Újrahangszerelt jelenlét
- Részletek
- Írta: Szirmai Panni
A korábban már itt-ott – kötetben vagy hanghordozón – megjelent művek újrahangolása frissítő hatású. A Hortobágyi Lászlóval közösen kitalált megoldásoknak köszönhetően az újból felvett hangzó költemények átkereteződnek. Ahogy egy vers újraolvasása évek elteltével új tapasztalást nyújt, az újrahallgatás – ezúttal kifogástalan minőségben – magasabb színvonalú élményt ad a befogadónak.
Szkárosi Endre új könyve az életmű rendszerezési igényével összeállított sorozatba illeszkedik: a 2013-as Verboterror a performanszkölteményeket adja közre, a 2018-ban megjelent Véletlenül nem jártam itt a lineáris költészeti anyagot tekinti át a kortárs szemlélő számára is érvényes „újrahasznosító” szándékkal. A sorban a következő, idén megjelent Égzsák című kötet pedig olyan gyűjtemény, amely a fónikus kísérleteket hangolja újra. A kiadvány valójában két hanganyagot tartalmazó CD és az igényes könyvmelléklet együttese (és nem fordítva). A befogadó szempontjából alig van jelentősége a különbségtételnek, a szerző viszont hangsúlyozza, hogy a hangzó anyagok közlése az elsődleges cél, ehhez ad támpontot a könyv.
A kiadvány ebben az értelemben hangköltészeti művészkönyvként is értékelhető, benne a könyv és a hanghordozó egységben mutatja be a változatos eszközökkel élő költői gyakorlat hangzó aspektusát. Forma és tartalom a kivitelezésnek köszönhetően az Égzsák komplex, több érzékszervre ható élményt nyújt. Szkárosi költészete a térbeli és időbeli dimenzióban egyaránt kiteljesedik, ahogy ő fogalmaz: „a hang által befogható alkotómozzanatok teljességének alkalmazásával a hangköltészetnek egy (…) totális és térbeli változatát”[1] valósítja meg. Ez a vállalás az Égzsákban szereplő műveken is érzékelhető: a hangköltészet az életműbe a kezdetektől organikusan integrálódott alkotói gyakorlat, amely a mai újrahangszerelések útján a kortárs jelenségek közül a slam poetry lehetőségeire is rezonál.
A történeti avantgárdban gyökerező hangköltészeti kísérletekben – a futurizmusból és a dadából kiindulóan – az alkotók a vokális és fónikus elemek kifejezési lehetőségeit kutatják. A modern hangköltészet kibontakozása elsősorban az új társadalmi-kulturális hatásokhoz és a civilizáció technológiailag meghatározott változásaihoz köthető. Az 1950-es évekkel beköszöntő rohamos fejlődés során a rögzíthető és visszajátszható (emberi) hang kerül a költészeti érdeklődés fókuszába, ezzel végtelennek tűnő lehetőségek tárulnak fel. Ez a fordulat gyökeresen átalakítja a hangköltészet addigi jellemző hatásait és kifejezésmódját, megváltozik az emberi hang és az élő előadás kizárólagos szerepe. Steve McCaffery megfogalmazása szerint a hangrögzítés jelenti az akusztikus költészetben a test határainak kiterjesztését.[2] Az Égzsák fónikus költészeti gyűjteményként, a technológia mai lehetőségeit kihasználva gondolja újra a válogatott verseket. Az itt szereplő költemények már mind megjelentek korábban, jó néhány szerepel a lineáris verseket áttekintő előző kötetben is, de a hangzó környezetben új értelmezési rétegekkel gazdagodnak. Szkárosi Endre az underground zenei színtéren is tevékeny alkotóként a nyolcvanas évek óta több formációban szerepelt. A Konnektor (1984) majd a kilencvenes évektől Spiritus Noister tagjaként egyebek mellett avantgárd eszközökkel értelmezte újra a magyar költészet remekműveit.[3]
A könyvet tervező Arany Imre már korábban is dolgozott Szkárosival a Verboterror[4] kapcsán, és ahogy az Égzsákból is kitetszik, együttműködésük hatékony és inspiráló. Bár nem közli az összes meghallgatható verset, a találó tipográfiai megoldásokkal – és néhol kissé ódivatú betűtípusokkal – élő kiadvány összességében a hangversek színvonalához mérhető könyv-élményt nyújt. A hangköltészeti művek írásbeli rögzítésének lehetősége az experimentális tendenciák körében máig vet fel kérdéseket: hogyan írható le a hörgésekkel, zörejekkel kísért hangvers? Miként válik élőben előadva hangköltészetté egy vizuális költemény? A fónikus és vizuális költészet közös gyökereinek felkutatása nehézkes, mert bár a jelenségek a hatvanas-hetvenes években jórészt párhuzamosan fejlődtek, egymásra tett kölcsönös hatásuk kevés forrással igazolható. Az eltérő médiumban tevékenykedő irányzatokat elsősorban a szöveges közlés és a nyelv szintaktikai-szemantikai elemeinek újraértelmezése köti össze. Az emberi hang lehetőségeinek feltérképezése mellett a „hőskorban” a kísérletezés kiterjedt a megtalált innovatív hangalak leírásának szándékára is. Ebbe az irányba folytatta kutatásait a dada és a futurizmus is, a letisztult, minimálisra sűrített szövegelemekből építkező versformák ugyanakkor a konkrét költészetben is előfordulnak. Szkárosi műfajokon átívelő költészetében is megjelennek hasonló elemek. A Szonett, a Metró és a Dence című versekben világos a konkrét költészetre tett utalás, míg a Neopomorin vagy a Megy a sereg futurista hangverset idéz.
