Fehér Enikő: Meghasadt majális

Részletek

Írta: Fehér Enikő

Rossz szekér jön, kövek esnek le róla. A nő félrebeszél, vérglóriát rajzol magának a piszkos földön. Körbeállják a labirintust, állnak a tündöklésben.

„Mint lámpa, ha lecsavarom, / Ne élj, mikor nem akarom.” Szabó Lőrinc

„Általánosan elterjedt hiedelem, hogy az emberek a földből születtek.” Mircea Eliade

 „Asszonyaitok olyanok számotokra, mint a szántóföldek.” Korán

Száguldó meteoritok alatt szeretkeztek. A figyelem pálcikacsöndje egy pillanat alatt törött ketté, a szemérmes némaságot felváltotta a halk nyögés.  

Tam-ta-tam. Tam-ta-tam.

Körülvették őket a rémalakok. Suhogó szövetek, rágás, csámcsogás, vakarózás sörtés bőrön, rovarként fel-le mászó tekintetek. Dobok ütemére születnek a kívánságok. Holdat fontak föléjük ügyetlen kezek. Mire ez a nagy sietség? A kiválasztott pár mintha követ görgetne magas hegyre. Ez a nász minden évben éppen ugyanúgy történik. Most fogan meg a termés.

Az ember egész életében egy magányos órára vágyik, és mikor megkapja, csak áll tétován. Most is, az egyre szakadó esőben a pár tagjai különválnak, lépnek először tízet, tizenötöt, már távolról néznek egymásra, sorfalat állnak nekik a csuhások. Talpuk alatt ropog a csont. A nő zihál, fájlalja csonka kezét, arcát felhő takarja. Elméje sosem volt ép.

Köldököd mint napkorong,
Tekinteted elborong.

Használt a megöntözés. Hullámokat vet haja a melle alatt, csúcsosodik. Mérgesen kántálnak az öregek, ő hasára teszi a kezét és üvölt, mint a farkas. Vérét keverik az agyagba. Kanyargós labirintust építenek, oda zárják a születendő elméjét. Védik az anyjától, aki földet túr, temetné magát, ha hagynák. Tűvel játszik, mintha kaktusztüskével. Szív alatti fájdalmát próbálja piszkálni.

Hé-hó, hé-hó, hé-ho-hó
Hé-hó, hé-hó, hé-ho-hó
Hé-hó, hé-hó, hé-ho-hó

Régen csak az anyák féltek, ebből épült a város. Ma már mindenki. A köztes időt töltötték ki babonákkal, mint vattával az ajtórést. Aztán jöttek a csuhások. Akinek legalább annyi esze van, hogy nyelvét ki tudja nyújtani, köteles elvégezni a rituálékat, suttogja az imákat, pergesse az imaláncot, ahogy őseik tették. Életük függ a gabonától, férfiak nem pazarolhatnak magot. Csak a kiválasztottak hempereghetnek a vetésben. Vatta borítja az utcákat, sikongatnak a gyerekek.

tam-tata-tam, tam-tata-tam
tam-tata-tam, tam-tata-tam

Rossz szekér jön, kövek esnek le róla. A nő félrebeszél, vérglóriát rajzol magának a piszkos földön. Körbeállják a labirintust, állnak a tündöklésben. Nincs ész, melyet úgy őriztek, mint ezt itt. De a test nem érdemel szót. Először hajcsomók bukkannak elő, mint harmatos fűszálak a barlangnyiladékban, később törékeny vállak. Patkányok rágják el a köldökzsinórt.

Fehér Enikő 1997-ben született Tatabányán, jelenleg doktorandusz a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, mellette televíziós újságírást tanul. Verset és prózát ír, a Háttérzaj irodalmi kör alapító tagja, és az azonos nevű rádióműsor készítője és vágója. Meghalni ráér.

A PesText világirodalmi fesztivál 2023-as, „Felhők” hívószóra kiírt irodalmi pályázatán, a zsűri döntése alapján a szakmai díjat Katona Ágota Négyzeteken keresztül látjuk az eget című alkotása nyerte. Ezt az írást, illetve a másik tíz döntős művet elsőként a SZIFONline-on olvashatjátok, és július 26-ától augusztus 25-éig szavazni is lehet arra, hogy melyik pályázó nyerje a közönségdíjat.