Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...

Egy nyúl látószöge

Mán-Várhegyi Réka, Mágneshegy, Magvető, Budapest, 2018
Nem lehet mosolygás nélkül olvasni az olyan tökéletes mondatokat, hogy: Békásmegyer veszélyben van, mondta a nyúl. (248.) Mán-Várhegyi Réka regénye tele van emlékezetes jelenetekkel, karakterekkel, helyszínekkel. Az elbeszélői pozíciók és nézőpontok váltakozása nem terheli túl a kompozíciót. A szerkezet csúcspontja a tizedik fejezet, ekkor érvényesülnek a legerősebben a térpoétika és a fokalizáció eszközei. Békásmegyer felvillan egy nyúl látószögében.

 

Mán-Várhegyi Réka új regénye, a Mágneshegy összetett és nagyívű alkotás, átgondolt kompozícióval és koherens belső utalásrendszerrel. A regény szerkezete az elbeszélői szólamok, az idősíkok és a nézőpontok váltogatására épül. Ez a bonyolult kompozíció a szerzőtől is nagyfokú tudatosságot és precizitást vár el, ráadásul nem is veszélytelen vállalkozás. Mán-Várhegyi el tudta kerülni a szerkezet csapdáit, így a cselekmény követhető marad, és a mozaikos szerkezet is átlátható egységbe rendeződik. A Mágneshegy legnagyobb erőssége a fokalizáció virtuóz használatából kibontakozó polifónia, ahogy a szöveg folyamatosan kijátssza egymás ellen a szereplői tudatokat és nézőpontokat.

 

A Thomas Mannt idéző cím költői és enigmatikus. Csak a regény második felében derül ki, hogy a Mágneshegy valójában nem is hegy, hanem egy domb, ami a békásmegyeri patrióta skinheadek mondavilágának központi eleme. A Patrióták szerint a Mágneshegyen titkos rádióadó van, ami hullámokkal manipulálja az emberek tudatát, egy nemzetközi összeesküvés részeként. A könyvborítón kirajzolódó nyúl alakja hasonlóan rejtélyes: jelentését csak a regény tizedik fejezete fedi fel. Ebben esik szó arról a nyúlról, amit egy békásmegyeri skinhead fiú, Feri az édesanyjától kapott: „Végül apu mégis megenyhült, úgyhogy a nyúl egy ketrecben az erkélyre költözött. Innen sokkal messzebbre láthatott, mint azt valaha remélte. Aprócska lábai előtt hevert egész Békásmegyer, hullámzott a panelházak tengere.” (241.) A fokalizáció ezen a ponton különösen érdekes, hiszen egy pillanatra a nyúl perspektívája válik uralkodóvá.

 

A cselekmény viszonylag egyszerűen összefoglalható: Börönd Enikő, fiatal szociológus egy budai értelmiségi család sarja, 1999 nyarán hazatér New Yorkból, magára hagyva amerikai férjét. 1999. augusztus 11-én találkozik Bogdán Tamással, a Bajáról származó, első generációs értelmiségivel, együtt nézik meg a napfogyatkozást, és egymásba szeretnek. Kapcsolatuk azonban nem tart sokáig, 2000 májusában szakítanak. Nem sokkal ezután találkozik velük Réka, az elsőéves egyetemista, aki a következő tanévben Börönd Enikő szellemi hatása alá kerül, de el kell titkolja előle, hogy viszonyt kezdett Bogdán Tamással. Réka két évet tölt az egyetemen, utána hazaköltözik Békásmegyerre. A regényben Bogdán kutatási terepe is feltárul, Békásmegyer szürreális világa, az összeesküvés-elméleteket terjesztő skinheadek otthona, ahol a Móra család egy tragédia után próbál talpra állni.

