Unikális erudíció: Pynchon és Tzara

Részletek

Írta: Kántor Zsolt

Engem nem zavar az ősz haj. A szakállam még feketével átszőtt. Ötvennyolc éves vagyok, ötvennyolcban születtem. Ötvennyolc vers van a hajdani, első füzetemben. Nem vagyok nyűgös. De szeretem a hisztis franciákat. Ötvenen túl megtalált a nyugalom. A permanens olvasás.

Jean Cocteau írja, hogy a fiataloknak jól áll az ősz haj, selymes lesz tőle a szemük. És élénk. Mintha a tenger nedve itatta volna át a tekintetüket. „Opera-páholy csügg az estben / a spanyol utcácskák során. / Ki ez a bájos ismeretlen? / Halál. Tiéd lesz Don Juan.” Ez is Cocteau. (Az utazás) A Szélrózsa-kötet. Somlyó György válogatott műfordításai. Tevan. 1995. (Ez a 170. lapon van.) Grecsó Krisztián működött közre az antológia szerkesztésében. Akkor még Békéscsabán dolgozott, a megyei könyvtárban és besegített a Tevan Kiadónak, nekünk. A szöveggondozásban. Nagyon precíz volt.

Engem nem zavar az ősz haj. A szakállam még feketével átszőtt. Ötvennyolc éves vagyok, ötvennyolcban születtem. Ötvennyolc vers van a hajdani, első füzetemben. Nem vagyok nyűgös. De szeretem a hisztis franciákat. Ötvenen túl megtalált a nyugalom. A permanens olvasás.

Közben Sipos Balázs cikkénél nyílik ki egy asztalról leeső (félben levő) Jelenkor folyóirat. Elkapom a szálat. (A Pynchon-szoftver esete az episztemo-fíliával – Thomas Pynchon Kísérleti fázis című kötetéről, Jelenkor, 2016/7–8.)

„A narratív képzeletünket sem hagyja érintetlenül, hogy az új média fikciójában élünk. Lev Manovich a már idézett szövegében rámutat arra, hogy azért vált az utazás az új média korában – a felvilágosodás után ismét – domináns szépirodalmi narratívává, mert az internet is térbeliesíti önmagát: az információ helye végtelen pszeudo-térként (kibertér) jelenik meg. A böngészés olyan, mintha előre-hátra, jobbra-balra lehetne haladni, mintha fel lehetne fedezni információ-szigeteket, mintha valahol találkozni lehetne emberekkel.”

Utazás. Utazás? Igen. Menni, iparkodni, olvasni. Lépést tartani a kánonon túli irányzatokkal. Új utakkal. Valóban, olykor úgy fogunk meg egy könyvet, mint egy széplány sima combját. majd a laptopot is becsukjuk, hogy egyedül legyünk egy szöveggel, úgy, mint egy hús-vér valakivel, akinek vonzó bőre parfümtől illatos. És az utazás is testté lesz. Ki lehet nyomtatni a csavargást.

Majd a Szobrok című Cocteau-vershez lapozom a lágy, puha könyvet. „Elomló Vénuszok, hajlékony testű nimfák. / Isteni halandók. Halandó istenek. / Világtalan szemű s szótlan márvány-sereg. / Ismerem szavatok s nézésetek ritka titkát.”

Majd az Öklözés letehetetlen sorai. (Cocteau ez is.) „Falánkság Háza, körhinta, csupa / bársony, tükör, harmonika. // Tépd ki kínjaim egymásután, / aranyhintójú sarlatán.”

Tristan Tzara írja Guillaume Apollinaire halálára. „nem tudunk semmit / nem tudunk semmit a fájdalomról / a fagy keserű évada / hosszú medreket váj izmainkban / inkább a győzelem örömét szerette volna / okosan csöndes bánatok alatt / bezárva tehetetlenül // ha fölfelé hullna a hó / ha éjjel emelkedne fölénk a Nap / hogy melegítsen / ha koronájukkal lefelé lógnának a fák / – egyetlen könnycsepp – / Ha a madarak leszállnának közénk / hogy fejünk fölött a csöndes / tükörben nézzék magukat // MEG LEHETNE ÉRTENI”

Példabeszédek. Becsomagolt gondolatok. Allegóriák és nyüzsgő, zajongó metaforák. Mintha egy méhkas volna vagy aranyló hangyaboly. Vagy narancs- és meggyzselé, gélszoborrá összegyúrva, ami Tzara arcát ábrázolná. Chaplin és Albert Einstein elegye.

Paul Éluard Véget nem érő költeménye. „Hogy legyen áldott hó a nő / Egy madár langy szárnya alatt / Mikor gyorsabban ver a vér / Egy új, nagy szél ereiben / Hogy tágra nyílt szemhéjai / Mélyebbé mélyítsék a fényt / Képén a teljes illatot / Hogy közben ajka és a csend / Értelmesen felfogja egymást / Hogy minden ébredő fejet / Megsimogasson a keze”

Ezek után megint Sipos Balázsba akadok bele. „Pynchon kérdése, hogy egy-egy új médium miféle életmódbeli változást kényszerít ki, hogy miként változtatja meg nem csupán a valóság kutatásának a lehetőségeit, hanem az én-tapasztalásnak, a vágyaknak és a fantáziának a természetét is. Azaz: milyen e(szté)tikai következményeket von maga után a mozi, a televízió, a könnyűzene, a számítógép megjelenése? Miféle hatalommechanikai újítást jelent egy-egy, az előzőnél mindig hatékonyabb médium? Milyen hiedelmeket és tévképzeteket termel azokban, akik nem értik, hogyan működik?”

Emlékszem Somlyó Gyurinál tett első látogatásomra. (1995) A macska az ölembe ugrott. Úgy megijedtem, hogy hirtelen ellöktem magamtól. Talpra esett. Gyuri csak annyit mondott: „Ez megtiszteltetés. Még egyetlen vendégemnek sem ült eddig az ölébe.”

Somlyó György nemcsak műfordító volt a javából. Hanem kitűnő költő.

Kántor Zsolt 1958-ban született Debrecenben. Ügynök múltját 2005-ben tárta fel az ÉS + a Hetek hasábjain, Kukorelly Endre bátorítására, akit megfigyelt. Volt a Tevan Könyvkiadó igazgatója, Békéscsabán, a Bárka folyóirat alapító főszerkesztője. A Szent Pál Akadémián 2006-ban kapott teológusi diplomát. Legutóbbi kötete: Jézus Krisztus Szarvason (2019).