Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Benkovics Judit: Tíz perc

Fotó: a szerző archívuma

Mellénk lép egy szemüveges ember, nagyon magas, vicces kalapban és fekete pólóban, hatalmas bőrönddel, próbálom kitalálni vajon mi lehet benne. Talán egy torta. Az mégsem lehet, mert elolvadna. Vagy egy varázspálca, bár ahhoz túl nagy az a táska, pedig akkor idevarázsolhatná a vonatunkat.

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold: Egy falunak tizennégy meséje

Fotó: Kelemen Kinga

A gyászfalu gyilkosai / magukra veszik a következő éjeket.

Bővebben ...
Próza

Takács-Csomai Zsófia: Extraszisztolé

Fotó: a szerző archívuma

Próbálom felidézni a hetekkel ezelőtti önfeledtséget, de olyan távolinak érzem, mintha sosem lett volna. Arcomat megtörölve a tükörbe nézek. Jóideje mindent más szemmel látok, beleértve magamat is.

Bővebben ...
Költészet

Filotás Karina: Ez a város

Fotó: Besenyei Lili

szél cibálja plakátbőrét, / bordái között lüktet a Duna

Bővebben ...
Próza

Meggyes Viola: Unakit

Fotó: a szerző archívuma

Kereszt autója furcsa volt. Egy régi BMW, amiben nem működött a sebességmérő, az volt a csoda, hogy egyáltalán elindult. Attól tartottam, ha felnyitom a motorháztetőt, a motor helyett egy seprűt találok benne.

Bővebben ...
Költészet

Hegedüs Anna versei

Fotó: Tóth Anna

borkán leszek a sufniban / levesznek évente egyszer

Bővebben ...
Költészet

Martzy Réka: lányok

Fotó: Szűcs Anna Emília

darazsakra lépünk néha, / hogy sírhassunk, mert így láttuk

Bővebben ...
Próza

György Alida: Pű, pű, pű

Fotó: a szerző archívuma

Még a tavalyelőtti esés után figyeltem fel rá, hogy mindenki sokkal kedvesebb, ha bottal járok, úgyhogy már inkább le sem teszem. Ha meglátok valakit az utcán, rögtön görbítem a hátam. Olyankor megállnak, érdeklődnek a hogylétem felől. Én meg mondom nekik, hogy egyedül vagyok, nincs segítségem, derekam, hátam, lábam, kezem fáj, de lényeg, hogy egészség legyen.

Bővebben ...
+SZIF

Szita György visszatér: Török Lajos interjúja Győri Péterrel

A 96. Ünnepi Könyvhéten jelenik meg a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány kiadásában Szita György nyolc kötetből álló bűnügyiregény-sorozatának első három darabja. A szerző neve a mai magyar krimiolvasók számára aligha ismerős. Azok viszont, akiknek a Kádár korszak népszerű irodalma valaha a látóterükbe került, talán emlékeznek arra, hogy Szitának az 1980-as évek végén két bűnügyi regénye is megjelent.

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Bánki Benjámin: izommemória

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kazsimér Soma: Légzőnyílásaimon keresztül először kapok levegőt

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kupihár Rebeka: ünnepnapok

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...

„Jó esetben a hátát láthatom”

A kötet torzóiból egymásra montírozható egy újszerű Kafka-kép, az író viszont csupán ürügy és eszköz azonban Uri Asaf számára, rajta keresztül tolmácsolja a hitről, a zsidó identitás problémáiról, a 20. századról, az emberi sorsokról, a létről, a félelemről, a szorongásról, a halálról, és a mindent átható isteni jelenlét emberhez legközelebb álló fokozatáról, a sechináról szóló gondolatait.

„»És monda az Úr, Íme, van hely én nálam; állj a kősziklára.«” (Kiv 33, 21.) „Isten Mózest ebbe a sziklahasadékba ülteti, befedi a szemét, és csak akkor szabad nézni, amikor már átment felette, és akkor is csak a hátát láthatja, vagy a nyakszirtjét, ahol az imaszíj a dálet betű képletét rajzolja ki.”

