Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Luciana Ratto (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Apu, melyikünket mentenéd meg?

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, a második gyerekkel megduplázódik a szeretet, azt mondják, hogy ezt kell mondani az elsőszülötteknek, de most két kiskutyaszem könyörög, hogy őt válasszam, és hagyjam veszni a másikat.

Bővebben ...
Műfordítás

Andrei Dósa (f. Horváth Benji): Sok erő és egy csipetnyi gyöngédség

Fotó: Veronica Ștefăneț

Igyekszem a lehető legokésabban hozzáállni a nőkhöz, még ha nagyrészt nőgyűlölő és szexista klisék sorozatába csúszik is bele az agyam. Mindenféle disznó vicceken nőttem fel, amelyeknek a főszereplői Móricka és Bulă voltak. Gyakran éreztem kísértést, hogy mint a viccben Bulă, azt mondjam a barátnőimnek, tetszik, ahogy gondolkodsz.

Bővebben ...
Költészet

Holczer Dávid versei

Fotó: Szántó Bence Attila

Isten tudja mire képes / egy ember seprűvel a kezében

Bővebben ...
Próza

Baqais Dávid: nem lenne boldogabb

Fotó: James Herbert

és akkor se lenne boldogabb, ha aztán öt vesztes pályázat után elkezdene egy kocsmában pultozni, hogy leplezze az ismerősei előtt az örökölt transzgenerációs vagyonát, ami miatt folyamatos bűntudatot érez, de akkor se, ha megtudná, hogy a barátjának háromszor annyi van a takarékszámláján, mint neki, és ő még bűntudatot sem érez

Bővebben ...
Próza

Szeifert Natália: Kopognak

Fotó: a szerző archívuma

részlet a Hóember a Naprendszerben című regényből

Bővebben ...
Költészet

Zsigmond Soma versei

Fotó: Pénzes Johanna

Lépteid alatt felnyög a parketta, ablakot nyitsz, / a levegő idegen csípése nem ébreszt fel.

Bővebben ...
Költészet

Kollár Árpád versei

Fotó: Keller Ami

az almahéjon azt a pici, barna a foltot

Bővebben ...
Próza

Murányi Zita: Halálfélelem

Fotó: a szerző archívuma

A férfiaktól is ösztönösen tartok, képtelen vagyok nem hidegen viszonozni az érintést, ujjaimat egyedül a pusztulás mozgatja, amihez érek, tönkremegy, atomjaira hullik.

Bővebben ...
Próza

Lázár Bence András: Saldanha. Lisszabon. Kacsakagyló.

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, Lisszabonban, a fehér városban, egészen máshogy megy le a nap. Legalábbis a portugálok ezt hiszik, és azon a csütörtöki délelőttön egy bizonyos Weisz Máté és egy bizonyos Perr Rebeka is ezt hitte.

Bővebben ...
Költészet

Benkő Imola Orsolya versei

Fotó: Szerdahelyi Mátyás

helyzet van a 10. C osztályban a kolléga / túl fiatal

Bővebben ...
Költészet

Saád Anna versei

Fotó: Sárközi Bence

de bennem ragadnak tanításaid / amik szerint élnem kéne

Bővebben ...
Költészet

Vincze Szabolcs versei

Fotó: Pavlovits Gitta

A Braille-írás panaszkodik / a hozzád érő kezekről

Bővebben ...

Újrahangszerelt jelenlét

A korábban már itt-ott – kötetben vagy hanghordozón – megjelent művek újrahangolása frissítő hatású. A Hortobágyi Lászlóval közösen kitalált megoldásoknak köszönhetően az újból felvett hangzó költemények átkereteződnek. Ahogy egy vers újraolvasása évek elteltével új tapasztalást nyújt, az újrahallgatás – ezúttal kifogástalan minőségben – magasabb színvonalú élményt ad a befogadónak.

Szkárosi Endre új könyve az életmű rendszerezési igényével összeállított sorozatba illeszkedik: a 2013-as Verboterror a performanszkölteményeket adja közre, a 2018-ban megjelent Véletlenül nem jártam itt a lineáris költészeti anyagot tekinti át a kortárs szemlélő számára is érvényes „újrahasznosító” szándékkal. A sorban a következő, idén megjelent Égzsák című kötet pedig olyan gyűjtemény, amely a fónikus kísérleteket hangolja újra. A kiadvány valójában két hanganyagot tartalmazó CD és az igényes könyvmelléklet együttese (és nem fordítva). A befogadó szempontjából alig van jelentősége a különbségtételnek, a szerző viszont hangsúlyozza, hogy a hangzó anyagok közlése az elsődleges cél, ehhez ad támpontot a könyv.

