Határ(át)értelmezések

Részletek

Szkárosi Endre: Véletlenül nem jártam itt – Válogatott és új versek, AmbroBook, Győr, 2018

„A költészet számomra határtalan művészi tevékenységi forma. Tehát bármilyen anyagi formában megnyilatkozhat. A költészet a konkrét anyagi megvalósulási formák fölötti szellem.”^[1]

A fentebbi ars poetica egy 1994-es interjúban hangzott el, és Szkárosi Endre sokoldalú művészeti jelenlétére, valamint az állandó alakulásban lévő életműre vonatkoztatható. A határtalan alkotás igénye a stílszerűen a szerző 66. születésnapjára megjelent új, gyűjteményes kötet rendezőelveként is érvényesül. A Véletlenül nem jártam itt friss verseket társít az elmúlt évtizedekben született művekhez – az időbeli határok elmosódnak. Bár a kötet elsősorban a lineáris költeményekből válogat, Szkárosi költészete bőséges lehetőséget kínál az avantgárd hagyományokból merítő eszköztár bemutatására is. A nyelvi innovációk mellett experimentális költészeti kitekintést is nyújt, a dadához, a hangköltészethez és a slam poetryhez is kötődő művekkel. A több évtizeden átívelő költői életút során a megbecsült tanár, irodalmár és a művészként több műfajban (hangköltészet, vizuális költészet, performansz) tevékenykedő alkotó transzpoétikai jelenlétének formálódását követhetjük nyomon. A Véletlenül nem jártam itt a szabad, kötöttségektől mentes művészi kibontakozás terepére hívja az olvasót, ahol Szkárosi-féle, tágasan értelmezett költészet kilép a műfajok, az idő vagy a nyelv szabta korlátok közül. A kötet felépítése a költői alkat szabadságát és a művész tevékeny kísérletező hajlamát is jelzi.

Az interdiszciplináris kifejezés, a műfajok közötti átjárhatóság az életmű hangsúlyos jellegzetessége. Az avantgárd költői tradícióra építő, egyben a fejlődést és a megújulást szem előtt tartó megközelítés a válogatásban is érzékelhető. A kortárs kultúra iránti érdeklődést jól példázza, hogy a több mint negyven év terméséből összeálló kötetbe bekerült az egyik legfrissebb költészeti innovációkkal élő jelenség, a slam poetry is. Ez a költői magatartás magában hordozza a hangzó kifejezésben rejlő teljes arzenált, bár nem rugaszkodik el az írott szövegből kiinduló (érthető) közléstől. A slam lényege, hogy eredetileg is élő előadásra szánt, tartalmilag erős szövegekkel dolgozik. (Szemben a radikálisabb – értsd: olykor artikulálatlan hangokat is hallató – elsősorban az emberi hang elemi erejét és autonóm gesztusait használó hangköltészettel.) A közelmúltban kulturális tényezővé fejlődött slam poetry frissebb látásmódot hoz a költészetbe, provokatív, gyakran politikus szövegei élő előadásban hatnak igazán. Szkárosi Endre a hazai kísérleti költészet és (underground) kultúra oszlopos tagjaként támogatja a slam-mozgalom kibontakozását, résztvevőként is éveken át szereplője volt az eseményeknek, a fiatal tehetségeket pedig azóta is követi. A műfaj sajátosságai, az egyszerű, közérthető mondanivaló és a szókimondó stílus nyelvi virtuozitással párosulva Szkárosinál is megjelennek. A tömegkultúra motívumkészlete és lebutított üzenete a szlengből merítő kortárs nyelvi közegben termékenyíti meg a költői közlést. Pofánkba röhög a valóság a sorok közül. A könnyed bulvártémák (Villámrandi, 2011) mellett a véresen aktuális társadalmi kérdéseket boncolgató versek is (Acsargó, 2011, Petőfi kűr, 2014) helyet kaptak a kötetben.

A hangzásvilág a slam poetry-ben is szerephez jut, a modernizált versmondáson túllépő, akár a performatív eszközökkel élő előadások vezetnek át a hangköltészethez. A fónikus költészet az irodalom és a performansz között átjárható hagyományokból merít. Szkárosi költői magatartásának egyik legtermékenyebb területe a hangköltészet: a nyolcvanas évek óta életművének szerves részét képezi a hangzó elemek, gesztusok sokoldalú használata. A korszak underground kulturális erőterében az alternatív nyilvánosság kiadványai, eseményei, az érdeklődők szűk köre számára inspirálóan hatottak. A Kőbányai János, Szilágyi Ákos és Szkárosi Endre törekvéseinek eredményeként újító költészeti programmal induló Új Hölgyfutár folyóirat 1985–1990 között rendszeres eseményeket szervezett. Az Új Hölgyfutár Revue akusztikus estjein a hangköltészeti performanszok és underground zenei megmozdulások multimediális élményként hatottak. Az összehangolt látvány- és hangzásvilággal operáló eseménysorozat a fónikus költészet hazai kibontakozásának is fontos állomása volt. Szkárosi szervezői közreműködésével valósult meg a nyolcvanas-kilencvenes években ezen kívül több nemzetközi kísérleti költészeti- és peformansz fesztivál is (Polyphonix-Intermámor, 1988, Polypoézis, 1992).

