Szövegpreparátumok

Részletek

Németh Zoltán, Kunstkamera, Kalligram, 2014.

Hajtman Kornél 1985-ben született Párkányban. Irodalomtörténész, költő. A besztercebányai Bél Mátyás Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett PhD fokozatot.

Németh Zoltán legújabb verseskötete 2014-ben jelent meg a Kalligram kiadónál Kunstkamera címmel. A kötet megjelenése egyfajta megkönnyebbülés volt számomra, hiszen a benne szereplő verseket, – amelyek különböző folyóiratokban jelentek meg, és cím helyett csupán számok voltak láthatóak, illetve egy nagy közös cím volt eléjük írva, pl. Magzatnyelv vagy Versek a semmiből, – akkor nagyon nehezen tudtam értelmezni. A szövegekkel nem tudtam eleinte mit kezdeni, elolvasásuk után szükségét éreztem annak, hogy valakivel megosszam, és beszélgessünk, esetleg vitatkozzunk róluk. Amikor aztán egyre több „furcsa”, számozott vers jelent meg, tudható volt, hogy a költő hamarosan egy újabb kötettel fog előállni.

Barthes A szerző halála című tanulmányának utolsó mondata: „az olvasó születésének az ára, a Szerző halála”.[1] Ez a megállapítás mind a mai napig megállja a helyét, azonban mi van akkor, ha maga a szerző segíti az olvasást és a megértést. Németh Zoltán ugyanis blogjában a kötet megjelenése után közzétett egy vele készült interjúrészletet, ami akkor még megjelenés alatt volt.[2] Ez a bejegyzés értelmezhető egyfajta segítségként az olvasónak. Egy ösvény, amin elindulhat, és ami segíti a megértést és az értelmezést.

Ha megnézzük a szerző eddig megjelent köteteinek címeit,[3] és összehasonlítjuk a Kunstkamerával, ez egyszerűbb és letisztultabb. Formalista szemüvegen keresztül nézve azt is mondhatnánk, ez az egyetlen olyan kötetcím, amely egyetlen szóból áll. Mindez utalhat a benne található tiszta, tömör és rövid szövegekre is. Kunstkamerának nevezik azt a szentpétervári múzeumot, ahol az a kiállítás található, ami „nagy hatást tett rám. Műalkotásként közszemlére vannak téve a testükkel együtt több mint kétszáz éve ezek a preparátumok, ott lebegnek bezárva az üvegekben, s ez az élmény vitt afelé, hogy az ebből származtatott, preparált, szenvedésen túli száraz nyelv katalógusszerűen az emberi szenvedést is számba vegye.”[4]

Azonban, ha felbontjuk a címet, akkor két értelmes német szót kapunk. Die Kunst és die Kamera. Az előbbi művészetet, ez utóbbi pedig kamerát jelent. A címet így interpretálva egy újabb értelmezési síkot kapunk. Az olvasó tehát, amikor kezébe veszi a kötetet és kinyitja azt, belép egy múzeumba. Ennek a múzeumnak pontosan az a neve, mint a Néva jobb partján található épületnek. A cím azt is elárulja, hogy az itt látható (olvasható) kiállítási darabokat felvételről fogjuk látni.

Amikor beljebb léptünk az „előcsarnokban” egy portré lóg, méghozzá Frederich Ruysch arcképe, akinek Németh Zoltán ezt a kötetet szentelte. Ruysch holland orvos készítette a Kunstkamerában található preparátumokat.

A következő „szobában”  egy idézet olvasható Berzsenyi Dánieltől, „A szent poézis néma hattyú, / S hallgat örökre a hideg vizekben.” Egy újabb utalás a leegyszerűsített, lecsupaszított versnyelvre, és arra, hogy ahogyan azok a preparátumok, amelyek megihlették a költőt, úsznak a formalinban. Az ő szövegei is úgy úsznak a vízben, mint egy kiállítás tárgyai.

Elértünk ahhoz a pillanathoz, hogy belépjünk a múzeumba. Először nagy csalódás ért, ugyanis nem is múzeumba érkezik meg az olvasó, hanem inkább egy hatalmas raktárhelyiségbe. Ez a látszólagos rendetlenség[5] az elején nagyon zavaró volt, le is tettem a kötetet, gondolván, hogy soha nem fog sikerülni a logikáját megfejteni. Aztán újra kézbe vettem és rájöttem, hogy nem is kell logikát keresni benne. (Természetesen nem tartom kizártnak, hogy ezek a számok valamilyen logika mentén rendeződnek, amelyet nekem nem sikerült megfejtenem.)

A következőkben arra szeretnék rámutatni a kötet kapcsán, hogy ezt a bizonyos raktárhelyiséget hogyan és hányféleképpen lehet múzeummá alakítani, azaz különböző olvasati lehetőségeket igyekszem bemutatni, amelyeket a szöveg magában hordoz.