 

A Mágneshegy közvetlen előzménye Mán-Várhegyi első kötetének (Boldogtalanság az Auróra-telepen, 2014) címadó novellája, amelyben már felbukkannak a Mágneshegy szereplői: szociológusok, skinheadek, fővárosi és vidéki értelmiségiek. A Boldogtalanság az Auróra-telepen szövegében Enikő még a Szentpéteri vezetéknevet viseli, Bogdán Tamás neve nem változott, és Horváth Regináé, a vidéki szociológus-kolléganőé sem, aki szintén visszatér a regényben. Ugyanígy előkerül Bogdán távoli rokona, Móra Robi, és az ő fia, skinhead Feri (polgári nevén Móra Ferenc!), akik itt még nem Békásmegyeren, hanem a fiktív Auróra-telepen élnek. Szembetűnő, hogy a novellában Mán-Várhegyi mennyi apró részletet elhintett a szereplőkről, milyen pontosan igyekezett jellemezni őket, ez pedig annak tudható be, hogy – ahogy ezt a Könyvesblognak adott interjúban elmondta – a regény egy korábbi változatának egy részét dolgozta át novellává. Ennek fényében különösen érdekes összevetni a két szöveget, és tekintetbe venni a különbségeket, például hogy Bogdán háttere hány ponton változott meg (például, hogy a felesége neve és a szülővárosa más lett, cselgáncsos múltja pedig eltűnt), de ennél érdekesebb, hogy Horváth Regina jellemzése mennyit finomodott a végső szövegváltozatig: karikaturisztikus csúnyasága eltűnt, és valódi férfifaló lett belőle.

 

A Mágneshegy mozaikos szerkezete nemcsak az elbeszélői szólamokat, hanem az idősíkokat is váltogatja, ezért szükséges, hogy a szöveg támpontokat adjon az olvasónak. Az első tizenkét fejezetben folyamatosan váltakoznak az elbeszélők: az első fejezetet az egyetemista Réka mondja el, a másodikat egy személytelen, külső narrátor, a harmadikat ismét Réka, és így tovább. Réka szála – Enikő és Bogdán történetével szemben – lineárisan halad előre az időben. Hogy az olvasó ne veszítse el a fonalat, a fejezetek első bekezdései gondosan megjelölik a helyszínt, az időt és az elbeszélőt. Ez a stratégia már a regény kezdőmondataiban tetten érhető: „Az itt következő történet szereplőit egy vidéki konferencián ismerem meg. 2000 májusa van, langymeleg délután.” (7.)

 

Réka keresztneve arra csábítja az olvasót, hogy a szerző alteregójaként azonosítsa a karaktert. A szereplő azonban maga is szerzőként lép elő, már az első fejezet idézett felütésében íróként mutatkozik. A harmadik fejezetben (Enikő egyik szemináriuma előtt) ki is mondja, hogy regényt ír, és ennek hatására szembesült olyan problémákkal, amelyeket a feminista kritika szemináriumon tárgyaltak: „Csak mostanában jöttem rá, hogy én is azt képzeltem mindig, hogy egy […] rendes irodalmi szöveg főszereplője férfi. Mint ahogy a szerzője is jobb, ha férfi.” (73.) A harmadik fejezet egy későbbi pontján Réka már Bogdánnal beszélgetve mondja, hogy éppen a regénye miatt lett feminista, és mivel nőként női főszereplőről ír, folyamatosan aggódnia kell, hogy az olvasók vele fogják azonosítani a főhőst. Az ötödik fejezetben Réka ismét a regényéről beszél: „Állandóan megakadok azon […], hogy első vagy harmadik személyben írjam. Ha azon aggódom, hogy a főszereplőm túlságosan hasonlít hozzám, akkor a harmadik személy mellett döntök.” (135.) A regénybeli Réka a Mágneshegy kulcsproblémáiról beszél, idézett mondatai mise en abyme-ként láttatják a készülő művet.

