Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Gyerekkönyvesek, egyesüljetek!

Pompor Zoltánt Turcsányi Réka kérdezte
A gyerek- és ifjúsági irodalomnak, habár a könyvpiac tekintélyes résztvevője, Magyarországon még mindig mostoha a sorsa. Nincs, aki a számtalan kiadót és kezdeményezést összekötné például a pedagógusokkal vagy a könyvtárosokkal, és képviselné az országot külföldön. Ezt a hiányt szeretné felszámolni a februárban alakult HUBBY, azaz a Magyar Gyerekkönyv Fórum. A szervezet elnöke, Pompor Zoltán beszélt tervekről, célokról és nehézségekről.

A gyerek- és ifjúsági irodalomnak, habár a könyvpiac tekintélyes résztvevője, Magyarországon még mindig mostoha a sorsa. Nincs, aki a számtalan kiadót és kezdeményezést összekötné például a pedagógusokkal vagy a könyvtárosokkal, és képviselné az országot külföldön. Ezt a hiányt szeretné felszámolni a februárban alakult HUBBY, azaz a Magyar Gyerekkönyv Fórum. A szervezet elnöke, Pompor Zoltán beszélt tervekről, célokról és nehézségekről.

 

Turcsányi Réka: A Prea.hu-nak adott interjúban azt mondtad, sok jó, legtöbbször alulról induló kezdeményezés van a magyar gyerekkönyv szakmában, de szükség lenne valamire, ami összefogja ezeket többek között ezért alakult meg a HUBBY. Mit takar pontosan az összefogás? Milyen feladatokat vállalna magára a szervezet?

 

Pompor Zoltán: Azért indítottuk a mozgalmat, mert nem volt olyan szervezet, amely egységesen képviselte volna a magyar gyerekkönyv szakmát külföldön. A korábbi IBBY tagszervezet létjogosultsága megkérdőjeleződött, és bár vannak olyan szervezetek, mint a Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülése, ezek jellemző módon csak a szakma egy részét képviselik. Mi ezzel szemben azt tervezzük, hogy összehozzuk a legkülönbözőbb résztvevőket, és a segítségükkel nem csak szerzőket és illusztrátorokat képviselnénk, hanem például gyermekkönyvtárosokat és pedagógusokat is. Ez egy nagyszabású kapcsolati háló kiépítését jelentené, amely – úgymond – kifele és befele, vagyis külföldön és belföldön is tudna működni.

 

Most még azonban több a lelkesedés, mint a konkrét elképzelés. Egy ilyen kérdésre be kéne mutatnom a részletes terveinket arról, hogy milyen műhelyek és csoportok jönnek majd létre, hol és milyen módon leszünk jelen, de egyelőre ennél sokkal földhözragadtabb dolgokkal kell foglalkoznunk. Először is szeretnénk belépni a nemzetközi IBBY-be, jelenleg a tagdíjra gyűjtünk.

 

T. R.: Miért fontos az IBBY-tagság?

 

P.Z.: A bekerülés például azt jelentené, hogy Magyarország jelölhetne szerzőket és illusztrátorokat az Andersen-díjra (az egyik legjelentősebb gyermekirodalmi díj – szerk.). Ez fontos: presztízskérdés.

 

 T.R.: Az IBBY konferenciákat is szervez, ezekbe is bekapcsolódnátok?

 

P.Z.: Az IBBY-nek vannak regionális szerveződései, és van kétévente egy nemzetközi konferencia, de elsősorban az itthoni szakmai életre koncentrálnánk. Van pár jó kezdeményezés, például Bereczki Annáék (az ELTE TÓK, Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék adjunktusa – szerk.) szerveztek Hajdúböszörményben éves konferenciákat a mesével kapcsolatban, és ezekből két kötet is született. A hasonló kezdeményezéseket jó lenne támogatni.

 

Megfordult a fejemben az is, hogy szervezni kéne egy nagy konferenciát, amit évente megtartanánk, például az áprilisi gyerekkönyvnaphoz kapcsolódva. Itt összehozhatnánk mindenkit: kiadókat, szerzőket, illusztrátorokat, könyvtárosokat, pedagógusokat, szülőket és gyerekeket. Lehetnének különböző programok, író-olvasó találkozók, és a HUBBY tagjai itt beszélhetnék meg a teendőket és gyűjthetnének új ötleteket. Egy ilyen nagyszabású konferencia a nemzetközi térképen is megjelenhetne.

