Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Németh Gábor Dávid versei

Fotó: Szulovszky Mária

Átkeretezés

Hová tevé boldogtalan fiait?
Vörösmarty Mihály: Előszó

Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán.
Ránézek az algás lépcsőről, összerándulunk,
és nincs közünk egymáshoz. Szárnyak kopognak
a maradásra alkalmatlan kikötő oldalán.
Születés helyett tél van és csend.
Ezért késnek nálunk az anyák, mert
szállnak el az angyalok a családtól. A korán
érkezettek. Bár felsírnak, csak egy órát
élnek. Összerándulok minden koppanásra,
és csak az ablakon keresztül merek az égre
nézni. De hiába, az égben semmi sincsen,
ami fiamhoz hasonlítana. Újabban őket keresem
minden parton. A visszatérő vájatokat
bámulom az iszapban, az esztétikáját keresem
mindennek, mintha ez segítene a távolságtartásban.
Elfárad a part az ismétlődésben. Nyomaiban
próbálok nyelvet találni, de nem fordíthatom le
halálukat arra, ahogy megtörnek a hullámok
a tengerirózsák, hínárok és kagylók közt.

 

Alakjamúlt

Amikor a nagypapámtól örökölt borotvapenge-csomag
egyik darabjával végigvágtam a kezemet az ütőér mellett,
mintha egy folyó öntött volna ki az alkaromból. Azóta
esténként benyomom a dugót a lefolyóba, megvárom,
amíg a mosdó megtelik vízzel, belerakom a fejemet,
és nézem a zománcot fulladásig. Fehér szirmú
vadvirágként ölel a csap. Ahogy kiemelem fejemet a vízből,
véletlenszerű mintában hullanak a cseppek. Addig
bámulom őket, amíg jelenteni kezd valamit a formájuk. Közben
arra gondolok, mikor dédszüleim 1918-ban átszöktek
a határon, talán a Szamoson át jöttek, hogy legyen valamilyen
kapcsolatom velük. Sodrásuk feltöltött egy várost.
Állítólag romániai svábok voltak, akaratuk ellenére is
sokkal több nyelvet beszéltek, mint amennyit én
valaha is fogok, mégsem tudnák elmondani,
nem azért küzdöttek, hogy a torkom köré tekerjem
a folyókat. Pedig a vízben gyorsan terjed a hang,
talán gyorsabban, mint ahogy visszahátrálok a télbe,
és a fagyban végleg rögzülnek a távolságok.

 

Németh Gábor Dávid, Budapest, 1994, költő, szerkesztő. Megjelent verseskötetei: Banán és kutya, FISZ, 2017; Lebegő arborétum, Prae Kiadó, 2022. Színházi munkái: Fatima (bemutató: Kolozsvári Magyar Opera, 2021); Emma (A MÜPA 2020-as zeneműpályázatának díjazottja); Az elveszett Hold (bemutató: Zene Háza, 2026).

Próza

Gáspár Sára: András megértő figyelme

Fotó: a szerző archívuma

Már jónéhány hete beszélgettünk, amikor András minden előjel nélkül eltűnt. Nem reagált az üzeneteimre, meg se nyitotta őket. Csak miatta tettem ki melankolikus tájképeket, egyikre sem reagált, én pedig rettegtem attól, hogy rájött, ez nem is én vagyok, pedig én vagyok, de lehet, hogy nem úgy, ahogy ő gondolja, és lehet, hogy megérezte, hogy jobban érdekelnek a csillogós harisnyák és a részeg flörtölések, mint József Attila.

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Labora

Fotó: Zanati Réka

A gyár nagy volt, eszméletlenül. Tornyai szikárak, felhői nehezek, rendszere ütemre lélegző. Egy hatalmas bogárbelsőre emlékeztetett, ami mintha valami felettébb velőset emésztene, olyannyira szuszogni tetszett.

Bővebben ...
Költészet

Berki Ádám versei

Fotó: A szerző archívuma

zavar a páratlan prímszámok figyelmetlensége

Bővebben ...
Próza

Márton Evelin: Öt hegy, öt templom

Fotó: Onda Péter

A nádas megnyílik hamaroson, s az én kóborjaim kijőnek a homályból. Őnekik viszed azt, amit küldök – mondta az Úr és gyöngéd lökdöséssel jelezte Vendelnek, hogy induljon izibe, mert idő van.

Bővebben ...
Próza

Szerényi-Bartók Tamás: Szíverősítő (regényrészlet)

Fotó: Urbán Ádám

Mészkőpor és füstölő szaga keveredett odabent, és mindennek volt egyfajta otthonos mocskossága, de nem erre, még csak nem is a tanár szavaira emlékszem a legélénkebben, hanem egy lányra.

Bővebben ...
Próza

Ádám Szilamér: Hallod ezt? Csend

Fotó: a szerző archívuma

Kinyitotta a méhesház ajtaját, kihúzogatta a kaptárokat, de semmi. Végignézte az egészet, mind a három sort lentről felfelé, majd újra, és mivel nem hitt a szemének, még egyszer, harmadjára is.

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Berta Réka

én isteni parancsot soha meg nem tagadtam

Bővebben ...
Próza

Hegedűs Márton: Meccs

Fotó: a szerző archívuma

A létravértesi középpályás előre ívelte a labdát, és a B középből – a beton lelátóról – mind a tizenhat ultra egy emberként üvöltött, amint az ellenfél fürge hetese levette az elérhetetlennek tűnő labdát, centikkel az oldalvonal mellett, és megtolta a lihegő Laci mellett.

Bővebben ...