A kiadvány ebben az értelemben hangköltészeti művészkönyvként is értékelhető, benne a könyv és a hanghordozó egységben mutatja be a változatos eszközökkel élő költői gyakorlat hangzó aspektusát. Forma és tartalom a kivitelezésnek köszönhetően az Égzsák komplex, több érzékszervre ható élményt nyújt. Szkárosi költészete a térbeli és időbeli dimenzióban egyaránt kiteljesedik, ahogy ő fogalmaz: „a hang által befogható alkotómozzanatok teljességének alkalmazásával a hangköltészetnek egy (…) totális és térbeli változatát”[1] valósítja meg. Ez a vállalás az Égzsákban szereplő műveken is érzékelhető: a hangköltészet az életműbe a kezdetektől organikusan integrálódott alkotói gyakorlat, amely a mai újrahangszerelések útján a kortárs jelenségek közül a slam poetry lehetőségeire is rezonál.

A történeti avantgárdban gyökerező hangköltészeti kísérletekben – a futurizmusból és a dadából kiindulóan – az alkotók a vokális és fónikus elemek kifejezési lehetőségeit kutatják. A modern hangköltészet kibontakozása elsősorban az új társadalmi-kulturális hatásokhoz és a civilizáció technológiailag meghatározott változásaihoz köthető. Az 1950-es évekkel beköszöntő rohamos fejlődés során a rögzíthető és visszajátszható (emberi) hang kerül a költészeti érdeklődés fókuszába, ezzel végtelennek tűnő lehetőségek tárulnak fel. Ez a fordulat gyökeresen átalakítja a hangköltészet addigi jellemző hatásait és kifejezésmódját, megváltozik az emberi hang és az élő előadás kizárólagos szerepe. Steve McCaffery megfogalmazása szerint a hangrögzítés jelenti az akusztikus költészetben a test határainak kiterjesztését.[2] Az Égzsák fónikus költészeti gyűjteményként, a technológia mai lehetőségeit kihasználva gondolja újra a válogatott verseket. Az itt szereplő költemények már mind megjelentek korábban, jó néhány szerepel a lineáris verseket áttekintő előző kötetben is, de a hangzó környezetben új értelmezési rétegekkel gazdagodnak. Szkárosi Endre az underground zenei színtéren is tevékeny alkotóként a nyolcvanas évek óta több formációban szerepelt. A Konnektor (1984) majd a kilencvenes évektől Spiritus Noister tagjaként egyebek mellett avantgárd eszközökkel értelmezte újra a magyar költészet remekműveit.[3]

A könyvet tervező Arany Imre már korábban is dolgozott Szkárosival a Verboterror[4] kapcsán, és ahogy az Égzsákból is kitetszik, együttműködésük hatékony és inspiráló. Bár nem közli az összes meghallgatható verset, a találó tipográfiai megoldásokkal – és néhol kissé ódivatú betűtípusokkal – élő kiadvány összességében a hangversek színvonalához mérhető könyv-élményt nyújt. A hangköltészeti művek írásbeli rögzítésének lehetősége az experimentális tendenciák körében máig vet fel kérdéseket: hogyan írható le a hörgésekkel, zörejekkel kísért hangvers? Miként válik élőben előadva hangköltészetté egy vizuális költemény? A fónikus és vizuális költészet közös gyökereinek felkutatása nehézkes, mert bár a jelenségek a hatvanas-hetvenes években jórészt párhuzamosan fejlődtek, egymásra tett kölcsönös hatásuk kevés forrással igazolható. Az eltérő médiumban tevékenykedő irányzatokat elsősorban a szöveges közlés és a nyelv szintaktikai-szemantikai elemeinek újraértelmezése köti össze. Az emberi hang lehetőségeinek feltérképezése mellett a „hőskorban” a kísérletezés kiterjedt a megtalált innovatív hangalak leírásának szándékára is. Ebbe az irányba folytatta kutatásait a dada és a futurizmus is, a letisztult, minimálisra sűrített szövegelemekből építkező versformák ugyanakkor a konkrét költészetben is előfordulnak. Szkárosi műfajokon átívelő költészetében is megjelennek hasonló elemek. A Szonett, a Metró és a Dence című versekben világos a konkrét költészetre tett utalás, míg a Neopomorin vagy a Megy a sereg futurista hangverset idéz.