 

A regény másik legfontosabb szereplője Enikő, az ő előtörténetéről, családi hátteréről, motivációiról árulja el a legtöbbet a szöveg. Mán-Várhegyi ötletesen oldotta meg a karakter bemutatását: először a mosdóban találkozunk vele, ekkor még Réka szemével látjuk. A második fejezetben már ő kerül a középpontba, de a fejezet első felében a fokalizáció még nem az ő szemszögét mutatja, hanem azt, hogy hogyan látják őt mások: „Az kizárt, legyintettek a távoli ismerősök. Ez a típus még a legnyomorultabb helyzetből is profitál.” (31.) Ezután még mindig nem Enikő perspektívája érvényesül, hanem az egyik távoli ismerősé, Horváth Regináé, akinek nem nyerik el a tetszését Enikő írásai: „– Azt hittem, szociológussal van dolgunk – mondja Horváth Regina, vidéki kolléganő, örök tanársegéd a debreceni egyetemen, és visszadobja az újságot az éjjeli szekrényre.” (32.) A szöveg kijátssza egymás ellen a nézőpontokat, a szereplők egymásról alkotott véleményét: csak sokkal később, a tizenharmadik fejezetben derül ki, hogy Enikő hasonlóan elutasító volt, amikor Regina tanulmányát olvasta. (306.) Az Enikő és Bogdán kapcsolatáról szóló fejezetekben végig hasonló fokalizációs eszközök érvényesülnek, a két szereplő perspektívája váltakozik, irritációik, sérelmeik láthatóvá válnak, de egyikük nézőpontja sem semlegesíti a másikat.

 

Enikőt irritálja Bogdán önbizalomhiánya, okoskodása és műveletlensége, miközben Bogdánt zavarja Enikő sznobizmusa, a drága ruhái, hogy nem tud empatikusan viselkedni a „terepen”, hogy nem tudja levetkőzni a saját elitizmusát. De ez a többi szereplőre is igaz, a budai értelmiségiek akaratlanul is lesajnálják az első generációsokat, Enikőt zavarja Horváth Regina vidékisége, ami az övéhez képest „halmozottan hátrányos helyzet”. (350.) A regény társalgási jelenetei, különösen az ötödik fejezet második része, szatirikusan is olvashatók, az értelmiségi elit sznobizmusának, empátiahiányának, hazugságainak kifigurázásaként. A szereplők mind sztereotípiákban gondolkodnak egymásról, ez alól talán egyedül Réka a kivétel, ő kívül áll az előítéletek világán.

 

Enikő személyiségét, viselkedését és gondolkodását mélyen meghatározza az az elitista, értelmiségi közeg, amelyben nevelkedett. Az ő története a determináció kérdése körül forog, végig kérdés marad, hogy vajon a saját döntései irányítják-e az életét, vagy pusztán a családi és társadalmi meghatározottság? A regény mélyre ás: kiderül, hogy Enikő anyja ugyanúgy szenved a családi közegtől, ő is ugyanúgy haragszik a saját édesanyjára, ahogy Enikő rá. A regény aprólékosan, érzékenyen tárja fel a családi hátteret, egy-egy apróság generációkon átívelő történetét. Ez a részletekbe menő kidolgozottság teszi élvezetessé a családi történetet. Jó példa erre, hogy Bogdán szerint Enikő túl könnyen ítéli meg az embereket, túl könnyen mondja meg másoknak, hogy „te ilyen vagy, te olyan vagy.” (106.) Csakhogy Bogdán nem tudhatja, hogy ez a tulajdonság Enikő nagyanyjától eredeztethető, akinek Enikő anyja a nyolcadik fejezetben pontosan ugyanezt a hibát rója fel.

 

A Mágneshegy polifonikus szerkezetének szép megoldása, hogy többféle írói szerepmodellt állít egymás mellé. A szereplők nemcsak az irodalommal, de a nőként való írás lehetőségeivel is számot kell vessenek – ezért is jelentőségteljes, hogy a regény mottója éppen Virginia Woolftól származik. Enikő szűkebb családjában mindjárt két női íróval találkozunk, az általuk képviselt művészi szerepek Réka írói felfogásának lehetséges alternatíváiként jelennek meg. Enikő nagyanyja, Renée, „rendszerhű” ifjúsági regényeket írt „úttörőlányok erkölcseiről”, aztán áttért a felnőtteknek szóló könyvekre, amelyek nem voltak különösebben sikeresek, de néhány olvasót megérintettek. A szöveg nem árul el sokat arról, hogy a nagymama milyen író volt, de a narrátor megfogalmazása azt sejteti, hogy felnőtt könyvei is egy sémára készültek: „Szereplőinek traumákkal és élethazugságokkal kellett szembenézniük, hogy végül maguk mögött hagyják a múltat és új életet kezdhessenek.” (192.) Ám ez a mondat sem vehető készpénznek, mert a fokalizáció miatt Renée-t most idősebb lányának, Enikő anyjának szemével látjuk. Enikő nagynénje, Zsóka, szintén író, ám ő az ellenkező véglet, aki sok-sok éven át írta egyetlen regényét, órákig képes egyetlen mondaton gondolkozni, és „írás közben vacog.” (157.)

