Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Sarnyai Benedek: zájed

Fotó: a szerző archívuma

Amíg helyet keresek az érkezési csarnokban, azon tűnődöm, hogy hívják Anna szüleit. Két éve vagyunk együtt, még egyszer sem találkoztam velük. Ismerem az arcukat, annyiszor láttam a profilképüket, hogy a Jóisten is beleunhatott a számolásba. De hogy hívják őket?

Bővebben ...
Próza

Nagy Olivér Ábel rövidprózái

Fotó: a szerző archívuma

azt hogy minden talalkozas semmilyen

nem csinalunk semmit

a beszelgetesek is csak ures fecsegesek

Bővebben ...
Próza

Sándor Anna Viola: Nem beszélünk soha

Fotó: a szerző archívuma

Az apja akkoriban éjjelente a fülembe duruzsolt, ne is álmodjak róla, sose fogom megtudni a titkát. Erősen hozzábújtam, ő átölelt, az apja érintését éreztem a bőrömön, a horkolása, a szemébe lógó haja, a karja, a szorítása mind az apjáé volt.

Bővebben ...
Műfordítás

Giulia Caminito (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Bársonylány

Fotó: Andrea Ottaviani

Vito úgy hitte, elkapott valami betegséget. Nem talált más észszerű magyarázatot arra, miért ébredt úgy egyik napról a másikra, hogy nem megy neki a verselés. Az ihlet, a ritmus, a szavak, az ötletek hiánya gyötrő volt, elméjének csendje pedig határtalan.

Bővebben ...
Költészet

Szamosvári Bence: bálnacet expressz

Fotó: Kiss A. Kriszta

bokáig letolja két és fél autóbusznyi / ámbráscet-jelmezét

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Láncszemek

Fotó: a szerző archívuma

Nagyanyám keze a spájzban pakolászik éppen, amikor anyám szeme megpillant egy üvegvázát. Semmit sem értek.

Bővebben ...
Költészet

Vass Alexandra versei

Fotó: A szerző archívuma

azonos távolságra veri / a szögeket / a pajta deszkáiba

Bővebben ...

Csehy Flóra művei

A leégett fű már csak parázs. / Felgyúlt, elégett, nincs maradás! // Nincs már lehetőség, hogy eltűnjön a parázs. / Jaj, ez a parázs mekkora gondot hoz ránk! / Búza így nem nő majd. A virágok is becsukódnak. / Jaj, az a fű, az az ártatlan fű, hogy éghetett le most!

Csehy Flóra 2006-ban született Dunaszerdahelyen. Jelenleg a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola tanulója. A 2015-ös FISZ tábor közönségdíjasa.

 

 

Az ember, aki nem kért fagyit

 

Egy ember bement a fagyizóba, és így szólt:

 

– Jó napot kívánok! Én nem kérek fagyit!

– Renden, uram, akkor tessék félreállni...

– De nekem jogom van itt állni, és különben is megmondtam, hogy nem kérek fagyit!

– Hát, ha esetleg mégis meggondolná magát...

– Maga süket? Százszor megmondtam, hogy nem kérek fagyit! Nem kérek citromosat, puncsosat, csokisat, de még pisztáciásat se! Nem érti? Nem kérek fagyit!

– Rendben, csak ne tartsa fel a sort!

– De én olyan vagyok, mint egy igazi vevő, csak én nem kérek fagyit!

– Akkor mit kér?

– De itt az a kérdés, hogy mit nem kérek!

– És akkor mit nem kér?

– Mondtam már: nem kérek fagyit! Se citromosat, se puncsosat, se csokisat, de még pisztáciásat se!

– Jó, akkor nem adok se citromosat, se puncsosat, se csokisat, de még pisztáciásat se! Tessék. Vagy: nem tessék.

 

– Köszönöm, én meg akkor nem fizetek. Örülök, hogy végre megértjük egymást.

 

A férfi boldogan ment ki a fagyizóból.

 

 

A jüveszkülei húsdaráló (vigyázat: horror!)

 

Új finn lektornő érkezett Pozsonyba. Kedvenc étele a húsgombóc volt, de nem volt darálója, ezért a kollégáitól kapott egyet ajándékba. 

 

Hiába várták a munkahelyén, egy hétig az egyetem felé se nézett. Akkor felhívták telefonon, de egy különös hang szólalt meg: – Halló, halló, itt Kotka lektornő húsdarálója beszél!

–Ugyan, Kotka kisasszony, ne viccelődjön velünk!

 

De a hang tovább darálta:

 

–Én igenis egy húsdaráló vagyok!

–És hol a lektornő?

–Épp az imént daráltam le. Szinte beleizzadtam.

 

Azt hitték, hogy Kotka kisasszony megbolondult. Amikor az ápolók megérkeztek, a konyhában csak egy darálót, és néhány tányér darált húst találtak.

 

–Hol lehet a lektornő? – kérdezték.

–Hát, itt! – mondta nyugodt hangon a húsdaráló, és szép lassan őket is feldolgozta.

 

Amikor a rendőrfőnök érkezett meg, nagyjából ugyanez történt. Ükszkaksz kapitány, a finn nyomozó azonban nem volt ijedős:

 

–Jüveszkülében a darálók gyakran viselkednek így – állapította meg fahangon. Elővette a pisztolyát, és lőtt. A daráló holtan rogyott össze. 

 

Hát igen, a jüveszkülei darálók már csak ilyenek. Elhiszitek?

 

 

A leégett fű (ez ám vers!)

 

A leégett fű már csak parázs.

Felgyúlt, elégett, nincs maradás!

 

Nincs már lehetőség, hogy eltűnjön a parázs.

Jaj, ez a parázs mekkora gondot hoz ránk!

Búza így nem nő majd. A virágok is becsukódnak.

Jaj, az a fű, az az ártatlan fű, hogy éghetett le most!