Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...
Forrás: www.wikipedia.org

Transzkulturális sokféleség Zehra Çırak költészetében

Az vitathatatlan, hogy Németország multikulturális. De az is bizonyos, hogy a létező kultúrák nemcsak egyszerűen egymás mellett élnek, hanem észlelik egymást, reagálnak egymásra, párbeszédet folytatnak, s gyakran tudatosan vagy éppen észrevétlenül egymásból táplálkoznak. 

 

Az 1950-es és 60-as években jelentkező migrációs folyamattal kulturális változás indult el Németországban. Ez nemcsak a németországi kultúra alakulását befolyásolta, hanem a bevándorlók saját kultúráját is. Németországban nem létezik monokultúra és nemzeti-homogén egységes kultúra sem. Ha a vallási területekre gondolunk, hasonlót tapasztalhatunk, a német népesség ebben is erősen differenciált. Az vitathatatlan, hogy Németország multikulturális. De az is bizonyos, hogy a létező kultúrák nemcsak egyszerűen egymás mellett élnek, hanem észlelik egymást, reagálnak egymásra, párbeszédet folytatnak, s gyakran tudatosan vagy éppen észrevétlenül egymásból táplálkoznak. Jelen tanulmányban a német-török posztmigráns irodalom kontextusbeli sajátosságaival foglalkozom, hangsúlyt fektetve a transznacionális írásmód tetten érhetőségére a másodgenerációs migráns írók szövegvilágában, s ennek keretében vizsgálom a transzkulturális hibriditás jelenségét Zehra Çırak költészetében. A transzkulturális fogalom ellentétben áll az interkulturális és a multikulturális fogalmakkal, és azt feltételezi, hogy a kultúrák nem homogének, nem különíthetőek el jól egymástól.

Török származású írók, költők Németországban

Az 1960-as évektől, az első bevándorlási hullám óta korántsem egyértelmű, hogy milyen a megítélése a bevándorlásnak mint kulturális folyamatnak, hiszen a szabályozás, az ellenőrzés és az integrálási kísérletek is jellemezték az időszakot mielőtt megszületett volna a külföldiekről szóló törvény,[1] majd pedig később a 2000-es évekbeli törvénymódostás.[2] A nyilvánosság előtt is látható viták pedig a bevándorlás megítélését is alakították. Ebben a környezetben jelentős életművek születtek, melyek rendszerint tematizálják a kulturális folyamatok egyéni, identitást meghatározó kérdéseit.

A kisebbségi irodalom fogalmi meghatározása német kontextusban sem egyszerű, számtalan variációval találkozhatunk: „Ausländerliteratur“ (külföldi irodalom), „Gastarbeiter und- Betroffenheitsliteratur“ (vendégmunkás-irodalom és érintett-irodalom), később a  „Minderheitenliteratur“ (kisebbségi irodalom), „Literatur der Fremde“ (az idegenség irodalma), „Interkulturelle Literatur“ (interkulturális irodalom) vagy a „Migranten oder Migrationsliteratur“ (migránsok irodalma, migránsirodalom). Yüksel Pazarkaya elsőgenerációs török származású németországi író egy 2008-as vitában[3] egy igencsak meghökkentő, ámde releváns kijelentéssel hívta fel magára az emberek figyelmét: „Van migránsirodalom Németországban? Szerintem a migránsirodalom, a vendégmunkás-irodalom, a külföldi irodalom mind diszkriminatív jelleggel bírnak.”[4] Természetesen a vita máig sem zárult le. Sőt további fogalmak kerültek színre, így a transzkulturális irodalom is.

A török transzkulturális irodalom kialakulásában és fejlődésében két meghatározó alakot kell említenünk: a török származású Yüksel Pazarkaya-ját és az Ararat Kiadó megalapítóját Ahmed Doğan-t.[5] Az Anadil  irodalmi folyóirat (török folyóirat német oldalakkal), ami a 80-as években jelent meg Yüksel Pazarkay-jának köszönhetően, a török migránsirodalom megalapozójának tekinthető. Meghatározó továbbá az is, hogyszámos török származású szerző lett az idők során Adelbert Chamisso és Ingeborg Bachmann-díjas.[6] A török származású írók Németországban a vendégmunkás bevándorlási időszaktól máig három generációba sorolják magukat, a kategóriák viszont nem egyértelműen behatárolhatóak, mivel általában a második és a harmadik generációhoz tartozó szerzők azonosak, csupán az írásmódukban történt változás.

