Göteborg, avagy a szürke ezer árnyalata

Részletek

Írta: Lipcsey Emőke

Ilyenkor a Göteborgról pergő fekete-fehér filmkockák hirtelen színesre váltanak, a hibernált álomba dermedt vikingek felengednek, akár a gyíkok a téli álom után, a 11-es villamossal elzötyögnek a tengerhez fürdeni, vagy kocsiba szállnak, és a várost körbeölelő sziklás partvidéken felkeresik kedvenc helyüket; bámulják a tengert, grilleznek, söröznek. Élnek.

„Linda a pályaudvarnál vette át a villamost kollegájától. Elhelyezkedett a vezetőfülkében. Becsukta a fülke ajtaját, letette táskáját, kabátját és tekintete végigfutott a műszerfalon. Miután elvégezte a szokásos rutinellenőrzést, becsukta az ajtókat és elindult. Az eső elállt, de elég viharos szél fújt. Csütörtök esténként nem volt nagy a forgalom, alig lézengtek az utcán. Linda kényelmes tempóban zötyögött át a belvároson, némelyik megállóban elidőzött, hogy tartsa a menetrendet.

Ahogy a Brunnsparken megállónál kinyitotta az ajtókat, éles szél vágott be a folyó felől. Továbbindult. Párhuzamosan haladt az egyik nagyobb csatornával, mely a belvárost szelte át. A csatorna fekete vizén a belváros fényei vibráltak, a szélben meg-megzörrentek a cégtáblák. A Német Templom és a városi múzeum, a Stadsmuséet sötét tömbjeit elhagyva a villamos csikorogva, élesen balra kanyarodott, majd beállt a Domkyrkan megállóba. A dómtemplom órája éppen tízet ütött mikor kinyitotta az ajtókat a megállóban. Egy kék-sárgára festett bozontú, bőrdzsekis srác szállt fel.”

A vadnyúl bukfencet vet című regényem cselekményének fő színhelye Göteborg, ahol már hét évvel hosszabb ideje élek, mint szülővárosomban, Budapesten. Nem szeretem, de otthon vagyok benne. A regényből kölcsönzött idézet néhány kulcsszava sokat elárul a hely hangulatáról.

Villamos. A színe kék. Az ikonikus 1965-ös modell, melyből még most is rengeteg van szolgálatban. Csikorogva döcögnek végig az utcákon, nem sietnek sehová. Vannak egészen új típusú szerelvények is, néhány éve gördültek csak ki a gyárból, de azok sem száguldanak. Pedig Göteborg Svédország második legnagyobb városa, és a tempó itt is nagyvárosi. A villamosok, sőt a szintén kék autóbuszok kényelmes zötyögése azonban őrzi még egy letűnt kor emlékét, amikor nem fénysebességgel kellett elérni „A” pontból „B” pontba.

Eső és szél. Az időjárásról mindenképpen szót kell ejteni. Svédországról mindenkinek a hatalmas erdők, a természet, a zimankós telek, és a napfényben szikrázó hó jut eszébe. Göteborg környéke azonban más. Először is ne feledjük, hogy Svédországban hatalmasak a távolságok. Göteborgból Budapestre rövidebb az út, mint Észak-Svédországba, így érthető talán, hogy az éghajlat sem mindenütt ugyanolyan. A Golf-áramlat miatt errefelé ritkán esik a hó, és télen is ritkaság számba mennek a kemény fagyok. Novembertől április végéig plusz nyolc és mínusz három fok között ingadozik a hőmérséklet. Ha nagy ritkán esik is hó, elolvad egy-két napon belül. A szürke felhőtakaró, az eső azonban a város lényegéhez tartozik. A nyugati partvidéken az óceán felől az észak-nyugati szél minden nap hoz utánpótlást. Akár egy hónapig is képes esni az eső úgy, hogy csak két-három nap akad, amikor eláll, vagy néhány órára még a napfény is áttöri valamelyest a szürke felhőréteget. Az esős hónapot egy új esős hónap követi, majd egy következő. Az őszi-téli időszak így telik. Tavasszal valamivel kevesebb a csapadék, de az ég szürke marad. Májustól több napsütésre lehet számítani, de a hideg szelek miatt a hőmérséklet ritkán kúszik 15 fok fölé. Sajnos sokszor a nyári időszakban is kitartóan esik, de minden évben ellátogat ide délről néhány hétre az igazi jó idő.

Ilyenkor a Göteborgról pergő fekete-fehér filmkockák hirtelen színesre váltanak, a hibernált álomba dermedt vikingek és egyéb itt lakó népek felengednek, akár a gyíkok a téli álom után, a 11-es villamossal elzötyögnek a tengerhez fürdeni, vagy kocsiba szállnak, és a várost körbeölelő sziklás partvidéken felkeresik kedvenc helyüket; bámulják a tengert, grilleznek, söröznek. Élnek. A gránitsziklákat napimádók lepik el, akik sokszor a fehér éjszakákat is a szabadban töltik. Mert nyáron még tizenegy órakor is világos van itt. A nap négy óra körül kel és tíz után nyugszik. A levegő langyos, az égbolt üvegszerű, világos türkiz, sárga, halványlila és rózsaszín, és ahol a tengerrel összefolyik, mely ugyanolyan színű, mint az ég, a horizonton lebukik a nap. Éjfél után rövid időre teljesen besötétedik, de két órától észak felé már újra egyre erősebb türkizben dereng az ég. Göteborg klímája nem közép-európai embernek való. A néhány hétig tartó nyári ragyogás, és a mágikus fehér éjszakák hangulata azonban mindenkit elvarázsol errefele.

