Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Benkovics Judit: Tíz perc

Fotó: a szerző archívuma

Mellénk lép egy szemüveges ember, nagyon magas, vicces kalapban és fekete pólóban, hatalmas bőrönddel, próbálom kitalálni vajon mi lehet benne. Talán egy torta. Az mégsem lehet, mert elolvadna. Vagy egy varázspálca, bár ahhoz túl nagy az a táska, pedig akkor idevarázsolhatná a vonatunkat.

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold: Egy falunak tizennégy meséje

Fotó: Kelemen Kinga

A gyászfalu gyilkosai / magukra veszik a következő éjeket.

Bővebben ...
Próza

Takács-Csomai Zsófia: Extraszisztolé

Fotó: a szerző archívuma

Próbálom felidézni a hetekkel ezelőtti önfeledtséget, de olyan távolinak érzem, mintha sosem lett volna. Arcomat megtörölve a tükörbe nézek. Jóideje mindent más szemmel látok, beleértve magamat is.

Bővebben ...
Költészet

Filotás Karina: Ez a város

Fotó: Besenyei Lili

szél cibálja plakátbőrét, / bordái között lüktet a Duna

Bővebben ...
Próza

Meggyes Viola: Unakit

Fotó: a szerző archívuma

Kereszt autója furcsa volt. Egy régi BMW, amiben nem működött a sebességmérő, az volt a csoda, hogy egyáltalán elindult. Attól tartottam, ha felnyitom a motorháztetőt, a motor helyett egy seprűt találok benne.

Bővebben ...
Költészet

Hegedüs Anna versei

Fotó: Tóth Anna

borkán leszek a sufniban / levesznek évente egyszer

Bővebben ...
Költészet

Martzy Réka: lányok

Fotó: Szűcs Anna Emília

darazsakra lépünk néha, / hogy sírhassunk, mert így láttuk

Bővebben ...
Próza

György Alida: Pű, pű, pű

Fotó: a szerző archívuma

Még a tavalyelőtti esés után figyeltem fel rá, hogy mindenki sokkal kedvesebb, ha bottal járok, úgyhogy már inkább le sem teszem. Ha meglátok valakit az utcán, rögtön görbítem a hátam. Olyankor megállnak, érdeklődnek a hogylétem felől. Én meg mondom nekik, hogy egyedül vagyok, nincs segítségem, derekam, hátam, lábam, kezem fáj, de lényeg, hogy egészség legyen.

Bővebben ...
+SZIF

Szita György visszatér: Török Lajos interjúja Győri Péterrel

A 96. Ünnepi Könyvhéten jelenik meg a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány kiadásában Szita György nyolc kötetből álló bűnügyiregény-sorozatának első három darabja. A szerző neve a mai magyar krimiolvasók számára aligha ismerős. Azok viszont, akiknek a Kádár korszak népszerű irodalma valaha a látóterükbe került, talán emlékeznek arra, hogy Szitának az 1980-as évek végén két bűnügyi regénye is megjelent.

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Bánki Benjámin: izommemória

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kazsimér Soma: Légzőnyílásaimon keresztül először kapok levegőt

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kupihár Rebeka: ünnepnapok

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...

Mintha csak álmomban látnám

Dezső Andrea: Mamuska, Csimota Kiadó, Budapest, 2010.
A méhek sem zümmögtek. A hangyák megálltak és letették a morzsát. A fecskék röpte megszakadt, a fecskefiókák kitátott szája sem mozdult a meleg sárfészkekben. Még az érett almák puffanása sem hallatszott körülöttünk. A szél megállt, a csillagok forgása megtorpant egy pillanatra…

Pogány Eszter 1991-ben született Budapesten. Idén szerzett diplomát a Károli Gáspár Református Egyetem magyar-angol szakán. Jelenleg az ELTE irodalom- és kultúratudomány mesterképzésének hallgatója.

 

 

Dezső Andrea Mamuska című mesekönyve, amely Szabó T. Anna fordításában, a Csimota Könyvkiadó gondozásában 2010-ben jelent meg, több szempontból is különleges olvasmány lehet. A gyermeki gyász tematizálásával hiánypótlónak tekinthető – a gyermekirodalom legutóbbi hasonló törekvést felmutató fejleménye, Kollár Árpád Milyen madár című kötete mellett. A szöveget a szerző saját, mesebeli világba kalauzoló fekete-fehér grafikái szelik át, amelyek kiegészítik és továbbgördítik a mese folyamát.

 