A török bevándorlók első generációja az 1960-as évektől a munka célú, gazdasági migrációval indult, és megközelítőleg a német visszatérési törvénnyel ért véget 1984-ben. Az első években a bevándorlók óriási kultúrsokkot éltek meg. Az idegen kultúrával való találkozás szociális és személyes identitásproblémákhoz vezetett. Akkoriban török nyelven írtak a szerzők, mivel a német nyelvet nem beszélték (például Yüksel Pazarkaya, Aras Ören és Güney Dal). Főleg epikus műfajokban alkottak, témáikat gyakran a munkájuk és a lakókörnyezetükben átélt élményekből merítették: nehéz munkafeltételek, honvágy, nyelvi nehézségek, magány, idegen kultúrába való integrációs nehézségek, a társadalomból való kirekesztettség, gondolatok a hazatérés kapcsán, idegengyűlölet, diszkrimináció. Ebből a legfontosabb téma a honvágy volt, mivel ez a generáció a hazáját még a származási országában látta. Ezért gyakori motívum műveikben a vonat, a vasútállomás, a szülőhazájukban élő barátokhoz, gyermekekhez és rokonokhoz fűződő kapcsolat.[7] Az első generáció néhány szerzője, mint Yüksel Pazarkaya, Aras Ören, Bekir Yıldız, Nevzat Üstün, Fakir Baykurt, Fethi Savaşçı, Güney Dal, vagy Şinasi Dikmen török és német nyelven is írt. Számukra a legfontosabb az volt, hogy műveikben kifejezhessék érzéseiket, és számot adjanak a német társadalomban meglévő nehéz élethelyzetükről. Gyakran írják műveiket kritikus és ironikus hangnemben. Gyakran használnak műveikben kritikus és ironikus hangnemet.[8]

A szülőhaza fogalma a második generáció esetében gyakran teljesen feledésbe merült, vagy csupán a szülők általi emlékek helyeként kerül szóba. A generáció tagjainak célja leginkább, hogy egyéni életmódot alakíthassanak ki, melyben a hibrid, transzkulturális identitás iránti igényüket elfogadják:[9] „A két nyelv végett két különböző ember voltam, egy török és egy német Én-nel, akik állandó jelleggel vitáztak egymással, és soha nem kerültek harmóniába.”[10] Ehhez a generációhoz tartoznak a Németországban született első generáció gyermekei, akik mindkét nyelvet jól beszélik, és olyan problémákkal küzdenek mint a többnyelvűség/kétnyelvűség, én-identitás, kettős élet, kapcsolattartás. Tagjai sem Németországban sem pedig Törökországban nem érezték magukat otthon, így kialakult náluk egyfajta izoláltság és otthontalanság érzete. Mindez egy szubkultúrát eredményezett, melyben egy sajátos német-török nyelv jött létre.[11] A legtöbb második generációs író, költő már német nyelven írt. Központi témáik: saját kultúra megtalálása, idegenség, identitásvesztés, mások megértése, keverékkultúra, megosztott nyelv. A második generációs szerzők közé tartozik Feridun Zaimoğlu, Zafer Şenocak, Zehra Çırak, Osman Engin, Renan Demirkan Nevfel Cumart, és Salih Omurca. Az írók, költők leginkább a mindennapok tapasztalatairól számolnak be és az idegen világról.[12] Ehhez kapcsolódik még az idegengyűlölet tematizálása, amely a 90-es években érte el tetőpontját. Ekkor számos mű született arról is, hogy mennyire hiányzik az integrációs politika az országból,[13] illetve több szerző a társadalmi-nyelvi hierarchia problematikáját is tárgyalja. Így például Zehra Çırak az egyik nyelvi játékra épülő versében:[14]

deutsche sprache gute sprache

oder die denen ihnen

 

die dienen ihnen

jenen dienen

die denen dienen

denen die dienen

die dienen ihnen

die verwirr mal nicht

a német nyelv jó nyelv

avagy akiknek szolgálnak[15]

 

kik nekik szolgálnak

azokat szolgálják

akik szolgálnak azoknak

akik őket szolgálják

ezt ne téveszd össze

1995-től máig, a harmadik generáció tagjai egy multikulturális közegben élnek, és mindkét kultúrát értik. Nem félnek új témákat felvetni, s a meglévőket háttérbe helyezni. A generáció mindenekelőtt a kétnyelvűségben és a kettős kultúrában találta meg az identitását. Új független identitást építenek fel, melyben hangsúlyozzák egyrészt a német többségi társadalomhoz való kapcsolódásukat, de ugyanakkor az etnikai kisebbségük helyzetét is. Fontos és értéknek számít a német nyelv elsajátítása, miközben törekszenek megőrizni az eredeti identitásukat. Ezekben a generációkban a "vegyes beszélgetés" több, mint pusztán reakció a bikulturális és kétnyelvű feltételekre. A "kódváltás" egy saját identitásformáló nyelvet hoz létre, amelyben az érintettek a megosztott identitásukat ki tudják fejezni.

