Hírlevél feliratkozás

Keresés

„A lemondás gasztronómiája”

Szécsi Noémi – Fehér Béla: Hamisgulyás – Hadikonyha a 20. századi Magyarországon, Helikon Kiadó, Budapest, 2015.
Szécsi Noémi és Fehér Béla párosa a Hamisgulyás című kötetében az első és a második világháborút idézi meg számunkra, a gasztronómiát helyezve a középpontba. Tág értelemben vett gasztronómiáról esik itt szó, hiszen az írások szinte minden, szorosan és kevésbé szorosan kapcsolódó témát körbejártak a feltárás során, a gulyáságyú szavunk eredetétől, egészen a háborús világ női sztárjainak sajtóban megjelenő, főzéssel kapcsolatos szerepléséig.

 

Farkas Evelin 1990-ben született Füzesgyarmaton. Irodalomtörténész, a Debreceni Egyetem Irodalomtudományok Doktori Iskolájának PhD-hallgatója, az Alföld Stúdió tagja.

 

 

„Az oroszok persze már tudják, hogy lóhúst eszünk, átnyerítenek, ami a honvédeket borzasztóan bántja. A lóhús volt mégis a bajban a szerencse.”  

 

 

Az ismeretterjesztő műfajú írásoknak több fronton is meg kell védeniük magukat: miközben a történészi vagy akár a néprajzi hitelesség is számon kérhető rajtuk, az olvasmányos előadásmód, a széles olvasói réteg lekötése sem csupán kiadói, hanem műfaji igény is. Ezek a könyvek így talán jóval nagyobb mértékben rendelődnek alá az olvasói igénynek, ami nem feltétlenül negatív.

 

Szécsi Noémi és Fehér Béla párosa a Hamisgulyás című kötetében az első és a második világháborút idézi meg számunkra, a gasztronómiát helyezve a középpontba. Tág értelemben vett gasztronómiáról esik itt szó, hiszen az írások szinte minden, szorosan és kevésbé szorosan kapcsolódó témát körbejártak a feltárás során, a gulyáságyú szavunk eredetétől, egészen a háborús világ női sztárjainak sajtóban megjelenő, főzéssel kapcsolatos szerepléséig. Ez a sokoldalúság a könyv szerkezetén is megmutatkozik. Négy fő részből áll a szöveg. Az első két római számmal ellátott részt Szécsi Noémi jegyzi, a harmadikat Fehér Béla, míg a kötet végében egy háborús recepttár található. Bár az írások érdekfeszítő mivolta sem hanyagolható el, a háborús recepttár antiszakácskönyv jellege még érdekesebbnek tűnik. Egy valamire való receptkönyv esetében ugyanis nemcsak kedvet kapunk egy jó étel elkészítéséhez, a főzés kreatív folyamatának véghezviteléhez, de esetleg gusztusunk is támad egyes fogásokra. A háborús recepttár viszont elborzasztó, sokszor a mai szájízünk szerint gusztustalannak mondható, „a szükség törvényt bont” jellegű receptekkel teli. Nemhogy az ember kedve nem jön meg a főzéshez, de egyúttal egy-egy jófalat is a torkán akadhat (és jó esetben nem esik pánikba és kezd azonnali konzervgyűjtésbe és rejtésbe). Néhány recept igazán horrorisztikusnak hatott számomra: libavér sütve, citromos marhaszív levesétel, tüdőpuding, más receptek esetén pedig már a névvel sem próbálták finomítani a szegényesebb ételeket: krumplivagdalék, burgonya burgonyával töltve, ám akad olyan étel is, mely mára beépült a magyar konyhába, mint például a suhantott leves. Persze a kevésbé fogyasztóbarát ételek ismertetése ebben az esetben a kötet előnyére válik, hiszen a háborús helyzet szörnyűségeit egy másfajta szemszögből világítja meg olvasói számára.

