Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Várkonyi Sára: A tónál

Fotó: Horváth Andor Péter

És miről írtál? Hogy a tesóm… a féltesómat elrabolja egy emberkereskedő, de a delfinekkel együtt megmentjük. Az apának eszébe jut, hogy Hararében iskolába menet a sofőr egyszer ledudált egy kislányt az útról, aki a hátára kötve cipelte az iker öccseit.  

Bővebben ...
Költészet

Benyó Tamás versei

Fotó: Gajdos Attila

Miért elégszünk meg / az olcsó külcsínnel, / ha megtapasztaltuk, / milyen / szabadon / lebegni / a magzatvízben

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Tamás álma (részlet)

Fotó:

Legyen egy hűvöskék szoba, mint dédmamánál. Fehér lepedőkbe vagyunk csavarva, arcaink – minden éjszaka után – nyomot hagynak. Vállamra fordulok, a hátad nézem. A fakó part jut eszembe, fjordok szürke foltjai, tenyered középen két tátongó sebhely. Ujjaim átfúrják a nyers húst, az erek felkiáltanak és a sirályok szétrebbennek. Aztán Jeruzsálem.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Emese: Jan Palach nekifeszül a szélnek

Fotó: Sükösd Emese

Melyik város emlékezne szívesen / azokra, akiket falhoz állított?

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám ismét a Litmusz Műhelyben

Fotó: Bach Máté

Visszatérő vendégünk volt az adásban Nyerges Gábor Ádám költő, író, szerkesztő, akinek ezúttal nem a szokásos Litmusz-kérdéseket tettük fel, hanem egy részletet hallgathattunk meg Vasgyúrók című, megjelenés előtt álló novelláskötetéből, valamint verseket írtunk közösen a dobókockákkal.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám - Kerber Balázs - Körtesi Márton Litmusz versei

Fotó: Litmusz Műhely

Azt hiszem, lehallgat a telefonom. / Ő koncentrál, ha kókad a figyelmem, / Neki címzik tán a promóciót is, / Már nélkülem is rákattint időnként. / Ez a bánat, ez a bánat a civilizáció.

Bővebben ...
Próza

Kocsis Gergely: Várni a váratlant (regényrészlet)

Fotó: Raffay Zsófia

Rettegve érzi, hogy egyre jobban csúszik bele ebbe az álomvilágba, hívogatja, beszippantja. Térdhajlatában ugrálni kezd egy ideg, két rángás között végtelen lassúsággal telik az idő, a levegő is ritkásabbnak tűnik, légszomj gyötri. Hangokat hall a feje fölül, ez a lehetetlen közeg nagyon felerősíti a lépések döngését, mintha valaki a fején lépkedne. Pontosan tudja, ki járkál ott fent, és azt is, hogy miért csap zajt.

Bővebben ...
Költészet

Réder Ferenc versei

Fotó: Fárizs Mihály

Négy hónapja mozdulatlan. / De a hasa / ma egy kicsit langyosabb.

Bővebben ...
Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom? (Nemes Z. Márió)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...

Borbáth Péter meséje

De Niru mindenképp be akart lépni a boltba. Bent fenyőpolcokon, dobozokba zárva sorakoztak a zajok. Volt itt minden: kerítésléc közé szorult nyekergések, csikarfa koronájába tapadt óbégatás, pázsiton megtelepedett pittyegések, rikoltások, üvöltések, halk csuszkorálások, alig hallható szuszogások, mézcsepp zuhanásának hangja és hosszan kitartott csendek.

Borbáth Péter 1980-ban született. Író, szövegíró, műfordító, túravezető, a FISZ könyvekszerkesztője. Első kötete Sündör és Niru. Sündör nyomában címmel látott napvilágot a Csimota Kiadó gondozásában, 2015-ben.

 

Ushguli

 

Eljutnak Ushguliba, ahol Niru egy különös boltra bukkan

 

Ellaposodtak a hegycsúcsok, eltűntek a dombok, egyre fakultak a színek, ahogy közeledtek az Ushguli-fennsíkhoz. A fennsík tökéletesre csiszolt, rétegelt fehér kockaként emelkedett ki a tájból. Megálltak alatta. A rettenthetetlen Tivonul Buffogó hajában riadtan csoportosultak a zöldes hernyók, úgy nézték a fénylő várost, de maga Buffogó is nyugtalanul pillogott Ushguli felé. Kinézett magának egy süppedéket, bevackolta magát, és csak úgy mellékesen odabökte Niruéknak:

 

– Pihennünk kell, ételt szerezni, mielőtt a Villámzóna felé indulunk. Én itt tábort verek. Ti felmehettek Ushguliba, nekem nincs nagy kedvem hozzá.

 

– De miért nem jössz velünk?

 

– Ushguliban minden olyan tiszta, csupa rend az egész város – fintorgott –, szinte megvakulok attól a nagy fényességtől. A lakói meg fennhordják az orrukat, nincs nekem ott semmi keresnivalóm. De ti azért menjetek fel nyugodtan! – helyezte magát kényelembe Buffogó.

 

Bocskoján és Niru először tanácstalanul néztek egymásra, aztán egy csillogó felvonóval percek alatt ott termettek Ushguli kapujában.

 

Ushguliban tényleg minden tiszta volt, lakói fehér klepetusban mászkáltak a frissen suvickolt utcákon. Szőrtelen, kisimult arcú lények lépdeltek, és udvariasan mosolyogtak minden szembejövőre.

 

Az ablakokon nem volt függöny, a szobákban alig voltak tárgyak, a szagok gyöngék voltak és szelídek, a zajok csöndesek és kezesek. Tökéletes nyugalom honolt mindenütt. Bocskoján zavartan takargatta porlepte csizmaszárát, lyukacsos nadrágját, ideges mosollyal köszönt vissza a járókelőknek.

 

Nirut teljesen magával ragadta a város, megállt egy kirakat előtt, és csak nézett befelé.

 

„Zajok, zörejek, csendek – jutányos áron” – állt a bolt cégérén.

 

– Keressünk valami piacot, hogy annak a szerencsétlen Tivonulnak is vigyünk valamit enni – ráncigálta Niru köpenyét Bocskoján.

 

De Niru mindenképp be akart lépni a boltba. Bent fenyőpolcokon, dobozokba zárva sorakoztak a zajok. Volt itt minden: kerítésléc közé szorult nyekergések, csikarfa koronájába tapadt óbégatás, pázsiton megtelepedett pittyegések, rikoltások, üvöltések, halk csuszkorálások, alig hallható szuszogások, mézcsepp zuhanásának hangja és hosszan kitartott csendek.

 

A pult mögül szikár, ősz alak mosolygott Nirura:

 

– Mi tetszik?

 

– Én… én… én is… zajokat gyűjtök!

 

– Vannak frissen szedett csippanásaim, terráriumban tartható karistolások, vagy itt van ez a különleges csöndszőnyeg – terítette ki Niru elé a pultra. Nem hitte volna, hogy rajta kívül bárkit is érdekelhet a zajok gyűjtése, venni akart valamit ettől az öregtől vagy legalább beszélgetni vele, de csak bámulta a csöndszőnyeget.

 

– Én soha ilyen sokféle zajt nem láttam még!

 

– Gyere hát! – az öreg zajkereskedő körbevezette a hátsó raktárban is. Niru minden egyes zajhoz közel hajolt, úgy vizsgálgatta őket.