Zehra Çırak költészetének transzkulturális jegyei

Zehra Çırak másodgenerációs bevándorlónak számítandó, hiszen még gyerekként érkezett Németországba és azóta is ott él. Çırak nem engedi magát sem a német, sem a török oldalhoz besorolni: „Sem a török, sem pedig a német kultúrát nem helyezem előtérbe. Egy kevert kultúra iránt vágyódom.”[16] Objektív költészete a végtelen transzkulturális sokféleséget rejti. Verseiben a nyelvvel való kísérletezés, a humor, az irónia, a nyelvi játékok, valamint a grammatikai formák dekonstrukciója érhető tetten.

Bár a szakirodalom a migránsgenerációk második szakaszába sorolja költészetét, a szövegek legtöbbje túlmutat a második generáció tipikus poétikai jegyein. A német nyelv számára nem egy idegen szembenálló, hanem a személyiségének egy része. Művei kulturális határok lebontását tükrözik, szövegeiben egy sajátos hibrid harmadik teret teremt, melyben kulturális és nyelvi heterogenitás érhető tetten. Verseiben egy új identitásfelfogás ismerhető fel Wolfgang Welsch transzkulturális társadalom értelmezésében. Autofikciós szövegeiben a kulturális hibriditás kerül előtérbe. Jana Maria Weiß Çırak műveit posztmigráns kategóriába sorolja,[17] miszerint a költőnő maga többé nem tekinthető migránsnak, viszont a migránshátteret mint személyes tudatot és kollektív emlékezetet magával hordozza. Verseiben a kétnyelvű és a kultúrákat átívelő tapasztalás érhető tetten, s ugyanakkor kritikusan tekint a nemzeti identitás hagyományos elképzeléseire.

„Az élet Németországban, a török-lét, erről én sosem írtam, ez korántsem az én témám volt, és később sem lett azzá, ez csak kívülről lett rám testálva.”[18] Általában zavarja a nemzeti kategóriákban való gondolkodás. Stadtgrenze [Városhatár] című versében ezt a következőképpen fejezi ki:

„A só nem ismeri a nemzeti ízeket
akkor hát ki kinek akar
határokat szórni a
a szemébe?”[19]

A Kulturidentität [Kultúridentitás] című prózai művében ironikus hangnemben közelíti meg a nemzeti sztereotípiákat, miközben egy heterogén identitás modelljét olvashatjuk ki a sorok közül. Felsorol számos kulturális klisét, anélkül, hogy bármiféle nemzeti identitás mellett letenné voksát. A kulturális identitást nem földrajzi vagy nemzeti értelemben tárgyalja, hanem életgyakorlatként. A német feltételes módot használva az egyes nemzeti sztereotípiákat elképzelt vágyakként jeleníti meg. „Tehát legszívesebben japánként kelnék fel egy futonágyról egy áttetsző ajtajú szobában. Aztán szívesen reggeliznék angolosan, majd idegen közömbösséggel dolgoznék kínai szorgalommal, lelkesen. Legszívesebben franciásan ennék és mértéktelenül jóllakva rómaiak módján fürdőznék, szívesen vándorolnék bajorul és táncolnék afrikai stílusban. […] A legszívesebben indiaiként aludnék el mint madár az elefánt hátán és törökül álmodnék a Boszporuszról.”[20] A Boszporus itt az európaikeleti világ átmeneteként, határvonalaként jelenik meg, köztes térként, összekötő kapocsként a két kultúra között, s egyben vágyott helyként is. A kulturális hibriditás ebben az esetben semmiképp sem a származási helyről való lemondást jelenti. A Karenzzeit [Várakozási idő] című versében egyfajta transzkulturális naptárral találkozunk, hiszen a szövegben ötvöződnek a török és német kulturális elemek a keresztény és iszlám vallás ünnepnapjai kapcsán. Itt sem két egymástól elkülönített vallási egységet látunk kibontakozni, hanem egy köztes térrel, a két vallás ünnepnapjainak ötvöződésével találkozunk.

