Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Csermely Mátyás: Labora

Fotó: Zanati Réka

A gyár nagy volt, eszméletlenül. Tornyai szikárak, felhői nehezek, rendszere ütemre lélegző. Egy hatalmas bogárbelsőre emlékeztetett, ami mintha valami felettébb velőset emésztene, olyannyira szuszogni tetszett.

Bővebben ...
Költészet

Berki Ádám versei

Fotó: A szerző archívuma

zavar a páratlan prímszámok figyelmetlensége

Bővebben ...
Próza

Márton Evelin: Öt hegy, öt templom

Fotó: Onda Péter

A nádas megnyílik hamaroson, s az én kóborjaim kijőnek a homályból. Őnekik viszed azt, amit küldök – mondta az Úr és gyöngéd lökdöséssel jelezte Vendelnek, hogy induljon izibe, mert idő van.

Bővebben ...
Próza

Szerényi-Bartók Tamás: Szíverősítő (regényrészlet)

Fotó: Urbán Ádám

Mészkőpor és füstölő szaga keveredett odabent, és mindennek volt egyfajta otthonos mocskossága, de nem erre, még csak nem is a tanár szavaira emlékszem a legélénkebben, hanem egy lányra.

Bővebben ...
Próza

Ádám Szilamér: Hallod ezt? Csend

Fotó: a szerző archívuma

Kinyitotta a méhesház ajtaját, kihúzogatta a kaptárokat, de semmi. Végignézte az egészet, mind a három sort lentről felfelé, majd újra, és mivel nem hitt a szemének, még egyszer, harmadjára is.

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Berta Réka

én isteni parancsot soha meg nem tagadtam

Bővebben ...
Próza

Hegedűs Márton: Meccs

Fotó: a szerző archívuma

A létravértesi középpályás előre ívelte a labdát, és a B középből – a beton lelátóról – mind a tizenhat ultra egy emberként üvöltött, amint az ellenfél fürge hetese levette az elérhetetlennek tűnő labdát, centikkel az oldalvonal mellett, és megtolta a lihegő Laci mellett.

Bővebben ...
Költészet

Pocsai János versei

Fotó: Nádas Mátyás

emlékszagú molyok őrzik / a ki nem mondott nevet.

Bővebben ...
Próza

Magyary Ágnes: Regény

Fotó: morpho

Amit fontosnak tartanak az emberek a megtörtént eseményekből, az banális részlet; és ami életbevágó, azon könnyed eleganciával átsiklanak. Ezért is olyan nehéz kihámozni a valóság sarokköveit. Persze, ha a rendőrségnek lenne hozzáférése a titkosszolgálat adataihoz, akkor minden sokkal könnyebb lenne, de a városállamban nem volt cél, hogy a rendőrségnek könnyebb legyen.

Bővebben ...

Csehy Flóra művei

A leégett fű már csak parázs. / Felgyúlt, elégett, nincs maradás! // Nincs már lehetőség, hogy eltűnjön a parázs. / Jaj, ez a parázs mekkora gondot hoz ránk! / Búza így nem nő majd. A virágok is becsukódnak. / Jaj, az a fű, az az ártatlan fű, hogy éghetett le most!

Csehy Flóra 2006-ban született Dunaszerdahelyen. Jelenleg a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola tanulója. A 2015-ös FISZ tábor közönségdíjasa.

 

 

Az ember, aki nem kért fagyit

 

Egy ember bement a fagyizóba, és így szólt:

 

– Jó napot kívánok! Én nem kérek fagyit!

– Renden, uram, akkor tessék félreállni...

– De nekem jogom van itt állni, és különben is megmondtam, hogy nem kérek fagyit!

– Hát, ha esetleg mégis meggondolná magát...

– Maga süket? Százszor megmondtam, hogy nem kérek fagyit! Nem kérek citromosat, puncsosat, csokisat, de még pisztáciásat se! Nem érti? Nem kérek fagyit!

– Rendben, csak ne tartsa fel a sort!

– De én olyan vagyok, mint egy igazi vevő, csak én nem kérek fagyit!

– Akkor mit kér?

– De itt az a kérdés, hogy mit nem kérek!

– És akkor mit nem kér?

– Mondtam már: nem kérek fagyit! Se citromosat, se puncsosat, se csokisat, de még pisztáciásat se!

– Jó, akkor nem adok se citromosat, se puncsosat, se csokisat, de még pisztáciásat se! Tessék. Vagy: nem tessék.

 

– Köszönöm, én meg akkor nem fizetek. Örülök, hogy végre megértjük egymást.

 

A férfi boldogan ment ki a fagyizóból.

 

 

A jüveszkülei húsdaráló (vigyázat: horror!)

 

Új finn lektornő érkezett Pozsonyba. Kedvenc étele a húsgombóc volt, de nem volt darálója, ezért a kollégáitól kapott egyet ajándékba. 

 

Hiába várták a munkahelyén, egy hétig az egyetem felé se nézett. Akkor felhívták telefonon, de egy különös hang szólalt meg: – Halló, halló, itt Kotka lektornő húsdarálója beszél!

–Ugyan, Kotka kisasszony, ne viccelődjön velünk!

 

De a hang tovább darálta:

 

–Én igenis egy húsdaráló vagyok!

–És hol a lektornő?

–Épp az imént daráltam le. Szinte beleizzadtam.

 

Azt hitték, hogy Kotka kisasszony megbolondult. Amikor az ápolók megérkeztek, a konyhában csak egy darálót, és néhány tányér darált húst találtak.

 

–Hol lehet a lektornő? – kérdezték.

–Hát, itt! – mondta nyugodt hangon a húsdaráló, és szép lassan őket is feldolgozta.

 

Amikor a rendőrfőnök érkezett meg, nagyjából ugyanez történt. Ükszkaksz kapitány, a finn nyomozó azonban nem volt ijedős:

 

–Jüveszkülében a darálók gyakran viselkednek így – állapította meg fahangon. Elővette a pisztolyát, és lőtt. A daráló holtan rogyott össze. 

 

Hát igen, a jüveszkülei darálók már csak ilyenek. Elhiszitek?

 

 

A leégett fű (ez ám vers!)

 

A leégett fű már csak parázs.

Felgyúlt, elégett, nincs maradás!

 

Nincs már lehetőség, hogy eltűnjön a parázs.

Jaj, ez a parázs mekkora gondot hoz ránk!

Búza így nem nő majd. A virágok is becsukódnak.

Jaj, az a fű, az az ártatlan fű, hogy éghetett le most!