Rezeda Réka: Amikor a temetéseden a fejemre hugyozott egy felhő
- Részletek
- Írta: Rezeda Réka
Meg is írtam a szöveget, odaadtam apának, ő átfutotta, és egy rohadt nagy pofonnal felelt, azt mondta, ezt a borzalmat nem adja a búcsúztató kezébe
Göröngyök puffannak a koporsó fedelén. Lomhán hajlonganak a sírásók, kell még egy szó, okádja az ősrégi, elemes lejátszó, bárcsak lemerülne, le is fog, mer’ ilyen tetű tempóban holnapig se temetik be azt a rohadt a gödröt, mindjárt’ beállok én is lapátolni. Bármit, csak mihamarabb tűnj a szemem elől, nagyi.
(tűnj el tűnj el tűnj el)
A gyászbeszéd szép volt. Így szokták mondani, ugye? Szép. A kurvaanyázós válásra azt mondták, kölcsönös megegyezésen alapuló elbúcsúzás, a szaros pelenkás kórházi vergődésre meg, hogy fájdalommentes eltávozás.
Na, ezen felröhögtem, kurvára felröhögtem, jó hangosan, apa meg aszonta’, kussoljak, vagy bucira veri a fejemet otthon, én meg röhögtem tovább, csak azért is, mer’ mindig utáltad, ha vernek.
Pedig nekem nem fáj soha semmi.
(csak belül csak néha csak egy nagyon picit)
Megdörren az ég, felhők gyülekeznek. A sírásók még mindig dolgoznak, zombiként dobálják a földet – puff, puff, paff; én pedig a gyászbeszéd szavait ismételgetem magamban. (görcsösen)
Az emésztő gyász fagyos hidege…
Július van, te barom.
Lelkünket ádáz kíméletlenséggel marcangoló fájdalom…
Mi a faszom az az ádáz, még csak dádázról hallottam, azt Bercike szokta nyüszíteni, amikor apa nekiront a nadrágszíjjal.
Kár, hogy nem hallottad ezt a sok szarságot, nagyi, megérdemelted volna, hogy végig kelljen szenvedned.
Nézz rám, és lásd, csillagokra lépsz…
Esküszöm, lehányom ezt a tetves rádiót, ha tovább kell hallgatni ezt a szart. Hol a fák az égig érnek, ott megérint a fény…
Érdekel, mit mondtam volna rólad én?
Puff, puff, paff.
Az igazat.
Meg is írtam a szöveget, odaadtam apának, ő átfutotta, és egy rohadt nagy pofonnal felelt, azt mondta, ezt a borzalmat nem adja a búcsúztató kezébe, meg hogy a bazd meg-et sz szel írják és nem zével, azt mondta, ha még ennyit se tudok, akkor hagyjam ott a sulit és menjek
baromfit pucolni a csirkegyárba; én meg azt mondtam, jól van, otthagyom. És ott is fogom, érted?
Úgysem mondod többet, hogy nem lehet.
(úgysem mondja többet senki hogy jól rajzolok és tanuljak tovább)
Elmegyek a csirkegyárba, akkor legalább lesz pénzem, és majd nem kell apától kuncsorogni, és visszavihetem Bercikét ahhoz a pesti orvoshoz, amelyik azt mondta, kezelni tudja a dé betűs betegségét, azt, amitől nem tanult meg rendesen beszélni.
(a betegséget ami akkor keletkezik ha betörik az ember fejével a sütő üvegét) Persze, te nem vagy jóban az orvosokkal, ugye, nagyi?
Puff, puff, paff.
A zene elhallgat, és elhallgatnak a puffanások.
Hát akkor baszd meg.
Süketítő a csend.
Baszd meg, amiért nem mentél orvoshoz, baszd meg, amiért nem szóltál, hogy fáj, sz szel baszd meg, amiért addig vártál, hogy kilyukadt a gyomrod!
A búcsúztató pofázni kezd.
Megrendült szívünk végső búcsúra emeli reszkető kezét…
Kezet növesztett a szívünk, hát nem mókás, nagyi?
Ím, eljött az idő, hogy végleg elköszönjünk megfáradt testvérünktől…
Miért nem arról beszél, ami fontos?!
Ettől a tiszta szívű, nemes lelkű asszonytól, akinek az emléke örökké velünk marad. Miért nem a felhőkről beszél, amikhez felmásztunk nagyapa rozoga létráján, hogy megkérjük őket, ne hugyozzanak már annyi esőt, mert elmosódik az aszfalton a hat és félfejű sárkányos krétarajzom, meg az ezüstszárnyú tündérről, amit éjjel fogtam a csótánycsapdával, csak te reggelre eleresztetted, meg a kávépöttyről az orrod hegyén, amit Bercike minden délután megpróbált lenyalni, meg az apróról, amit a virágmintás otthonkád zsebében zörgettél, és mindannyiszor adtál belőle, ahányszor jegyet kaptam a suliban, még akkor is, ha egyest, meg a nyikorgó hintáról, amiben egyszer régen az égig löktél, és azt mondtad, húzzam meg a bárányfelhők farkát, meg…
Meg, meg, meg.
Téged látlak.
Virágmintás otthonkában, kávépöttyös orral.
Szúr a szemem, és valami forró, nedves csurog az arcomon.
Nem zavar.
A búcsúztató elhallgat.
Felhő úszik a Nap elé, nagy cseppekben emlékeket hint ránk. Elkapsz egyet, mély zsebedbe rejted, a csilingelő aprópénz mellé, és nevetsz.
Nevetsz, és én nagyapa létrájára gondolok.
A kávéfoltra, a hintára meg a bárányfelhőkre.
Nevetsz, amikor a fejünkre hugyozik a felhő.
Talán mégis továbbtanulok.
Rezeda Réka 1989-es évjáratú jogász, fordító és notórius álmodozó. Rendszeresen odaégeti a melegszendvicset, mert sütés közben is történeteken jár az esze. 2019 óta tanul írástechnikát, novellái antológiákban, valamint az Aranymosás Irodalmi Magazinban és a Felhő Cafén olvashatók.
A PesText világirodalmi fesztivál 2023-as, „Felhők” hívószóra kiírt irodalmi pályázatán, a zsűri döntése alapján a szakmai díjat Katona Ágota Négyzeteken keresztül látjuk az eget című alkotása nyerte. Ezt az írást, illetve a másik tíz döntős művet elsőként a SZIFONline-on olvashatjátok, és július 26-ától augusztus 25-éig szavazni is lehet arra, hogy melyik pályázó nyerje a közönségdíjat.