 

A regényben újra és újra felbukkannak a kilencvenes években divatossá vált elméleti irányzatok, a harmadik hullámos feminizmus, a posztstrukturalizmus és a dekonstrukció. A feminizmushoz Enikő tudományos szemmel közelít, az viszont korántsem biztos, hogy az általa oktatott elmélet akár csak a saját életének dilemmáit fel tudná oldani. Rékát teljesen lenyűgözi az Enikő által oktatott anyag. „Börönd Enikő felforgatta az életemet“ – mondja Réka, de ezt nem árulja el neki. (63.) A Mágneshegy szerkezetének kidolgozottságát jól mutatja, hogy kétszáz oldallal később Réka gondolata megismétlődik. Enikő egy másik tanítványa ekkor már hangosan ki is mondja: „nekem a te órádon megváltozott az életem.” (267.) Az írói szerepekhez hasonlóan a feminizmus megítélése is polifonikus: a regény minden szereplője másképp gondolkodik róla, Enikő néhány tanítványa radikális feministaként lép színre, Réka meg akarja mutatni, hogy ő „normális feminista”, miközben Bogdán szerint az pusztán egy ideológia, Horváth Regina szerint pedig az egész irányzat értelmetlen. A regény nagy erőssége, hogy nem válik didaktikussá, hanem többféle, egymásnak ellent is mondó válaszlehetőséget állít egymás mellé.

 

A Mágneshegy cselekménye 1999 és 2002 között játszódik, olvasása így időutazássá válik. A regény nem viszi túlzásba a korfestő elemek használatát, ezért ki is tudja aknázni azok nosztalgikus erejét. A korfestés egyik fontos rétege a közelmúlt technikai eszközeire való reflexió: a szereplők még csak ismerkednek az internet és a mobiltelefon világával, miközben személyhívót használnak és kazettákat hallgatnak. A negyedik fejezet elbeszélője megértő iróniával mutatja be Bogdán dilemmáit, aki nem látja át, hogy mire jó a számítógép, és nem látja be, hogy miért kell mobiltelefon, ha nincs kit felhívni vele. A korrajz fontos része az 1999-es napfogyatkozás, ami több szereplő számára is sorsfordító jelentőségű, Enikőék ekkor szeretnek egymásba, a skinhead Móra Feri pedig ekkor változik át szuperhőssé. A regény popkulturális utalási hálója szintén az ezredforduló világát eleveníti fel. A korfestő elemek egy másik rétegét a társadalmi és politikai kérdések említései adják, ám ezek az utalások már nyitottabbak, arra hívják fel az olvasót, hogy számot vessen azzal, hogy az ezredforduló óta milyen irányba haladt Magyarország – jó példa erre a tizenharmadik fejezetben szereplő menekülttábori jelenet.

 

Mán-Várhegyi érzékenyen használja a térpoétika eszközeit, a szereplők bejárják és belakják Budapestet, a Bartók Béla úttól a Moszkva téren (a megnevezés is a korrajz része!) át  az Astoriáig mindenhol kóborolnak. „Ha bejárnám az egész várost, szimbolikusan el is tudnám foglalni. Szereznem kell egy részletes Budapest-térképet, amin bejelölhetem azokat a területeket, ahol már megfordultam, sőt fel fogom osztani zónákra az egészet, és szisztematikusan hódítom meg Budapestet” – mondja Réka a hetedik fejezetben. (172.) Bogdán Tamás kutatási terepe, Békásmegyer a térpoétika szintjén is elkülönül Budapesttől. A regénybeli Békásmegyer valós és fiktív terek keveréke, furcsa és szegény környék, amit egy skinhead banda ural. Békásmegyer leválik a város testéről, külön életet él, magába zárkózik. Különösen fontos az a jelenet, amikor Bogdán és Enikő együtt érkezik meg Békásmegyerre. Enikő először azt hiszi, hogy „modern építészeti megoldásként” festették feketére a házakat, Bogdán persze azonnal kioktatja, hogy a füsttől ilyenek. De Bogdán sem tudja objektívan megítélni a telep életét, őt a kutatói lelkesedés vakítja el, idealizálja a terepét, amikor arról beszél, hogy „a békásmegyeriekben több az érzés, a lelkük gazdagabb, színesebb…” (170.) Talán csak egy figurának volt lehetősége minden elfogultság nélkül tekinteni Békásmegyerre: Móra Feri nyulának, ami a hetedik emeleti erkélyről nézhette a telep életét.