 

Az szintén mindenképp jó lenne, ha, akár konferenciák formájában, vidéken is megindulna a szakmai élet szerveződése. A HUBBY elnöksége most túlnyomórészt pesti, de örülnénk, ha kialakulnának vidéki telephelyek. Mielőtt nemzetközi méretekben gondolkodnánk, itthon kell felderítenünk azokat az egyetemeket, műhelyeket, olvasóköröket, ahol a kezdeményezések csírái már esetleg megvannak. Támogatnunk kell ezeket és összekötni őket egymással, akár országos hálózatot alkotva.

 

T.R.: Említetted korábban, hogy jó lenne egy kritikai mozgalmat is elindítani, szaklap, vagy internetes portál formájában, ami segít a pedagógusoknak, könyvtárosoknak, szülőknek eligazodni a piacon.

 

P.Z.: Egyelőre ez is csak terv. Ami biztos, hogy az Év Gyerekkönyve Díj körül kicsit rendet kéne tenni. A díj zsűrijének én is sokáig a tagja voltam, de nem éreztem, hogy a döntések szakmailag megalapozottak lettek volna. Meg lehet nézni, hogy külföldön, ahol már régóta és olajozottan működik a díjazás, hogyan áll össze egy szakmai zsűri. Például Németországban felkérnek kritikusokat, egyetemi oktatókat és korábban díjazott szerzőket is.

 

Ha lenne egy rendszeresen megjelenő kritikai szaklap, vagy ajánló, akkor abból fokozatosan kigyűlhetnének azok a könyvek, amikről egyáltalán érdemes beszélni. Hasonló katalógusok vannak, de ezek általában egy-egy szervezet saját vállalkozásai. Ezek összeállítása egy szakértői gárda dolga lenne, akiknek az a munkájuk, hogy folyamatosan figyeljék a gyerekkönyveket.

 

T.R.: Mi alapján alakulna meg egy ilyen szakmai gárda nálunk?

 

P.Z.: Mindig mondom, hogy evidens, alapvető kiindulópontok lennének a tanítóképzők és bölcsészkarok műhelyei. Aki gyermekirodalommal foglalkozik, és jól csinálja, annak hivatásszerűen kell olvasnia, a klasszikusokat és a kortársakat egyaránt. Ezeket a műhelyeket jó lenne felderíteni, és bevenni a szervezeti munkába azokat, akik nap mint nap gyerekekkel, vagy gyerekirodalommal foglalkoznak.

 

Abban nem hiszek, hogy mindenki mindenhez ért; egyes területeken külön szakértőkre van szükség. Most azt látom, hogy mindenki mindenről nyilatkozik, illusztrációtól kezdve a Young Adult regényekig. Ezért is örülök, hogy Szekeres Nikoletta és Lakatos István benne van a HUBBY tanácsában, mert ők az utóbbi időben az ifjúsági irodalomba ásták bele magukat, így például köréjük felépülhet egy olyan csoport, ami csak ezzel foglalkozik.

 

T.R.: Hogyan lehetne akkor elképzelni a HUBBY életét?

 

P.Z.: Az egyesületi életet leginkább úgy képzelem el, mint egy fórumot – hiszen a neve is az. Vannak topikok, és ezek köré gyűlnek az emberek, így létrejöhet egy műhely. Mondok egy példát: a Tilos az Á kiadó szervezett egy fórumot irodalomtanároknak arról, milyen ma a kötelező olvasmányok helyzete. Ez is nagyon jó ötlet, de szerintem az ilyen eseményeket nem a kiadók feladata megszervezni. A HUBBY-nak lehetne hasonló topikja, és mondjuk tarthatna konferenciákat a Magyar Pedagógusok Szövetségével együttműködve, ahova természetesen a Tilos az Á is meg lenne hívva, de nem csak ők vennének benne részt. Ehhez mi mint egyesület tudnánk támogatást nyújtani, mind pénzügyileg, mind szervezésben.

 

T.R.: Számítotok arra, hogy szakmán kívüli szervezetek is bekapcsolódnak a munkátokba? Gondolok itt például szponzorokra, vagy akár a kormányra.

 

P.Z.: Jó lenne, az biztos. Az alapításra meghívtuk Rétvári Bence államtitkárt, egyfajta burkolt célzásként, mivel tudjuk, hogy ő nagy figyelmet szentel a gyerekkönyveknek. Ott volt Mátis Bernadett is, aki a Kultúráért Felelős Államtitkárság könyvszakmáért felelős osztályának vezetője. Érezhető, hogy szimpátiából sokan támogatják az elképzeléseinket. Azt szeretnénk, hogy a kulturális kormányzat is belássa, hogy a gyerekkönyv szakma olyan ügy, amit érdemes támogatni. Nem milliárdokról van szó, néhány tízmillió forintból a HUBBY működőképes szervezet lehetne. Persze nem az a terv, hogy csak tartjuk a markunkat. Értelmes programot szeretnénk összeállítani, megmondanánk, mivel mi a célunk, és reméljük, mindezt többen hasznosnak és fontosnak találják majd, így mögénk állnak és segítenek minket a jövőben.

