Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Csermely Mátyás: Hat alma

Fotó: Zanati Réka

Felmásztam az egyik legnagyobb almafára, pont arra, amely a kert közepén állott. Leültem a törzshöz közel, egy erős ágra, majd leszakítottam egy almát. Beleharaptam.

Bővebben ...
Műfordítás

Santiago Rodas versei (f. Zahorecz Eszter)

Fotó: A szerző archívuma

A telepen / azt beszélik, hogy / valaki egymillió pesót talált / a szemétben

Bővebben ...
Próza

Takács-Csomai Zsófia: Days Past Ovulation

Fotó: a szerző archívuma

Azt hitték, valami komoly bajunk van, amiatt utazgatunk folyton ide. Aztán amikor elmondtuk nekik, mi a dörgés, egyikük azt mondta, hogy menjünk el cigányasszonyhoz, mert biztos valami rontás okozza a dolgot. Volt, hogy mindketten nevettünk a hasonlókon, ma már azt sem tudom, mit gondoljak.

Bővebben ...
Műfordítás

Thomas Pynchon (f. Greskovits Endre): Ellenfényben

Még a kilencvenes évek végén, amikor a Drakula című regény miatt a vámpírizmus divatba jött, és ez lehetővé tette, hogy a vérszívók nyilvánosan engedelmeskedjenek az ösztöneiknek, Miskolci rájött, hogy egyáltalán nincs egyedül az elfajult ízlésével, hanem egy egészen kiterjedt közösség tagja. A budapesti telefonhálózat egy részét nyilvánvalóan ezeknek a hæmatofágoknak tartották fenn.

Bővebben ...
Költészet

Vasas Tamás: Orosz rulett

Fotó: A szerző archívuma

kis rózsaszín tütü a FAO Schwarzban

Bővebben ...
Költészet

Berényi Sarolta versei

Fotó: Szabó Róbert

viharban futott haza a mamám, / nehogy a lányát elkapja a ború

Bővebben ...
Műfordítás

Juli Zeh (f. Nádori Lídia): Nem egyezkedő tárgyalás

Fotó: Peter von Felbert

De nem tudja, mi a helyes válasz, és ettől a körül­ménytől annyira megijed, mintha ebben a pillanatban tűnne fel neki először, hogy valami alapvetően megválto­zott az életében. Mia világában ugyanis minden kérdésre létezett válasz, pontosabban kérdésenként csak egy helyes válasz létezett. Ami viszont nem létezett: olyan helyzetek, amikor úgy érezte, meleg víz lötyög a fejében.

Bővebben ...
Próza

Oravecz Imre: Alkonynapló II. (részlet)

Fotó: Szilágyi Lenke

Az érsebész pangó vérű lábvisszerembe szúrja az injekciós tűt, és valami oldatot fecskendez bele, mialatt megosztja velem nemzethalál-vízióját. Az érfal a kezelés következtében begyullad, összetapad, és állítólag teljesen felszívódik. Hetente ismétli majd, mert több ilyen erem van. Kivéve, ha látomása hamarosan beigazolódik, mert akkor nincs értelme az egésznek.

Bővebben ...
Költészet

Purosz Leonidasz: Jóslat, átszállással

Fotó: A szerző archívuma

megjavítani vagy / megsemmisíteni vagy legalább / eltitkolni Gerda elől

Bővebben ...
Költészet

Jakab-Balogh Lilla versei

Fotó: Bánkövi Dorottya

A terapeutám szerint apakomplexus. / Apám szerint a terápia hülyeség

Bővebben ...
Műfordítás

Matteo Bussola (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A rozmaringot nem bántja a tél

Fotó: a szerző archívuma

Nem engedheted meg magadnak azt a luxust, hogy minden kórházi esetet személyes ügyként kezelj. Az empátia mindig lesben áll, készen arra, hogy széttépjen.

Bővebben ...
Költészet

Zsolnai György: Nem elérhető

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

írásban maradt a mélység nyaggatása

Bővebben ...

Tamás Dénes versei

a Rémegyszerű versek ciklusból
nézem a tengert / a felfoghatatlan messzeséget / hordják a lábam elé / a hullámok // egyszer csak / a tekintetem levágja / a látóhatárt // innen / gyerekkorom fémtekenőjében / szorongok tovább (...) kezdetben nem az ige volt / hanem minden mondat / minden szó alatt / egy ugráló szívverés

 

 

Tamás Dénes 1975-ben született Rétyen. Író, esszéista, a csíkszeredai Sapientia EMTE kommunikáció szakának tanára. Megjelent kötetei: Honfoglaló esszék (Korunk–Komp-Press Kiadó, 2013), Minden egész (Lector Kiadó, 2016)

 

 

jobb hely lesz

 

hétfőn nem csináltam semmit

kimentem sétálni az erdőbe

kedden is

szerdán bent ültem a házban

zenét hallgattam

csütörtökön elölről kezdtem az egészet

 

talán ezen a héten

kicsit jobb hely lesz a világ

 

 

levágja

 

nézem a tengert

a felfoghatatlan messzeséget

hordják a lábam elé

a hullámok

 

egyszer csak

a tekintetem levágja

a látóhatárt

 

innen

gyerekkorom fémtekenőjében

szorongok tovább

 

 

írás

 

kezdetben nem az ige volt

 

hanem minden mondat

minden szó alatt

egy ugráló szívverés

 

 

átmenetben

 

alig fogtam meg

el is engedtem

kezeim közt szikrázott el érintése

hogyan fejeződhet be

ami el sem kezdődött

saját pusztulásom

lángoltat fel

mint meteor

húzok át az éjen

 

 

esti kérdés

 

hogyha a tekintetem

szabadon haladhat át

ezen a fényben álló világon

hogyan lehet

annyi csuszamlós árnyék

sötét döbbenet abban

ami elhordoz

megtart?

 

 

az érthető

 

belesimul a tájba

az érthetetlen

 

metaforák kenődnek szét

szikrázó szavakon

 

megszületni

élni

meghalni

 

legnyugtalanítóbb

az érthető