 

A Mágneshegy legerősebb része a békásmegyeri család, Móráék történetének elbeszélése. A család az édesanya halála után nem találja a helyét, az apa összeomlik, a skinhead Feri pedig a saját világába zárkózik. Ekkor kerül a középpontba a borítón szereplő nyúl, a regény legérdekesebb szimbóluma. A hobbiállat nem lehet hosszú életű, az édesanya halála után az erkélyen felejtik: „Mire a tél beköszöntött, anyu már rég nem volt sehol, kiürült utána a konyha, a nagyszoba és az előszobai gardrób. Sokkal nagyobb volt a bánat, mint amit egy egyszerű húsvéti nyúl el tud viselni.” (242.) A nyúl ezután visszatér Feri álmaiban, hónapokon át kísérti őt, majd 1999 augusztusában (éppen a teljes napfogyatkozás környékén) feladatot ad neki: kinevezi szuperhősnek. A skinhead Feri feladata Békásmegyer megmentése lesz, neki kell megvédenie a környéket a gonosztól. Feri álma a regény csúcspontja, a szöveg mély empátiával mutatja be a fiú elmagányosodását, miközben a humor és az irónia is érvényesül. Nem lehet mosolygás nélkül olvasni az olyan tökéletes mondatokat, hogy „Békásmegyer veszélyben van, mondta a nyúl.” (248.) Remek szerkezeti megoldás, hogy Feri nyulas látomása Réka egyik álmával párhuzamos, melyben találkozik is az égen repülő Ferivel.

 

A regény gyenge pontja a tizennegyedik fejezet, amelyben Bogdán Tamás előtt megjelenik elhagyott szerelmeinek szelleme, és hazáig követik őt a kísértetek. Ebben a részben végig Bogdán nézőpontja érvényesül, ám a nosztalgia és a melankólia keveréke megítélésem szerint túlságosan hatásvadász, olykor giccsbe hajló. A regény társalgási jelenetei sem problémamentesek, különösen az ötödik és a tizenötödik fejezetben, ahol már felmerülhet a kérdés, hogy a szöveg nem hangsúlyozza-e túl a különböző értelmiségi rétegekhez kötődő sztereotípiákat (első generációs, sokadik generációs, vidéki, fővárosi, kelet- és nyugat-európai, stb.)? Mivel a karakterek gyakran maguk is sztereotípiákon keresztül érzékelik egymást, fennáll a veszély, hogy ez az egyénítés kárára megy, és Enikő alakjában már nem az önálló személyiséget, hanem a tipikus budai értelmiségit látjuk, Horváth Reginában pedig a tipikus vidéki értelmiségit. Ez viszont az olvasó felelősségét is előhívja: fontos tudatosítani, hogy a szöveg nemcsak nézőpontok és gondolkodásmódok, de előítéletek játékát is mozgatja.

 

Mán-Várhegyi Réka regénye tele van emlékezetes jelenetekkel, karakterekkel, helyszínekkel. Az elbeszélői pozíciók és nézőpontok váltakozása nem terheli túl a kompozíciót. A szerkezet csúcspontja a tizedik fejezet, ekkor érvényesülnek a legerősebben a térpoétika és a fokalizáció eszközei. Békásmegyer felvillan egy nyúl látószögében.

B. Kiss Mátyás