Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Benkovics Judit: Tíz perc

Fotó: a szerző archívuma

Mellénk lép egy szemüveges ember, nagyon magas, vicces kalapban és fekete pólóban, hatalmas bőrönddel, próbálom kitalálni vajon mi lehet benne. Talán egy torta. Az mégsem lehet, mert elolvadna. Vagy egy varázspálca, bár ahhoz túl nagy az a táska, pedig akkor idevarázsolhatná a vonatunkat.

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold: Egy falunak tizennégy meséje

Fotó: Kelemen Kinga

A gyászfalu gyilkosai / magukra veszik a következő éjeket.

Bővebben ...
Próza

Takács-Csomai Zsófia: Extraszisztolé

Fotó: a szerző archívuma

Próbálom felidézni a hetekkel ezelőtti önfeledtséget, de olyan távolinak érzem, mintha sosem lett volna. Arcomat megtörölve a tükörbe nézek. Jóideje mindent más szemmel látok, beleértve magamat is.

Bővebben ...
Költészet

Filotás Karina: Ez a város

Fotó: Besenyei Lili

szél cibálja plakátbőrét, / bordái között lüktet a Duna

Bővebben ...
Próza

Meggyes Viola: Unakit

Fotó: a szerző archívuma

Kereszt autója furcsa volt. Egy régi BMW, amiben nem működött a sebességmérő, az volt a csoda, hogy egyáltalán elindult. Attól tartottam, ha felnyitom a motorháztetőt, a motor helyett egy seprűt találok benne.

Bővebben ...
Költészet

Hegedüs Anna versei

Fotó: Tóth Anna

borkán leszek a sufniban / levesznek évente egyszer

Bővebben ...
Költészet

Martzy Réka: lányok

Fotó: Szűcs Anna Emília

darazsakra lépünk néha, / hogy sírhassunk, mert így láttuk

Bővebben ...
Próza

György Alida: Pű, pű, pű

Fotó: a szerző archívuma

Még a tavalyelőtti esés után figyeltem fel rá, hogy mindenki sokkal kedvesebb, ha bottal járok, úgyhogy már inkább le sem teszem. Ha meglátok valakit az utcán, rögtön görbítem a hátam. Olyankor megállnak, érdeklődnek a hogylétem felől. Én meg mondom nekik, hogy egyedül vagyok, nincs segítségem, derekam, hátam, lábam, kezem fáj, de lényeg, hogy egészség legyen.

Bővebben ...
+SZIF

Szita György visszatér: Török Lajos interjúja Győri Péterrel

A 96. Ünnepi Könyvhéten jelenik meg a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány kiadásában Szita György nyolc kötetből álló bűnügyiregény-sorozatának első három darabja. A szerző neve a mai magyar krimiolvasók számára aligha ismerős. Azok viszont, akiknek a Kádár korszak népszerű irodalma valaha a látóterükbe került, talán emlékeznek arra, hogy Szitának az 1980-as évek végén két bűnügyi regénye is megjelent.

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Bánki Benjámin: izommemória

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kazsimér Soma: Légzőnyílásaimon keresztül először kapok levegőt

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kupihár Rebeka: ünnepnapok

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...

Hullámzó Magas tenger

A körkörösségen túl a Magas tenger egy teleológián túli időtapasztalatot is kifejezésre juttat, amelyet a haladék szimulákrumaként lehetne meghatározni. Pergolesi Stabat Materét hallgatva a nyomozó megjegyzi: „egy furcsa álzárlat, közvetlenül a mű vége előtt. A remény, hogy talán még sincsen vége”. Miközben mindennek vége van - Danyi Gábor kritikája Babiczky Tibor Magas tenger című kötetéről

Danyi Gábor 1984-ben született Veszprémben. Irodalomtörténész, az ELTE-BTK végzős doktori hallgatója. Kutatási területe a Kádár-korszak cenzúrája és a szamizdat története.

