Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Takács-Csomai Zsófia: Extraszisztolé

Fotó: a szerző archívuma

Próbálom felidézni a hetekkel ezelőtti önfeledtséget, de olyan távolinak érzem, mintha sosem lett volna. Arcomat megtörölve a tükörbe nézek. Jóideje mindent más szemmel látok, beleértve magamat is.

Bővebben ...
Költészet

Filotás Karina: Ez a város

Fotó: Besenyei Lili

szél cibálja plakátbőrét, / bordái között lüktet a Duna

Bővebben ...
Próza

Meggyes Viola: Unakit

Fotó: a szerző archívuma

Kereszt autója furcsa volt. Egy régi BMW, amiben nem működött a sebességmérő, az volt a csoda, hogy egyáltalán elindult. Attól tartottam, ha felnyitom a motorháztetőt, a motor helyett egy seprűt találok benne.

Bővebben ...
Költészet

Hegedüs Anna versei

Fotó: Tóth Anna

borkán leszek a sufniban / levesznek évente egyszer

Bővebben ...
Költészet

Martzy Réka: lányok

Fotó: Szűcs Anna Emília

darazsakra lépünk néha, / hogy sírhassunk, mert így láttuk

Bővebben ...
Próza

György Alida: Pű, pű, pű

Fotó: a szerző archívuma

Még a tavalyelőtti esés után figyeltem fel rá, hogy mindenki sokkal kedvesebb, ha bottal járok, úgyhogy már inkább le sem teszem. Ha meglátok valakit az utcán, rögtön görbítem a hátam. Olyankor megállnak, érdeklődnek a hogylétem felől. Én meg mondom nekik, hogy egyedül vagyok, nincs segítségem, derekam, hátam, lábam, kezem fáj, de lényeg, hogy egészség legyen.

Bővebben ...
+SZIF

Szita György visszatér: Török Lajos interjúja Győri Péterrel

A 96. Ünnepi Könyvhéten jelenik meg a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány kiadásában Szita György nyolc kötetből álló bűnügyiregény-sorozatának első három darabja. A szerző neve a mai magyar krimiolvasók számára aligha ismerős. Azok viszont, akiknek a Kádár korszak népszerű irodalma valaha a látóterükbe került, talán emlékeznek arra, hogy Szitának az 1980-as évek végén két bűnügyi regénye is megjelent.

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Bánki Benjámin: izommemória

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kazsimér Soma: Légzőnyílásaimon keresztül először kapok levegőt

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kupihár Rebeka: ünnepnapok

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Korsós Gergő: Medúzanézegetés

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Lukács Flóra: El a tengerhez

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...

Vándorló könyvespolc 14.

A választott szerzők abban közösek – és talán semmi másban –, hogy egészen eltérő megoldásokkal ugyan, de igen erőteljesen provokálnak. Hagyományt, megszokásokat. A komfortosból pedig úgy billentik ki olvasójukat, hogy maguk jól kontrolláltan képviselik saját hangjukat, biztonságos stílusérzékkel adagolják a meghökkentő show-elemeket. Figyelem, nyilvános lírai meglepetésparti!

 

 

Harmath Artemisz 1979-ben született, Budapesten él. Irodalomtörténész, kritikus, tanár. Fő kutatási területe a XX-XXI. századi magyar líra. Kötetei: Kacér romok.  A kortárs magyar líráról (Kalligram, 2012.), Szüntelen jóvátétel. Újraolvasni Weörest (Helikon, 2013.)

 

 

Kifelé a komfortzónából

 

 

Passió

 

(Stolcz Ádám: Becsapódás, Fiatal Írók Szövetsége – Apokrif, Budapest, 2016.)

 

Stolcz Ádám első kötete vérpezsdítően hatott rám, de nem azért, mert az arcomba szöktette volna a vérem.  Ugyan kifejezetten hímsoviniszta pozíciót vesz föl a megszólaló „én vagyok a férfi / én vagyok az állat”, és jellemzőek rá a megszólítottat leértékelő vagy támadó megnyilatkozások „Húzz el”, „Legszívesebben agyonütnélek”, a felháborodás nem a végső állomása a befogadásnak. A jelenetezés színpadias és önreflexív, gyanús. A Becsapódás lapjain a versbeli én a beszédet nyílt hatalmi eszközként működteti, de a Bevezetőként álló versszöveg maga is eligazít: „A gyűlöletet keresem, a legsötétebb tetted, a te »nem«-identitásod.” A versbeszéd értéke tehát semmiképp sem a mindenkori píszíre fittyet hányó provokációban önmagában keresendő, hanem abban a drasztikusan expresszív, indulatos megszólalásban és képi világban („Maki-szemem a vérerek / majomkenyérfájából ragyog”), amely fenekestül fölforgatja a kisrealizmusokkal teli alanyi-érzelmes líradömpinget. A verbális stílusú alanyiságot ugyanis új funkciókkal tölti meg a szerző. A túlnyomóan nominális stílusú vagy döntően leíró jellegű perspektívával szemben Stolcz Ádám szövegei nem pusztán szemlélőjévé tesznek az epikai mozzanatoknak, illetve az én érzelmi-szenzuális világának, hanem azonnali etikai választ követelnek olvasójuktól. A válasz pedig az alanyiság bravúros újraértelmezése miatt csakis a beszélő iránti részvét lehet. A dupla csavar módjára működő szövegépítkezés teszi lehetővé, hogy miközben a beszélő a vershelyzeteket kiváltó (megelőző) párkapcsolati helyzeteket értékeli, nem konstruktív, belátó megjegyzéseket fűz hozzájuk, hanem az utólagosságukban anakronisztikus, primer indulatoknak ad hangot, enged szabad folyást. Közben pedig ezekhez a negatív érzelmi túláradásokhoz a mindennapi élethelyzetekben általában elnyomott, elhallgatott észrevételeit fűzi. A hangoltság egynemű, de a perspektíva kettős: pillanatnyi és utólagos. A fenyegetés, a testi erőszak képei mintha annak az érzelmi traumának, bűntudatnak a kivetítései volnának, amelyre a beszélő szubjektum élményeként következtethetünk. Mint áldozatéra. Hol a határ, ameddig a(z ön) bántalmazó beszédet, akár idézőjelek között, el tudjuk viselni?

 

 

Boldogszomorún, betépve

 

(Horváth Benji: Az amnézia útja, József Attila Kör – PRAE.HU, Budapest, 2016.)

 

Horváth Benji zavarbaejtően sokat bíz a közhelyekre, és nagyon jól bánik velük. A romantikus klisék városi környezetben kelnek életre. Kolozsvár, Budapest. A hol emelkedett tónusban, hol köznyelvi stílusban előadott talált tárgyakat, elcsépelt mindennapiságokat (cigi, kávé, vonat, hazaút, stb.), vagy az alulretorizált beszéltnyelvi kliséket ugyan Frank O’hara óta már magyarul is rég meguntunk, de ez a bátor harmadik kötet a vágánsok nótáira újrahangszereli a nagy érzéseket. Mégpedig dalszerűen. Van, hogy időmértékesen, van, hogy szabályos szótagszámú sorokkal, laza rímekkel hömpölyög az alanyi szövegfolyam. Egészen jól jönnek a közbe-közbe ékelt vadságok, trágárságok – bár ezeket is unnánk már önmagukban. Tehát egymás kontextusa lesz itt két poétikai evidencia, Horváth Benji pedig még irodalmias – idézetektől, utalásoktól hemzsegő – ciklikus keretbe kovácsolja az anyagot. Az eredmény friss, intertextuális és személyes dalköltészet. Felráz a Z-generációs szédelgés, és nagyon trendi hullámokat vet. „Hazamész és visszaváltasz / mindenféle sörösüveget, párbeszédet, / várod, míg valamelyikük felkeres”. (Feléled) A Hazafelé, a Mondigliani taligán mintha kifejezetten zenére született volna. A jelenléthez és jelenidejűséghez ragaszkodó dalszöveg-hatás egyik kiváltója a karakteres versmondat, a szentenciózusság, az aforizmák. Mint például ezek: „baszott idill leszek szelíd vasárnapok”, „a végső képért bármit összehazudnék, / hogy végre állhassak valóra válva” (Mondigliani taligán). Egyébként pedig a tárgyias, önreflexív részletekből („a versvázakból nagyon eleged van”, „Nem írtam szabadverset évek óta”) petris és tandoris vershagyomány kísért. Csupán vagányabb, maszkulin-csavargó kiszerelésben. Az életélmény pedig – ha volt, ha nem volt – átüt. Drogok, bársonykabát, Biblia.

 

 

Egy vadász boncasztala

 

(Mezei Gábor: natúr öntvény, Kalligram, Budapest, 2016.)

 

Radikális döntés Mezei Gábor részéről, hogy a natúr öntvény mondatai minden esetben kisbetűvel kezdődnek, ugyanakkor ponttal végződnek. Ez az erős tipográfiai-szemiotikai megoldás a végtelenbe vesző kezdet (hiányzó) jelölésével, vizualizálásával azonnal az írásosság médiumára irányítja a figyelmet. Így éppenséggel az ellenkező irányba tart, mint az előbbi, a szóbeliségből kiinduló szerzők költészete. A natúr öntvény megnyitja a szövegtestet az ismeretlen eredet felé, mintha jelezné: a beszéd, ami jellé vált (először írásképpé, majd nyomtatott képpé) valahonnan, egy jelen nem lévő, mindig is csak hiányában jelen lévő forrásból ered. Mezei koncepciózus, erősen szervezett, egymással is viszonyba lépő ciklusokba rendezte második kötetének szabadverseit. Éppen ezért képez kontrasztot a tematika, ugyanis valamennyi szöveg tobzódik az ízérzékelés, a szaglás, a tapintás, a mozgásérzékelés tapasztalataiból származó beszámolókban. Ezen a képzeletbeli konyhapulton vagy laboratóriumi asztalon, amelyre a nyelv összehordta eleven mozgású tetemeit és termékeit, összekeverednek az érzékterületek. A tapintás és szaglás, látás és a hallás fizikai benyomásai, vagy tapintás és hallás érzékszervi hatásai, stb. Az első, a bestiáriumok műfaját és nyelvezetét is megidéző ciklusban, a monstrorum historiában például állati, növényi vagy épp ásványi létezők tulajdonságai cserélődnek föl: „nap fényében nem mozdul, bőre, húsa hideg, / nehéz nyálkás. kemény ásvány, só, sáros moha.(monstrorum 5). Az élet nyoma a tetemek közt rejtőzik. Mintha barokkos nyelvi csendéleteket néznénk, egy képzeletbeli vadász asztalának hol fenséges, hol morbid összevisszaságát kimerevítő vásznakat. Az sosem derül ki a szövegből, hogy mi volna a megfigyelés célja, oka vagy haszna. Többek között a megfigyelő szenvtelen és részvéttelen, okot és célt elhallgató pozíciója idézi elő a furcsa helyzetet, hogy a natúr öntvény valamennyi érzéki benyomásról árulkodó szókapcsolata ellenére inkább az intellektus számára kínál nyelvfilozófiai útirányokat. Dionüszosznak kevésbé barátja, mint Apollónak.

 

Harmath Artemisz