Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Filotás Karina: Ez a város

Fotó: Besenyei Lili

szél cibálja plakátbőrét, / bordái között lüktet a Duna

Bővebben ...
Próza

Meggyes Viola: Unakit

Fotó: a szerző archívuma

Kereszt autója furcsa volt. Egy régi BMW, amiben nem működött a sebességmérő, az volt a csoda, hogy egyáltalán elindult. Attól tartottam, ha felnyitom a motorháztetőt, a motor helyett egy seprűt találok benne.

Bővebben ...
Költészet

Hegedüs Anna versei

Fotó: Tóth Anna

borkán leszek a sufniban / levesznek évente egyszer

Bővebben ...
Költészet

Martzy Réka: lányok

Fotó: Szűcs Anna Emília

darazsakra lépünk néha, / hogy sírhassunk, mert így láttuk

Bővebben ...
Próza

György Alida: Pű, pű, pű

Fotó: a szerző archívuma

Még a tavalyelőtti esés után figyeltem fel rá, hogy mindenki sokkal kedvesebb, ha bottal járok, úgyhogy már inkább le sem teszem. Ha meglátok valakit az utcán, rögtön görbítem a hátam. Olyankor megállnak, érdeklődnek a hogylétem felől. Én meg mondom nekik, hogy egyedül vagyok, nincs segítségem, derekam, hátam, lábam, kezem fáj, de lényeg, hogy egészség legyen.

Bővebben ...
+SZIF

Szita György visszatér: Török Lajos interjúja Győri Péterrel

A 96. Ünnepi Könyvhéten jelenik meg a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány kiadásában Szita György nyolc kötetből álló bűnügyiregény-sorozatának első három darabja. A szerző neve a mai magyar krimiolvasók számára aligha ismerős. Azok viszont, akiknek a Kádár korszak népszerű irodalma valaha a látóterükbe került, talán emlékeznek arra, hogy Szitának az 1980-as évek végén két bűnügyi regénye is megjelent.

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Bánki Benjámin: izommemória

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kazsimér Soma: Légzőnyílásaimon keresztül először kapok levegőt

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kupihár Rebeka: ünnepnapok

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Korsós Gergő: Medúzanézegetés

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Lukács Flóra: El a tengerhez

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Próza

Vecsei Márton: Ide, vissza

Fotó: Nemes Eszter

A vízben több tucat fekete, úszósapkás fejet véltem felfedezni. De rendesen elkolombuszoztam! Még a végére sem jutottam amúgy logikussá váló gondolatmenetemnek, ami megválaszolná a kérdést, hogy mi a fenéért hordanak az emberek úszósapkát az óceánban, mikor rájöttem, hogy azok nem emberek. Hanem fókák.

Bővebben ...

Lírai Land Art – Lanczkor Gábor verseiről

Nem címkének szánom, de azért szögezzük le a földrajzi tények okán, hogy ez dunántúli fogantatású költészet. Pannon. Mi az, hogy pannon? Létezik-e egyáltalán Hamvas Béla déli géniusza és az a bizonyos aranykor-ösztön? Az agyonidézett passzusból tudjuk, hogy a Kemenesalja fővárosa Athén és Róma. Oldottság és derű, félálombeli nyugalom, létezik még ilyen? Egyensúly és ritmikus életigény? Netán ideálok?… Úgy mondhatnám, Lanczkor Gábor néhány délkörrel még közelebb van a tengerhez.

 

 

Térey János 1970-ben született Debrecenben. Babérkoszorú- és József Attila-díjas költő, író, műfordító. Legutóbb gyűjteményes verskötete  látott napvilágot, Őszi hadjárat címmel, a Jelenkor Kiadó gondozásában, 2016-ban.

 

 

Huszonéves kori verse, a Land Art szereplője passzív megfigyelő. Férfi valahol a pusztában. Annyit tudni róla, hogy autóval érkezett, és talán egyedül van. Kicsit spleenesnek tűnik, rezignált kijelentéseket tesz a tájról és a környezet keltette saját érzéseiről. Az objektum: lepusztult angolpark tanyákkal körülvéve. A kastély („neobarokk középrizalit”) jelenleg elmeszociális otthon, de a helyszín csak a költemény utolsó előtti versszakából derül ki. Az érzékelés folyamata befelé tart, versszakról versszakra egyre beljebb. Négysoros, jambikus, de váltakozó szótagszámú, félrímes strófák. Vonulunk előre. Nem komótosan; de nem is tolakodó behatolás ez. A szöveg a kétharmadánál megakaszt egy elidegenítő betéttel:

 

„Nem olvasom többet föl a verseimet.

