Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Várkonyi Sára: A tónál

Fotó: Horváth Andor Péter

És miről írtál? Hogy a tesóm… a féltesómat elrabolja egy emberkereskedő, de a delfinekkel együtt megmentjük. Az apának eszébe jut, hogy Hararében iskolába menet a sofőr egyszer ledudált egy kislányt az útról, aki a hátára kötve cipelte az iker öccseit.  

Bővebben ...
Költészet

Benyó Tamás versei

Fotó: Gajdos Attila

Miért elégszünk meg / az olcsó külcsínnel, / ha megtapasztaltuk, / milyen / szabadon / lebegni / a magzatvízben

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Tamás álma (részlet)

Fotó:

Legyen egy hűvöskék szoba, mint dédmamánál. Fehér lepedőkbe vagyunk csavarva, arcaink – minden éjszaka után – nyomot hagynak. Vállamra fordulok, a hátad nézem. A fakó part jut eszembe, fjordok szürke foltjai, tenyered középen két tátongó sebhely. Ujjaim átfúrják a nyers húst, az erek felkiáltanak és a sirályok szétrebbennek. Aztán Jeruzsálem.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Emese: Jan Palach nekifeszül a szélnek

Fotó: Sükösd Emese

Melyik város emlékezne szívesen / azokra, akiket falhoz állított?

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám ismét a Litmusz Műhelyben

Fotó: Bach Máté

Visszatérő vendégünk volt az adásban Nyerges Gábor Ádám költő, író, szerkesztő, akinek ezúttal nem a szokásos Litmusz-kérdéseket tettük fel, hanem egy részletet hallgathattunk meg Vasgyúrók című, megjelenés előtt álló novelláskötetéből, valamint verseket írtunk közösen a dobókockákkal.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám - Kerber Balázs - Körtesi Márton Litmusz versei

Fotó: Litmusz Műhely

Azt hiszem, lehallgat a telefonom. / Ő koncentrál, ha kókad a figyelmem, / Neki címzik tán a promóciót is, / Már nélkülem is rákattint időnként. / Ez a bánat, ez a bánat a civilizáció.

Bővebben ...
Próza

Kocsis Gergely: Várni a váratlant (regényrészlet)

Fotó: Raffay Zsófia

Rettegve érzi, hogy egyre jobban csúszik bele ebbe az álomvilágba, hívogatja, beszippantja. Térdhajlatában ugrálni kezd egy ideg, két rángás között végtelen lassúsággal telik az idő, a levegő is ritkásabbnak tűnik, légszomj gyötri. Hangokat hall a feje fölül, ez a lehetetlen közeg nagyon felerősíti a lépések döngését, mintha valaki a fején lépkedne. Pontosan tudja, ki járkál ott fent, és azt is, hogy miért csap zajt.

Bővebben ...
Költészet

Réder Ferenc versei

Fotó: Fárizs Mihály

Négy hónapja mozdulatlan. / De a hasa / ma egy kicsit langyosabb.

Bővebben ...
Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom? (Nemes Z. Márió)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...

Lanczkor Gábor naplói

Egy nagy felhőszakadás után tintaszínű fellegekkel benéz hozzánk az ősz, jön és megy, harmadnapra nem marad. Az Apostolok cselekedeteinek szövegfolyamában úgy villódzik a Szentlélek neve, mint mocsárban a sárkányfejek. Az ige helyett itt már a csoda a ráismerés legfőbb eszköze. Nem gondolom, hogy a kortárs magyar irodalom ezüst-, vagy pláne bronzkori volna a Nyugat első nemzedékének feltételes aranykorával szemben. A fiatalabbakat szubjektív okokból most hagyjuk. De Kemény, Térey, Borbély, Tandori, Marno, Nádas, Krasznahorkai, Esterházy, Kertész mind a kortársaink voltak.

 

Költözés; a vége

Sűrű meteorithullásos éjszaka. A Perseidák raja a tiszta éjféli égre afféle csóvákat húz, amiket inkább képzel, mint lát az ember. Újhold van (nem látszik sehol). Ritkás füst száll az égre, elkeveredik a Tejúttal, karnyújtásnyira.

