Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Futólépés, önmagunk átélése

Júniusi-júliusi erdélyi lapszemle
A második beszélgetés Szilágyi Aladár kérdései mentén kitér Biblia-fordításokra, Visky legfrissebb, Nevezd csak szeretetnek című kötetére, a vers működésére és idejére általában, Kertész Imre szövegeire. Az interjúból származó egyik kedvenc részletemmel búcsúzom: Éppen a részecskefizika meg az asztrofizika ott találkozik, hogy a végtelen befelé is végtelen, nem csak kifelé, és ha befelé tartunk, a lelkünk irányába, ott is a végtelennel találkozunk. És a nyelv emlékszik erre a végtelenre.

 

 

„Ha egy tapasztalattól és szenvedéstől megfosztott látszatvilágban élünk, lehet-e még esélyünk önmagunk átélésére? Lehet-e esélyünk a létezésünk értelmével való szembesülésre?” – szegezi hozzánk Széplaky Gerda aszem.info-n közölt Test és sors. Betegségnarratívák a kortárs magyar irodalomban című tanulmányának elején, s azért kezdem ezzel a júniusi–júliusi lapszámok összevont szemléjét, mert a kérdés nem enged el. A szerző interpretációja elsőre mintha nagyon messziről indítana, az érvelés és elemzések során azonban minden elméleti támpont bevonása indokolttá válik. Fókuszban négy kortárs magyar irodalmi alkotás elhelyezése áll: Nádas Péter Saját halála, Szív Ernőtől A Legionella-füzet, Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplója, Szilasi Lászlótól a Luther kutyái. Széplaky történetiségében is kitekint a betegségnarratívák alakulására, például néhány előzményre is kitérve (Karinthy, Kosztolányi, Babits), gondolatmenetének fő vázát azonban olyan fogalmakhoz és elgondolásokhoz viszonyítva fejti ki, mint Agambennek a tapasztalat destrukciójáról, Heideggernek a banalitásra és létfelejtésre épülő inautentikus létezésről szóló elgondolása, a trauma Freud-, Ferenczi- és Lacan-féle értelmezése, a kirkegaardi kétségbeesés, Sontag érvelése a betegség metaforizálásáról, Kristeva abjekció-fogalma. Azon következtetés mellett, hogy a betegség a mély átélést és az önmegértés katarzisát lehetővé tevő, nem a szellem primátusán alapuló tapasztalat, a betegség tematizálásának narratológiai implikációira is rámutat, az elbeszélést és az elbeszélői ént destabilizáló voltára, illetve a betegségnarratíváknak a referencialitáshoz való viszonyára. Hasonlóan mélyreható júniusi szemes tartalmak között olvasható például Artner Annamária négy részben újraközölt tanulmánya Elnyomorodik-e a munkásosztály? címmel, Marin Dia tollából beszámoló a budapesti David Lynch-kiállításról, a feminista líra két szép darabja Ferencz Mónika fordításában: Adrienne Rich Planetáriuma és Olga Broumas Caritasa. Júliusban a fordítások sora Medeea Iancu Kortárs költemény egy történelemkönyvből című, a láthatatlanná tett egyének és kategóriák, az elleplezett erőszak történelemben elfoglalt helyének revendikálását végrehajtó verse András Orsolya tolmácsolásában bővül. A feminista líra tematikus blokk részeként jelentkeznek Friedl Viktória, Kállay Eszter és Csoboth Dorka versei.

 

Megjelent a Játéktér tavaszi lapszáma is két fő és egymással összefüggő tematikus blokkal: Színház a #metoo után és Szakmai etika. Előbbi interjút tartalmaz Adorjáni Panna dramaturggal, Botos Bálint rendezővel és Simó Emese színésszel, akik Balázs Nóra kérdéseire válaszolva fogalmazzák meg újra és a gyakorlat és szakma felől nézve azt, hogy szükséges újragondolni a színházcsinálást, és közös nyelvet találni a problémákról való beszédhez. Két esettanulmányszerűség is kapcsolódik ide, ezek a lengyel (Monika Kwaśniewska-Mikuła), illetve a szerb színházban (Igor Burić) vizsgálják a #metoo-jelenség le(-nem-)csapódását. Ungváry Zrínyi Imre Mért hagynánk fel minden reménnyel? címmel összefoglalja a szakmai etikák konkrét és közös tétjét („hogy hatására a hivatás gyakorlása öntudatossá váljon, hogy a munka eltervezésének és kivitelezésének minden mozzanatában mindenki számára garantálják emberi méltóságának a védelmét és az egész tevékenység társadalmi hasznosságát”, 44.), illetve „az intézményeken belüli egymásra való odafigyelés gyakorlatá”-nak szükségességét hangsúlyozza.