„ A költészet: energia-átadás. A hang: energia-átvivő. A hang költészete: a szellem-erő totális kommunikációja. A költő (a művész) nem tulajdonosa: a megfelelő pillanatokban pusztán átmeneti birtokosa, közvetítője, épített médiuma a szellemi energia áramlásának. (...)”^[2]

Szkárosi hangköltői gyakorlatában a totális és a térbeli dimenziót is magába foglaló kifejezést valósít meg. Az emberi hang potenciális lehetőségeinek széleskörű használatát a test bevonásával performatív jelenlétté szélesíti. Saját szerzeményeinek előadása mellett kedvelt módszere az „költői áthangszerelés”: a magyar költészet kultikus darabjait önti új, zeneileg hangsúlyosabb formába.^[3] A radikális átértelmezés során kibontakozik a mű a befogadó számára addig ismeretlen oldala. Szkárosi hangköltészetében a kivitelezés teszi komplex élménnyé a műveket – az előadás performanszként érvényesül, a színpadon térbeli is időbeli kiterjedés felé nyit az alkotó. Bár az élő előadást nem pótolhatja az olvasás, a kötetbe írásban is látványos megoldásokkal élő versek kerültek. Formai innovációkkal elsősorban – de nem kizárólag – a Vertikális végtelen és a Dadalok fejezetben találkozunk. A hagyományos (lineáris) költészet határain belül mozgó, de avantgárd ösztönökre építő művek közül jó néhány (pl. Versforgatókönyv, Militarista dal, Közigazgatási dal, Lábtextus stb.) mutat hangköltészeti irányultságot. Olvasás közben szinte hallható, ahogy a szerző – jellegzetes előadásmódjában – hangversként mutatja be a hanghatásra tudatosan építő szövegeket. A transzpoézis az akusztikus, vizuális és térbeli megnyilvánulások egységét jelenti – bár nyomtatott könyvbe zárva értelemszerűen az élmény korlátozott.

 „az idő az idő töredelmes
hurutját tartja mindenen”
(Hogyan is?, 2010)

A határok elmosódása az idő viszonylatában is érzékelhető: a kötetben szereplő szövegek nem követnek kronologikus sorrendet, az időbeli tényező a költői érdeklődés fordulatai mentén csak a lap sarkán jelzett keletkezési évszám formájában jelenik meg. Akár több évtized távolságból egymásra rezonálnak a versek, az összjátékból kibontakozó költői érdeklődés vissza-vissza tér bizonyos motívumokhoz. A Hazán, khazán, khe se miünk (1987) vagy a Közéleti epigram (2006 és 2018) a „kortárs kesergő” téma változatai néhány évtized különbséggel. A közéleti kérdések, szélesebb értelemben a társadalmi-kulturális mező problémái a nyolcvanas évek óta nem vesztettek aktualitásukból.

Az évtizedek során a pályatársak halálára írt megemlékező versek – Bernáth (y) Sándor (Negatív repülés, 2012), Ugo Carrega (Ugo és a nagy sötét halál, 2014), Adriano Spatola – a kötetben a személyes hangvételt erősítik. Az olasz konkrét költészet elementáris erejű újítója, Adriano Spatola emlékére írt Konkrétan (2005) című vers epigrammaszerűen idézi meg a konkrét költészet nyelvi valóságát. Egyszerre több időt, nyelvet és számos költőtől származó idézetet egyesít a Krayer-ház DaÓda. Szelídített robbanószerkezetvers Pier Paolo Pasolini emlékének című konceptuális költemény. Ahogy a megcsillagozott alcím utal rá: a hét szerzőtől vett idézetekkel operáló, angol és magyar részleteket társító költemény a külső és belső hivatkozások szövevényes hálózatát vázolja fel. A Pasolini emlékének dedikált robbanószerkezet új értelmet ad a többnyelvűségnek.

A nyelvi sokoldalúság a kötetben szó szerint is érthető, a magyar mellett angol, német és olasz nyelvű versekkel is találkozunk. A vegyesnyelvűség többféleképpen mutatkozik meg: egy szöveg akár három-négy különböző nyelven (Egy hű tekintet / A Faithful Look / Un fedel sguardo, 1980; A csavargó gróf / The Hobo Baro / Il barone vagabondo / Dezwerfende graaf, 1982) is szerepelhet. A magyar szövegben néhol idegen nyelvű szavak színesítik a tartalmat (Verboterror 2010; Hey, Migger, 2016), de találunk eredetileg angol nyelven született verseket is (Easy 1998, Bright 1998). Az adott nyelvi elem minden esetben szervesen beépül a szövegbe, nem okoz különösebb fennakadást az értelmezésben. A határok könnyedén, olykor észrevétlen átjárhatók nyelvi is időbeli viszonylatban.

A műfajok közötti, valamint az időbeliség határai és a nyelvi korlátok átlépése után a publikus és privát tér közötti választóvonal is elhalványul. Az egyén belső világa és a környezet közötti képlékeny viszonyt eltérő nézőpontokból vizsgálja a szerző. A versekben a mikró-történésektől, akár a testi intimitás pillanatfelvételeitől többszörös léptékváltással jut el a kortárs kultúra tágan értelmezett válság-állapotáig. Az utóbbi közel húsz évből válogatott versek hangsúlyosan a közéleti érdeklődés irányába tolódtak el. A költői szerep és a tágan értelmezett nyilvánosság összetett viszonya is felmerül, olykor ironikus, máskor komorabb hangvételben (pl. Lássuk át most, 2005, Közigazgatási dal, 2006, Orális álság (2016) és a Közéleti epigram 2006 és 2018).

A korábbi Szkárosi-kötetekben már publikált, nyolcvanas-kilencvenes évekbeli írásokhoz szervesen kapcsolódik a kétezres évek utáni időszak költészeti termése. A Véletlenül nem jártam itt a magyar avantgárd irodalmi örökség – máig hiányos és részben feldolgozatlan – összefüggésrendszerébe illeszkedik. A friss áttekintés vázolja a főbb irányokat, de a Szkárosi-életmű még további fordulatokat tartogat.