Számomra a legizgalmasabb a szöveg és a szöveget ihlető tárgyak közötti kapcsolat.  A Kunstkamera múzeum  összes anyaga megtalálható az interneten, katalógusszámukkal együtt. Rákerestem a Frederik Ruysch gyűjteményre, és elkezdtem nézegetni a képeket. Az ide tartozó kiállítási tárgyak leletári száma 4070-val kezdődik. A kötetben is vannak ilyen számokkal kezdődő versek, csak ott nincsenek 0-k. Ezért a 0-at pontoknak néztem és így készen is voltak a verscímekhez tartozó tárgyak. Találomra kiválasztottam 4.7.6.4-es számú szöveget: „Kirakott kisbabák csontjai / csúsznak-másznak / a házak közt. / Egy ember / letört ággal / verte el őket a parkból.”[6] Ha megnézzük, a 4070-640-es katalógusszám alatt található tárgyat, egy méhfaldarabka. A vers és kiállított szövet közötti összefüggés szerintem teljesen egyértelmű. Még egy példát szeretnék hozni, a 4.7.6.6.-os számú vers „Térkép, / ütlegelve,”[7] a 4070-66-os számú tárgy pedig egy emberi talpból származó bőrdarabka, ami úgy néz ki, mint egy térkép.

A másik olvasati lehetőség, hogy külön-külön elemezzük az egyes ciklusokat. Az összetartozó részeket az egymás után következő számok jelentik, pl. a sakkról szóló versek. De nemcsak az összetartozó számok jelentenek egy egységet, hanem a tematika is összekötheti a szövegeket. Ilyen például a nyelv és az elmondhatatlanság. „Szavak: nem nekünk találták ki, / ...ócska nyelv, / elkopott szavak mind, / elhasznált nyelv, / ez maradt, / más semmi soha.”[8]. „Elvágta a szavakat, / mint a köldökzsinórt, / még a torokban.”[9] „A nyelv, / amelyet használt, / évekkel korábban meghalt, / mint a test.”[10] Ezek az idézetek már nem is a nyelvvel vívott harcot, a megtalált versnyelvvel való helyes és jó bánásmódot jelentik,[11] hanem halott és elhasznált „tetemekből” való újrateremtést, újraépítést.

A következő és egyben utolsó értelmezési lehetőség az előbbi kijelentésre épül. Ahogyan évszázadokkal ezelőtt Frederich  Ruysch a halott emberek testrészeit preparálta és a foszlástól és az enyészettől megmentve az általa készített különleges anyagba „mentette” és közszemlére tette, úgy tette azt Németh Zoltán is. A holland orvos bőrébe bújva a halott, töredezett és foszlásnak indult szavakból valamint a széttöredezett nyelvből verseket „varrt össze”.

A Kunstkamera című kötet jól mutatja, hogy Németh Zoltán nemcsak az élő és lüktető test poétikájához ért, hanem a foszlásnak indult szavakból és az enyészetnek indult nyelvből is képes olyan szöveget létrehozni, amelyet nem érdemes egyszerre elolvasni, sőt nem is lehet. Inkább kortyolgatni kell, míg szét nem árad az ember testében, mindaddig, amíg az agyán és szívén kívül nem zakatol az összes erében és véredényeinek gyökerében.[12]

[1]Vö. Barthes, Roland, A szerző halála = B. R. A szöveg öröme, Osiris kiadó, BP. 1995. 54.

[2] Palócföld, 2014/6

[3] A szem folyékony teste (2000), A perverzió méltósága (2002), A haláljáték leküzdhetetlen vágya (2005), Állati nyelvek, állati versek (2007), Boldogságtelep, vetélőgépben (2011).

[4] https://nemethzoltan.wordpress.com/page/2/ (2015. 1. 2.)

[5] A rendetlenség alatt azt értem, hogy a számozás nem sorrendben van, hanem össze-vissza. Vannak olyan egységek, amelyek láthatóan összetartoznak, ebben az esetben megfelelő a számok sorrendje pl. 7.8.3.1.-től 7.8.3.7.-ig tart a számozás, de utána pl. a 2.1.1.1.-es ciklus következik.

[6] Németh Zoltán, Kunstamera, Kalligram, Pozsony, 2014, 116.

[7] N.Z., i. m., 116.

[8] N. Z. i. m..,  44

[9] N. Z. i. m., 48

[10] N. Z. i. m., 51

[11] Vö. http://www.barkaonline.hu/tarca/2357-neemth-zoltan-koenyverl (2015.2.13., 11:27)

[12] Hrabal, Bohumil, Gyöngéd barbárok = B. H. Túlságosan zajos magány, Európa, Bp, 2005, 7.