Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Klein Mari: Ágyban Prousttal

Fotó: a szerző archívuma

Újra meg újra felszítottad a tested, reggel hatig, amíg a maradék félsz ki nem rázkódott belőle. Míg ki nem világosodott. Mert akkor megbizonyosodtál: a denevérek már hazatértek, és bevackoltak a háztömb hasadékaiba.

Bővebben ...
Költészet

Gulisio Tímea versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Vasalt zoknival fojtják meg anyát

Bővebben ...
Próza

Bali Péter: take this longing

Fotó: a szerző archívuma

Mitteleuropa nem létezik, soha nem is létezett, a porosz nagyhatalmi törekvéseket melegítették újra egyfajta prémium kulturkampf díjcsomagként, melynek lényege annyi, hogy Németország (és a Volkswagen-konszern) neokoloniális törekvéseit támogassák.

Bővebben ...
Próza

Ambrus Máté: A forradalmár

Fotó: a szerző archívuma

Egyszer séta közben baljával belém karolt, a gangkorlát virágjainak rozsdás fémfonatán keresztül nézett az alattunk tátongó mélységbe, s amikor észrevette az udvar foltokban hiányos keramitburkolatát, megjegyezte, hogy az régen nem ilyen volt, a forradalomban szedték fel egy részét, hogy barikádot építsenek belőle.

Bővebben ...
Költészet

Szabó Imola Julianna versei

Fotó: A szerző archívuma

ne tudja senki / hogy nem érzel / csak megkönnyebbülést

Bővebben ...
Költészet

Bene Adrián: Kimérapalota

Fotó: A szerző archívuma

eltévedt bent egyszer egy kimérajaguár

Bővebben ...
Próza

Hegyi Damján: Jonatán a sakk-klub előtt

Fotó: a szerző archívuma

Közelebb lépett, figyelmesen kémlelte, mert nem hitt a szemének. Amit látott: egy kisujj legfelső ujjperce. Az ujjperc vége élénkpirosan vibrált, a köröm rajta olyan egészséges volt, mint egy most szüretelt gyümölcs.

Bővebben ...
Folyó/irat/mentés

Tóth-Csiki Zsuzsanna: „És formák eleven térfogata kitölt alkatot, kompozíciót” – januári, februári lapszemle

Montázs: SZIFONline

Egyik kedvenc szpotom Budapesten a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi könyvtára. Nem volt kérdés, hogy oda ülök majd be folyóiratokat olvasni, miután megkaptam a felkérést a szemlére.

Bővebben ...
Műfordítás

Billy Collins: Őrültek (f. Góz Adrienn)

Fotó: A szerző Facebook-oldala

Figyeltem, ahogy a versem a kocsma / homlokfalára száll

Bővebben ...
Költészet

Szegedi Dominika versei

Fotó: A szerző archívuma

Egy megfeszülő mellkas alatt él

Bővebben ...
Próza

Szirmai Panni: Szembogár

Fotó: a szerző archívuma

Zorka négyévesen látott egy vak koldust a piac mellett térdelni, a szemgolyója helyén fehér köd gomolygott. Látás helyett kenyérérét és aprópénzért rimánkodott.

Bővebben ...

Csehy Flóra művei

A leégett fű már csak parázs. / Felgyúlt, elégett, nincs maradás! // Nincs már lehetőség, hogy eltűnjön a parázs. / Jaj, ez a parázs mekkora gondot hoz ránk! / Búza így nem nő majd. A virágok is becsukódnak. / Jaj, az a fű, az az ártatlan fű, hogy éghetett le most!

Csehy Flóra 2006-ban született Dunaszerdahelyen. Jelenleg a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola tanulója. A 2015-ös FISZ tábor közönségdíjasa.

 

 

Az ember, aki nem kért fagyit

 

Egy ember bement a fagyizóba, és így szólt:

 

– Jó napot kívánok! Én nem kérek fagyit!

– Renden, uram, akkor tessék félreállni...

– De nekem jogom van itt állni, és különben is megmondtam, hogy nem kérek fagyit!

– Hát, ha esetleg mégis meggondolná magát...

– Maga süket? Százszor megmondtam, hogy nem kérek fagyit! Nem kérek citromosat, puncsosat, csokisat, de még pisztáciásat se! Nem érti? Nem kérek fagyit!

– Rendben, csak ne tartsa fel a sort!

– De én olyan vagyok, mint egy igazi vevő, csak én nem kérek fagyit!

– Akkor mit kér?

– De itt az a kérdés, hogy mit nem kérek!

– És akkor mit nem kér?

– Mondtam már: nem kérek fagyit! Se citromosat, se puncsosat, se csokisat, de még pisztáciásat se!

– Jó, akkor nem adok se citromosat, se puncsosat, se csokisat, de még pisztáciásat se! Tessék. Vagy: nem tessék.

 

– Köszönöm, én meg akkor nem fizetek. Örülök, hogy végre megértjük egymást.

 

A férfi boldogan ment ki a fagyizóból.

 

 

A jüveszkülei húsdaráló (vigyázat: horror!)

 

Új finn lektornő érkezett Pozsonyba. Kedvenc étele a húsgombóc volt, de nem volt darálója, ezért a kollégáitól kapott egyet ajándékba. 

 

Hiába várták a munkahelyén, egy hétig az egyetem felé se nézett. Akkor felhívták telefonon, de egy különös hang szólalt meg: – Halló, halló, itt Kotka lektornő húsdarálója beszél!

–Ugyan, Kotka kisasszony, ne viccelődjön velünk!

 

De a hang tovább darálta:

 

–Én igenis egy húsdaráló vagyok!

–És hol a lektornő?

–Épp az imént daráltam le. Szinte beleizzadtam.

 

Azt hitték, hogy Kotka kisasszony megbolondult. Amikor az ápolók megérkeztek, a konyhában csak egy darálót, és néhány tányér darált húst találtak.

 

–Hol lehet a lektornő? – kérdezték.

–Hát, itt! – mondta nyugodt hangon a húsdaráló, és szép lassan őket is feldolgozta.

 

Amikor a rendőrfőnök érkezett meg, nagyjából ugyanez történt. Ükszkaksz kapitány, a finn nyomozó azonban nem volt ijedős:

 

–Jüveszkülében a darálók gyakran viselkednek így – állapította meg fahangon. Elővette a pisztolyát, és lőtt. A daráló holtan rogyott össze. 

 

Hát igen, a jüveszkülei darálók már csak ilyenek. Elhiszitek?

 

 

A leégett fű (ez ám vers!)

 

A leégett fű már csak parázs.

Felgyúlt, elégett, nincs maradás!

 

Nincs már lehetőség, hogy eltűnjön a parázs.

Jaj, ez a parázs mekkora gondot hoz ránk!

Búza így nem nő majd. A virágok is becsukódnak.

Jaj, az a fű, az az ártatlan fű, hogy éghetett le most!