Sok szál esett le a földre, egyesével kellett összeszednem őket. A kupac alatt pedig ott maradt három kötegnyi. Egyáltalán nem szándékosan. És ha ez véletlen, akkor érdekes véletlen, hogy pont az Inter Presszóból, a címadó szövegből maradt meg néhány. Már csak egy jó helyet kellett találnom a zsáknak. Tudtam, hogy a 6-os kerékpárút mellett, a Lágymányosi híd pesti hídfője után, van egy elhagyott gyártelep.

A buszmegállóban már ott ácsorog Imre bácsi, a magányos öregember az erdőből. Ő aztán tényleg az erdőben él, tőlünk még jó fél óra járásnyira, egy szűk völgyben, nem messze a forrástól. Felesége halála után költözött ide, gyereke nincs, eladta az angyalföldi panellakást, és megvette a kis hétvégi házat a bükkösben. Hátán az elmaradhatatlan fémvázas, csehszlovák túrahátizsák, kopott zakója zsebében halkan duruzsol a zsebrádió.

Aztán fogta magát, és kisétált az udvarról – mondta a nagyanyám. – A kapuból még visszanézett, és a nyári konyha felé mutatva komolyan megcsóválta a fejét. Ekkor már nem gondoltam, hogy ez hülyeség. Kiment, én meg itt álltam, és hallgatóztam, vártam, hogy mi lesz, de nem lett semmi. És azóta itt ülsz? Mit tehettem volna? Teljesen összezavart.

Állt, és figyelte, mikor lenne a legalkalmasabb meghúzni a kart. Talán most, amikor a rendőrnő egykedvűen a szájához emeli, amit elvakart. Talán most, amikor egy jól táplált csecsemőre emlékeztető informatikusféleség leeszi magát hamburgercsalamádéval. Talán most, amikor a vak koldus integet egy ismerősének. Állt, és megvárta, amíg elmúlik a pillanat.

Engedékeny volt, hirtelen fordult le a sarkon, azzal búcsúzott, hogy majd egyszer felnő, mondtam, nem kell. A megkönnyebbülés az éleknél kezdődik, nem néztem utána, mindig csak fel, a kigyulladó ablakfények felé, a szél emelt át a szemközti útpadkára. Annyi volt, mint egy sóhaj, másfél óra bére, de utána még napokig az arcával ébredtem magamban. Egy boltból csapat angol fiú lépett ki, fél füllel hallottam, hogy rólam beszélnek. Hamar átugorhatatlan lett köztünk a szakadék.

Sportcipőt és pálmafás bermudanadrágot viselt, felette New York feliratú kapucnis pulóvert, azon egy széldzsekit. Fején baseballsapka volt, amire egy sísapkát is húzott, úgy, hogy csak a baseballsapka sildje lógott ki a pamut alól. Szőkés szakálla és kék szeme volt. A legmagasabb férfi talpig feketében volt. A középső a legmagasabb testvérének tűnt, ő fekete szövetnadrágban, fekete ingben és olyan cipőben támasztotta a pultot, amit a deszkás kölykök hordanak. Negyven körül lehettek mindhárman. –Te meg mit bámulsz? - kérdezte a középső férfi.