Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Meggyes Viola: Unakit

Fotó: a szerző archívuma

Kereszt autója furcsa volt. Egy régi BMW, amiben nem működött a sebességmérő, az volt a csoda, hogy egyáltalán elindult. Attól tartottam, ha felnyitom a motorháztetőt, a motor helyett egy seprűt találok benne.

Bővebben ...
Költészet

Hegedüs Anna versei

Fotó: Tóth Anna

borkán leszek a sufniban / levesznek évente egyszer

Bővebben ...
Költészet

Martzy Réka: lányok

Fotó: Szűcs Anna Emília

darazsakra lépünk néha, / hogy sírhassunk, mert így láttuk

Bővebben ...
Próza

György Alida: Pű, pű, pű

Fotó: a szerző archívuma

Még a tavalyelőtti esés után figyeltem fel rá, hogy mindenki sokkal kedvesebb, ha bottal járok, úgyhogy már inkább le sem teszem. Ha meglátok valakit az utcán, rögtön görbítem a hátam. Olyankor megállnak, érdeklődnek a hogylétem felől. Én meg mondom nekik, hogy egyedül vagyok, nincs segítségem, derekam, hátam, lábam, kezem fáj, de lényeg, hogy egészség legyen.

Bővebben ...
+SZIF

Szita György visszatér: Török Lajos interjúja Győri Péterrel

A 96. Ünnepi Könyvhéten jelenik meg a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány kiadásában Szita György nyolc kötetből álló bűnügyiregény-sorozatának első három darabja. A szerző neve a mai magyar krimiolvasók számára aligha ismerős. Azok viszont, akiknek a Kádár korszak népszerű irodalma valaha a látóterükbe került, talán emlékeznek arra, hogy Szitának az 1980-as évek végén két bűnügyi regénye is megjelent.

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Bánki Benjámin: izommemória

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kazsimér Soma: Légzőnyílásaimon keresztül először kapok levegőt

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kupihár Rebeka: ünnepnapok

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Korsós Gergő: Medúzanézegetés

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Lukács Flóra: El a tengerhez

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Próza

Vecsei Márton: Ide, vissza

Fotó: Nemes Eszter

A vízben több tucat fekete, úszósapkás fejet véltem felfedezni. De rendesen elkolombuszoztam! Még a végére sem jutottam amúgy logikussá váló gondolatmenetemnek, ami megválaszolná a kérdést, hogy mi a fenéért hordanak az emberek úszósapkát az óceánban, mikor rájöttem, hogy azok nem emberek. Hanem fókák.

Bővebben ...
Költészet

Áfra János: Áttörve hullámon, ködön

Fotó: Vigh Levente

Örökségem ezer éve / földből lassan kikeverve

Bővebben ...

Egynyári kaland

Szóval volt hype a kötettel kapcsolatban (amelyben nem elvitatható érdemekkel rendelkezik a 21. Század Kiadó marketingosztálya), magam is izgatottan vártam a debütálást. És nagyjából imádtam is. A második fejezetig.


Mucha Dorka első kötetét elég nagy várakozás előzte meg. Ez talán többek közt a mostanában – elsősorban a #metoo mozgalom hatására – trendivé vált, a szexualitás és hatalom viszonyát bemutató témának köszönhető. Valamint a jelenleg meghatározó kulturális paradigmának is, amely heurisztikusan üdvözöl bármit, amiben női szemszöggel találkozunk – pláne, ha annak a szemszögnek a tulajdonosa egy nem „tipikus” nő. Olcsón adjuk mostanában az „újszerűséget” – amelyre a fülszövegre írt ajánlójában Péterfy Gergely, a könyv kapcsán utal.

Szóval volt hype a kötettel kapcsolatban (amelyben nem elvitatható érdemekkel rendelkezik a 21. Század Kiadó marketingosztálya), magam is izgatottan vártam a debütálást. És nagyjából imádtam is. A második fejezetig.

Merthogy ez a könyv – minden erénye ellenére, amelyeket nem leszek rest megemlíteni – több sebből vérzik.

Kezdem a legalapvetőbbel: a nyelvvel.

