Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Benkovics Judit: Tíz perc

Fotó: a szerző archívuma

Mellénk lép egy szemüveges ember, nagyon magas, vicces kalapban és fekete pólóban, hatalmas bőrönddel, próbálom kitalálni vajon mi lehet benne. Talán egy torta. Az mégsem lehet, mert elolvadna. Vagy egy varázspálca, bár ahhoz túl nagy az a táska, pedig akkor idevarázsolhatná a vonatunkat.

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold: Egy falunak tizennégy meséje

Fotó: Kelemen Kinga

A gyászfalu gyilkosai / magukra veszik a következő éjeket.

Bővebben ...
Próza

Takács-Csomai Zsófia: Extraszisztolé

Fotó: a szerző archívuma

Próbálom felidézni a hetekkel ezelőtti önfeledtséget, de olyan távolinak érzem, mintha sosem lett volna. Arcomat megtörölve a tükörbe nézek. Jóideje mindent más szemmel látok, beleértve magamat is.

Bővebben ...
Költészet

Filotás Karina: Ez a város

Fotó: Besenyei Lili

szél cibálja plakátbőrét, / bordái között lüktet a Duna

Bővebben ...
Próza

Meggyes Viola: Unakit

Fotó: a szerző archívuma

Kereszt autója furcsa volt. Egy régi BMW, amiben nem működött a sebességmérő, az volt a csoda, hogy egyáltalán elindult. Attól tartottam, ha felnyitom a motorháztetőt, a motor helyett egy seprűt találok benne.

Bővebben ...
Költészet

Hegedüs Anna versei

Fotó: Tóth Anna

borkán leszek a sufniban / levesznek évente egyszer

Bővebben ...
Költészet

Martzy Réka: lányok

Fotó: Szűcs Anna Emília

darazsakra lépünk néha, / hogy sírhassunk, mert így láttuk

Bővebben ...
Próza

György Alida: Pű, pű, pű

Fotó: a szerző archívuma

Még a tavalyelőtti esés után figyeltem fel rá, hogy mindenki sokkal kedvesebb, ha bottal járok, úgyhogy már inkább le sem teszem. Ha meglátok valakit az utcán, rögtön görbítem a hátam. Olyankor megállnak, érdeklődnek a hogylétem felől. Én meg mondom nekik, hogy egyedül vagyok, nincs segítségem, derekam, hátam, lábam, kezem fáj, de lényeg, hogy egészség legyen.

Bővebben ...
+SZIF

Szita György visszatér: Török Lajos interjúja Győri Péterrel

A 96. Ünnepi Könyvhéten jelenik meg a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány kiadásában Szita György nyolc kötetből álló bűnügyiregény-sorozatának első három darabja. A szerző neve a mai magyar krimiolvasók számára aligha ismerős. Azok viszont, akiknek a Kádár korszak népszerű irodalma valaha a látóterükbe került, talán emlékeznek arra, hogy Szitának az 1980-as évek végén két bűnügyi regénye is megjelent.

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Bánki Benjámin: izommemória

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kazsimér Soma: Légzőnyílásaimon keresztül először kapok levegőt

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kupihár Rebeka: ünnepnapok

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...

Egy folyóirat-olvasónapló miértjei és hogyanjai

Havi szemle feledés ellen
Először mindig a miért. Tegyük föl először úgy, hogy miért olvassunk folyóiratot, mikor egyre kevesebben tesznek így (biztos okuk van rá), mikor páratlanul gazdag, naponta frissülő kulturális portálok kínálják portékájukat a legfeljebb havi egyszer jelentkező, néhol két-hároméves könyveket ajánlgató folyóiratokkal szemben, és mikor hatalommal és/vagy ésszel rendelkezők egyre nagyobb csoportjai vélik úgy, hogy a folyóirat olyan archaikus forma, amit csak a megfelelően idős, printbe kövült szerkesztőgárdák rutinja meg az ingyenmunkára mindig kapható fiatalok lelkesedése tartanak életben (egyre csökkenő) állami dotációból.

Zelei Dávid 1985-ben született Budapesten. Bodor Béla-díjas irodalomkritikus, történész, a kettő metszetében pedig hispanista. A Horizontok (a FISZ és a Jelenkor világirodalmi sorozata) szerkesztője.

 

Az iméntiek kétségtelen igazságtartalma mellett először két dologgal szeretnék a folyóiratok hasznossága mellett érvelni. Egyrészt azzal, amit a világháló felé elsőként nyitó sajtótermékek (jellemzően a napilapok) olvasottság-elemzői már évtizede tudhatnak: hogy a „daraboljuk be az újságot egy az egyben a honlapunkra”-reflex hülyeség: a más felület más befogadót, más olvasási szokásokat, más preferenciákat feltételez. Hogy mást ne mondjunk, felmérések szerint egy internetes oldalon az átlagos netező 4-8 percet tölt, vagyis szinte kizárt, hogy három A4-esnél többet elolvasson, ez a felület éppen ezért a gyorsra, a rövidre specializálódott – hülyeség azt gondolnunk, hogy ez mindig felszínest és értéktelent jelent, egyszerűen más. Ha ezt az irodalomra vetítjük, ez azt jelenti, hogy kulturális oldalakon elsősorban interjúkat, beszámolókat, ajánlókat, recenziókat, esetleg verseket, novellákat olvashatunk (mindből láttam már, olvastam már egészen kiválóakat), míg hosszabb regényrészletet, drámát, tanulmányt, komolyabb elemzést alig, s ha találunk is, ezek szinte biztos nem tűnnek majd föl a legnépszerűbb posztok, cikkek közt.