A várost 1621-ben II. Gusztáv Adolf svéd király alapította. Holland, német és angol telepesek, kereskedők építették fel, akkoriban ugyanis nem voltak svéd szakemberek, akik értettek volna a várostervezéshez, az európai mintájú házak, csatornák és kikötők építéséhez. Göteborg még az 1700-as évek idején is négynyelvű volt, sőt, akkoriban a német dominált. A németeknek saját templomuk volt, az, amely mellett regényem egyik főhőse villamossal elhalad. A német templomról mindig a cenzúra jut eszembe. A svéd korona kényesen vigyázott arra, hogy lutheránus alattvalói ne kerüljenek valamilyen külföldről behurcolt, idegen, eretnek eszme hatása alá, ezért a svédeknek megtiltotta, hogy a német templomot látogassák. Ha valakit a tiltás ellenére mégis rajtakaptak, legjobb esetben kitoloncolták a városból, de akár halálra is ítélhették. Elég bizarr.

A holland mérnökök által tervezett, és azóta persze kibővített csatornák több helyen is átszelik a belvárost. Kisebb-nagyobb hidak ívelnek át fölöttük. Valaha fontos szerepet játszottak az áruforgalomban. A Göta folyó tölcsértorkolatához vezetnek, ahol kikötnek a hatalmas tengerjáró hajók. Innen csónakokkal szállították be egykor a városba az árut, a csatornákon át. Göteborgnak saját kereskedelmi társasága volt, amely hajóival az 1700-as években élénk kapcsolatban állt Kelet-Ázsiával.

A kínai kapcsolat ma reneszánszát éli, bár egészen más formában. Nagyon sok a városban a kínai befektető, többek közt Göteborg egyik nagy büszkeségét, a Volvo gyárat is kínaiak vették meg. A csatornákon ma már csak széles, lapos városnéző vízi járművek közlekednek, a turistáknak le kell hajolniuk az alacsony hidak alatt, nehogy beüssék a fejüket. Mikor tavasszal vagy nyáron végre kisüt a nap, a csatornák partján, a szépen gondozott parkos területeken piknikeznek a göteborgiak. A fűben üldögélve helyben fogott, kapros, fűszeres vízben főtt, apró rákot csemegéznek, melyet talán a Haltemplomban vásároltak, és fehérbort isznak mellé formás műanyag pohárból. Göteborgban és környékén a halászat még mindig jelentős, és sokféle finom, friss halat vagy egyéb tengeri herkentyűt lehet venni a boltokban.

Aki mélyebben szeretne elmerülni a város történetében, meglátogathatja az egyik csatorna partján a Stadsmuséet, a városi múzeumot. Sajnos az eredeti tárgyi anyag elég szegényes, a kiállítások perspektívája sokszor erőltetett, vagy szükségtelenül jópofáskodó, de a mutatós tablók, és a modern technika mégis visszarepíti a múltba a látogatót.

Abba a múltba, amellyel a svédek nem nagyon törődnek. Ők nem a történelemben, hanem a természetben élik meg az identitásukat. A svéd természeti nép. Göteborgban sem maga a város igazán érdekes, hanem a környéke. A sziklás partvidék, az azt szegélyező ezer apró sziklasziget, és az egykori halásztelepülések. Az összebújó, kis házak ma divatos nyaralók, és csak nyáron pezsdülnek fel, mikor stockholmi és norvég tulajdonosaik töltik itt szabadságukat.

Regényemben Linda átzötyög a városon, és a 11-es villamos végállomáshoz érkezik. Ez már a tengerpart, a természet széle. Innen indulnak a hajók a környező szigetekre, és itt van egy szép, régi, fából készült fürdőépület, mely ma is működik. Télen-nyáron meg lehet itt mártózni a tengerben. Egy tősgyökeres göteborgi, ha ad magára, különösen télen csobban bele, és ezt persze ki is posztolja a fészbukon!

Lipcsey Emőke (Lipcsey Andersson Emőke) Svédországban élő író, költő, műfordító és zenész. Magyarul és svédül ír. Pályáját a párizsi Magyar Műhely irodalmi-művészeti folyóiratnál kezdte képversekkel, és szövegirodalmi alkotásokkal. Kísérleti műveiben, melyekhez gyakran használja a számítógépet, a hang, a kép, és a szöveg egyenrangú, és egyidejűleg megjelenő elemek. A hagyományos műfajok határait is igyekszik feszegetni; taurus blogja című regényét például blogfomában írta, Ördöghinta című regényében pedig a lineáris időszemléletet bontja fel. Legutóbbi regénye, A vadnyúl bukfencet vet magyarul és svédül (2020) is megjelent.