Hegyi Damján: Csorbaleves

Részletek

Írta: Hegyi Damján

Józsi berúgta a tűzpiros Babettát, és indult. A földúton hatalmas volt a sár, kétoldalt meg derékig ért a fű. Karcolta a hegye a szürkéskék ködöt.

Az óra négy harmincat mutatott. Mariska néni levetette magáról a takarót. Felült, balra fordult, becsúsztatta a lábát a papucsába. Tenyerével megtörölte az arcát, aztán a térdére támaszkodva felállt. Kicsoszogott a konyhába, feltett a rezsóra egy serpenyőt. A hűtőből elővett egy rúd szalámit, vágott belőle néhány karikát, amiket aztán belekotort a serpenyőbe. Kinézett a tűzhely fölött az ablakon. A fia éppen a trágyával teli talicskát tolta.

Feltört három tojást, felverte, és a piruló szalámira öntötte őket. Kész volt a reggeli. Miután jóllakott, a fürdőszobába csoszogott, felhúzta a sámlira leterített bugyogót, melegítőnadrágot, pulóvert, otthonkát, aztán a bejárati ajtónál felvette a nagy, sötétzöld kabátot és a bojtos sapkát.

Kibattyogott.

– Józsi! Mit csinátá' eddig, édes fiam!?

– Megnéztem a traktort meg a lovat!

– Merre vagy!?

– Most csinálom a macskákat! Tiszta sár az összes dög! Le ke' mosni őket!

Mariska néni a hang irányába indult.

– Hagyjad azokat, az anyjuk megtörli mindet! Szedjé' fát!

– Az isten tudja, hogy mé' nem azza' kezdtem!

Az összetákolt kapu csikorogva nyílt a betonlapon, ahogy kilépett rajta Józsi:

– Megyek is!

Az anyamacska a kiscicákkal a traktor alatt feküdt, kettő kivételével összeragadt, olajos, sáros szőrrel kolbászoltak az anyjuk körül. Mariska néni ráérősen hátrament, követte a fiát. Szakadt drótkerítés választotta el az udvart egy kisebb csoport fától. Józsi a kerítéshez közel egy talicskába gyűjtötte a fadarabokat. Mariska néni nekitámaszkodott a drótkerítésbe épített rozsdás, almazöld kapunak.

Vigyorogva megkérdezte:

– Aztán hó vótá', te fiú? Vagy meddig vótatok? Vagy hó?

– A izébe a... a Cseresznyébe... De csak söröztünk, meg pálinkáztunk.

– Aztán nem-e történt baleset?

Józsi felnevetett.

– Jajhát! Velem nem! Csak a Dominikot kellett kiszedni az árokbó'! Cipe'tük, mint a krumpliszsákot!

Mariska néni nevetett.

– Jó' van akkó'!

Most Józsi kérdezett:

– Aztán... te nézted a izét? A... a... mi az... na... – egy pillanatra megállt, kezében egy fatönkkel – a Csillagszületiket?

– Néztem, bizony! Há' az a Kormos Gergő! Olyan szépen éneke', hogy még!

– Jó' van. Szavaztá'?

– Igen.

– Jó' van.

– Csak az a Kra... Kra... na mondd má' meg, ki se tudom ejteni a nevét... Kracicki olyan szigorú... az isten tudja hogy mé' kellett eztet behívni ide...

– Mindegy édesanyám, ez van, ezt ke' szeretni!

Mariska néni magához vette a háromlábú széket meg a vödröket, elindult megfejni a teheneket. A három tehén harmincöt litert adott. A vödröket a kamrába vitte, letakarta őket kendővel.

Ezután kiment a kúthoz. A vödör a káván pihent. Levette róla, és lassan leeresztette a vízbe. A kerék ritmikusan csikorgott, komótosan süllyedt a vödör. Inkább volt már narancsos-barnás rozsda rajta, semmint az eredeti színe.

Mariska néni erőlködve vitte be a konyhába a teli vödröt. Vöröshagymát, sárga- és fehérrépát, karalábét meg zellert vett elő. Egy pillanatra megállt, aztán az ajtóhoz battyogott.

– Édes fiam! Menjé' be Szentlélekre tisztítószeré' meg valami szappané'! Cilit Banget hozzá', légy szíves!

– Jó' van, várjá', eztet megcsinálom, aztán utána.

– Jó' van.

Mariska néni visszament a konyhába, és elkezdte felvágni a hagymát.

Józsi berúgta a tűzpiros Babettát, és indult. A földúton hatalmas volt a sár, kétoldalt meg derékig ért a fű. Karcolta a hegye a szürkéskék ködöt. Magasra fröcskölte a sarat a kismotor kereke.

