Hírlevél feliratkozás

Keresés

Fotó: Mondik Márta

Pitypangméz

A sárga növénynek csak a fejét szedte le. Körbejárta a kis földrészt, mindenünnen lecsippentette azt, ami a leginkább kilógott. A második kör végére tele lett a kosara. Bement a házba, a fejekből kitépkedte a szirmokat, és feltett főni egy nagy lábas vizet.

Ebédidőben Pása mindig felhívta a testvérét, Olját. Pontban délben szokott telefonálni, most viszont fél órája késett a hívása. Olja már indulni akart pitypangot szedni, amikor megcsörrent a telefon.

– A frászt hoztad rám, hogy nem hívtál! – kezdte köszönés nélkül Olja.

– Ne haragudj, de kicsit tovább tartott a bevetés. Úgy látszik, az ellenség nem volt nagyon éhes. Most egy kicsit csend lett.

– Ilyenkor nem lőnek?

– Valamikor nekik is kell enni, meg nekünk is.

Tompa dörrenés hallatszott Pása mögött.

– Mi történt? – suttogta Olja.

– Semmi, leesett a tető egy része. Majd ebéd után megcsinálom.

– De ne magad, még lelőnek onnan!

– Oljácska, tudok én magamra vigyázni, tudod, én még férjhez akarom adni a húgocskámat. Most mennem kell. Eszünk pár falatot, és vissza az árokba. Valamire készülnek, rossz előérzetünk van. Te mit fogsz csinálni?

– Szedek pitypangot, mézet meg szörpöt készítek belőle.

– Jól teszed, télen majd sütheted a hamismézeslapot nekem. Nagyon hiányzik!

– És én nem?

– Te is. Vikát puszilom.

– Te nem tudod megmondani neki?

– Már megmondtam, de azért te is add át. Remélem, mihamarabb hazamegyek, és megtartjuk az esküvőt.

– Vigyázz magadra, mert nehezen veszed el Vikát holtan.

– Kis vicces. Grisa csókoltat! Na, megyek, szia!

Olja elpirult. Grisára gondolt, arra, hogy mielőtt bevonult, megkérdezte, hogy lenne-e a barátnője. Igent mondott. Nappal ritkán beszélnek, éjjel annál többet.

Elindult virágot szedni. A kert pihentetett részében erdőnyi pitypang virított. Úgy döntött, csak egy kis szakajtóval szed, azt is a széléről, hogy ne látszódjon. Pár másodpercig gyönyörködött a látványban, majd nekilátott. A sárga növénynek csak a fejét szedte le. Körbejárta a kis földrészt, mindenünnen lecsippentette azt, ami a leginkább kilógott. A második kör végére tele lett a kosara. Bement a házba, a fejekből kitépkedte a szirmokat, és feltett főni egy nagy lábas vizet. Amikor felfőttek a szirmok, lekapcsolta a gázt, és befedte a lábast. Úgy tervezte, hajnalig hagyja állni a levet.

A pincébe ment. Az új fedők és üvegek még csomagolásban voltak. Kosárba pakolta őket, majd letette a konyhában.

„Elég lesz reggel felbontani, amikor bele kell önteni a pitypanglevet” – gondolta magában.

Este hiába várta Grisa hívását. Idegesen ült az ablak mellett, a legrosszabbra tudott csak gondolni. Nem aludt. Hajnalban kiment a konyhába, leszűrte a pitypanglét, a szirmokat kivitte a földre, a levet főzni kezdte. Cukrot és citromot tett bele, lassan kevergette. Grisa járt az eszében, hogy miért nem hívta fel. Nem mert telefonálni neki, félt, hogy épp fegyver van a kezében, és csak megzavarná a csörgés, ha meg a kaszárnyában hagyta a készüléket, felverné a többieket.

„Ha nem hív délig, akkor felhívom” – döntötte el, majd lekapcsolta a gázt a főzet alatt. Megvárta, míg kihűl, újra felforralta, majd ismét lehűtötte. Mire a Nap besütött a konyhába, készen lett. Kis idő múlva üvegekbe öntötte a masszát, azután lepihent.

Telefonhívás ébresztette fel. Grisa volt.

– Történt valami? – hadarta Olja köszönés nélkül.

– Pása – mondta elcsukló hangon Grisa. – Felment a tetőre, és eltalálták. A kórházban még magához tért, de pont akkor támadták meg őket. Annyira sajnálom.

Olja arcán könnycseppek futottak le. Fél percig egyikük sem szólalt meg.

– Itt vagy? – kérdezte Grisa.

– Itt.

– Azt hittem, megszakadt a vonal.

Hallgattak, majd ismét Grisa törte meg a csendet.

– Mire gondolsz?

– Arra, hogy mikor jössz már haza. Majd te is csak egy koporsóban?

Grisa sóhajtott.

– Vigyázok magamra, megígérem. Most mennem kell. Vigyázz magadra, napocskám!

Olja délben átment Vikához. A két lány egymásra borulva sírt.

Este, amikor hazaért, levitte a pincébe a pitypangmézet, és a legalsó polcra pakolta. Nem címkézte fel az üvegeket.

Sz. Kárpáthy Kata Kárpátalján él, az ukrán–magyar határtól 25 kilométerre. Magyart hallgat mesterképzésben. Alapképzésben két szakon – magyar és szociálpedagógia – végzett. Újságíró és tanító(néni). Nem tud úszni, és nem is ez az igazi neve.