„Nagypéntekben az a legszebb,
hogy Bach
Máté-passiója még él
S az Áldozati ünnepen
Újra hallani szeretném.”[21]

A vers részletében tetten érhető a kulturális hibridizáció, melyben a két naptár átfedése a dichotómia felbontását eredményezi, s egy transzkulturális harmadik tér jön létre, melyben egy kulturálisan hibrid önértelmezés konstituálódik. A versben a két vallás, s az azokhoz tartozó ünnepnapok, a keresztény Nagypéntek és az iszlám Áldozati ünnep a lírai én számára egy önértelmező azonosulási pontként szolgál. Nem az válik elsődlegessé, hogy a két hagyomány a két vallási kultúrkör legjelentősebb ünnepnapjaihoz tartozik, hanem maga az összefüggés, hogy mindkét ünnepen az apa általi fiúáldozatra emlékezünk, s ez a lírai én számára egy szemantikai térben helyezkedik el. Mind a Boszporusz motívum, mind pedig a két vallási ünnep hibrid relációja értelmezhető Doris Bachmann-Medick leegyszerűsített hiperbolikus sémájával,[22] miszerint: 1+1=3, azaz két jól elkülönült kultúra egy harmadik, kevert, produktív, hibrid térben egy teljesen új kontextusban értelmezhető újra. Hasonló jelenség érhető tetten Çırak Szövetség [Allianz] című versében is. Çırak a szövegben a kétnyelvűséget egy transzkulturális térbe helyezi, itt a két nyelv nem egymás mellett helyezkedik el, hanem az összeolvadás eredményeképpen egy transzkulturális, nyelvi szempontból hibrid világot hoz létre. Çırak kreatív poétikai megoldásokkal él, melyek következtében a nyelvi határok leomlanak, a két nyelv keveredik, mely a kettős identitás kifejezését szolgálja. Çırak mindezt úgy teszi, hogy közben reflektál a német-török kereskedelmi kultúra szövetségére.

„Auf Deutsch heißt die Hand Hand
Auf türkisch heißt sie el
So ein Handel.”

„Németül a kéz neve Hand
Török nyelven el-nek hívják
vagyis Handel.”[23]

Çırak szereti a rövid formákat, a paradoxon jelenségét, a szóvicceket, a nyelvi játékokat. Önmagáról így vall: „Sprachspiel für eine Dramaturgin und eine Türkin // Manchmal bin ich /

meine eigene Dramatürkin”[24] Egy kedvelt nyelvi játék, félrehallás: „Stadt – Land – Fluss: „Stadt – Land – Flucht.“[25] A korábbiakban említett hibrid tér tetten érhető Çırak számos korai versében is, így az 1994-ben megjelent Fremde Flügel auf eigener Schulter [Idegen szárnyak a vállainkon] című kötet címadó versében, ahol a kétféle szárny együttes lebegésének konnotációja a kettős identitás egymásba olvadását asszociálja.

Idegen szárnyak a vállainkon[26]

Te jobbkezes vagy én meg bal
Milyen magától értetődő
hogy mindketten a repülésről álmodunk
neked egy szárnyad van a bal válladon
nekem persze egy a jobbon
a közös lebegésnél
a magasba szeretnénk emelkedni
a vállunkon összenőve

Szilárd talajon
már régóta egyek vagyunk
de jaj a levegőben
ott szétszakadhatunk
tartsuk hát megbízhatóan a kezünket
én a bal kezemet a te jobbodban
és viszkető lapockáinkat dörzsöljük
esténként kölcsönösen.

Összefoglalásképpen elmondható, hogy Zehra Çırak műveinek középpontjában a kulturális határok dekonstrukciója áll. A verseiben megjelenő kultúrák nem egy egységes szintézisként értemezhetőek, hanem egy hibrid harmadik teret hoznak létre, mely kultúrájában és nyelvi sajátosságaiban is nagyon heterogén. Çırak ahhoz  a generációhoz tartozik, akik műveikben explicit nem foglalkoznak a migráció kérdésével, hanem autofikciós szövegeikben előtérbe helyezik a migráció eredményeképpen kialakult kultúrakeveredés tapasztalatait. Mindezt kellő iróniával és nyelvi játékossággal.

 

[1] Essay: Migrationsgeschichte in Deutschland, Dokumentationszentrum und Museum über die Migration in Deutschland, https://www.domid.org/angebot/aufsaetze/essay-migrationsgeschichte-in-deutschland/.