 

Hullámzó Magas tenger

 

Bár Babiczky Tibor Magas tenger című könyvének krimiként való kódoltságát több minden erősíti – a kötet könyvpiaci besorolása, egy időközben elhagyott alcím (Egy nyomozó küzdelme a bűnnel és a bűntudattal), a fülszövegen is kiemelt kulcsszavak (nyomozó, bűnös, gyanúsított) –, pontosabban járunk el, ha az anti-detektívregény kategóriája felől közelítünk hozzá. A szöveg ugyanis arra törekszik, hogy a krimi műfaji kódjait ürügyként felhasználva artikulálja keserű léttapasztalatát. Miben áll ez a különbség? A klasszikus detektívregény központi magját a bűn (általában a gyilkosság) jelenti, amelynek megoldásához a detektív analitikus-logikai úton haladva, a rendelkezésre álló jelek olvasása révén jut egyre közelebb. A rend, amely a bűnnel megbomlik, a nyomozói munkának köszönhetően, a bűnös leleplezésével áll helyre, s ez a folyamat egyúttal bizonyítékként szolgál arra nézve is, hogy a világ megismerhető. A Magas tenger azonban kifacsarja a klasszikus detektívregény szabályait. A nyomozó központi bűntény helyett bűntények változatos sokaságával kerül szembe, amelyek megoldhatósága esetleges. A nyomozó nem a bűntény megoldását szem előtt tartva olvassa a rendelkezésre álló jeleket, hanem a benne munkálkodó elfojtott trauma készteti arra, hogy saját múltját újraolvassa. E poszttraumatikus állapotban a nyomozó már túl van azon a határon, ahol a fekete és a fehér, a jó és a rossz, a szándékoltság és a vétlenség világosan elkülöníthetők egymástól: hiányoznak azok az alapvető koordináták, amelyek segítségével a felborult világrend helyrebillenthető volna. A kiégett, folyamatos másnaposságával küszködő középkorú nyomozó E/3-ban megírt „tudatregénye” a világ megismerhetősége helyett az értelemmel felfoghatatlan bűn bekövetkezte utáni reménytelen kiúttalanság tapasztalatát artikulálja.

A krimi Babiczky szövegébe íródó műfaji kódjai is ebben az irányban hatnak. A szerző tudatosan törekszik az olvasó műfaji elvárásainak kimozdítására: „Mintha egy filmből vagy egy regényből vették volna a jelenetet. A nyomozó tudta, hogy nincs olyan, hogy valaki nem fél. A rendíthetetlenség, a hanyag nemtörődömség mindig csak színjáték. Kisétálni az érsebészetről, betérni az első kocsmába, és rendelni egy whiskey-t, mintha minden mindegy volna. Ilyen nincs. [...] A valóságban csak a félelem van. [...] És a nyomozó félt. Rendelt még egy whiskey-t.” (77) Másutt az irónia még közvetlenebb: A nyomozó „nézte a farkát. «Ha a színpadon megjelenik egy fegyver, annak el is kell sülnie» – gondolta fanyar mosollyal.” (104) A nyomozó figurája mind a szűkszavúság, mind a keménység zsánerképét átrajzolja. A nyomozó kalandvágyat tökéletesen nélkülöző passzivitása, amelyet az a hitvallás támaszt alá, hogy „felesleges a bűn nyomába eredni, a bűn elénk jön és felkínálja magát” (113), az értelmezési kényszertől hajtott asszociációk szellemi aktivitásával párosul. A bölcsész múlttal rendelkező nyomozó személyiségében egyszerre van jelen az intellektuális finomság és az emberi gyarlóságokon edződött keménység, ami választ ad arra a kérdésre, hogy fér meg egymás mellett a Megadeth és Chopin, a Blikk és Ottlik. A nyomozó értelmező eszmefuttatásainak mozgásai és kölcsönhatásai nem a logikai levezetés törvényei, hanem az intertextualitás paradigmái szerint írhatók le. A bűntények megoldása több esetben is abból az interpretációs stratégiából bomlik ki, amely a látszólag független szövegminőségeket (a feliratokat, bulvárcikkeket, elcsípett beszélgetés- vagy elővillanó emlékfoszlányokat, az elfogyasztott italok neveit, a bibliai idézeteket, az esszérészleteket stb.) a bűntény kontextusában „olvassa félre”.

