Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Sándor Anna Viola: Nem beszélünk soha

Fotó: a szerző archívuma

Az apja akkoriban éjjelente a fülembe duruzsolt, ne is álmodjak róla, sose fogom megtudni a titkát. Erősen hozzábújtam, ő átölelt, az apja érintését éreztem a bőrömön, a horkolása, a szemébe lógó haja, a karja, a szorítása mind az apjáé volt.

Bővebben ...
Műfordítás

Giulia Caminito (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Bársonylány

Fotó: Andrea Ottaviani

Vito úgy hitte, elkapott valami betegséget. Nem talált más észszerű magyarázatot arra, miért ébredt úgy egyik napról a másikra, hogy nem megy neki a verselés. Az ihlet, a ritmus, a szavak, az ötletek hiánya gyötrő volt, elméjének csendje pedig határtalan.

Bővebben ...
Költészet

Szamosvári Bence: bálnacet expressz

Fotó: Kiss A. Kriszta

bokáig letolja két és fél autóbusznyi / ámbráscet-jelmezét

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Láncszemek

Fotó: a szerző archívuma

Nagyanyám keze a spájzban pakolászik éppen, amikor anyám szeme megpillant egy üvegvázát. Semmit sem értek.

Bővebben ...
Költészet

Vass Alexandra versei

Fotó: A szerző archívuma

azonos távolságra veri / a szögeket / a pajta deszkáiba

Bővebben ...
Próza

Kónya Sándor: Dagadék

Fotó: Kónya Tamás

Érzem a levegőben a zizegését, a nyugtalanságát, rám is átragad. Régen is így volt, de most tudom, tartanom kell magam. Folyamatosan járnak az ujjai és beszél. Arról az estéről beszél, elmondja az egészet.

Bővebben ...
Költészet

Nagy Izabella versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Egyedül él, mondta, nem kacsintott.

Bővebben ...
Költészet

Németh Gábor Dávid versei

Fotó: Szulovszky Mária

Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán.

Bővebben ...
Próza

Gáspár Sára: András megértő figyelme

Fotó: Som Balázs

Már jónéhány hete beszélgettünk, amikor András minden előjel nélkül eltűnt. Nem reagált az üzeneteimre, meg se nyitotta őket. Csak miatta tettem ki melankolikus tájképeket, egyikre sem reagált, én pedig rettegtem attól, hogy rájött, ez nem is én vagyok, pedig én vagyok, de lehet, hogy nem úgy, ahogy ő gondolja, és lehet, hogy megérezte, hogy jobban érdekelnek a csillogós harisnyák és a részeg flörtölések, mint József Attila.

Bővebben ...

Kovács Újszászy Péter versciklusa

A rendelőben a kutyák / nyári délutánokat köhögnek fel. / Fűszálat álmodnak a padlócsempére. / Felidézik, ahogy a lány melléjük fekszik, / és tenyerébe veszi mellső mancsukat. / Ilyenkor a neonfény napsütéssé alakul át, / de a hörgés ellopja a hangszálaktól a vonyítást. // A rendelőben a kutyák lázasak. / Mancsaikat fejszével ütötték le.

 


Kovács Újszászy Péter 1996-ban született Kolozsváron. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem bölcsészhallgatója. Általában verseket ír, de közölt már irodalomkritikát és műfordítással is próbálkozik.


A rendelőben a kutyák
pokrócba bugyolálva fetrengenek. 
Egy szúrás, és megszűnik az izomgörcs.
Szétfoszlanak a bénulással járó kellemetlenségek.
A gazdák könnye és orrváladéka benedvesíti az ősz szőrszálakat.
Az injekció után a tű sem használható többet. 

 


A rendelőben a kutyák
csupaszok.
Sebesre harapják mellső lábukat.
A rühatkás fertőzés kérgesre szárítja a testet.
Hasukra fekélybolhák telepednek.
Beteg szemmel nézik a gyógyszeres szekrényt.

 


A rendelőben a kutyák
eszméletlenek. 
Mancsaikat a műtőasztal felületéhez erősítik.
Felvágják a hasfalat, 
hogy eltávolítsák a herét, a méhet, 
vagy azt a daganatot, ami ötszörösére növeli testtömegüket.
Lámpafényben stagnálnak a kimetszett herék.
Felületük szárazon csillog. 
Csak a tumorral feltörő genny folyik szét az asztalon.

 


A rendelőben a kutyák
bizalmatlanok.
Hathetes korukban megtanultak félni. 
Egy szemeteszacskó és néhány pár bakancs elég volt ahhoz, 
hogy csalódjanak az emberben.
Mindenkiben csak az erőt észlelik, 
aki a garázs oldalához csapja, 
majd vérző fejjel egy műanyag zsákba süllyeszti őket. 
Szemgolyójuk kidülledt, és lábszárcsontjaik a sokadik műtét után is rosszul forrtak össze.
Hátukon ott a rúgások nyoma. 
A szőr nem nő újra a forradásokon.

 


A rendelőben a kutyák
magukra piszkítanak 
és gennyesre súrolják felfekvéseiket.
Némelyiket a műtőasztal lábához kötik. 
Nem érdekli őket a védőgallér. 
Nem nyüszítenek, ha bőrük alá csúszik a tű.
Az infúzió beszúrótövise hidegen hagyja idegdúcaikat,
de annyi erejük még maradt, 
hogy két világ között is feszítsék a pórázt.

 


A rendelőben a kutyák
vakok.
Szemük smaragdzöld
hamvas árnyalatokkal.
A váróterem székei alatt lihegnek.
Érzik, ha föléjük hajolsz.
Értőn nyalogatják tenyered,
amíg el nem vezetik őket.

 


A rendelőben a kutyák
nyári délutánokat köhögnek fel.
Fűszálat álmodnak a padlócsempére.
Felidézik, ahogy a lány melléjük fekszik, 
és tenyerébe veszi mellső mancsukat.
Ilyenkor a neonfény napsütéssé alakul át, 
de a hörgés ellopja a hangszálaktól a vonyítást. 

 


A rendelőben a kutyák 
lázasak.   
Mancsaikat fejszével ütötték le. 
Orrukba kúszik az altatógáz, 
de a hőemelkedés nem enyhül. 
Még érzik a baltafej hasítását.

 


A rendelőben a kutyák 
eltorzultak.
Terepjáró után kötötték őket.
Az orr összeroncsolódott.
Nyelvük kettészakadt. 
Bordáik közül az aszfalt
ledörzsölte a bőrt.
Medencecsontjuk eltörött.