Giovanni Fontana hangköltő és performer elmélete[5] szerint a hangzó és írott (ide tartozik a vizuális elemeket használó is) költészet egyaránt másodlagos megjelenési forma csupán, hiszen a költészet eredendően a test, a fizikai megjelenítés művészete. A szó teremtő erejéből táplálkozó fónikus költészet ősi, rituális szerepe a kortárs performansz-költészetre is hatást gyakorol. Fontana szerint az egész test részt vesz az alkotásban, amely voltaképpen az előadásban manifesztálódik. E felfogás nem tesz különbséget a hangzó „alapanyag” sajátosságai szerint eltérő előadásmódok között, Fontana szerint ugyanis a test és lélek spirituális egyesülése határozza meg a költői kifejezést. A szöveg és a hang mediális interakciója kézzelfogható eredménnyel járt a kísérleti költészetekben, ami Szkárosi életművében is élénken érvényesül.
A korábban már itt-ott – kötetben vagy hanghordozón – megjelent művek újrahangolása frissítő hatású. A hangtechnikai lehetőségek tágasságában otthonosan mozgó Hortobágyi Lászlóval közösen kitalált megoldásoknak köszönhetően az újból felvett hangzó költemények átkereteződnek. Ahogy egy vers újraolvasása évek elteltével új tapasztalást nyújt, az újrahallgatás – ezúttal kifogástalan minőségben – magasabb színvonalú élményt ad a befogadónak.
A hangköltészeti gyűjtemény kiadását Szkárosi tudatos önarchiválási igénye is motiválta. Intermediális műfajokban tevékeny alkotóként tisztában van vele, hogy a nem szövegközpontú műveknél a rögzítés elengedhetetlen, nincs ugyanis más útja a művek fennmaradásának. Igaz, az írásbeli feljegyzés, partitúra a performanszművészetben és a hangköltészetben is megjelenik mint kiegészítő dokumentáció, de a mű időbeli dimenzióban születik, pillanatnyisága csak felvételen ragadható meg.
Bár a magyar irodalomban hagyományosan a lineáris írásbeliség szerepe a leginkább meghatározó, ma már nálunk is megfigyelhető a médiumközötti jelenségek fokozatos térnyerése. Az experimentális tendenciák között talán a hangköltészet elfogadottsága volt eddig a legbizonytalanabb, de mostanra enyhült az idegenkedés a műfajjal szemben. A slam poetry mozgalom népszerűsége is hozzájárult ahhoz, hogy itthon is megkezdődött az avantgárd elődökre visszatekintő hangzó költészet lassú kanonizálása. Ebben a megértési folyamatban nagy szerepe van a kortárs költőknek – a beérkezett mestereknek, mint Szkárosi Endre, de a fiatalabb korosztályhoz tartozó alkotóknak is, mint például Tóth Kinga –, akik továbbviszik a neoavantgárd gyökerekből építkező hagyományt, de reagálnak a kortárs digitális kultúra is.
Szkárosi Endre, Égzsák – Szkár Channel, Ambrobook, Győr, 2020.
Szirmai Panni (1988, Budapest) doktori kutatását az ELTE-n végezte kísérleti költészet témában. Érdeklődése kiterjed az alternatív kultúrával és experimentális művészettel kapcsolatos kérdésekre.
[1] Szkárosi Endre, A hang autonómiája a költészetben in: Szkárosi Endre (szerk.) Hangköltészet. Szöveggyűjtemény, Artpool, Budapest, 1994, 3–9.
[2] „The transcendence of the limits of the human body.” Steve McCaffery, Sound Poetry – A Survey IN Sound Poetry: A Catalogue, edited by Steve McCaffery and bpNichol, Underwich Editions, Toronto, 1978.
[3] Szkárosi & Konnektor & Bernáth (y): Magyar Irodalmi Hallgatókönyv, 1985), A38 Kulturális Kht., 2004, Ide kattintva meghallgatható.
[4] Szkárosi Endre – Arany Imre, Verboterror. Performanszköltemények, Magyar Műhely Kiadó, Budapest, 2013.
[5] Giovanni Fontana, Il corpo sonoro e il filo dell’ascolto.