A mesekönyv struktúráját tekintve négy történetet ölel fel, s rendhagyó módon a mesélés aktusa is része lesz az egyes fejezeteknek – a történetek anya és lánya dialógusában képződnek meg. Talán ennél is meglepőbb az a gesztus, hogy a mesék elbeszélője nem az anya, hanem a kislány. E mikrotörténetek mind az elhunyt nagymama alakja körül bonyolódnak. A gyermekelbeszélő gyakran hivatkozik emlékezetére a mesélés során, habár annak hitelességét az anya közbevágásai, hitetlenkedése minduntalan kétségbe vonják. Az anya szólamából derül ki már a legelső mesében (Az árvíz), hogy a nagymama halott, s e ténnyel kívánja cáfolni a történet valószerűségét („Mamuska egy hónappal az árvíz előtt halt meg”[1]). Ugyanakkor már ebben a legelső fejezetben maga az elbeszélő egy hasonlatban összekapcsolja fantázia és emlékezet tartományait: „Jól emlékszem az árvízre, mintha csak álmomban látnám.”[2] Az elbeszélő az elbeszélt történeteknek részese is; hol ezt kérdőjelezi meg az anya (A vőlegényvásár – „Már hogy emlékezhetnél? – háborog a mama. – Hiszen akkor te még nem is éltél.”[3]), hol a jelenetezés ellen emel kifogást (A kertben – „Egyszer eltévedtem Mamuska kertjében – mondom a mamámnak. – Nahát – mondja ő –, hiszen az a kert csak akkorka volt, mint egy zsebkendő.”[4]). Ilyen módon a történetek nem emléktöredékek puszta felidézéseként jelentkeznek – a közbevetések kiemelik költött mivoltukat; az anya pedig egy olyan kontroll-instanciává válik, amely megpróbálja a valósághoz visszatéríteni a kislányt. Kiemelt fontosságú lesz a vizuális tapasztalatszerzés, több szöveghelyen is hivatkozik a narrátor saját látására, élő, élettelen, emberi és nem emberi tekintetére. Mindezek közül talán a legfontosabb az anyai tekintet, amely két ponton is az elbeszélő tudatáig hatol: „A mama engem néz, mintha tudná, hogy mire gondolok…”[5] illetve: „Mama rám néz, mintha olvasna a gondolataimban.”[6]

 

A mesék dramaturgiája csaknem azonos ívet jár be: a gyermekelbeszélő mesélni kezd, az anya kétségeinek ad hangot, a mese tovább folytatódik, majd az anya elküldi a kislányt.  Az első két történetben ez az imperatívusz a „futás játszani!”, és annak variációja: „menj játszani”, a harmadikban: „Menj, nézegesd egy kicsit a képeskönyveidet”[7]. Ezt követően egy titkos ajtón át, vagy egy titkos jelre előlépnek az elbeszélő képzeletbeli barátai, Dadi és Jaji. E két karakterrel a szöveg visszatér a fantázia talajára, s az első három fejezet ugyanazon képpel zárul – az elbeszélővel, amint barátaival játszik. Az első fejezetben Dadi és Jaji mesélnek is az elbeszélőnek: „…mesélnek a városukról ott a fal túloldalán, meg a kertekről, igen, a legtöbbet a kertekről mesélnek…”[8] A kert motívuma aztán a harmadik mese (A kertben) színtereként jelentkezik újra. Ez a fejezet hangulatában már előkészíti az utolsó történetet, amely a nagymama szimbolikus eltemetéséről számol be. A kertben sötétebb tónusához járul az elveszés, a válaszképtelenség, a félhomály és az erőteljes, szinesztetikus illat-benyomások. „…a levelek alatti zöld derengésben úgy éreztem magam, mintha egy üvegben ülnék. A földnek gombaszaga és sötétszaga és könnyszaga volt… Mamuska engem keresett. Hallottam a hangját magasan a levelek és a fejem fölött. De aludtam már, nem tudtam válaszolni. Sötét volt, mire felébredtem, nem tudtam, hol vagyok.”[9]

 

Az utolsó fejezet, A búcsú, mint már említettem, Mamuska temetését beszéli el – a temetés szimbolikus a tekintetben, hogy a nagymama képe kerül egy csokoládés dobozban a földbe. Már felütésében is eltér az előző fejezetektől, mivel a mese a képzeletbeli barátokkal való játékkal indít. A temetést erdei állatok és égitestek kísérik, a búcsút követően egy pillanatra csend áll be – amelynek leírása talán a legköltőibb, legsikerültebb része a szövegnek: „A méhek sem zümmögtek. A hangyák megálltak és letették a morzsát. A fecskék röpte megszakadt, a fecskefiókák kitátott szája sem mozdult a meleg sárfészkekben. Még az érett almák puffanása sem hallatszott körülöttünk. A szél megállt, a csillagok forgása megtorpant egy pillanatra…” Ez után a kerettörténetben is változás áll be, az anya már nem az ellentételezést képviseli: „– Igen. Pontosan így történt – mondja a mama, és megsimogatja a fejemet. Aztán váratlanul így szól: „– Mit szólnál ahhoz, ha meghívnánk Dadit és Jajit ma este vacsorára?”[10] E gesztus egyrészről értelmezhető úgy, mint az anya bekapcsolódása a játékba, a mese legitimációja. Ha viszont a képzeletbeli barátok történet elején való fellépését nem csupán szerkezeti eltérésként értékeljük, és jelenlétüket a fantáziaműködéssel azonosítjuk, feltehető, hogy már maga a kerettörténet, az anya-gyermek dialógus is a képzelet terméke ebben a fejezetben. Amennyiben efelől olvassuk, ha nem is tragikus, de mindenképpen nyomasztó színezetet kap a szövegvilág egésze – egy a gyermeke gyászát elutasító anyával, és egy kislánnyal, aki szomorúságát képzeletbeli barátokkal való játszadozásba és konfabulációba kanalizálja, sőt, az anyjától várt vigasztaláshoz is csak a képzelet világában jut hozzá.

         

 


[1] DEZSŐ Andrea, Mamuska, Bp., Csimota, 2010, 7.

[2] Uo.

[3] Uo., 14.

[4] Uo., 25.

[5] Uo., 14.

[6] Uo., 25.

[7] Uo., 31.

[8] Uo., 11.

[9] Uo., 28-29.

[10] Uo., 37.