Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Taizs Gergő: A keretein túl

Fotó: Pápai Zoltán

mégis / fákat ölelnél kiszáradásig

Bővebben ...
Költészet

Nagy Balázs Péter versei

Fotó: Pinczési Botond

Így lehet hát megismerni magamat, / mint szavaimat visszhangzó mitológiát

Bővebben ...
Műfordítás

Vetle Lid Larssen (f. Patat Bence): A csillagtudósok

Fotó: a szerző archívuma

És az expedíció harmadik tagja, a magyar Sajnovics? Ő vajon már a kezdeti szakaszát élte annak, ami tragikus sorsát okozta? Úgy vélem, erről megoszlanak a vélemények. Nem tudom, Ön mennyi információ birtokában van. Az a különös, hogy kedvelem Hellt: szent volt, tudós, a nagy igazság harcosa. De miért döntött úgy, hogy becsapja az egész világot?

Bővebben ...
Próza

Takács-Csomai Zsófia: Mari egy napja

Fotó: a szerző archívuma

Langymeleg, tavaszias idő fogadta, mikor kilépett az utcára, ezért úgy döntött, hogy a hosszabb úton indul el haza. Már egészen közel járt a kedvenc pékségéhez, amikor hirtelen erősen nyilallni kezdett a homloka. Érezte, hogy a szarv jelentősen megnőtt, és így már bizonyára a kendő alatt is szembetűnő.

Bővebben ...
Próza

Gyenge-Rusz Anett: Asszonyról asszonyra

Fotó: a szerző archívuma

Ahogy teltek a hetek, hónapok, kitapasztalták, mikor hullajtja Terike a holdvérét. Olyankor nem nyúltak egymáshoz. Egyszer előfordult, hogy idő előtt nekiláttak. A falu legfürgébb kecskegidája nem tudott olyat ugrani, mint Terike azon az estén.

Bővebben ...
Költészet

Karácsony Orsolya: Fészekrakás

Fotó: A szerző archívuma

Átrendezzük a semmit, / nézzük ahogy mozog

Bővebben ...
Műfordítás

Christianne Goodwin (f. Princes Beáta): Nagymamavers

Fotó: Félegyházi-Vigh Tamás

De hogy hibáztatnám őket? / Rémes ennek a versnek / az akusztikája

Bővebben ...
Próza

Kovács Adél Jenifer: Ködöt lélegzek (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

felemelem a bal lábamat, hogy kilépjek a bugyiból, megtántorodok, de nem esek el. a vizes talpamra homokos föld tapadt. mint a fogfájás, ahogy az idegen át egyenesen az állkapocsba, az egész arcba, az egész fejbe hasít, úgy villódznak előttem a képek.

Bővebben ...

Ayhan Gökhan gyerekversei

Aztán egy napon / magával ment el. / Lefekvés előtt néha erre gondolok, / s hullámzik a szám, / mint az őszi Balaton.

Ayhan Gökhan 1986-ban született, jelenleg Zuglóban él. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar szakán végzett. Házas és katolikus. Ír verset, cikkeket és mesét. Szellemi segédmunkás. Kedvenc szerzője Heltai Jenő, kedvenc könyve Camustól A pestis. Feleségével, Izsó Zitával közösen szerkesztett blogja: http://ayhanizso.blogspot.hu/

 

 

Kire hasonlítok?

 

A szemem az anyukámé,

a hajam az apukámé,

a lábam a nagymamámé,

a kezem a nagypapámé.

 

És a rosszaságaim?

Persze azért nem jelentkezik senki!

 

 

Lelkiismeret-furdalás

 

A lelkiismeret-furdalás olyan,

mint amikor a föld alá fúrunk, és előtör

a szennyvíz, s nem marad abba.

 

A lelkiismeret-furdaláskor is előtör valami,

s nem marad abba.

Mikor eltörtem a konyhában

anyu kedvenc bögréjét,

akkor sem maradt abba.

Ahhoz, hogy abbamaradjon,

be kell tapasztanunk a lyukat,

szeretettel, jócselekedetekkel.

Végül abbamaradt, mert megöleltem anyut

és bocsánatot kértem.

Mindegy a sorrend,

a sorrend mindegy.

