Hírlevél feliratkozás

Keresés

Fotó: Hollai Gábor

Nagy-Szakmáry Attila: Happy end

A Krakatau 1883-as kitörése tizennyolc köbkilométernyi hamufelhőt szórt a sztratoszférába. A lökéshullám hétszer kerülte meg a Földet. A szigetvulkán nyomtalanul eltűnt.

 

És boldogan éltek, míg meg nem haltak. Emlékszem, Papus, nem csak a meséket fejezted be így, a betűcserélőset is úgy kellett játszani, hogy valami jó jöjjön ki a végére:

 

ALMA => ALFA => FAL => FÉL => SZÉL => ÉL

 

Él, élni, az elég jó.

Aztán amikor nagyobb lettem, azt is elmagyaráztad, hogy minden jó történet egy kaptafára készül: Teremtés–Bukás–Megváltás. „Nem véletlen, hogy az ilyen történetekre tudunk igazán ráhangolódni, így vagyunk megalkotva. És tudod miért? Azért, hogy könnyebben felismerjük az egyetlen Nagy Történetet.”

Hát az én történetem nem ilyen.

Nem tudom, hogy valaha képes leszek-e majd a kamaszkoromról beszélni, azt viszont tudom, hogy Marcus Aurelius uralkodása alatt ért véget a Pax Romana, háború és éhínség sújtott le a Birodalomra. A császár arról ír az Elmélkedésekben, hogy irtsuk ki magunkból az étvágyat.

 

=> EAT

 

Megoszlanak a vélemények, hogy az antoninusi járvány, ami Marcus Aurelius társcsászárának, Lucius Verusnak is a halálát okozta, előzménye vagy következménye volt-e a nagy éhínségnek. Más források szerint az ínség akkor tört rá a fővárosra, amikor az özönvízszerű esőzés miatt a Tiberis kilépett a medréből.

Ha nincs az a felhőszakadás a McFerrin-koncert után, és nem zsong a fejemben az este szkriptje – Don’t worry –, soha nem ülök be abba a kocsiba, pont ővele, soha nem vetkőzöm fehérneműre, hogy együtt szárítkozzunk meg.

 

=> MATE

 

A Birodalom valójában a klímaváltozásnak köszönthette a bukását. Az ún. Római Klímaoptimum után beköszöntő hűvös időjárás gazdasági válságot eredményezett, melyet az Impérium soha többé nem hevert ki.

Amilyen hamar összemelegedtünk, olyan hamar el is hidegültünk egymástól.

 

=> METEO

 

A Krakatau 1883-as kitörése tizennyolc köbkilométernyi hamufelhőt szórt a sztratoszférába. A lökéshullám hétszer kerülte meg a Földet. A szigetvulkán nyomtalanul eltűnt. A messzi Európában szonátákat írtak a kék holdhoz, Munch pedig vöröset és sárgát kevert a Sikoly fölé az égre. Aztán 1927-ben hosszas vajúdás után újra egy kis andezitkúp bukkant elő a tengerből, ott, ahol a megsemmisült vulkán állt. A helyiek Anak Krakataunak, azaz Krakatau gyermekének nevezték el.

Sokan bíztattak azzal, és én hinni akartam benne, hogy a gyerek majd mindent megold.

 

=> MYTH

 

A Krakatau már korábban is okozott gondot a bolygó ökoszisztémájának. A Kr. u. 535-ös kitörést alacsony termésátlagok és évtizedekig tartó járványok követték. Ezeknek köszönhetően Justinianus kísérlete a Birodalom helyreállítására kudarcot vallott. Maga a császár is pestisben halt meg, légiói felbomlottak, szerencsés volt, aki életben maradt és haza tudott térni.

A Covid alatt össze voltunk zárva negyven négyzetméteren. Nem tudom, hogy valaha képes leszek-e rá, hogy erről az időszakról beszéljek. Végül haza tudtam menni a gyerekkel anyámhoz. Túléltem.

 

=> METOO

 

Itt tartok most, Papus. Segíts!

Cserélődnek a betűk és én nem látom, hogyan lesz ennek jó vége.

 

Nagy-Szakmáry Attila (1974, Esztergom) villamosmérnöki tanulmányait a BME-n és Karlsruhéban végezte. A 2022/23-as szezonban három egyfelvonásosa jutott az Okuláré Projekt döntőjébe. Jelenleg a Déryné Program ösztöndíjasaként egy egészestés drámán dolgozik. Két éve jár Lackfi János kreatív írás kurzusára, azóta foglalkozik rövid prózával is.

A PesText világirodalmi fesztivál 2023-as, „Felhők” hívószóra kiírt irodalmi pályázatán, a zsűri döntése alapján a szakmai díjat Katona Ágota Négyzeteken keresztül látjuk az eget című alkotása nyerte. Ezt az írást, illetve a másik tíz döntős művet elsőként a SZIFONline-on olvashatjátok, és július 26-ától augusztus 25-éig szavazni is lehet arra, hogy melyik pályázó nyerje a közönségdíjat.