 

A két felület között tehát viszonylag csekély az átfedés, és még ahol metszetet vizionálnánk is (mondjuk a kritikák esetében), más a hossz, a hivatkozásrend, a szerzőgárda, és a befogadói élmény. Azt állítom tehát, hogy ez a két felület nem annyira riválisa, inkább komplementere egymásnak; éppen ezért olyasmit gondolni, hogy, ha majd eljő a papírapokalipszis, a folyóiratok majd egy az egyben átköltöznek a netre, alighanem kevéssé valószínű (eddig sem ezt a forgatókönyvet követték). Aki húszoldalas nagyelemzést szeretne olvasni Gyarmati Fanni naplójáról, az nem valószínű, hogy megtalálja majd a neten; aki viszont lemaradt a legjobb barátja könyvbemutatójáról, azt Pethő Anita vagy Szarka Károly napokon belül tájékoztatja arról valamelyik online médium virtuális hasábjain, miről maradt le. Én mindenre kíváncsi vagyok, éppen ezért mindkét felületet gyakran használom.

 

Amiért elsősorban print folyóiratok anyagait szemlézem majd (de nem kizárólagosan) reményeim szerint havi gyakorisággal, annak az az oka, hogy az általam igen kedvelt Folyóméter blog tetszhalála óta egyetlen médium sem foglalkozik rendszeresen és részletesen folyóirat-kultúránkkal, pedig az több szempontból is valóságos kincsesbánya: egyrészt, mert sok kincset rejt, másrészt pedig, mert annak kibányászásához a szféra hatalmas méretei miatt rengeteg munka, olvasás, kőfejtés kell. Amit célul tűztem ki, az az, hogy a minőségi munkát (folyóiratokat, rovatokat, szerzőket, tehetségeket és életműveket) láthatóvá tegyem: sikeres folyóirat-marketingről ugyanis alig-alig beszélhetünk. Csekély mértékben sem szeretnék a középszerűvel, a felejthetővel foglalkozni, arra ez a felület, ahogy az imént is tisztáztuk, nem hagy teret, és sok értelmét sem látom; a vitára, kérdésre ingerlővel viszont annál inkább, az ugyanis azt jelzi, az adott kérdésnek tétje van.

 

Ezt a rovatot én írom, mindenkori olvasómnak tehát tudomásul kell vennie a határaimat is: hispanistaként, irodalomkritikusként és történészként az irodalom (a világirodalom, a pop, a zsáner, a kritika elmélete és gyakorlata), és a történelem (itt inkább nem kezdenék felsorolásba) érdekel, és valószínűleg nem tudom majd megállni, hogy Latin-Amerikával kapcsolatos írásokat szemlézzek, mert ez a legszűkebb (ha egy kontinens lehet szűk) szakterületem. Nemkülönben, Nick Hornbyt követve nem szeretnék úgy tenni, „mintha az illető műveket időtől, tértől és saját énemtől függetlenül olvastam volna” és ha „úgy érzem, hogy a kedvem, munkamorálom, koncentrálási szintem, az időjárás vagy a családtörténetem befolyásolja a viszonyomat az adott könyvhöz [az én esetemben folyóirathoz], akkor azt nyugodtan elmondhatom, és el is fogom mondani.”

 

Térjünk át most a miértekről a hogyanokra. Alapvetően ötféleképpen próbálok majd közelíteni a folyóiratokhoz. Egyrészt szeretnék kiemelni, röviden vagy hosszan ajánlani egyes folyóiratszámokat, mint azt tavaly év végi toplistámban tettem. Másrészt az „Összeolvasó” szekcióban szeretnék dialógust teremteni az egyes folyóiratok különböző (típusú) írásai között, időnként bevonva az elemzésbe a legújabb kötetmegjelenéseket is. A „Visszhangok” szekcióban egy-egy általam valamiért fontosnak tekintett kötet kritikai visszhangjait összegzem az adott hónapon túlnyúlva. A „Felfedezőben” új vagy periférikus folyóiratokat, honlapokat, fiatal tehetségeket próbálok írásaikon keresztül bemutatni, végül „A hónap mondatában” egy-egy mély nyomokat hagyó idézetet tárok majd az olvasó elé. Nem állítom, hogy minden hónapban mind az öt szempontot érvényesítem majd, és nem is szeretnék a kelleténél szorosabban ragaszkodni a struktúrához – az adott hónapi érdeklődésem és lelkesedésem úgyis mindig máshova teszi majd a súlypontokat, és nem akarok csak azért tehetséget találni az adott hónapban, mert az a megszokás. A kéziratot minden hónap elején igyekszem leadni, amikor még az Írók Boltján túl is lehet kapni az egyes lapokból. Remélem, többeket sikerül majd rávennem, hogy engem követve alámerüljön majd ebbe a kincsesbányába.