[2] Lásd bővebben: Uo.

[3] Diskussionsabend: Migranten Literatur in Deutschland A vitaest 2008. március 6-án lerült sorra Berlinben, ahol Yüksel Pazarkaya egy előadást tartott Es gibt keine Migrantenliteratur, es gibt nur Literatur [Nincs migránsirodalom, csupán irodalom] címmel.

[4] Lásd még: Yüksel Pazarkaya, Literatur ist Literaur = Eine nicht nur deutsche Literatur. Zur Standortbestimmungen der Ausländerliteratur, szerk. Irmgard Ackermann – Harald Weinrich, Piper, München, 1986, 59.

[5] Pimonas Photong-Wollmann, Literarische Integration in der Migrationsliteratur anhand der Beispiele von Franco Biondis Werken. Disszertáció, Thailand, 1996, 27.

[6] Umut Balci, Transkulturelle Dimensionen der Deutschsprachigen Literatur Türkischer Migranten und ihre Vermittlung im DAF-Unterricht, Çukurova Üniversitesi Eğitim Fakültesi Dergisi, Adana, 2010, 49.

[7]  Photong-Wollmann, I. m., 27.

[8] Mediha Göbenli, Migrantenliteratur im Vergleich: Die deutsch-türkische und die indo-englische Literatur, De Guyter, Berlin, 2006, 1.

[9] Choi Yun-Young, Raum Und Identität in Der Literatur Der Zweiten Migrantengeneration. Koreanische Zeitschrift Für Germanistik, 2008, 278., http://kgg.german.or.kr/kr/kzg/kzgtxt/kzgtxt106/106-16.pdf.

[10] Alev Tekinay. In drei Sprachen leben = Denn du tanzt auf einem Seil. Positionen deutschsprachiger MigrantInnenliteratur, szerk. Sabine Fischer – Moray McGowan, Stauffenburg, Tübingen, 1997.

[11] Jana Hlavinova, Selim Özdoğan. Die Tochter des Schmieds und Heimstrasse 52. Disszertáció, Brünn, 2013, 10.

[12] Hartmut Heinze, Migrantenliteratur in der Bundesrepublik. Bestandsaufnahme und Entwicklungstendenzen zu einer multikulturellen Literatursynthese, Express Edition, Berlin, 1986, 12–48.

[13] Zehra Çirak Kein Sand im Rad der Zeit = Uő., Fremde Flügel auf eigener Schulter, Gedichte, Kiepenheuer & Witsch, Köln, 1994, 44–45.

[14] Zehra Çirak, Flugfänger. Gedichte, Edition artinform, Karlsruhe, 1988, 42.

[15] A versrészleteket a tanulmány szerzőjének fordításában közöljük.

[16] Zehra Çirak, Vogel auf dem Rücken eines Elefanten, Kiepenheuer & Witsch, Köln, 1991, 94.

[17] Jana Maria Weiß, Von Ramadan bis Weihnachten. Kulturelle Hybridität in den Gedichten Zehra Çıraks = Migration in Deutschland und Europa im Spiegel der Literatur, szerk. Hans W.Giessen  – Christian Rink, Frank & Timme, Berlin, 2017, 173–174.

[18] Tanja Dückers, Zehra Çirak: „Da s Salz kennt kein Nationalgericht“, Juergen Walter, 2016, http://www.juergen-walter.com/zehra-cirak-das-salz-kennt-kein-nationalgericht-von-tanja-dueckers/.

[19] Çirak, Fremde Flügel…, 51.

[20] Çirak, Vogel…, 94.

[21] Uő., Fremde Flügel…, 46.

[22] Doris Bachmann-Medick, 1+1=3? Interkulturelle Beziehungen als dritter Raum, Weimarer Beiträge 1999/4., 518–531.

[23] Handel jelentése: alku, ügy, kereskedelem.

[24] „Nyelvi játék egy dramaturgnak és egy töröknek. // Néha saját magam / drámatörökje vagyok.”, Dückers, I. m.

[25] „Város – ország – folyó. Város – ország – menekülés.", Uo.

[26] Zehra Çirak, Idegen szárnyak a vállainkon, ford. Brutovszky Gabriella, Kalligram 20. (2011/6.), 5051.

 

A tanulmány eredetileg a Szépirodalmi Figyelő 2019/6-os számában jelent meg.

Brutovszky Gabriella (1986) a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem oktatója.