Uri Asaf: A kivonulás (exodus) ünnepe

Franz Kafka halála előtt barátjára, Max Brodra bízta kéziratait, és végrendeletében azt kérte tőle, hogy olvasatlanul égesse el azokat. Brod azonban nem teljesítette az író kívánságát, sőt a gyűjtemény egy részét meg is jelentette. Halála után a kéziratok a titkárnője, Esther Hoffe birtokába kerültek, aki némelyiket áruba bocsátotta, míg a többit elzárva tartotta. Esther Hoffe halála után az iratok a lányaira, majd az unokájára szálltak, hogy hosszadalmas pereskedést követően az Izraeli Nemzeti Könyvtár vegye át a hagyatékot. A nyilvánosságra hozott dokumentumokból felsejlik, hogy Kafkát sokkal jobban foglalkoztatta a zsidóság kérdése, mint ahogyan azt korábban sejthette volna az utókor. Ezek a nyomok legitimálják Brod vallásos értelmezését, mely szerint Kafka műveiben nem az egzisztencialisták által vallott kaotikus értelmetlenség felmutatása, hanem a transzcendentális keresése a tét. Brod úgy vélte, Kafka nem tudta elviselni, hogy Isten más törvények szerint létezhessen, mint az ember, műveiben mindenáron kapcsolatot akart vele teremteni. A vallását nem gyakorló, a semmi ellen azonban fellázadó, szekuláris öltözékbe bújt, kriptokabbalista Kafka itt találkozik Uri Asaffal, a zsidó származású, magyarul alkotó író-költővel, és e kérdés mentén lép párbeszédbe a Kafka képekben című alkotás Kafka életművével. A két szerző ugyanis más-más útvonalon közelítve, de egyazon irányba tart.

A Kafka képekben némileg megtévesztő cím, a kötet torzóiból ugyan valóban egymásra montírozható egy újszerű Kafka-kép, az író viszont csupán ürügy és eszköz azonban Uri Asaf számára, rajta keresztül tolmácsolja a hitről, a zsidó identitás problémáiról, a 20. századról, az emberi sorsokról, a létről, a félelemről, a szorongásról, a halálról, és a kötet egyik fő kérdéséről, a mindent átható isteni jelenlét emberhez legközelebb álló fokozatáról, a sechináról, illetve annak örök kereséséről szóló gondolatait.

(Ön)életrajzi betétek, szürrealitás felé hajló emlék- és álomképek, szent és profán szövegrészletek, rabbinikus egzegézis és prófétai kinyilatkoztatás egyszerre van jelen a huszonnégy részre tagolt, apró történetekben. A jobb híján lírai énnek nevezett beszélő egyidejűleg szól a zsidó közösség hangján („nemzedékem sokaságával együtt imádkozom, mintha egymás kezét fognánk” [86.]), egy rejtélyes, a sorok között megbúvó vagy azok felett lebegő, megkérdőjelezhetetlen, enigmatikus személytelenként („Az ég megtelik anyaggal, amit a szellem mozgat” [10]), a lét kérdéseit boncolgató, nyugtalan filozófusként („Az igazság nem ismeri fel magát, mert egy és oszthatatlan, és azt is jelenti, hogy nem elemezhető.” [64]), analitikus gondolkodású természettudósként („Hatmillió, vagy akár hatszázmillió atom együttese is láthatatlan. A szénatom nem hátrál.” [67]), látvánnyal artikuláló képzőművészként („A láthatár egyöntetűen rózsaszín, az égalja citrom és eper.” [46]), valamint a Zohár fordítójának beavatott misztikusaként („Az ibolya földmeleget őriz, az orgona elfújja a kétségbeesést. Szirmainak négyes szimmetriája az emlékezés kulcsa, univerzális fuvallat.” [32]). Kint is, bent is jelen van, bennfentese másoknak, és a világnak, talánya saját magának.

A széles kultúrkört mozgató alakmások mellett a zsidó misztika egyik legfontosabb alkotása, a Zohár a másik lényeges vonatkozási pont. Az isteni teremtőerőt és működésmódot, a Deus ex machina rejtelmeit faggató Ragyogás könyvének Kerubok tánca című záró megjegyzéseiben Tatár György írja: „A Zohárt felcsapva valószínűtlen időkben összegyűlő, vagy egyszerűen csak értelmetlen célállomások felé baktató rabbikra lelünk, akikhez útközben hasonlóan valószínűtlen útitársak szegődnek, hogy az olvasó számára teljességgel valószínűtlen kommentárokat fűzzenek a Tóra szövegeihez.”[1]

