Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Taizs Gergő versei

Fotó: Pápai Zoltán

A cilinderben üregedő nyúl / orrcimpáján a tenger habjai

 

A fénykörön túl

A takarás roppant rendszerében
az emberek úgy változnak,
hogy elfelejtenek szólni róla.
Engem arra szánt az Úr,
hogy vágyni tanuljak,
de sosem tanított meg
jól feledni.
Határozott bizonytalansággal,
szó- és számkivetettségben,
a hallgatás szemhéjnyi zsákutcájában
sosem leszek igazán
egymagam,
fogadkozom,
és lehugyozom a gyanútlan csillagokat.

 

Paphos nélküled

Nyikorog a reggel, a kertkapu, a hintaszék –
minden határos valamivel.
Aztán az ellobbanó felhők.
Az anyag szenvedő szerkezete.
A cilinderben üregedő nyúl
orrcimpáján a tenger habjai.
De mi okozza a bolygók táncát,
az aritmiát a harangszóban,
amikor félrevered szívemet?

 

Taizs Gergő 1984-ben született Tatabányán. Verset ír.
 
Költészet

Farkas Arnold Levente: teketória

Fotó: A szerző archívuma

mint / teketória nélküli szóban / a méla igazság

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Korda Bonifác: A nagy fölemelkedés

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor II.

Fotó: a szerző archívuma

Ha apám tudta, hogyan kell enni, akkor anyám azt tudja, hogyan kell koplalni. Egész gyerekkoromban vagy koplalt, vagy folyékony diétán volt, miközben apám zabált és dohányzott és énekelt és ivott.

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor I.

Fotó: a szerző archívuma

Amit nem merek elmondani anyámnak az az, hogy ez nem egy egyszerű húgyúti fertőzés. Apám családjában van egy széles körben elterjedt hiedelem, miszerint a szellemek lábtól felfelé hatolnak be egy nő testébe.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Eszter Hanna: lebegő

Fotó: Török Levente

sodrást ami elmossa / az elhordozott erőszakot

Bővebben ...
Próza

Kiszely Márk: Kapcsolati tőke

Fotó: a szerző archívuma

Volt ez a csajom Debrecenben. Cseresznyével egyensúlyozott az ajkán, a szemében gurámikat nevelt. Tubás volt, vagy tenorkürtös, nem tudom már, a rézfúvósok között ült, a rendezői balon. Ha a nevén szólítottam, nem figyelt oda. Ha hatszögbe rendeztem a díszköveket a teste körül, magához tért.

Bővebben ...
Költészet

Rostás Mihály versei

Fotó: A szerző archívuma

hogyha kezembe foghatnék / egy maréknyi időt

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Bartók Imre: 1939. szeptember 23.

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Krumponyász-univerzum (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Róbert bal szeme az óramutató járása szerint, jobb szeme azzal ellentétesen forgott egyre gyorsabban, majd teljes testében rázkódni kezdett, a földre huppant, és nem mozdult többé. A feje sistergett és füstölt.

Bővebben ...
Költészet

Halmosi Sándor versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Kabátujjukban több élet volt, / mint az Egyesült Nemzetekben ma

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Veszprémi Szilveszter: Vers, amelyben a költő megint csak hisztikézik, nincs semmi látnivaló benne

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...

Molnár Illés versei

Biztosak csak egyben lehetünk: / a neve ménes, mert sokan vannak. // Jönnek belülről fölfelé

Molnár Illés 1981-ben született, Költő, kritikus. 2004 óta publikál verset, irodalom- és színházkritikát. Első kötete 2013-ban jelent meg Hüllők és izzók címmel a FISZ gondozásában. Szerkesztőként az ÚjNautilus portál versrovatát és a Százéves átlag kortárs zeneblogot (Lesi Zoltánnal közösen) gondozza.

 

 

Erdőavatás

 

Kiettem a hangot a szélből.

A szádba adom most, hordoznád el nekem,

mert már jó ideje nem hallok tisztán.

 

Erdőavatáskor fogaid közé nyúlok,

óvatosan kiemelem onnan

és a fák közé engedem játszani.

 

Leások a legvastagabb gyökérig,

ráharapok egy lehullott ágra,

csontjaimban hallgatom szuszogásod.

 

 

 

A mozgólépcső alján

 

Évek óta várjuk a metrót.

Van út a folyó alatt, hinni

akarjuk az átkelést száraz lábbal,

a kibukkanást a fényre.

 

A mozgólépcső alján kapjuk oda

fejünket a levegő hangjaira.

Ők azok, gondoljuk egyszerre,

és most repülni  tanulnak.

 

Tudjuk: mindegy, hányat

ver a szárnyuk, az a fontos,

az árnyék milyen mélyre vetül alattuk.

 

A levegőben is csak egy út van,

és az rajtunk, árnyékok völgyén át vezet.

Mikor felszínre sodor a járat, repülő

testeket vedlik a beborult ég.

 

Nem maradt semmi fölöttünk,

csak amit eddig hitnek hittünk.

Sohasem voltunk egyedül,

és most magunkra maradtunk.

 

 

 

Záródó ajtókon át és tovább

 

Patás tömegek közelednek zúgva

az összetartó sínpárok üregeiből.

A hangosbemondó hetedjére

parancsol le a biztonsági sávról:

 

”Kérjük hagyják maguk mögött

a neonfények hazug terét” - ismétli.

Biztosak csak egyben lehetünk:

a neve ménes, mert sokan vannak.

 

Jönnek belülről fölfelé,

pont ahogy mi is élünk.

Özönlő patadobogás,

föl a gerincen,  a tarkón át és ki a szájon,

 

szerelvényekbe ér a fogsorok közül.

Záródó ajtókon át és tovább, ki a fénybe.

Az ügetés zajából némi huzat marad a bőrön,

redőket ás belé, ott ragad.

 

Kihordjuk most az ég zuhogó madarai alá

megszellőztetni az elázott árkokat magunkon

és a száradást nevezzük megkönnyebbülésnek?

 

Vagy induljunk a folyó spirálja alatt

a város belsejébe, ahol a torony mutatói

egyszer összeérnek, és kettémetszik

 

a rossz helyre nőtt szárnyakat,

folyton növő patákat?

Végül csak a hangosbemondó

marad, mint a vizek zúgása, velem.