Kétségtelen, Mucha Dorkát nem érheti a tehetségtelenség vádja. Nagyon ügyes flow-kat képes elkapni, amelyek viszik a fókuszt, fenntartják az olvasó érdeklődését. (A cinikus-ironikus kiszólások is nagyon jól állnak a könyvnek; mondjuk tény, hogy ezekkel engem [túl] könnyen meg lehet venni.) És az sem elvitatható, hogy a szerző pontosan tudja, hogyan működik egy novella (!). Egy novella, nem pedig egy regény (erről még lesz szó). Mucha Dorka ugyanis folyamatosan motivizál és kohéziót teremt, ezzel pedig igazán kompakt szövegeket hoz össze. Érdemes megnézni az első fejezetet. Egészen bravúros, ahogy a narrátor a szöveg elején megjelenő, gyerekkorában készített Frida Kahlo rajzaihoz a fejezet végén visszacsatol, mintegy párhuzamba állítva a két összekulcsolt kezű figurát magával és a vele viszonyt kezdeményező tanára feleségével. „Olyanok voltunk, mint itt a falamon a két Frida. Össze voltunk kötve, pedig csak szabadulni akartunk egymástól.” (15) Ilyen koherenciateremtő motívum még a könyvben a számolás. Tudniillik, a narrátor minden kínos vagy számára stresszes helyzetben számolni kezd. Ennek állandó visszatérése ugyan segítheti az adott helyzetek megértését, kétségtelenül össze is rántja a szöveget, de úgy gondolom, ez a megoldás ennyire direkt módon, maximum egy novellában működhet. Egy több mint száz oldalas regényben nemcsak hogy az események dramaturgiájába zavar be, hanem – elnézést – egész egyszerűen idegesítő is.

Kénytelen vagyok megemlíteni logikai inkonzisztenciákat is. Bálint – az egyik férfi, aki körül a történet dinamikája feszül (ti. ő a jófiú, aki helyett a narrátor nyilván a rosszfiút választja) – és a narrátor az egyik jelenetben sörözni indulnak, majd tipikusan táncos szórakozásba fordul az este, ami a – főhős nagy bánatára – a fiú kolijában végződik. (29) Nem is lenne ezzel baj; na de: hogy kerül a srác a kollégiumba és főleg miért, ha közben a regény számtalan része a lakásán (!) játszódik. Lehet, én vagyok a kispolgár, de nem hallottam még olyanról, hogy valaki, úgy, hogy saját lakása van – amit használ is, rendeltetésszerűen –, mellette mulatságból egy kollégiumban is lakjék. Efféle apró, logikai botlásoktól hemzseg a kötet. Bemutatok még egyet, amely ráadásul visszatérő kompozíciós elem. Egyes fejezetek végén a perspektíva átvált, és a megcsalt feleség életének egy-egy, egyébként elég plasztikusra sikerült villanását láttatja. Ez termékeny narrációs fogás lenne – van ennek irodalma –, ha, mondjuk narrátorváltás történne, és egy külső nézőpontból, vagy kicsit szerencsésebb megoldásként a feleség szemszögéből figyelnénk a történteket. Más történik viszont. A narráció ugyanúgy megmarad a főhős intradiegetikus, ezáltal nem mindentudó perspektívájában. Így: „Amíg a telefonom lemerül, egy másik fürdőszobában egy nő lép ki a fürdőkádból. Gyógynövény, talán kamillaillat. A harmadik kerületben egy hatalmas, aranykeretes tükörben nézegeti magát. A tanárom felesége. »A tanáromnak van felesége«. Lassan fésüli ki a haját, aztán csak meredten nézi magát. Évek óta ugyanígy néz ki, még mindig jó nő, bárki örülhetne.” (33) És ez a részletes leírás még egy oldalon keresztül folytatódik. Ami, ahogy fentebb írtam, tényleg érzékletes, de honnan tudja mindezt a narrátor, aki a jelenleg betépve fetreng épp, jó pár kerülettel arrébb, a saját fürdőkádjában? A végén kapunk némi elbizonytalanítást („Ki tudja mit csinál egy boldogtalan nő hajnali háromkor.” [34.]), amire ráfoghatjuk, hogy a narrátor elképzeli a történteket, de ha „tudja”, hogy a telefon nem a tanárának csörög, hanem csak a feleség hallja, amiből az egész jelenetet felépíti a fejében, akkor miért nem teszi le? Hajlok arra, hogy azért, mert a szerző eltervezte, hogy mutat valamit a „másik oldalból” is.

És ezek az átgondolatlan hiteltelenségek és szerzői erőlködések végigmérgezik az egész kötetet.