 

A Korunk júniusi témája a Filmtörténetek, a tanulmányblokkban főként kelet-európai kötődésű filmes témák és jelenségek foglalkoztatnak olyan szerzőket, mint Beretvás Gábor, Margitházi Beja, Virginás Andrea, Pieldner Judit, Blos-Jáni Melinda, Pethő Ágnes és Sándor Katalin. Témák között szerepelnek a kádári Magyarország tévésorozatai, a rendszerváltás utáni magyar film nőképe, a kortárs kelet-európai film identitása és az intermediális művészetköziség összefüggései, a mágikus realizmus, a minimalista realizmus és a tabló alakzatai filmben, a fotografikus képek a kelet-európai dokumentumfilmekben. Alapos elemzés tárgyát képezi továbbá Cristi Puiu Sieranevada és Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című filmje. Általánosabb elméleti fejtegetést közöl a művészet médiumáról és annak implikációiról Zuh Deodáth Megoldások problémák nélkül. A film médiumspecifikus jellege és annak kritikusai címmel. E színes és izgalmas paletta mellé szegődik pl. olyan érdekes filmtörténeti adalék is, mint Ferenczi Szilárd Egy vándormozigépész útjai című, dokumentumok alapján utólagosan konstruált fiktív interjúja Bertók Józseffel, aki karrierjét az Osztrák–Magyar Monarchiában kezdte, majd az impériumváltás után a román dokumentum-és játékfilmgyártás egyik úttörőjévé vált. Az Elmesélt városok témájú júliusi lapszám remek kiegészítője lehet a lakhelyeinken tett nyári sétáknak. Túlnyomórészt művészettörténészek, építészek, történészek járultak hozzá a tematikus blokk tartalmához, olvashatunk a kolozsvári Korzó Egyesület tevékenységéről összefoglalót, a Marosvásárhely Műemléki Topográfiája nevű programról (Orbán János), a KultúrAktív Egyesület építészetről szóló projektjeiről (Zöldi Anna), a városi és a közönségrégészet erdélyi lehetőségeiről (T. Szabó Csaba), a Kincses Képeskönyv sorozat kulisszatitkait osztják meg alkotói (Jánosi Andrea, Zágoni Balázs és Zágoni Bálint), de Budapest, Pozsony, Miskolc is szereplői a tanulmányoknak, beszámolóknak. A város tereinek, irányainak és a benne mozgóval való viszonyainak szépirodalmi artikulációját fedezhetjük fel Adorjáni Panna Ezt a szöveget azoknak… című írásában, s rejtettebben ugyan, de szintén kapcsolódnak a tér-város-természet tapasztalataihoz és szorongásaihoz Sánta Miriám versei (0., 00., Kelet-Európa, Nagy fekete város).

 

A június egyébként is filmes reflexiók hónapja, ilyenkorra érnek be a beszámolók a különféle fesztiválokról. A Helikon 2019/11. számában Gyenge Zsolt ír fesztiválnaplót Cannes-ról Mikor mossa már el a műfajok lábnyomát a tenger? kérdésfelvetéssel, a 2019/12. számban pedig Papp Attila Zsolt osztja meg szubjektív benyomásait a nagykorúsodott Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválról. Egyéb olvasmányok között különösen élvezetes Borcsa Imolának a Mars kolonizációjának 25. évében a négyfős Nagy-Magyarország és az Újvelencei Köztársaság közötti konfliktusról szóló, képtelenség és valószínűség határán mozgó, jó mesélőkedvvel előadott novellája (Az oszlán). A Hervay 85 blokk steals the show: a FISz, az E-MIL és a Helikon által meghirdetett pályázatra érkezett rendkívül erős, önértékű, az omázson messze túlmutató versek szerepelnek itt Gál Hunor, György Alida, Kali Ágnes, Kemenes Henriette, Kovács Újszászy Péter, Ozsváth Zsuzsa, Sánta Miriám, Sárkány Tímea és Varga László Edgár tollából, ezek sorát zárja Sárkány Tímea Hervay-olvasatokat Maurice Blanchot-ra támaszkodva kibontó, Az erőszak poétikája című tanulmánya. A júliusi számokat nem sikerült túl alaposan olvasnom, a teljesség igénye nélkül néhány emlékezetes szöveg, jelzésszerűen: a 2019/13-asból Láng Orsolya: Kitörési kísérlet, Ők, azaz mi, Mihók Tamás Biocharia-ciklusa, a 2019/14-esből Gellu Naum-versek Goron Sándor fordításában, Medgyesi Emese: Közhírré tétetik, Gulisio Tímea három maró, ironikus és groteszk írása.

