Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...

Mintha csak álmomban látnám

Dezső Andrea: Mamuska, Csimota Kiadó, Budapest, 2010.
A méhek sem zümmögtek. A hangyák megálltak és letették a morzsát. A fecskék röpte megszakadt, a fecskefiókák kitátott szája sem mozdult a meleg sárfészkekben. Még az érett almák puffanása sem hallatszott körülöttünk. A szél megállt, a csillagok forgása megtorpant egy pillanatra…

Pogány Eszter 1991-ben született Budapesten. Idén szerzett diplomát a Károli Gáspár Református Egyetem magyar-angol szakán. Jelenleg az ELTE irodalom- és kultúratudomány mesterképzésének hallgatója.

 

 

Dezső Andrea Mamuska című mesekönyve, amely Szabó T. Anna fordításában, a Csimota Könyvkiadó gondozásában 2010-ben jelent meg, több szempontból is különleges olvasmány lehet. A gyermeki gyász tematizálásával hiánypótlónak tekinthető – a gyermekirodalom legutóbbi hasonló törekvést felmutató fejleménye, Kollár Árpád Milyen madár című kötete mellett. A szöveget a szerző saját, mesebeli világba kalauzoló fekete-fehér grafikái szelik át, amelyek kiegészítik és továbbgördítik a mese folyamát.

 

A mesekönyv struktúráját tekintve négy történetet ölel fel, s rendhagyó módon a mesélés aktusa is része lesz az egyes fejezeteknek – a történetek anya és lánya dialógusában képződnek meg. Talán ennél is meglepőbb az a gesztus, hogy a mesék elbeszélője nem az anya, hanem a kislány. E mikrotörténetek mind az elhunyt nagymama alakja körül bonyolódnak. A gyermekelbeszélő gyakran hivatkozik emlékezetére a mesélés során, habár annak hitelességét az anya közbevágásai, hitetlenkedése minduntalan kétségbe vonják. Az anya szólamából derül ki már a legelső mesében (Az árvíz), hogy a nagymama halott, s e ténnyel kívánja cáfolni a történet valószerűségét („Mamuska egy hónappal az árvíz előtt halt meg”[1]). Ugyanakkor már ebben a legelső fejezetben maga az elbeszélő egy hasonlatban összekapcsolja fantázia és emlékezet tartományait: „Jól emlékszem az árvízre, mintha csak álmomban látnám.”[2] Az elbeszélő az elbeszélt történeteknek részese is; hol ezt kérdőjelezi meg az anya (A vőlegényvásár – „Már hogy emlékezhetnél? – háborog a mama. – Hiszen akkor te még nem is éltél.”[3]), hol a jelenetezés ellen emel kifogást (A kertben – „Egyszer eltévedtem Mamuska kertjében – mondom a mamámnak. – Nahát – mondja ő –, hiszen az a kert csak akkorka volt, mint egy zsebkendő.”[4]). Ilyen módon a történetek nem emléktöredékek puszta felidézéseként jelentkeznek – a közbevetések kiemelik költött mivoltukat; az anya pedig egy olyan kontroll-instanciává válik, amely megpróbálja a valósághoz visszatéríteni a kislányt. Kiemelt fontosságú lesz a vizuális tapasztalatszerzés, több szöveghelyen is hivatkozik a narrátor saját látására, élő, élettelen, emberi és nem emberi tekintetére. Mindezek közül talán a legfontosabb az anyai tekintet, amely két ponton is az elbeszélő tudatáig hatol: „A mama engem néz, mintha tudná, hogy mire gondolok…”[5] illetve: „Mama rám néz, mintha olvasna a gondolataimban.”[6]

 

A mesék dramaturgiája csaknem azonos ívet jár be: a gyermekelbeszélő mesélni kezd, az anya kétségeinek ad hangot, a mese tovább folytatódik, majd az anya elküldi a kislányt.  Az első két történetben ez az imperatívusz a „futás játszani!”, és annak variációja: „menj játszani”, a harmadikban: „Menj, nézegesd egy kicsit a képeskönyveidet”[7]. Ezt követően egy titkos ajtón át, vagy egy titkos jelre előlépnek az elbeszélő képzeletbeli barátai, Dadi és Jaji. E két karakterrel a szöveg visszatér a fantázia talajára, s az első három fejezet ugyanazon képpel zárul – az elbeszélővel, amint barátaival játszik. Az első fejezetben Dadi és Jaji mesélnek is az elbeszélőnek: „…mesélnek a városukról ott a fal túloldalán, meg a kertekről, igen, a legtöbbet a kertekről mesélnek…”[8] A kert motívuma aztán a harmadik mese (A kertben) színtereként jelentkezik újra. Ez a fejezet hangulatában már előkészíti az utolsó történetet, amely a nagymama szimbolikus eltemetéséről számol be. A kertben sötétebb tónusához járul az elveszés, a válaszképtelenség, a félhomály és az erőteljes, szinesztetikus illat-benyomások. „…a levelek alatti zöld derengésben úgy éreztem magam, mintha egy üvegben ülnék. A földnek gombaszaga és sötétszaga és könnyszaga volt… Mamuska engem keresett. Hallottam a hangját magasan a levelek és a fejem fölött. De aludtam már, nem tudtam válaszolni. Sötét volt, mire felébredtem, nem tudtam, hol vagyok.”[9]

 

Az utolsó fejezet, A búcsú, mint már említettem, Mamuska temetését beszéli el – a temetés szimbolikus a tekintetben, hogy a nagymama képe kerül egy csokoládés dobozban a földbe. Már felütésében is eltér az előző fejezetektől, mivel a mese a képzeletbeli barátokkal való játékkal indít. A temetést erdei állatok és égitestek kísérik, a búcsút követően egy pillanatra csend áll be – amelynek leírása talán a legköltőibb, legsikerültebb része a szövegnek: „A méhek sem zümmögtek. A hangyák megálltak és letették a morzsát. A fecskék röpte megszakadt, a fecskefiókák kitátott szája sem mozdult a meleg sárfészkekben. Még az érett almák puffanása sem hallatszott körülöttünk. A szél megállt, a csillagok forgása megtorpant egy pillanatra…” Ez után a kerettörténetben is változás áll be, az anya már nem az ellentételezést képviseli: „– Igen. Pontosan így történt – mondja a mama, és megsimogatja a fejemet. Aztán váratlanul így szól: „– Mit szólnál ahhoz, ha meghívnánk Dadit és Jajit ma este vacsorára?”[10] E gesztus egyrészről értelmezhető úgy, mint az anya bekapcsolódása a játékba, a mese legitimációja. Ha viszont a képzeletbeli barátok történet elején való fellépését nem csupán szerkezeti eltérésként értékeljük, és jelenlétüket a fantáziaműködéssel azonosítjuk, feltehető, hogy már maga a kerettörténet, az anya-gyermek dialógus is a képzelet terméke ebben a fejezetben. Amennyiben efelől olvassuk, ha nem is tragikus, de mindenképpen nyomasztó színezetet kap a szövegvilág egésze – egy a gyermeke gyászát elutasító anyával, és egy kislánnyal, aki szomorúságát képzeletbeli barátokkal való játszadozásba és konfabulációba kanalizálja, sőt, az anyjától várt vigasztaláshoz is csak a képzelet világában jut hozzá.

         

 


[1] DEZSŐ Andrea, Mamuska, Bp., Csimota, 2010, 7.

[2] Uo.

[3] Uo., 14.

[4] Uo., 25.

[5] Uo., 14.

[6] Uo., 25.

[7] Uo., 31.

[8] Uo., 11.

[9] Uo., 28-29.

[10] Uo., 37.