Hasonló a helyzet a karakterekkel. Egyikük sem hiteles, egyikük sem él, egyikük sem mozog. Mucha Dorka regényében tulajdonképpen a legolcsóbb sztereotípiákkal találkozunk. Az öltönyös, gazdag rosszfiú, aki csalja a feleségét (Tanár úr), a kallódó fiatal felnőtt, aki sokat bulizik (narrátor), a kordzakós humánértelmiségi jófiú, akinek az anyja mindent a segge alá rak (Bálint) meg a butuska, de jószívű lakótárslány (Amarilla). Nem azt mondom, hogy feltétlen érvénytelen volna ezekhez a társadalmi figurákhoz nyúlni (sőt), de ha nem is reflektálunk rájuk, legalább töltsük meg őket valamivel, ami túlmutat az általuk reprezentált szerepek kontúrjain. Ráadásul ugyanannak a „dramaturgiai gépezetnek” hallom a zakatolását, amelyre Krusovszky Dénes nagyregénye kapcsán hívta fel a figyelmet Bárány Tibor: a regény történései nem a szereplők motivációjából és jelleméből következnek szervesen, hanem mert a szerző így tervezte őket el. És ezt csak egyfajta karakterekkel lehet megtenni: papírmaséfigurákkal. Amikkel Mucha Dorka regénye tulajdonképpen dolgozik.

És ez a sekélyesség az egész regényre jellemző.

A legrosszabb, hogy mindez a fő konfliktust, azaz a narrátornak a tanárával való kapcsolatát, illetve az emiatt érzett belső vívódását is hiteltelenné teszi. Hiába vannak ugyanis erős jelenetek (például, amelyikben a Tanár úr elviszi a narrátort ajándékot választani a lányának), ezek nem telnek meg hihető emberi motivációkkal. Számomra egész egyszerűen érthetetlen volt, miért van ez a lány ezzel a patriarchális köcsöggel, akiről narrációja alapján láthatóan maga sincs jó véleménnyel (már ha azt nem fogadjuk el legitim indoknak, hogy a szerző, Mucha Dorka erről akart regényt írni.) Ugyanis a főszereplő folyamatosan konstatálja, hogy defektes a „kapcsolatuk”, mégsem konkludál az egész regény során szinte sehova. Mindeközben olyan reflexiók szóródnak a levegőbe géppuskagolyóként, mint hogy „(a)z egész kapcsolatunk abból áll, hogy kínosabbnál kínosabb helyzetekbe hoz.” (59) Akkor – tehetjük fel olvasóként a költői kérdést – miért vagy vele? Az előrejutásért? Ilyenről kettejük közt szó sem esik; ellentétben a regény egyik legerősebb részével, ami egy nyelvjárásgyűjtésen játszódik, ahova tulajdonképpen csak azért mennek önként és dalolva a lányok, hogy dughassanak a tanárukkal az ötösért, s amit a narrátor elég plasztikus undorral kommentál. (Ennek bemutatása egyébként – a cikk elején említett #metoo mozgalom után – kifejezetten bátor gesztus a szerzőtől, így feltétlen megsüvegelendő.) Felmerülnek az anyagi javak is; de amikor egy jelenetben befigyelnek azok a jól ismert borítékok, az elbeszélő egy vértanú igazságérzetével háborodik fel. Mégiscsak marad tehát nekünk az, hogy az elbeszélő lány szereti az őt feltűnően és konstans mód megalázó és kihasználó tanárát; csak hát a legtöbb jelenetből nemhogy szerelem, de még a legelemibb szexuális vonzalom sem rajzolódik ki. (ld. pl. 40–43) Létezik persze nem-idillikus szerelem (ojajj!), de ha valaki volt már ilyenben, az tudja, hogy az Én azért mégiscsak próbálja ideologizálni, miért is van a másikkal. Ezzel szemben, ha nem közölné velem a narrátor, hogy hahó, itt épp egy viszony zajlik, a reflexiókból eszembe sem jutna arra következtetni, hogy bárki is szerelmes bárkibe. Ráadásul maga a regény is azzal az egyébként szerintem erős (bár kétségtelenül lányregényes) nyitánnyal indít, hogy „Ha kérdeznéd, azt válaszolnám, hogy nem szerettem.” (9) És emiatt az azonosulhatatlan „szerelem” miatt a kötet végi csavar sem üt akkorát, mint ahogy a szerző feltételezhetően szerette volna.

Mindezek ellenére, ha Mucha Dorka könyvét annak kezeljük, ami (egy debütkötetnek), abszolút nem vállalhatatlan regényről beszélünk. A szerző a nyelvvel mindenképp teremtő viszonyban áll, ez kétségtelen. És valóban: a révfülöpi strandon egész önfeledten lapozgattam Mucha Dorka első könyvét, merthogy ez egy izgalmas sztori. Csak hát, semmi több.

Mucha Dorka: Puncs, XXI. Század, Budapest, 2019.

Locker Dávid 1998-ban született Szatmárnémetiben. Költő,kritikus. Írásait többek közt a kolozsvári Helikon, a Műút, a Kalligram, és a Hévíz közölte. Az ELTE BTK hallgatója. Budapesten él.