 

Friss felfedezés számomra Vas Máté munkássága, a júniusi Látóban egy novellája olvasható Átutazók címmel, egy fagyban hazamenetelő katonacsoport túlélési kényszerből és kísérteties, intellektuális felsőbbrendűség indokával véghezvitt tetteiről. Groteszk párhuzamban olvasható a Talált versek rovatban közölt Végh György-verssel (A hulla-hordozók dala). Líra terén pedig most épp Demény Péter (Cirkusz, Rend, Állatkert) és Varga László Edgár alkotásai (antagonizmus) rezonáltak. Horváth Andor Életeink című írásának részlete a Szekuról és az „általános megfélemlítéssel párosuló totális ellenőrzés”-ről szól dokumentum- és önéletírás-értékkel is bírva a szerző saját korabeli helyzetének, kihallgatássorozatának a felidézésével. A júliusi első vers Ayhan Gökhantól a felkavaró Mint Szöul mellett felszámolt kutyavágóhíd; Nyerges Gábor Ádám Lassított felvételét és Halmi Tibor Az utolsó csatlakozását nemcsak előbbinek az utóbbihoz címzett ajánlása kapcsolja össze, hanem hangulatiságuk, generációs vetületeik is; Ozsváth Zsuzsa Időnk című verse sűrített képiségével ragad meg; Kovács András Ferenc verse Borgesszel játszik és a mellette közölt Borges meg én című Borges-írással. Miklóssi Szabó István Testében tömegek című elbeszélése egy, a transzcendenssel érintkező szobrokat faragó emberről szól, a Fekete Vincével Varga László Edgár által készített interjú a költő pályakezdésétől a legfrisebb, Szárnyvonal című kötetig, illetve a készülő Vargavárosig terjed.

 

A Székelyföld júniusi lapszáma Térey János Barbaricumával indít. Vári Attila Édes-lyuk című elbeszélése a kelleténél talán kissé zavarosabb a legendaképződés és az emlékezés folyamatainak ábrázolásában, viszont végig fenntartja az érdeklődést a cirkuszi mutatványt, egy több évtizede nem látott prostituált emléke és kísértő hasonmásai, de az FBI-t sem nélkülöző történet. Itt is szerepel érdekes dokumentum: József Álmos közli, életrajzi adatokkal kiegészítve, a Francia Idegenlégió egyik magyar származású katonájának, ifj. László Ferencnek néhány fennmaradt, édesanyjának címzett levelét.

 

A Várad 2019/6-os száma a 15. Kortárs Hangon nemzetközi hallgatói irodalmi pályázat néhány pályázója munkájának közlésével indít; a bőséges vers- és prózafelhozatal között olvashatunk rövid esszét Demény Pétertől a gondolkodástól való elzárkózásról (A lovak éneke), illetve a lapszám másik hangsúlyos pontjaként Reményik Sándor költészetéről két vizsgálatot, Szilágyi Aladár, valamint Csontos Mária szemén keresztül. A 2019/7-es lapszámból a Visky Andrással folytatott két beszélgetést emelném ki: az egyikben Kőrössi P. József kérdezte a Várad folyóirat és a Szépírók Társasága évadzáró Törzsasztal estjén, szó esik itt Visky életútjából kiindulva a Júlia c. darabról, Balassa Péterről, arról, hogy hogyan jön létre a színházban a jelentés, hogy a színháznak meg az istentiszteletnek miről van tapasztalati tudása, illetve a drámaolvasásról. A második beszélgetés Szilágyi Aladár kérdései mentén kitér Biblia-fordításokra, Visky legfrissebb, Nevezd csak szeretetnek című kötetére, a vers működésére és idejére általában, Kertész Imre szövegeire. Az interjúból származó egyik kedvenc részletemmel búcsúzom: „Éppen a részecskefizika meg az asztrofizika ott találkozik, hogy a végtelen befelé is végtelen, nem csak kifelé, és ha befelé tartunk, a lelkünk irányába, ott is a végtelennel találkozunk. És a nyelv emlékszik erre a végtelenre.”

 

Codău Annamari