Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Luciana Ratto (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Apu, melyikünket mentenéd meg?

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, a második gyerekkel megduplázódik a szeretet, azt mondják, hogy ezt kell mondani az elsőszülötteknek, de most két kiskutyaszem könyörög, hogy őt válasszam, és hagyjam veszni a másikat.

Bővebben ...
Műfordítás

Andrei Dósa (f. Horváth Benji): Sok erő és egy csipetnyi gyöngédség

Fotó: Veronica Ștefăneț

Igyekszem a lehető legokésabban hozzáállni a nőkhöz, még ha nagyrészt nőgyűlölő és szexista klisék sorozatába csúszik is bele az agyam. Mindenféle disznó vicceken nőttem fel, amelyeknek a főszereplői Móricka és Bulă voltak. Gyakran éreztem kísértést, hogy mint a viccben Bulă, azt mondjam a barátnőimnek, tetszik, ahogy gondolkodsz.

Bővebben ...
Költészet

Holczer Dávid versei

Fotó: Szántó Bence Attila

Isten tudja mire képes / egy ember seprűvel a kezében

Bővebben ...
Próza

Baqais Dávid: nem lenne boldogabb

Fotó: James Herbert

és akkor se lenne boldogabb, ha aztán öt vesztes pályázat után elkezdene egy kocsmában pultozni, hogy leplezze az ismerősei előtt az örökölt transzgenerációs vagyonát, ami miatt folyamatos bűntudatot érez, de akkor se, ha megtudná, hogy a barátjának háromszor annyi van a takarékszámláján, mint neki, és ő még bűntudatot sem érez

Bővebben ...
Próza

Szeifert Natália: Kopognak

Fotó: a szerző archívuma

részlet a Hóember a Naprendszerben című regényből

Bővebben ...
Költészet

Zsigmond Soma versei

Fotó: Pénzes Johanna

Lépteid alatt felnyög a parketta, ablakot nyitsz, / a levegő idegen csípése nem ébreszt fel.

Bővebben ...
Költészet

Kollár Árpád versei

Fotó: Keller Ami

az almahéjon azt a pici, barna a foltot

Bővebben ...
Próza

Murányi Zita: Halálfélelem

Fotó: a szerző archívuma

A férfiaktól is ösztönösen tartok, képtelen vagyok nem hidegen viszonozni az érintést, ujjaimat egyedül a pusztulás mozgatja, amihez érek, tönkremegy, atomjaira hullik.

Bővebben ...
Próza

Lázár Bence András: Saldanha. Lisszabon. Kacsakagyló.

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, Lisszabonban, a fehér városban, egészen máshogy megy le a nap. Legalábbis a portugálok ezt hiszik, és azon a csütörtöki délelőttön egy bizonyos Weisz Máté és egy bizonyos Perr Rebeka is ezt hitte.

Bővebben ...
Költészet

Benkő Imola Orsolya versei

Fotó: Szerdahelyi Mátyás

helyzet van a 10. C osztályban a kolléga / túl fiatal

Bővebben ...
Költészet

Saád Anna versei

Fotó: Sárközi Bence

de bennem ragadnak tanításaid / amik szerint élnem kéne

Bővebben ...
Költészet

Vincze Szabolcs versei

Fotó: Pavlovits Gitta

A Braille-írás panaszkodik / a hozzád érő kezekről

Bővebben ...

Ayhan Gökhan gyerekversei

Aztán egy napon / magával ment el. / Lefekvés előtt néha erre gondolok, / s hullámzik a szám, / mint az őszi Balaton.

Ayhan Gökhan 1986-ban született, jelenleg Zuglóban él. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar szakán végzett. Házas és katolikus. Ír verset, cikkeket és mesét. Szellemi segédmunkás. Kedvenc szerzője Heltai Jenő, kedvenc könyve Camustól A pestis. Feleségével, Izsó Zitával közösen szerkesztett blogja: http://ayhanizso.blogspot.hu/

 

 

Kire hasonlítok?

 

A szemem az anyukámé,

a hajam az apukámé,

a lábam a nagymamámé,

a kezem a nagypapámé.

 

És a rosszaságaim?

Persze azért nem jelentkezik senki!

 

 

Lelkiismeret-furdalás

 

A lelkiismeret-furdalás olyan,

mint amikor a föld alá fúrunk, és előtör

a szennyvíz, s nem marad abba.

 

A lelkiismeret-furdaláskor is előtör valami,

s nem marad abba.