 

 

Valóság-keksz

 

Máté és én azt gondoljuk, hogy

a tökéletes apukák a mesében léteznek,

s ha a valóságban léteznének,

az már nem lenne valóság,

az már egy édes mese-keksz lenne,

s azt gyorsan betennénk a fagyasztóba,

hogy örökké tartson.

 

 

Apukám neve, a piros pulóver

 

Az én apukám külföldről jött,

idegen nyelven beszélt és furcsa volt a neve,

négy éves koromban visszautazott oda, ahonnan érkezett,

biztos honvágya volt, meg hát nálunk nem lehet enni

olyat, amit náluk, meg a napszakok is másképp működnek,

náluk szikrázó napsütés van és azzal egyidőben itt hűvös este,

apukám fázott, mert a meleget szerette, nekem egy piros

pulóvert hagyott és a vezetéknevét, azt gondolta,

majd én is fázni fogok, jobb, ha előre gondoskodik rólam.

 

A piros pulóvert azóta kinőttem, a nevét nem, az évről-évre

velem növekszik, az iskolában nem értik a többiek,

hogyha ilyen különös nevem van, miért nincs apukám,

szerintük ha lenne, sokat mesélne nekem a távoli és titokzatos

országról, a tündéreket máshogyan hívná a messzi-országos,

izgalmasan vágott bajusza alatt, és ezt én sem értem,

hogyha már elment, miért nem vitte magával a nevét is,

esetleg véletlenül itt felejtette, de nyugodtan jusson az eszébe,

ha hiányzik neki, visszajöhet érte,

szívesen visszaadom neki egy ölelésért cserébe.

 

 

 

Tudod, mi az?

 

Tudod, mi az a sötét?

A szemed lehunyva, a nézésed begombolva,

mint az ing, a szemhéj

leengedve, akár a roló,

mint egy bőrszínű ajtó, bezárva, a fény még

engedéllyel sem jöhet be rajta, tehát

a szomszéd kert, a szomszéd ház, a szomszéd sem,

vagy mint az iskolában a matematikafeladat előtt

tanácstalanul ülő kisfiú fülébe

ordított ítélet:

sötét vagy, sötét!

 

A sötét sokféle lehet,

amikor a hold lekapcsolja a villanyt,

és nem látni semmit, esetleg a holdat,

mint egy gömbölyű, sárga gombot, amit megnyom valaki, s az ég

tetejétől a föld talpáig mindenhol koromsötét lesz,

na tehát,

a sötétről ennyi mindent mondhatunk, de abbahagyom,

elfáradtak a szavak,

visszasétálnak

a pincemély számba,

 

mint az ovisok az udvarról az óvodába,

 kezdődik a csendes pihenő,

 sok pici szó-lábnyom marad utánuk

a cipőjükkel fényesre koptatott ajkak küszöbén.

 

 

Balaton

 

Apukám, amíg velünk élt,

azt ígérte,

elvisz magával a Balatonra.

 

Aztán egy napon

magával ment el.

Lefekvés előtt néha erre gondolok,

s hullámzik a szám,

mint az őszi Balaton.

 

 

Szívmérték

 

Ha létezik zsinórmérték, szerintem akkor lennie kell

szívmértéknek is, mondta a barátom, Máté az iskolában,

és igenis igaza van, mert a szívet néha meg kell mérni,

mint a piacon a gyümölcsöt, a hentesnél a húst,

hogy megtudjuk, mennyi szeretetet bír el, és le kell mérni,

hogy megtudjuk, milyen hosszú a szeretet-kabát, nehogy

lötyögjön rajta, esetleg túl hosszú legyen és lelógjon,

le a piszkos, kutyák-macskák összeszaglászta földre.

 

Máté azt is mondta, hogy azok, akikre azt mondják, rossz

emberek, igazából nem is rosszak, csak nem elég nagy

a szívükön a szeretet-kabát, vagy kinőtték, s elfelejtettek

venni belőle újat. Szerintem az igazán jó embereknek otthon

nagyon sok szeretet-ruhájuk van, de mindig sokat kell

vásárolniuk belőle, mert a szívük növekszik állandóan.

 

Ayhan Gökhan