Józsi beért a faluba. A kisbolt már négykor kinyitott. Nem szolgálhatott túl sok áruval, és ami volt, az is drága volt. Levendulás szappan és Cillit Bang azért csak akadt.

Józsi fizetett, és habozott egy darabig. Aztán mégis megszólalt:

– Meg egy tüskét is aggyá' má' lécci, köszi.

Kilépett a boltból. A bal kezét zsebre dugta, a karján lógó műanyagszatyorban ott fityegett a tisztítószer és a szappan is. Megállt, kivette a zsebéből a kezét és lehúzta a felest. Megrázta magát, aztán a Babettára pattant.

Hazaért, de az anyját nem találta a konyhában. A zöldséges víz már forrt, a darált hús is elő volt készítve. Aztán meghallotta a tyúkól felől:

– Az Isten bassza meg!

Ledobta a földre a szatyrot, rohant ki az anyjához. Félig a tyúkólba bújva találta.

– Mi az, édesanyám?

Mariska néni nehézkesen kikászálódott, mindkét kezében egy-egy döglött tyúkot fogott.

– A kurva életbe, bezártad a tikólat, te gyerek?

– Be há'! Mi az Isten fasza!?

– A kurva anyját! Hol van az a büdös dög!

Mariska néni földhöz vágta a tyúktetemeket, durva léptekkel közeledett a kutyaól felé. Józsi követte.

A kutya nem volt ott.

– Hova tűntél, te büdös dög!? Józsi! Segíts előkeríteni!

Keresték a konyhában, a kamrában, a teheneknél, a lovaknál, még a drótkerítést is megnézték, hogy nem tudott-e átbújni valahol. Végül a garázsban találták meg, ott lapult a szerszámos pult alatt. Nyüszített.

Mariska néni megragadta a marjánál fogva:

– Idegyere, te rohadt dög! Meglátjuk, lesz-e kedved tikokat ő'ni! Józsi! Hozd a pórázt!

Fél perc múlva fent volt a póráz a kutyán. Közben Mariska néni végig fogta. Az Istennek sem engedte volna el.

– Mé' kellett ezt?! Kurva dög! Mé' kellett?! – végig rázta, miközben magyarázott.

Megragadta a póráz végét, és elkezdte húzni az állatot. Az ellenkezett, befeszítette a mellső lábait. – Gyere, te rohadt dög! – Mariska néni rántott rajta egyet.

A Jeep ott parkolt a kapunál. Mariska néni a vonóhorogra akasztotta a pórázt. A kutya a földre lapult, még a fejét is leszorította.

Mariska néni bement a hálóba a slusszkulcsért, kinyitotta a kocsit és beszállt.

– Fél óra mú'va itthon leszek, Józsikám, csak móresre tanítom ezt a dögöt. Addig folytasd a csorbalevest.

– Jó' van.

Józsi kitámasztotta a kaput, Mariska néni gázt adott. A kutya megrándult, fölpattant, szaladni kezdett a terepjáró mögött.

Mariska néni végig a földúton haladt. Fröcskölt a sár, nem kellett hozzá sok idő, hogy az állat bundáját vastagon beborítsa. Ahogy csak bírt, úgy futott.

Öt perc múlva már lógott a nyelve.

Mariska néni először tizenöt kilométer per órával ment, aztán egyre gyorsabban. Tizennyolc. Húsz. Huszonnégy. Huszonhét. Harminc.

A kutya fel-fel bukott, ilyenkor beverte a lábát. Egy idő után sántított.

Jó húsz perce mehettek már, amikor feladta. Összegörnyedt, húzatta magát a sárban, a nyakánál fogva. A póráz rövid idő alatt kikezdte a nyakát, nyílt seb lett rajta. A sáros bundát vörös foltok nedvesítették át. Mély árkot húzott a sárban a félholt test.

Józsi a konyhában dolgozott. A darált húst összekeverte rizzsel, tojással és fokhagymával. Csipet sót és borsot hintett a masszára. Összekeverte, aztán kis gombócokat gyúrt és egyesével beleeresztette a bugyogó levesbe.

Hegyi Damján 1999-ben született Győrben, egyébként félig Mindszentpusztán, félig Mosonmagyaróváron él. A gimnázium után a Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar szakos hallgatója lett, igaz, tett egy kitérőt a Pécsi Tudományegyetem intermédia-művész szakára is. Sok mindent ír, leginkább filmkritikákat a Filmtettre. Publikált már a Prae, a Magyar Műhely és a (győri) Műhely felületein is.