Ez a leírás pontosan jellemzi a Kafka képekben egyes darabjait is, Nagy Heródes és Kafka, Izsák és Kafka, Josef K. és Ábrahám, Áron és Mózes, és még sorolhatnánk az egymástól időben és/vagy térben távol lévő alakokat, akik egy szövegtérben kezdeményeznek egymással dialógust, és kapnak néha bizonytalan célállomások felé vezető kommentárt, felmutatva az egész kötetet átjáró, minden mindennel összefüggést teremtő logikáját, amelyet a transzcendencia jelenléte fog közre. Minden olyan, mint valami más, ám a viszonyítási pontok gyakran elhalványulnak: „Olyan a reggeli kép, mint a gyilkosság, vagy mint amikor vízbe fojtanak.” (40)

A szilárd alapzaton nyugvó zsidó hagyomány, a „közösségi kórus” által megtámogatott lírai hang adja az állítások, kinyilatkoztatások megfellebbezhetetlenségét, így esnek Uri Asaf művei – a lírájával kapcsolatban sokat emlegetett – vitán kívüliség tartományába. Hitet nyerünk a legabszurdabbnak tűnő fejtegetésekből is, és sodródunk tovább a meditatív révület felé.

Az életrajziság adja a fogódzót, a párhuzamos prózaversszerű betétek pedig az elvonatkoztatás, egy fenti szféra felé nyitnak, ám a transzcendencia bizonyosságát hordozó metaforikus bibliai nyelvezet, az alogikus asszociációk mentén szerveződő érzéki képek újra és újra önmagukba záródnak. Az olvasónak az a benyomása, hogy a szövegek szentségének, spiritualitásának érinthetetlensége gátolja a hozzáférést.

A szinte már avantgárd automatizmusok ellenére, amire a próza maga is reflektál („és vonalakat húzok, nagyon rövideket, melyek találomra irányt váltanak” [95]) kétségtelen, hogy eljutunk valahonnan valahová, minden egyes motívumba kapaszkodó történet egy nagy ívet jár körül, ám az olvasó mégis a hiánnyal szembesül, a misztikus totalitás érzését kikezdi a bizonytalanság. „Az igazság néha felvillan, de soha nem mutat összefüggő képet” (77), ha boncasztalra helyezzük, épp olyan tévútra sodródhatunk, mint Kafka hősei, noha a mindennek jelentést és jelentőséget tulajdonító Zohár-logika éppen efelé terelné az olvasót.

Az enigmatikus írások fő motívuma így lesz a fény, a ragyogás mint az isteni jelenlét megnyilvánulása, és az ehhez való hozzáférés lehetetlensége, a korlátolt látás mint a hit bázisa: „Néha magam elé nézek és elképzelem, hogy molekuláris felbontásban is látok, nemcsak elnagyolt célzásokban, egyszeri felvillanásokban. Ennek nem örülök, ez a metafizika végét jelentené. A lét titka éppen az ellenkező, a behatárolt, a szinte korlátoltnak tűnő látás. Maradni akarok ennél a látásnál.” (44)

A kiüresedésbe fulladt imádság helyett („Azt akarja, hogy minden nap ugyanazt elmondjam, kétszer és fennhangon” [112]) az isteni szférához való közelebb férkőzés egyetlen módját a versbeszélő az álomban találja meg. A Zohár szerint az ember alvás közben a lelkét a mennyei királyság zálogába adja. Éjjel mindenki megízlelheti ezáltal a halált, majd lelke épségben visszatérhet a helyére. Az álom leírása azért is válhat fontossá, mert közvetítést jelent az égi és földi szféra között, betekintést nyújthat a lét és nemlét misztériumaiba, és hogy nem nyerhetünk teljes képet belőle, az egyedül annak tudható be, hogy: „ha ideje lejár, darabokra törik” (69), a darabokban azonban – és igazán ebben rejlik a prózaversek erénye – fény ragyog.

Különleges, zavarba ejtő Uri Asaf kötete, amennyiben teljesen eltér a magyar irodalmi hagyományoktól. A megnevezhetetlen műfajú alkotás sok töredéktörténeten keresztül egy teljes világképet fog be, és mint ilyen, sajátos természetű kötet. Nem megszokott kulturális tapasztalatokat, érzéki benyomásokat közvetít, a bőséges keleti látványt komótosan ízlelgetnünk kell, hogy utat találjunk a mélyebb rétegek felé. A Kafka képekben című kötetet csak így lehet és érdemes olvasni.

Uri Asaf, Kafka képekben, Új Forrás Könyvek, Gerecse, 2017.

 

[1] Zohár a Teremtés könyvéről, ford. Uri Asaf, Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 2014, 967.

 

Szilágyi Szilvia 1993-ban született Székelyhídon, a Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskolájának hallgatója.