 

Az írások pedig részletekbe menően is ismertetik, hogyan (nem) étkeztek a háborúk időszakában. Ahogy a két szerző az utószóban is elmondja, Szécsi Noémit a mikrotörténetek iránti vonzalma, míg Fehér Bélát a gasztronómia iránti szeretet hajtotta a kutatások során. Ez valóban szépen kirajzolódik az írásokban is, melyek háborúk szerint is felosztottak (Szécsi Noémi első része az első világháborút dolgozza fel, a második pedig a másodikat, Fehér Béla esetében ez kevésbé élesen elválasztható folyamként íródik meg).   

 

Szécsi Noémi még újoncnak számít az ismeretterjesztő műfajban, bár a Hamisgulyás óta már a polcomon pihen A budapesti úrinő magánélete című kötet is, melyben Géra Eleonóra segítségével merül el a 19. század második felének női történeteiben, illetve már régóta figyelemmel kísérhetjük a Halcsontos fűző blogot http://halcsontosfuzo.reblog.hu/, ami ez utóbbi kötethez is szorosan kapcsolódó, ezzel az időszakkal foglalkozó érdekességeket közöl. De visszalépve a Hamisgulyáshoz, mindenképpen fontos megjegyezni, hogy a fókusz Szécsi esetében a nőkre és az ő történeteikre koncentrálódik, és így leginkább a hátország eseményeire. Persze akadnak olyan fejezetek, melyek például a hadimilliomosok történetét dolgozzál fel, és amelyek azért eltérnek ettől a témától, de a hátországi események maradnak a szöveg magjául. Az írónő esetében pedig olykor még az a humor is megcsillan, mely olyan szórakoztatóvá tette A kismama naplója és a Baba memoárja sok-sok évvel ezelőtt: „A távolról és ellenfényben híres nagyanyjára, Sissire emlékeztető főhercegnő…” (39.), de ettől élvezhetőségben Fehér Béla szövegei sem maradnak el.

 

A jegyzetek és a bibliográfia, de maga az írás is mutatja, hogy rengeteg kutatómunka előzte meg a kötet megjelenését, joggal érezhetjük úgy, hogy valóban csak a legérdekesebb momentumokat tárják az olvasó elé a szerzők, egy leheletnyi történelmi magyarázatot adva meg. Az arányok nagyon szépen eltaláltak: rengeteg képet, szöveget és irodalmi részletet is találunk a témára vonatkozóan, melyek még könnyebben befogadhatóvá teszik és színesítik az írásokat. Az olvasóbarátságát a kötetnek az is jelzi, hogy már akkor is jól szórakozhat az ember, ha csak szemezget a fejezetek, de akár csupán a képek, beszámolók között. Megdöbbentő például a fővárosi állatkert vezetőjének beszámolója arról, hogyan fosztja ki és főzi meg az állatkert vadjait a budapesti lakosság az ostromzár idején.

 

Fontos hozadéka a Hamisgulyásnak, hogy több ponton is kötődik a jelenkori magyar konyha egy-egy érdekesebb sajátosságához is, melyet a szerzők jó érzékkel emelnek ki ilyen részleteket. Például kiderül, hogy miért is viszonyulunk némileg még mindig bizalmatlanul a konzervárukhoz, vagy hogyan íródtak rá a megvonások okozta traumák a magyar konyha termékeire is. A magyarországi vegetáriánusságról, a világháborúk előtti töméntelen húsfogyasztásról és a lóhús elleni lázadásunk leküzdéséről is olvashatunk.

 

Megfelelő forma, igényes, sokrétű tartalmat szolgáltató belső. Talán nem is kívánhat többet egy, a téma iránt akár csak alig érdeklődő olvasó, akinek a kezébe kerül a könyv. Persze, a kötet könnyedén bővíthető lenne még, hiszen például, ahogyan a szerzők is jelzik, a magyar konzervgyártás történetéről például nem sokat lehet tudni, vagy a Weiss családról is még részletekbe menőbb, összefoglalók is belekerülhettek volna, ám a Hamisgulyást így is igazán jó szájízzel helyezhetjük a polcunkra.

 

 

Szécsi Noémi portréját Neményi Márton, Fehér Béla portréját Szilágyi Lenke készítette.

 

Farkas Evelin