A(z ön)gyilkosságok rejtélyének megoldásánál sokkal fontosabb a holttestek reprezentatív jellege. A gyakran szoborként vagy műalkotásként megjelenő tetem nem a hiányra utal, hanem az ember lényegi darabját reprezentálja, annak „sötét oldalát” fokozza fel. A zsilettpengés gyilkosságsorozat tetemeinek esetében a kívülről szép, de belülről rothadó ember képe lepleződik le. (A bulvárhírben szereplő csirkeaprító-szakmunkás saját nőjén véghezvitt disznóvágása során pedig az ember állatias jellege – a szöveg egyébként is bővelkedik az emberi mivoltból kivetkeztető, animalitást érvényre juttató metaforákban, ahol az ember legjobb esetben főemlős, rosszabb esetben patkány.) Az Epreskert hullaszobrához hasonlóan a nyomozó is a mumifikálódás tüneteit mutatja, teste kiszárad (63; 121), miközben – akárcsak egy kagyló – a tenger zúgását véli hallani a testéből (141).

Joggal merül fel tehát a Magas tenger krimiként való olvashatóságának kérdése. Vajon a 15 fejezetből álló könyv inkább novellafüzérként hagyja magát olvasni, vagy a krimi célelvű logikája mentén? A fejezetről fejezetre előálló bűntények sokasága, valamint a rutinszerűen visszatérő cselekvések (felkelés, bagózás, hűtőbe bepillantás, zenehallgatás, kocsmába betérés stb.) és a tematikus elemek (pl. gyerekvasút) a cél nélküli körkörösség időtapasztalatát közvetítik. Ugyanakkor a trauma felszínre kerülésében, melynek során a nyomozó saját magát kénytelen tettesként felismerni, a krimiszerűséget erősítő teleologikus mozgás is érzékelhető. A lineáris olvasás során a szöveg gazdag motívumhálójának a lóhere – ventillátor (véletlen és végzet, balszerencse és szerencse fogalmait implikáló) képzettársításából kiinduló szemantikai vonala egyre erőteljesebben és drámaibban tematizálódva, egyre több jelentésmezőt aktiválva (helikopter – háború; naprendszer csóvájának alakja – már nem létező csillagok még látható fénye) jut el a történet zárójelenetéig. Ennek köszönhetően az olvasót már a zárlat előtt a megoldás baljós sejtelme keríti hatalmába, míg az előkészítő motívumok szempontjából jól kidolgozott befejezés inkább a tarantinós klisék felől hagyja magát olvasni, mintsem felkavaró tragédiaként. A szöveg felépítményének nagy szüksége van a zárlatra mutató teleologikus tengelyre, amely képes összefogni az egyébként széttartó fejezeteket és gátat szabni a körkörösség egy idő után redundánssá váló jellegének.

A körkörösségen túl a Magas tenger egy teleológián túli időtapasztalatot is kifejezésre juttat, amelyet a haladék szimulákrumaként lehetne meghatározni. Pergolesi Stabat Materét hallgatva a nyomozó megjegyzi: „egy furcsa álzárlat, közvetlenül a mű vége előtt. A remény, hogy talán még sincsen vége”. Miközben mindennek vége van, a haladék ígérete csupán céltalan vergődés, „lélegeztető-gépnek” köszönhető meghosszabbodás, amelyet a hajótöröttet életben tartó légbuborék (153), a Vörös-tenger összecsapni készülő hullámfalai, vagy a szeptember metaforizál, amely „úgy feszül a városra, mint egy nejlonzacskó a száj köré” (20). A nyomozó, miközben a budapesti kocsmák között rója magányos útjait, az „ivófülke időn kívüli terét” (47) keresi, kijáratot a hazug haladék és az őrjítő körforgás idejéből.