Nem bírom semmi

versben a vers

szót elviselni.”

 

Nagyon helyes. Bár nyilvánvalóan nem gondolja egészen komolyan.

 

És csak e jellegzetes kizökkentés után lép az enteriőrbe.

 

Végtelenre nyíló kontempláció ez, de valami mindig eltorlaszolja a horizontot. Bukszus, puszpángliget és tiszafák. Mocsári ciprus. Egy tölgy lombozata, akár egy tritón idegrendszere. (Tudod, mi az a tritón? És van időd utánakeresni?) Mindig ott tornyosul versének horizontján valami ember alkotta akadály, hol kórház vagy szociális otthon, kőbánya csillesora és osztályozóműve, néha móló, néha szélmalom. A növénynevek szertartásos enumerációja, és az építészeti jelek gazdag értelmezése. Formál. Berendez és beruház. Ad a tipográfiára, töredelmesen tördel.

 

„Mint egy beszántott kunhalom,

a fölhagyott művészet mégiscsak makacs.”

 

Land artnak mondjuk azt a tevékenységet, amikor valaki művészi eszközökkel formálja az anyatermészetet, illetve mikor saját műalkotását helyezi ki szabad térre. Magyarán meglevegőzteti az ihletét. Alkotása pedig ott marad az elemek prédájául, az időjárás dühére bízva.

 

A szabálytalanság igénye erőteljes. Noha néhány ezer éve tényleg azt csinálsz fejben, a barlang falán vagy a papíron, amit akarsz, és ehhez még csak avantgárdnak sem kell lenned, legföljebb csak szabálytalannak, kísérletezőnek és radikálisnak, lásd például Villont vagy Csokonait, vagy nyersnek, lásd Rabelais-t. Lanczkor nem csak megjátssza, hogy komoly, miközben laza és szemtelen: nála ez igazi nonchalance. Nem végső kétségbeesésében kapaszkodik a jambusokba, mint József Attila tette, hanem sínpárként fekteti le őket maga előtt. Szerelvénye mégsem zakatol. Nem is zörejtelenül siklik. Egyszerűen (csak) halad.

 

Sőt Magyarország Mélypontja című versében már azt a bizonyos pusztai keskeny nyomtávú vasutat is fölszedték a szélmalom közelében. És a tragikus társadalmi közérzet ábrázolása egy depressziós alföldi tájképből bomlik ki (Tornyai János olaja és vászna, ad notam „bús magyar sors”). Ahogyan az előző versében látható épület is társadalmi jelenségek struktúráját tükrözi vissza: hírt adván a korról, amelyikben épült; egy másikról, amelyik azzá tette, ami; és a jelen társadalmáról, amelyik használja: arra, amire.

 

A költészet társadalmi késztetése, nocsak.

 

Lanczkor szubjektuma szenvedélyes; „az utolsó szó keresése” (Jékely) közben olykor nyakatekerten beszél, indokolatlanul szórendet borít, némileg túlhajtott lesz: mai magyar nyelven tehát unortodox. Viszont sohasem keni oda, és megküzd mindenért.

 

Sokat, rengeteget elárul egy költő technikai tudásáról, egész habitusáról, hogyan zárja versét. Meggyőződésem, hogy igazán jól csak ösztönből lehet. A józan ész a frappáns és/vagy dallamos csattanó felé csábítana, ami gyakran gyilkos hatású a végeredményre nézve. Lanczkor jól zár, ritkán fordul elő, hogy erőlteti vagy túltolja amúgy is telített szövegét (bár lásd például éppen Magyarország Mélypontján a grammatikai zsúfoltság esetét). Mert egyébként remek az arányérzéke, ami alkotóösztönének féken tartását és kieresztését illeti.