Giovanni Fontana hangköltő és performer elmélete[5] szerint a hangzó és írott (ide tartozik a vizuális elemeket használó is) költészet egyaránt másodlagos megjelenési forma csupán, hiszen a költészet eredendően a test, a fizikai megjelenítés művészete. A szó teremtő erejéből táplálkozó fónikus költészet ősi, rituális szerepe a kortárs performansz-költészetre is hatást gyakorol. Fontana szerint az egész test részt vesz az alkotásban, amely voltaképpen az előadásban manifesztálódik. E felfogás nem tesz különbséget a hangzó „alapanyag” sajátosságai szerint eltérő előadásmódok között, Fontana szerint ugyanis a test és lélek spirituális egyesülése határozza meg a költői kifejezést. A szöveg és a hang mediális interakciója kézzelfogható eredménnyel járt a kísérleti költészetekben, ami Szkárosi életművében is élénken érvényesül.

A korábban már itt-ott – kötetben vagy hanghordozón – megjelent művek újrahangolása frissítő hatású. A hangtechnikai lehetőségek tágasságában otthonosan mozgó Hortobágyi Lászlóval közösen kitalált megoldásoknak köszönhetően az újból felvett hangzó költemények átkereteződnek. Ahogy egy vers újraolvasása évek elteltével új tapasztalást nyújt, az újrahallgatás – ezúttal kifogástalan minőségben – magasabb színvonalú élményt ad a befogadónak.

A hangköltészeti gyűjtemény kiadását Szkárosi tudatos önarchiválási igénye is motiválta. Intermediális műfajokban tevékeny alkotóként tisztában van vele, hogy a nem szövegközpontú műveknél a rögzítés elengedhetetlen, nincs ugyanis más útja a művek fennmaradásának. Igaz, az írásbeli feljegyzés, partitúra a performanszművészetben és a hangköltészetben is megjelenik mint kiegészítő dokumentáció, de a mű időbeli dimenzióban születik, pillanatnyisága csak felvételen ragadható meg.

Bár a magyar irodalomban hagyományosan a lineáris írásbeliség szerepe a leginkább meghatározó, ma már nálunk is megfigyelhető a médiumközötti jelenségek fokozatos térnyerése. Az experimentális tendenciák között talán a hangköltészet elfogadottsága volt eddig a legbizonytalanabb, de mostanra enyhült az idegenkedés a műfajjal szemben. A slam poetry mozgalom népszerűsége is hozzájárult ahhoz, hogy itthon is megkezdődött az avantgárd elődökre visszatekintő hangzó költészet lassú kanonizálása. Ebben a megértési folyamatban nagy szerepe van a kortárs költőknek – a beérkezett mestereknek, mint Szkárosi Endre, de a fiatalabb korosztályhoz tartozó alkotóknak is, mint például Tóth Kinga –, akik továbbviszik a neoavantgárd gyökerekből építkező hagyományt, de reagálnak a kortárs digitális kultúra is.

 

Szkárosi Endre, Égzsák – Szkár Channel, Ambrobook, Győr, 2020.


Szirmai Panni (1988, Budapest) doktori kutatását az ELTE-n végezte kísérleti költészet témában. Érdeklődése kiterjed az alternatív kultúrával és experimentális művészettel kapcsolatos kérdésekre.

[1] Szkárosi Endre, A hang autonómiája a költészetben in: Szkárosi Endre (szerk.) Hangköltészet. Szöveggyűjtemény, Artpool, Budapest, 1994, 3–9.

[2] „The transcendence of the limits of the human body.” Steve McCaffery, Sound Poetry – A Survey IN Sound Poetry: A Catalogue, edited by Steve McCaffery and bpNichol, Underwich Editions, Toronto, 1978.

[3] Szkárosi & Konnektor & Bernáth (y): Magyar Irodalmi Hallgatókönyv, 1985), A38 Kulturális Kht., 2004, Ide kattintva meghallgatható.

[4] Szkárosi Endre – Arany Imre, Verboterror. Performanszköltemények, Magyar Műhely Kiadó, Budapest, 2013.

[5] Giovanni Fontana, Il corpo sonoro e il filo dell’ascolto.