Mikor eltörtem a konyhában

anyu kedvenc bögréjét,

akkor sem maradt abba.

Ahhoz, hogy abbamaradjon,

be kell tapasztanunk a lyukat,

szeretettel, jócselekedetekkel.

Végül abbamaradt, mert megöleltem anyut

és bocsánatot kértem.

Mindegy a sorrend,

a sorrend mindegy.

 

 

Valóság-keksz

 

Máté és én azt gondoljuk, hogy

a tökéletes apukák a mesében léteznek,

s ha a valóságban léteznének,

az már nem lenne valóság,

az már egy édes mese-keksz lenne,

s azt gyorsan betennénk a fagyasztóba,

hogy örökké tartson.

 

 

Apukám neve, a piros pulóver

 

Az én apukám külföldről jött,

idegen nyelven beszélt és furcsa volt a neve,

négy éves koromban visszautazott oda, ahonnan érkezett,

biztos honvágya volt, meg hát nálunk nem lehet enni

olyat, amit náluk, meg a napszakok is másképp működnek,

náluk szikrázó napsütés van és azzal egyidőben itt hűvös este,

apukám fázott, mert a meleget szerette, nekem egy piros

pulóvert hagyott és a vezetéknevét, azt gondolta,

majd én is fázni fogok, jobb, ha előre gondoskodik rólam.

 

A piros pulóvert azóta kinőttem, a nevét nem, az évről-évre

velem növekszik, az iskolában nem értik a többiek,

hogyha ilyen különös nevem van, miért nincs apukám,

szerintük ha lenne, sokat mesélne nekem a távoli és titokzatos

országról, a tündéreket máshogyan hívná a messzi-országos,

izgalmasan vágott bajusza alatt, és ezt én sem értem,

hogyha már elment, miért nem vitte magával a nevét is,

esetleg véletlenül itt felejtette, de nyugodtan jusson az eszébe,

ha hiányzik neki, visszajöhet érte,

szívesen visszaadom neki egy ölelésért cserébe.

 

 

 

Tudod, mi az?

 

Tudod, mi az a sötét?

A szemed lehunyva, a nézésed begombolva,

mint az ing, a szemhéj

leengedve, akár a roló,

mint egy bőrszínű ajtó, bezárva, a fény még

engedéllyel sem jöhet be rajta, tehát

a szomszéd kert, a szomszéd ház, a szomszéd sem,

vagy mint az iskolában a matematikafeladat előtt

tanácstalanul ülő kisfiú fülébe

ordított ítélet:

sötét vagy, sötét!

 

A sötét sokféle lehet,

amikor a hold lekapcsolja a villanyt,

és nem látni semmit, esetleg a holdat,

mint egy gömbölyű, sárga gombot, amit megnyom valaki, s az ég

tetejétől a föld talpáig mindenhol koromsötét lesz,

na tehát,

a sötétről ennyi mindent mondhatunk, de abbahagyom,

elfáradtak a szavak,

visszasétálnak

a pincemély számba,

 

mint az ovisok az udvarról az óvodába,

 kezdődik a csendes pihenő,

 sok pici szó-lábnyom marad utánuk

a cipőjükkel fényesre koptatott ajkak küszöbén.

 

 

Balaton

 

Apukám, amíg velünk élt,

azt ígérte,

elvisz magával a Balatonra.

 

Aztán egy napon

magával ment el.

Lefekvés előtt néha erre gondolok,

s hullámzik a szám,

mint az őszi Balaton.

 

 

Szívmérték

 

Ha létezik zsinórmérték, szerintem akkor lennie kell

szívmértéknek is, mondta a barátom, Máté az iskolában,

és igenis igaza van, mert a szívet néha meg kell mérni,

mint a piacon a gyümölcsöt, a hentesnél a húst,

hogy megtudjuk, mennyi szeretetet bír el, és le kell mérni,

hogy megtudjuk, milyen hosszú a szeretet-kabát, nehogy

lötyögjön rajta, esetleg túl hosszú legyen és lelógjon,

le a piszkos, kutyák-macskák összeszaglászta földre.

 

Máté azt is mondta, hogy azok, akikre azt mondják, rossz

emberek, igazából nem is rosszak, csak nem elég nagy

a szívükön a szeretet-kabát, vagy kinőtték, s elfelejtettek

venni belőle újat. Szerintem az igazán jó embereknek otthon

nagyon sok szeretet-ruhájuk van, de mindig sokat kell

vásárolniuk belőle, mert a szívük növekszik állandóan.

 

Ayhan Gökhan