 

Nem címkének szánom, de azért szögezzük le a földrajzi tények okán, hogy ez dunántúli fogantatású költészet. Pannon. Mi az, hogy pannon? Létezik-e egyáltalán Hamvas Béla déli géniusza és az a bizonyos aranykor-ösztön? Az agyonidézett passzusból tudjuk, hogy a Kemenesalja fővárosa Athén és Róma. Oldottság és derű, félálombeli nyugalom, létezik még ilyen? Egyensúly és ritmikus életigény? Netán ideálok?… Úgy mondhatnám, Lanczkor Gábor néhány délkörrel még közelebb van a tengerhez Szabó Lőrincnél, akinek nagyvonalú, szinte már „portugál” (értsd: laza, sőt henye) rímtechnikáját szóvá tette korának vaskalapos frakciója. Ahogyan a rímekkel bánik Lanczkor, már az az eljárás a védjegye, mégpedig a szabadság jeleként: időnként kellenek neki a sorvégi csengők, de sohasem bármi áron. Olykor hagyományosan virtuóz; máskor az akác és a makacs simán egybecsenghet nála, kancsalul. És mind a kétszer jó. 

 

Kedvelem a német klasszika precíz, hideg pátoszát, az angol romantika parázslását, Puskin szilánkos elbeszélését és virtuóz csevegését, Verlaine vagy Lorca párrímes dalait, sőt David Bowie berlini korszakát, a brit gitárzenét és olykor a punk nyerseséget is. Mindezeket Lanczkor Gábor is szeretheti, mert e tónusokat – szinte mind – az ő hangképében is megtalálom. Meg Robert Lowell architektonikus szerkezeteit az épületei előképeként. Az avantgárd hímpora is fölfedezhető, némi Erdély, Hajas, Balaskó, épp csak. Ez azért tonális világ. És Roberto Bolaño hedonizmusa is jelen: számomra ő az utolsó hiteles szerző, akinek világában a költészet halálosan komolyan van véve, sőt becsülete van: szentséges sorsesemény, ugyanakkor az élet motorja, olyasféle fölhajtóerő, akárcsak a rock ’n’ roll. 

 

Aggathatnék Lanczkor homlokára olyan címkéket, mint a katonás „poeta doctus” vagy a kívülálló számára oly rémisztően hangzó „intellektuális lírikus”; nem teszem, mert nem akarom szavakkal korlátozni őt. Ami engem jobban érdekel, az a mozgékonysága, eleven ötletei, könyvről könyvre történő megújulása és expanziója a próza felé. Fogékonysága a szavakkal megragadható tájra; vallások és kultúrák egymás mellett élésére; továbbá a popzenének az irodalom számára hozzáférhető elemeire.

 

Verseiben is észlelhető iszonyodása a jólfésült, polkorrekt beszédmódtól, az álhumanista biztonsági játéktól, és minden száraz, kijózanító szakmaiságtól.

 

„Nincs érzékem az iróniához”, állítja egyik versbeszélője.

 

Ejtsünk pár szót az úgynevezett „magas költészet” örök elitizmusáról is? Itt nincs ilyen; sem egyik, sem másik. Szándékos kirekesztés biztosan nincs. Csupán annak evidens reménye, hogy olvasó márpedig létezik. Kell-e ismernem például a képleírásai tárgyát a londoni National Galleryben és a Tate Modernben? Lanczkort lapozva fölmerül a kérdés: fontos-e, hogy az olvasó a fölvonultatott műveltséget és háttéranyagot, távoli vonatkoztatási pontokat egytől egyig ismerje? Például Indiát. Amrita Sérgil (Sher-Gil) festészetét, Dürer nyulát, Vajda Lajos lovait, Csontváry ölyvét. A kultúrát, amely nem bír abbamaradni. Szerintem nem, vágnám rá kapásból. Fakultatív, hogy rákeresel-e. De nem így van. Azért valljuk be, akkor jársz jól, ha képben vagy. Mantraként nem működik igazán. Viszont a tapasztalat azt igazolja, hogy aki ezeket a jelenségeket nem ismeri, Lanczkor könyvét sem veszi a kezébe. Másként pedig hogyan is olvasná? Olvassátok.

 

Ennyien vagyunk.

 

Térey János