hanem két rakoncátlan kölyök, ráadásul ikrek.

 

Szóval, lehoztak arról a sötét poros helyről egy hosszú csigalépcsőn és most nézegetik az én szép írásaimat. Én meg mindjárt elalszom. Nem vagyok hozzászokva, hogy ennyit lapozgassanak, mivel általában annyit alszom, amennyit csak akarok, de most ez a két kisgyerek már órák óta lapozgatja a selymes lapjaimat. Vajon mit kereshetnek? Dolgozatra tanulnak? De hát még olyan kicsik. Mit kotorásznak bennem ennyit!?

 

Auuu! Ez fáj! Mit csináltok a lapjaimmal! Hé! Ez egy szamárfül! Neeee! Miért gondoljátok, hogy ha rám léptek attól magasabbak lesztek! A bölcs emberek nem centikben mérik a magasságot, hanem tudásban! És hogy került rám ez a nehéz autó? Nem vagyok én teherszállító, ettől gerincferdülést kapok! Most meg sátorként használnak Barbie baba táborozásához.

 

Az őskorban nem bántak így a könyvvel! Mondjuk ők sem becsülték jobban, mert egyetlen őskori történelmi forrás sem emlékezik meg rólunk, csak a szakócáról, meg a baltáról, meg csupa veszélyes szerszámról. Pedig ha tudták volna, hogy ott volt a csodálatos könyv is, akkor egy nap alatt végeztek volna a történészek az őskor kutatásával!

 

- Georgina, Balázs! Vacsora! Majd holnap befejezitek… Mit csináltok azzal a szegény könyvvel?

 

Na végre, egy érett férfihang. Neki csak szót fogadnak a gyerekek! Huhh! Már megijedtem, hogy meg kell szólítanom a gyerekeket ahhoz, hogy véget érjenek a megpróbáltatásaim.

 

Amikor a szobába belépett a férfihang forrása, kiderült, hogy egy apuka és nagyon hasonlított legutóbbi gazdámra.

 

- Nahát, hogy milyen régóta kerestem ezt a könyvet! – szólt az apuka. Hol találtátok?

- Hááát, az úgy volt, hogy unatkoztunk és felmentünk a padlásra kincset keresni, de csak ezt a régi, poros könyvet találtuk.

 

- Annak nem örülök, hogy engedély nélkül mentetek a padlásra, de nagyon nagy kincset találtatok! Ez egy varázslatos könyv, aminek a titkát még én sem tudtam megfejteni. Amikor 13 éves voltam Karácsonykor ezt a részt olvasta fel az apukám:

 

„ Tizenharmadik fejezet

Hosszú idők óta a könyvben rejtőzködik egy végtelen hosszú lépcső. Híres költők, írók és tudósok próbálkoztak már a megmászásával. A lépcsőnek nincs egy konkrét helye, minden alkalommal máshol bukkan fel a könyvben.”

 

- És ez igaz? – kérdezi Balázs.

- Ami ebben a könyvben van az soha nem hazugság, de az után a Karácsony után elköltöztünk és azt hittem, hogy a könyv elveszett, így sosem tudtam meg hova vezet az a lépcső.

 

De jó! Régóta vártam már arra, hogy valaki újra megmássza a lépcsőmet! Korábban soha nem gondoltam, hogy valami különös dolog van bennem. A vacsora ideje alatt, a két gyerek nem volt annyira felszabadult, mint máskor. Szerintem mind a kettőnek az járt a fejében, hogy meg kell keresnie a lépcsőt és meg kell tudniuk, hogy mi rejtőzik a végén.

 

A gyerekek lefekvés után kisettenkedtek és elkezdték OLVASNI a könyvet, majd azon vették észre magukat, hogy haladtak felfelé a lépcsőn. Egyszer csak egy gyönyörű szobában találták magukat. Leültek a kanapéra, körülnéztek és a szoba közepén ott állt egy asztal, az asztalon pedig egy könyv, ami ismét felkeltette az érdeklődésüket. Végigolvasták ezt a könyvet is és rájöttek, hogy még újabb és újabb lépcsős kalandok várnak rájuk.