Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Forrás: https://csanna.blog.hu/

careers.add_career careers_Adult_Critic

Az alkalmazás neve (Sophistic) jól jellemezi Mécs érzékeny humorát: a szofistákra való utalás a szövegben egyszerre mozgósítja a maga tragikusságában és öniróniájában a fogalom egymásnak feszülő jelentésárnyalatait, melyek közül az Arisztotelészék előtti az individualizált értelmet és szellemet dicsőíti, a későbbi pedig az igazság nélküli, lesújtó álokoskodással azonosítható.

Mécs Anna második novelláskötete húsz alaposan megszerkesztett, többé-kevésbé groteszk novellából áll. Az első, jól rétegelt és sűrű szöveg (Robbantott halak) mintegy enumerálja a későbbi történetek főbb kérdésfelvetéseit, a virtuális valóság és a valóság párhuzamától indulva (a társkereső profil, ami anyámé, de valójában nem ő) az identitás konstrukcióján és az önmeghatározáson keresztül (a társkereső profil, ami anyámé, de valójában én kezelem), egészen a világészlelésig (nem ütközöm meg valakinek a profilon föltüntetett életkorán, de elborzaszt az „öreg” szájíz). A történetek közül némelyik egy-egy újabb Black Mirror-epizód forgatókönyvének prózai átdolgozása is lehetne, alapvetően ugyanis a technológiai újítások lehetséges hatásairól beszélnek. Arról, miképpen asszisztálnak a humán társadalom, az identitás, a test vagy akár a nyelv eróziójához, hogy hogyan forgácsolják szét az említetteket.

Egészen érdekes az, ahogyan a könyvben kirajzolódik e két tényező viszonya: minél komplexebb technikai megoldások kerülnek elő a novellákban, az emberi működésmód mintázatai annál inkább leegyszerűsödnek – a Ti-ti-ti című szövegben például Magdolna, a kiöregedett színésznő, elveszíti a mimikája fölötti uralmát, ezért a plasztikai sebésze biomechanikus implantátumokat helyez a mozdíthatatlanná botoxolt arcába, amelyeket a nő egy applikáció segítségével képes irányítani. Ez egyszerre jelenti a testbeszéd közvetetté válását és a tükrözött érzelmek saját komplexitásuktól való megfosztását. Érzékletes, ahogyan az orvos asszisztense a morzézáshoz mint kommunikációs technológiához hasonlítja a programot, amelyet Magdolna az ujjaival vezérel. „Boldog: gyors, lassú, azaz ti-tá. Mutatóujját és hüvelykujját röviden, majd hosszan összeérintette, Magdolna mosolyra húzta a száját. Haragos, ti-ti-ti. Csodálkozó, tá-ti.” (30–31) Így az asszony viaszarca részlegesen felpuhul ugyan, mégis egyetlen arckifejezést kap a szomorúságra. De Magdolnának takarékoskodnia kell, a fejlesztés alatt álló alkalmazás diszfunkcionálissá válik, ha túl sokat használják.

A Prémium felhasználók című novella nagyon hasonlóan gondolkodtat a kérdésről, ugyanakkor a kommunikáció nyelvi aspektusát helyezi előtérbe.[1] A főszereplő az állásinterjún egy fülkagylója mögé illesztett korong segítségével – amely elektromos jeleket küld az agynak –, beszédjavító alkalmazással válaszol a feltett kérdésekre, viszont prémium előfizetésre nincs lehetősége, így a kétszáz szavas korlátozást átlépve lelepleződik – a Sophistic applikáció reklámjai buknak ki a száján megállíthatatlanul, a verbális készségeket optimalizáló alkalmazás tehát teljességgel átveszi az irányítást a beszédközpontja fölött. (Az alkalmazás neve jól jellemezi Mécs érzékeny humorát: a szofistákra való utalás a szövegben egyszerre mozgósítja a maga tragikusságában és öniróniájában a fogalom egymásnak feszülő jelentésárnyalatait, melyek közül az Arisztotelészék előtti az individualizált értelmet és szellemet dicsőíti, a későbbi pedig az igazság nélküli, lesújtó álokoskodással azonosítható.)

A föntebbi példákkal szemben az Álmaidat is add nekem című novellában az egyén a saját testét szinte diktatórikusan szabályozza. Zsófi okosgyűrűt kap a férjétől, így ezentúl egymás testi funkcióihoz is hozzáférhetnek, a férfi látja a nő hőmérsékletét, a REM-fázisai összhosszát, a pulzusát. Ugyanakkor Zsófi szívverése megváltozik, amikor az egyik kollégáját nézi, kitágul a pupillája is, és hogy a gyűrű ezeket a szabálytalanságokat ne detektálja, és a férje ne figyeljen fel a gyanús jelekre, lélegeznie kell és sokat inni, megtanulni manipulálni és elnyomni a vonzalom engedetlen válaszreakcióit.

A test újradefiniálása a novellák kontextusában számos kérdést vet fel, az elektronikai eszközök működhetnek-e egyfajta kiterjesztésként (Lorenzo bejut a várba), illetve kérdésessé válik csonka és egész viszonya is (Szerény javaslat).