Ayhan Gökhan gyerekversei

Aztán egy napon / magával ment el. / Lefekvés előtt néha erre gondolok, / s hullámzik a szám, / mint az őszi Balaton.

Ayhan Gökhan 1986-ban született, jelenleg Zuglóban él. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar szakán végzett. Házas és katolikus. Ír verset, cikkeket és mesét. Szellemi segédmunkás. Kedvenc szerzője Heltai Jenő, kedvenc könyve Camustól A pestis. Feleségével, Izsó Zitával közösen szerkesztett blogja: http://ayhanizso.blogspot.hu/

 

 

Kire hasonlítok?

 

A szemem az anyukámé,

a hajam az apukámé,

a lábam a nagymamámé,

a kezem a nagypapámé.

 

És a rosszaságaim?

Persze azért nem jelentkezik senki!

 

 

Lelkiismeret-furdalás

 

A lelkiismeret-furdalás olyan,

mint amikor a föld alá fúrunk, és előtör

a szennyvíz, s nem marad abba.

 

A lelkiismeret-furdaláskor is előtör valami,

s nem marad abba.

Mikor eltörtem a konyhában

anyu kedvenc bögréjét,

akkor sem maradt abba.

Ahhoz, hogy abbamaradjon,

be kell tapasztanunk a lyukat,

szeretettel, jócselekedetekkel.

Végül abbamaradt, mert megöleltem anyut

és bocsánatot kértem.

Mindegy a sorrend,

a sorrend mindegy.

 

 

Valóság-keksz

 

Máté és én azt gondoljuk, hogy

a tökéletes apukák a mesében léteznek,

s ha a valóságban léteznének,

az már nem lenne valóság,

az már egy édes mese-keksz lenne,

s azt gyorsan betennénk a fagyasztóba,

hogy örökké tartson.

 

 

Apukám neve, a piros pulóver

 

Az én apukám külföldről jött,

idegen nyelven beszélt és furcsa volt a neve,

négy éves koromban visszautazott oda, ahonnan érkezett,

biztos honvágya volt, meg hát nálunk nem lehet enni

olyat, amit náluk, meg a napszakok is másképp működnek,

náluk szikrázó napsütés van és azzal egyidőben itt hűvös este,

apukám fázott, mert a meleget szerette, nekem egy piros

pulóvert hagyott és a vezetéknevét, azt gondolta,

majd én is fázni fogok, jobb, ha előre gondoskodik rólam.

 

A piros pulóvert azóta kinőttem, a nevét nem, az évről-évre

velem növekszik, az iskolában nem értik a többiek,

hogyha ilyen különös nevem van, miért nincs apukám,

szerintük ha lenne, sokat mesélne nekem a távoli és titokzatos

országról, a tündéreket máshogyan hívná a messzi-országos,

izgalmasan vágott bajusza alatt, és ezt én sem értem,

hogyha már elment, miért nem vitte magával a nevét is,

esetleg véletlenül itt felejtette, de nyugodtan jusson az eszébe,

ha hiányzik neki, visszajöhet érte,

szívesen visszaadom neki egy ölelésért cserébe.

 

 

 

Tudod, mi az?

 

Tudod, mi az a sötét?

A szemed lehunyva, a nézésed begombolva,

mint az ing, a szemhéj

leengedve, akár a roló,

mint egy bőrszínű ajtó, bezárva, a fény még

engedéllyel sem jöhet be rajta, tehát

a szomszéd kert, a szomszéd ház, a szomszéd sem,

vagy mint az iskolában a matematikafeladat előtt

tanácstalanul ülő kisfiú fülébe

ordított ítélet:

sötét vagy, sötét!

 

A sötét sokféle lehet,

amikor a hold lekapcsolja a villanyt,

és nem látni semmit, esetleg a holdat,

mint egy gömbölyű, sárga gombot, amit megnyom valaki, s az ég

tetejétől a föld talpáig mindenhol koromsötét lesz,

na tehát,

a sötétről ennyi mindent mondhatunk, de abbahagyom,

elfáradtak a szavak,

visszasétálnak

a pincemély számba,

 

mint az ovisok az udvarról az óvodába,

 kezdődik a csendes pihenő,

 sok pici szó-lábnyom marad utánuk

a cipőjükkel fényesre koptatott ajkak küszöbén.

 

 

Balaton

 

Apukám, amíg velünk élt,

azt ígérte,

elvisz magával a Balatonra.

 

Aztán egy napon

magával ment el.

Lefekvés előtt néha erre gondolok,

s hullámzik a szám,

mint az őszi Balaton.

 

 

Szívmérték

 

Ha létezik zsinórmérték, szerintem akkor lennie kell

szívmértéknek is, mondta a barátom, Máté az iskolában,

és igenis igaza van, mert a szívet néha meg kell mérni,

mint a piacon a gyümölcsöt, a hentesnél a húst,

hogy megtudjuk, mennyi szeretetet bír el, és le kell mérni,

hogy megtudjuk, milyen hosszú a szeretet-kabát, nehogy

lötyögjön rajta, esetleg túl hosszú legyen és lelógjon,

le a piszkos, kutyák-macskák összeszaglászta földre.

 

Máté azt is mondta, hogy azok, akikre azt mondják, rossz

emberek, igazából nem is rosszak, csak nem elég nagy

a szívükön a szeretet-kabát, vagy kinőtték, s elfelejtettek

venni belőle újat. Szerintem az igazán jó embereknek otthon

nagyon sok szeretet-ruhájuk van, de mindig sokat kell

vásárolniuk belőle, mert a szívük növekszik állandóan.

 

Ayhan Gökhan