A paratextuális értelemben (címként és mottóként) is a szöveg fölé emelkedő „magas tenger” szemantikai csomópontja rendelkezik a legtöbb elágazással. Szoros kapcsolatban van az idővel („a tenger felzabálja az időt” [36]), és – a tengerbe visszavágyó és ezért morajló bóvli kagyló miatt (41) – magába sűríti a halálvágyat is. A morajlás révén ugyanakkor az artikulálatlan hang metaforájává válik, amely „többet mond a nyomozó életéről, mint amennyit ő szavakkal ki tud fejezni” (20) (s ez a hang kapcsolatba kerül a kávéfőző hörgésével is, amely akkor jut eszébe a nyomozónak, ha az életére gondol [56]). A tenger ezért felfogható az artikulálható jelentést elnyelő szürke „zajként” is. A dagálykor „három méter magasan álló szar” már inkább a társadalmi állapot kifejezésére szolgál. A „magas tenger” bibliai intertextusa több helyütt is felbukkan, például akkor, amikor nyomozó lépteit a tengernek oszlopaiként meredező tűzfalak szegélyezik (170). Nem is beszélve a „tengerből való” Debussyről és a La marée haute reményt keltő, de felidézhetetlen dallamáról.

A Magas tenger hullámzó szöveg. Akkor működik jól, amikor a motívumhálót tudatosan építve más-más kontextusokban, szemantikai hullámokat gerjesztve hozza játékba az egyes elemeket. Akkor működik rosszul, amikor a képzettársítások izgalmas lendületét üresben járatja vagy lefullasztja, mint abban az esetben is, amikor a nyomozó az asztalon heverő „Ördög” nevezetű vörösborhoz azt a banális megjegyzést fűzi: „lehet, hogy inkább az Áldás nevű bikavért kellett volna választani”. (34) Épp így a kötet javára írhatjuk a remek atmoszféra-teremtő képességet, miközben a szövegregiszterek közötti óriási különbség áthidalása nemcsak a nyomozónak okoz gondot, de időnként az olvasónak is. További probléma, hogy a magánéleti trauma léttapasztalattá történő kibontása mellett a Magas tenger úgy próbálja meg közéleti-társadalmi válságként is szituálni a világrend megbomlását, hogy azt nem integrálja szervesen a történetbe, így ezeknél a szövegrészeknél többször kilóg a lóláb. Erősen kérdéses a napjainkban játszódó történet azon szövegrészeinek időtállósága, amelyek az elsődleges kontextus ismeretére bízzák a működésüket (nemdohányzók védelme és becsületkassza összefüggése, „basznivaló egyiptológus” stb.). Ezen kívül maradt a szövegben egy-két pongyolaság, amit precízebb szerkesztői munkával ki lehetett volna szűrni. Ilyen például a több helyütt is szereplő „néhány év előtt” szókapcsolata, amely a sztenderd nyelvhasználatból mára már több-kevésbé kikopott, és használata a kortárs olvasó jelenével erős referenciális kapcsolatokat kiépítő szövegben zavaróan hathat. Vagy a „lehunyt szemű ablakok” konstrukciója, hiszen ebben a metaforikus szerkezetben a „szem” maga az „ablak”, így legjobb esetben is csak „lehunyt szemű házról”, vagy „falakról” beszélhetnénk.

Addig azonban nagy baj nincs, amíg a szerzőnek van öniróniája. Annak a kérdésnek egy lehetséges válasza, hogy mennyire sikerült a 34 éves Babiczky Tibornak hiteles elbeszélői hangot kölcsönöznie a 42 éves minőségi alkoholista regényhősének, egy szemantikai játék révén a könyvbe is beíródott. Az elsőregényes szerzőt ábrázoló, a kötet hátsó fülén található fotón – a sarokban lévő óra tanúsága szerint – 6 óra múlt 6 perccel. A kis híján ördögi időpont a regényben is több helyütt felbukkan, például itt: „A nyomozó felvette az ágy mellől a karóráját. 6:06. – Bassza meg – mondta hangosan. A hangja egy fiúé. Nem férfihang. A mélysége megvan, zengése nincs.” (35) E szövegrésszel ellentétben Babiczky hangja mélységeket és zengést is ígér – annál is inkább, mivel szerzője jól tudja, hogy néhány doboz „nehezen megszokható” Camellel és pár üveg egyedül „megoldott” Jack Daniel’s-szel tovább csiszolható.

Danyi Gábor