Az emberi percepció torzulása is számottevő a novellákban, a világészlelést a Save game-ben teljesen átstrukturálja a „számítógépes szerepjátékok” dinamikája: az elbeszélő profilokat készít a környezetében lévőkről a fejében („GABI: életerő: 70; intelligencia: 80; termékenység: 25; érzékenység: 100” [36]), és a pontszámaik alapján viszonyul hozzájuk, vagy értelmezi mondataikat, tetteiket. A karakter ugyanakkor nem igazán képes belesimulni az RPG gamer szerepébe: az olvasónak olyan érzése lehet, hogy bár állítása szerint az elbeszélő napi tizenhat órát tölt a gép előtt, mégsem mozog otthonosan ebben a közegben, mintha le akarná egyszerűsíteni a játékstratégiát. A szereplő nem sajátította el maradéktalanul a gamer-nyelvet sem, az egyetlen fölmerülő fogalmat (save game) is túlmagyarázza, tehát úgy tűnik, éppen az identitását leginkább meghatározó tényezők teszik őt falssá.[2] Ezzel szemben a Drexit főszereplője, a Londonba költözött Dorottya csúcsra járatja a különböző médiafelületek használatát, amikor rákkal diagnosztizálják. Hogy az édesanyja szíve ne szakadjon meg, akkurátusan megszerkesztett tartalomként 2034-ig előre legyártja, leéli azt az életet Instagramon, amit a valóságban már nem lesz képes. Egészen megejtő, ahogyan Dorottya végrehajtja, majd aktiválja a tervet, az időzített tartalmak élettel és nehézségekkel teli első posztjait pedig a halálos ágyából nézi végig.

Mécs Anna második novelláskötete sok szempontból közelíti meg az általa problematizált témákat, és nem fél attól sem, hogy marginalizálja őket: néhány történet esetében a technológia vagy a média mintegy eszközként van csak jelen, Pali novellájában (Szerény javaslat) például egy publicisztikát olvashatunk a fenntarthatóságról mint társadalmi problémáról, a Váltsuk le a Nagypapát! című szövegben pedig a család államszervezetként működik. A novella egyébként érzékletesen – és mély szarkazmussal – figurázza ki a politika különböző médiafelületeken alkalmazott manipulációs technikáit és stratégiáit.

Ritmust adnak az olvasásnak ezek a váltakozó hangsúlyeltolások: amikor Zoltán (A sirály) önkényesen kikapcsolja Eszter elől a GPS-t, nem az útvonaltervező hiánya válik központi fontosságúvá, hanem a nő szerepe kettejük kapcsolatában. Mécs pontosan ábrázolja a különböző viszonyrendszerekben kialakuló szerepek helyzetét, az emberi kapcsolatok hierarchikus szerveződéseit.

Izgalmasan alakul az is, ahogyan ez az alá- és fölérendeltség a technológia és az ember kapcsolódásában is folyamatosan fluktuál, a Kodokusiban például tulajdonképpen Yuko, a J-pop hologram menti meg Ilus néni életét. Mert Ilus látszólag nem is érti, mi ez a programozott kislány. Az idősebb generáció elkülönböző hozzáállását is több szögből olvashatjuk, Anyuka (Ha Anyukát is felokosíthatnám) lehet, nem találja a helyét a sok kütyü között, de a miniszter Nagypapa (Váltsuk le a Nagypapát!) elég tudatosan marketingeli magát a Facebookon, Ilus meg mintha valahogy tényleg mindenkinél jobban értene mindent. („Megtanítják Ilust szusit tekerni. Közben Yuko táncol a háttérben. Ilus a fia felé int a fejével, mutatja Yukónak. Reméli, Yuko beleszeret, és akkor az unokái is mindig körülötte lesznek a tévében.” [99]) Mindeközben a rokonszenves robotpap (Péter atya) nemcsak közelebb áll a szakralitáshoz, mint a legtöbb prédikátor, de meg is kell halnia emiatt. A megértés puffjaiban a kollégák üzeneteit instruáló program bizonyos pontokon úgy tetszik, valóban érzi az előzékenységet. Mintha a saját algoritmusaik sorai között kóválygó eszközök igyekeznének megérteni azt, mi is az az emberi.

A Mécs-kötetben szereplő szövegek tehát többnyire jól átgondoltak – persze van néhány kevésbé sikerült darab is, A sirály például túlterhelt metaforákkal operál (madár-szabadság), és a történetvezetésében is akadnak logikai bukfencek (ha Eszter megkönnyebbült, hogy Zoltán elaludt mellette, és így végre nem szól bele az autópályán a nő vezetési stílusába, akkor nem fog elkezdeni kurjongatni, mert hát az igen hangos, a férfi felébredne) –, fontos társadalmi kérdéseket és problémákat mozgósítanak érzékenyen, jól hozzáférhető nyelven, kellő humorral és szarkazmussal.

 

 

[1] A kommunikáció problematikája több szempontból is felmerül a kötetben. A V című novella például az internetes kommunikáció és nyelvezet működésével foglalkozik, arra mutat rá, hogy az emojik, amelyek bizonyos szempontból épp az élőbeszédszerűséget mímelik, és a félreértések elkerülése végett születtek a gesztusok és arckifejezések helyettesítőiként, a maguk sematikusságában könnyedén tudnak mégis kétértelművé válni.

[2] Taródi Luca, a Kortárs Online-ra írt kritikájában szellemesen kétdimenziós karaktereknek nevezi a szereplőket.

 

 

Mécs Anna: Kapcsolati hiba, Scolar, Budapest, 2020.

 

Pintér Kitti 1995-ben született Kecskeméten, jelenleg az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója.