Hírlevél feliratkozás

Keresés

Ferencz Mónika a Litmusz Műhelyben

Vendégünk volt Ferencz Mónika, aki szerint az irodalmat az értelmezési keret teszi író és olvasó között: a szerző által megélt irodalmiság az írás szűrőjén keresztül tolmácsolható, de az olvasás feltételei is nagyban befolyásolják az értelmezést.

Móni rávilágított, hogy miközben a múltbeli irodalom értelmezésében jelentős hangsúly van a szerző életrajzán is, a kortárs szerzők művei esetében alig, vagy egyáltalán nem játszik szerepet, és ettől mégis közelibbnek hat. Kifejtette, hogy úgy szereti egyébként olvasni a kortárs verseket, hogy magára olvassa őket, belehelyezi magát a költői én szerepébe, bár személyesebb verseknél ez nem mindig működik.

Beszéltünk Móni irodalmi szocializációjáról is, merthogy bár hamar összefonódott a Gömbhalmaz csoporttal, nem ugyanabból a Szöveggyáras társaságból származott, hanem egy megelőző FISZ-tábor volt az első belépése az irodalmi közegbe, ahol Sirokai Mátyás és Bajtai András líraműhelyében vett részt. Abból alakult ki a Kömény, aztán jöttek a további műhelyek és felolvasások, ilyen módon nagyon sokat tanult arról, hogy mi működik, mi nem, és miket lehet vagy érdemes.

Aztán egy idő után kirepült a műhelyekből, úgy érezte, már megáll a saját lábán, és nem kell minden friss verset megmutatni valakinek. Amíg az első kötetét írta, persze kimondottan foglalkoztatta a szakmai fogadtatás kérdése, de amikor kiadta a kötetet, kiderült, hogy nem olyan hatalmas a tét. Ezek után a második kötetben már csak azzal kellett törődnie, hogy saját magának eleget tegyen.

Beszéltünk arról, hogy a Hátam mögött délből miért maradt ki két égtáj, aztán a Búvárkodás haladóknak egyik szövegével kapcsolatban tolmácsoltuk Borsik Miklós kérdését. Majd Móni kifejtette a terápiás költészettel kapcsolatos érzéseit is: nagyon hasznos eszköznek tartja, de az értéket abban látja, ha egy mű a személyességében is valami univerzálisat tud adni. Az öncélúság mibenlétét is körbejártuk, Móni szerint emiatt veti le magáról az úgymond terápiás költészet is.

Mesélt nekünk műfordítói műhelyekben szerzett tapasztalatairól, aztán rátértünk az ajánlásaira és óva intéseire: némi mentegetőzés után a svéd, francia, és finn modern költészet felfedezését, és név szerint Artur Lundkvist, Michel Deguy, és Eeva-Liisa Manner verseit javasolta. Óva intésnek először is azt mondta, hogy ne olvassa senki tovább azt, ami nem tetszik neki, mert ő is csak rosszul járt a Zabhegyezővel és az Útonnal, de Houellebecq könyveit is annak ellenére olvassa mindig el, hogy egyébként minden ellenszenves benne.

Aztán felolvasta A tudattalan vákuumjában című versét, majd kidobta a dobókockákat, és az alkotmány, finánc, mócsingos, és kicsapódik/becsapódik szavakból sorról sorra közösen megírtuk az Első versem FISZ-tábor előtt című verset.


A Litmusz Műhely egy podcast arról, hogy az irodalom ki-kicsodának a micsodája. Kerber Balázs és Körtesi Márton 2016 óta adásról adásra felteszik ugyanazokat a kérdéseket: hogy mi is az irodalom, mit érdemes olvasni, és mit nem, majd pedig felolvasásra, aztán egy ihletgenerátor segítségével közös versírásra invitálják a vendégüket.