Még ilyen is volt egyszer, két rózsaszín banán. Egyszer minden volt, sárga metrószerelvények égen lógása, lihegő padlovak zebracsíkozása, minden volt egyszer, mondom, minden volt egyszer, még egyszer nem mondom el. (...) egyszer volt minden, egyszer minden volt, mondom, két rózsaszín banán, egyszer volt hol, hol nem.

Kollár Árpádot Gesztelyi Hermina kérdezte

A mese jó, nagyon jó, egyszerre nagyon könnyű és nagyon nehéz. Kezdetben könnyű, aztán nehéz. Ez benne a jó. Nagyon jó mesét, vagyis történetet írni, mondani. Írni jobb. A mese jutalomjáték. A vers öncsonkítás. Normális ember az előbbit választja. Egy ideig véletlenül egészen normális voltam.

Kollár Árpád: A Völgy, írta Tárkony, Csimota Kiadó, Budapest, 2016

A szerző-főszereplő Tárkony azáltal válik nem mindennapi hőssé, hogy mindvégig meglehetősen mindennapi figura marad, olyan értelemben, hogy nem hasonlítható egyetlen klasszikus mesehőshöz sem. A nemköltő költő oximoron afféle állandó eposzi jelzőként kíséri Tárkony nevét minden történet elején, ezzel is kiemelve azt a tulajdonságát, amely mind közül – hogy félős, nyafogós és meglehetősen sértődékeny – a legfontosabb. Ám a kötet végére Tárkony elnyeri a költő címet az Öltözködős vers című alkotással.

Elekes Dóra: Dettikéről és más istenekről, Csimota Könyvkiadó, Budapest, 2016.

A kötet másik központi témája a barátság: egyrészt a magányos Dettike és teremetett barátja, Balambér kapcsolatáról szól, majd Balambér megküzd a valódi kislány képében jelentkező konkurenciával. A probléma remek megoldása megadja a történet végén szükséges feloldást, sőt, magában rejti a folytatás lehetőségét. Ugyanakkor az is felmerülhet az olvasóban, hogy vajon lepasszolhatja-e az ember a legjobb barátját, aki hosszú időn keresztül egyetlen vigasza és támasza volt?

Elekes Dóra: Dettikéről és más istenekről, Csimota Könyvkiadó, Budapest, 2016.

A mindennapos viták rendrakásról, házi feladatról és koszos ruhákról nevetségesnek és jelentéktelennek tűnnek Balambér és Dettike mágikus kalandjai mellett. Az értetlenség érdekes módon a történet több szintjén is megjelenik: a képzeletbeli barát és Dettike között, a kislány és a szülők között, oda-vissza. Tulajdonképpen a különböző nézőpontok súrlódásáról van szó, mivel más-más szemszögből más-más dolgok tűnnek fontosnak, így a felek sosem értik meg egymást igazán.

Részlet a Budapesti történetek című készülő könyvből

Amália a szemét dörzsöli, hirtelen az hiszi, álmodik: - Nem látom az óvodát! Egy gödör. Hullámzik és örvénylik benne az esővíz. Az óvoda szőrén-szálán eltűnt. Elfújta egy viharfelhő. Kanyargós, jeges szél szájába röpült. Vagy átrepítette a tetejét a lezúduló eső, a falak ügettek utána, csakis ez történhetett. Másképp itt lenne a romlott lift és a lépcsőház, a Dadus, a többi gyerek. Na meg a szakadt zászló sincs sehol. A gyerekek biciklije, a postaláda, mind viharrá váltak. Amália belekapaszkodik Dodó derekába.