Egy nagy felhőszakadás után tintaszínű fellegekkel benéz hozzánk az ősz, jön és megy, harmadnapra nem marad.

Az Apostolok cselekedeteinek szövegfolyamában úgy villódzik a Szentlélek neve, mint mocsárban a sárkányfejek. Az ige helyett itt már a csoda a ráismerés legfőbb eszköze.

Nem gondolom, hogy a kortárs magyar irodalom ezüst-, vagy pláne bronzkori volna a Nyugat első nemzedékének feltételes aranykorával szemben. A fiatalabbakat szubjektív okokból most hagyjuk. De Kemény, Térey, Borbély, Tandori, Marno, Nádas, Krasznahorkai, Esterházy, Kertész mind a kortársaink voltak.

„Rendünk szomorúan és szégyenkezve elismeri, hogy a szexuális visszaélések elkövetői között vannak jezsuiták is.” Szép ívű mondat.

Az Őrségben. Szombathelyről csak egy ugrás volt idejönni, mégse jártam itt túl sokszor, talán háromszor vagy négyszer. Legelőször egy általános iskolai osztálykiránduláson. Határozottan megmaradt emlékezetemben a pityerszeri tóka, ez a feneketlennek tűnő, agyagos vízgyűjtő-gödör.

Karcsú, nyurga szilvafák csoportjai mindenütt. És magányos sózókörték. Szoros fenyőcsoportok.

Az új kenyér ünnepén tartott szertartás végére betoppanva (most széled szét a nép a templomkertből, ami temető is egyben) bekéredzkedünk az Árpád-kori katolikus templomba. Nem túl nagy, letisztult szerkezetű épület. A belső falakon nemrégiben újra láthatóvá tett négyszáz éves magyar nyelvű bibliaidézetek sorakoznak; amikor a templom protestáns kézen volt, erődítményként is szolgált, a körkörös sáncárok ma is megvan. Amikor távoznánk a sekrestyén keresztül, látjuk, hogy ránk zárták kívülről az ajtót.

*

Másnap délelőtt továbbindulunk Szlovéniába. Rekkenő hőségben érkezünk meg Ptujba, a Dráva-parti kisvárosba, ahol egy költészeti fesztiválnak vagyok a vendége. Szállást az óváros folyóparti részén kapunk egy panzióvá alakított régi polgárház tetőterében. Romos tímárház zárja el előlünk a kilátást a folyóra; kis ágaskodással pont átlátni a tetőszerkezet szárítórésein.

Egykoron szorosan kötődtem ehhez az országhoz. Szlovén nyelvet tanultam ösztöndíjjal Ljubljanában. Összejöttem a tanárnőmmel, aki épp csak öt évvel volt idősebb nálam. Megtanultam szlovénul; előfordult, hogy a kiejtésem alapján szlovénnak hittek. Kétszer is szakítottunk Katjával, aztán összejöttünk újra. Akkor lett végleg vége a kapcsolatnak, amikor Londonba költöztem. Katja ma Ljubljana mellett él, a fővárosban tanít, három gyereke van.

Ptuj, vagyis Pettau városháza 1907-re épült föl, amikor a városlakók bő négyötöde németajkú volt (míg a környező falvak lakossága tisztán szlovén). Az épület formavilága és ornamentikája mintegy villanófényben idézi föl egy náci kisváros meghitt belvilágát. Ki- és betelepítések, gyilkosságok mindkét oldalon: Ptuj 1945 óta színszlovén város.

Az avantgárd eszköztára itt ugyanúgy közkincs és anyanyelv, mint Szabadkán vagy Koprivnicában. A fő fesztiválhelyszínen literes borosüvegekből építettek installációt. Az épület külső falára csavarozott korongokon versidézetek, köztük az enyém is. Este a nézőtéren több száz ember ül, bort isznak, és verseket hallgatnak mindenféle nyelveken. Kivetítőn olvasható az aktuális szöveg szlovén és angol fordítása. Magyarországon egy huszonötezres kisvárosban elképzelhetetlen volna ilyesmi.

Öt karcsú vadgesztenyefa szúródik az égbe az alsóvár mellvédje mögött. Egyenlő magasságúak, szorosan egymás mellett állnak.