 

T.R.: Van bármilyen ellenállás, vagy ellenszenv a gyermekirodalommal és a hozzá kapcsolódó szakmai munkával szemben?

 

P.Z.: Magyarországon az irodalomtudomány az, amely mostohagyerekként kezeli a gyermek- és ifjúsági irodalmat, miközben Európa számos országában van például teljes egyetemi képzés és kutatóintézet is. Furcsa hozzáállás, és a felsőoktatás szintjén biztosan hátráltatja a szakmai munkát.

 

Egy következő szint lehet a HUBBY számára, hogy ha kellően meg tud erősödni, akkor lobbizhat egyetemi képzésekért, vagy akár segítheti a gyermek- és ifjúsági irdalom beépülését a magyar irodalom BA követelményei közé. Erre a szakemberek képzése szempontjából mindenképpen szükség lenne.

 

Az nagyszerű, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem elindított egy egyéves szakirányú továbbképzést a témában, de ez nagyrészt a résztvevő tanárok elhivatottságának köszönhető, és annak, hogy az egyetem nem látta akadályát a dolognak. Megint csak jobb lenne, ha az ilyen ügyeket nem egyes embereknek kéne intézniük, hanem mögéjük állna egy erős és befolyásos szervezet. Esetleg abban is segíthetnénk, hogy a kimeneti lehetőségek sokasodjanak – legyenek például olyan könyvtáros, vagy akár múzeumi munkakörök, projektek, ahol speciálisan ilyen tudást kérnek. Én legalábbis ezt várnám el a szervezetünktől.

 

T.R.: Látsz bármilyen buktatót magatok előtt? Mi óv meg a korábbi szervezetek sorsától?

 

P.Z.: Nagyon fontos, hogy a társaság érdeklődését fenntartsuk és ne hagyjuk elsikkadni a kezdeti lelkesedést. Átláthatóan kell működni, hogy a tagok valóban tagoknak érezzék magukat – minél több döntésbe be kell vonni mindenkit. Emellett nyilván eredményeket kell felmutatni, és nem utolsó sorban mindezt jól kell kommunikálni.

 

Az egyik roppant fontos feladat a szakma belterjességének felszámolása. Nagy problémát jelent, hogy ugyanazok a szerzők és ugyanazok az illusztrátorok dolgoznak a kiadókkal, és a kritikusi körök is tele vannak „bejáratott” nevekkel. Azért jó például a Károli új képzése, mert amellett, hogy a szakmában már jártas emberek is megjelentek rajta, vannak új, fiatal arcok is, akiket be lehet vonni. A HUBBY-nak szintén fontos, hogy friss és rugalmas tudjon maradni.

 

T.R.: Jelenleg minden résztvevő munka mellett foglalkozik a HUBBY-val. Van rá esély, hogy a szervezet egyszer majd teljes állást biztosít?

 

P.Z.: Miért ne? Ha tényleg sikerülne megalapozni mindezt, és nagy pénzeket tudnánk mozgatni, hogy például rendezvényeket szervezzünk, akkor a lebonyolítást biztos nem kérhetjük senkitől sem ingyen. Az elnök maradhat arcember, aki ide áll, oda áll, interjúkat ad, satöbbi, de aki tényleges operatív munkával foglalkozik, annak előbb-utóbb fizetést kell biztosítani.

 

T.R.: Sok a feladat és sok a terv, de mi a helyzet a jelennel? Mi a következő lépés?

 

P.Z.: Szeretnénk bejegyeztetni az alapítványt, és visszaszerezni az IBBY-tagságot. Ezzel együtt néhányan egy kommunikációs terven is dolgoznak – meg szeretnénk szólítani a tagokat; kíváncsiak vagyunk a vágyaikra, terveikre, elképzeléseikre. Áprilisban, amikor ténylegesen megalakul az egyesület, elkezdődhet a tagdíjak befizetése. Szeptemberben pedig szeretnénk újabb közgyűlést összehívni, ahol munkatervet állítanánk össze. A 2015-ös év még biztos elmegy az előkészületekre, a hitelesség és kapcsolatok kiépítésére. Nem várom, hogy idén hatalmas dolgokat csináljunk. Ha év végén elmondatjuk, hogy Magyarország visszakerült az IBBY-be és a szervezet tagjai hatékonyan kommunikálnak egymással, akkor elégedettek lehetünk.