Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Térey János verse és prózája

Barátaim, e büszke beat-vitorlás / Csupán Szörényi-Bródytól bitorlás, / Elkötött, lomha, ódon illatú jacht... / Könyörgöm, hallhatnánk valami újat? / Könyörgöm, hallhatnánk valami újat?!

 

 

Térey János 1970-ben született Debrecenben. Babérkoszorú- és József Attila-díjas költő, író, műfordító. Legutóbbi kötete A Legkisebb Jégkorszak címmel látott napvilágot a Jelenkor Kiadó gondozásában, 2015-ben. Új, gyűjteményes verskötete, Őszi hadjárat címmel, megjelenés előtt áll.

 

A fiatal magyar popzenére

 

Poós Zoltánnak

 

Barátaim, e büszke beat-vitorlás

Csupán Szörényi-Bródytól bitorlás,

Elkötött, lomha, ódon illatú jacht...

Könyörgöm, hallhatnánk valami újat?

Könyörgöm, hallhatnánk valami újat?! 

 

 

Stúdió

 

Megyek a tévébe. Sikerült velem egyeztetniük egy interjút, ha már hírét vették, hogy egy napig Pesten vagyok. A taxiban végignézek alig foltos, sötétkék csőnadrágomon. Jó, még éppen elmegy.

 

Sminkszoba a CCTV-ben, három huszonéves lány, mindhárman a telefonjukat pöckölgetik unalmukban, bár közben az egyik egy Dragóner Tyutyu-regényt olvas, ha jól látom, a Csáklya az. A mobiljaik színe arany, ezüst és rózsaszín. A második lánynak, aki engem ken be púderrel, gyönyörű zöld szeme van – és, hoppá, fogszabályozója is. Nem ábrándít ki, még az ormótlan, neonszínekben játszó futócipőjével sem.

 

Megdörgölöm az orromat, újra kell kennie. Nem direkt csináltam, ez az ő számára is világos. Mosolyog, él köztünk a kémia.

 

Annyit tudok az újságokból, hogy Dragóner egy utazó szektában nőtt fel, ahonnan tizenhat éves korában szökött meg, amit a könyveiben is hangsúlyosan ábrázol (csak a Csáklyát olvastam, félig, az is elég émelyítő volt, mert misztifikálja ezt a szektás miliőt). Ugyanakkor mintha leginkább a személyes hit kifejezhetetlenségének témáját járná körbe. Azt sulykolja mindenütt, hogy hit neki fontos, de egyben nagyon személyes is, és szentenciózus semmitmondásba menekül à la Coelho.

 

A képernyőn élőben megy az adás. Vagyis a vágatlan anyag, amiből majd az adás lesz. De úgy látom, ebből nem lesz. Az energikus, fiatal műsorvezető, Frédi a fülünk hallatára kap össze az egyik vendégével, aki a hazai iszlám közösség vezetője.

 

„Maga itt előre betanult szöveget mond. Legyen szíves,     ne vegye át tőlem a műsorvezetést, és a kérdéseimre válaszoljon. Akkor még egyszer. Jól hallottam, hogy huszonötezres a hazai iszlám közösség?”

           

„Igen.”

„Ugyan, kérem. Mi ötezer hívőről tudunk. Bejegyzett?”

„Öööö... Becsült.”

„Becsült. Hát igen, szeptember 11-e után nem teszik ki annyira az ablakba a muzulmánságukat. Amit mindannyian mélyen megértünk.”  

 

A lányok összenevetnek. Frédi mindig ilyen pimasz, de tud tapintatosabb lenni, ha akar.

 

„Mi az, rossz napja van?”, kérdezem.

„Nem, ennyire nem akarja érteni ez a csávó.”

„Ezt nem fogjuk leadni – mondja Frédi. – Mindegyik előre bemagolt rizsát mond.”

„Mindegyik muzulmán?”

„Nem, mindegyik politikus.”

 

Velem kedves. Úgy konferál föl, hogy Csáky Alex, a belvárosi Füst Milán Színház művésze. Cirkulál a neve a nézőtéren, valaki földobta, és azóta egyfolytában sikere van. Persze, nem nehéz némi provokatív felhangot is kihallani ebből, a gyanút, amely szerint engem kicsit elkényeztet a szakma.

 

Nem kérdez vadakat. Csak a szokásos: milyen érzés egyetem után rögtön állást kapni itt, milyen érzés két éve játszani Hamletet (azért ez már a vége, mondom), mi ez a Káli holtak című sorozat, s természetesen, hogy mire készülök. A Haramiákat mondom Gróffal.

 

Kifelé még odakacsintok a zöld szemű sminkeslánynak. És máris szaladok lefelé, megvárt ugyanaz a rokonszenves taxis, aki hozott. Én a beszélgetőseket szeretem. Megint figyelmeztetnek az utcán, hogy nyitva a hátizsákom. A kurva rohanás.

 

Ha hármat kívánhatok...

 

Egy. Nem akarok a tavalyi Hamletemből élni.

Kettő. Szeretnék kilábalni a szépfiúszerepből.

Három. Ne szeressem meg végleg a magányt.

 

 

(Részlet a Káli holtak címmel készülő regényből)