Fölkeressük Ptujska Gorát, a dombtetőre épült falut és zarándoktemplomát. A főoltárra került Madonna-kompozíció időmélyi remekmű: a festett plasztika nívója Piero della Francesca nívója, és nem pusztán a szűkebb téma, a köpenyével apróbb halandókat óvó nagy Szűz közös megverselése miatt. A templomból kilépve viharfellegek látszanak meggyűlni északon. Angol, amerikai, kínai és szlovén költők csoportja tűnik föl parkolóban. Úgy ütközünk beléjük, ahogy rég látott ismerősökbe ütközik az ember, pedig a fesztiválról ismerjük csak egymást. Elsőrendűen azért érkeztek, hogy meglátogassák az idős fotográfust, Stojan Kerblert. Velük tartunk. Fekete-fehér portrék a hatvanas-hetvenes évekből. Remek borok a pincében. Míg odabenn vagyunk, szakadni kezd az eső. Szakadt felhőfoszlányok kúsznak be a dombok közé, tizenöt fokot hűl a levegő.

Utolsó este Vlado Kreslin-koncert. Az a fajta popzene ez, ami a szlovénul nem értők számára valószínűleg nem mond sokat. Késő kamaszkorom egyik erős soundtrackje. Elfojtottam magamban az elmúlt évtizedben ezt az országot.

*

A kékkúti dombok mögül szemérmes bizalmassággal tárja föl magát a hazatérőnek az esőáztatta Káli-medence. Újra és újra meg tud lepni, hogy a legkevésbé sem festői ez a táj. A grafikussága tiszta és visszafogott. Itt-ott épp csak pontozva vannak a vonalak.

Bejön a hűvösebb idő, és én fölébredek a hajnali harangszóra. Felöltözöm, aztán kimegyek az udvarra, mélán lesem a fűben a meztelencsigákat és a dióleveleket.

Elmegyünk ebből a házból, ami a lakóépületek közül, amelyekben eddig éltem, a leginkább volt a számomra otthonos. Maga a szituáció is ijesztően otthonos.

És persze: minden nagy elválásban van egy szemernyi téboly. Egy utolsó vagy utolsó előtti augusztusi túrára indulok a karsztbokorerdős oldalba. Van itt a szekérútban egy hosszú tócsa, ami sose szárad ki; mintha egy lassan szivárgó forrás táplálná alulról. A letarolt ligetű réten, amely a letarolása előtt mindig bőven hozott gombát a nyárvégi esők után, most majdnem felbukok egy elöregedett, elnyílt erdőszéli csiperkében. Tiszta kukac. A Magyal-tetőn minden sűrű, sűrű, zöld, zöld: alapértelmezett továbbra is a téli karsztbokorerdő. Egy tisztásról meglátom a Balatont. Aztán belevetem magamat a borókák örökzöld útvesztőjébe. Az egyik nagy bokor mögött megmozdul valami. Egy birka az. Megugrik előlem, aztán megáll, és visszanéz. Elkóborolhatott a nyájtól; duzzadtan feszül hátsó lábai közé a tőgye. Nyugodtan néz rám, félelem és indulat nélkül.

Anyósom temetése Dunaharasztiban. Laza homokba ássák el az urnát. A gyászmise abban a templomban zajlik, ahol Amrita Sher-Gilt megkeresztelték. A szertartás végén megérintem a keresztelőmedencét.

Ugyanaznap haza. Hűlő lávanapló.

Kora hajnalban fölébredek, és az ágyban fekve hallgatom a sötét esőt. Aztán kinyitom a szememet. Holnap ebben a sötétben már nem leszek itt.

Ahogy a közből kihajtva lefékeztem a főutca előtt, azzal a beteljesült, szomorú bizonyossággal pillantottam bele a visszapillantó tükörbe, hogy az életem eddigi legjelentékenyebb időszaka most véget ér.

 

Lanczkor Gábor (1981). Ez idáig tizenöt kötete jelent meg: versek, regények, gyerekkönyvek és egy-egy dráma- és tanulmánykötet. Legutóbb: Monolit. Válogatott és új versek, Jelenkor, 2018. Feleségével és két kislányával másfél éves szegedi tartózkodás után jelenleg megint régi otthonukban, egy balatonhenyei karanténban él.