Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Műfordítás

Xaver Bayer prózái

Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.
Lesi Zoltán fordításában

Egy nap elért engem is. Vettem egy iratmegsemmisítőt, és ledaráltam az évek óta felhalmozott levelezésemet, személyes feljegyzéseimet. Aztán elkezdtem rendet rakni a lakásban, kipakoltam a fiókjaimat, kidobtam mindent, amire nem volt szükségem, és a többit ergonomikusan rendszereztem. A könyveket, hanglemezeket, DVD-ket és számítógépes játékokat alfabetikus sorrendbe raktam. Amelyik egy kicsit is ciki volt, azt megsemmisítettem. A szekrénysorok látható részein lévő kacatokat kidobtam. Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.

Műfordítás

Ivan Wernisch versei

A ravatalozóban aludtunk a templom mögött.
Vörös István fordításában

Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?

Műfordítás

Friederike Mayröcker verse

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik. / a pianínó egyedül kezd el játszani. / a lefolyócsatorna sapienzával bemocskolva. / harminc éve vagyunk elválasztva egymástól (amikor te voltál 30, / én épp akkor láttam meg a napfényt). / axiális, te nagy felugró. / variábilis sírba veled.

Költészet

Závada Péter verse

Megáll az álom távolabbi végében.

Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe

Kinder

Ayhan Gökhan gyerekversei

Aztán egy napon / magával ment el. / Lefekvés előtt néha erre gondolok, / s hullámzik a szám, / mint az őszi Balaton.

Borsik Miklós versei

Kitartóan hajtogatják, kerítést / fonnak és metszenek, mellettük zöldessárga gyep. / Lapul, hogy a fűnyíró kése, ha fölötte pörög, ne érje el. / Aztán kikapcsolják, hogy bekapcsolják a szivattyút, / a slag vége eltűnik egy kisfiúban. Mire azt hinnéd, / szétdurran, kiugrik szájából a cső. Arrébb heves szülő (...) Az ágak nyársain látható néhány / vastagabb, szalonnás levél.

 

 

Borsik Miklós 1986-ban született. Dunakeszin nőtt fel, jelenleg Budapesten él. Költő, szerkesztő. A József Attila Kör tagja. Rajzai a vonalmergezes.tumblr.com oldalon érhetőek el.

 

 

Átokkalendárium IX.

 

Vegyél mély levegőt, 

hunyd le a szemed vagy 

nyomd ki, és engedd el magad,

betokozódva, szennyesen,

sárga falevelekkel teleszórva,

mint akit lehányt az ősz.

Székestül zuhanj frissen

fúrt kútba csobbanásig.

Ismételj bátran. Mint egy

homokvárba ejtett fényképező, 

ha hullámok jönnek, mint 

a naptárszagú nyár, merülj. 

Ahogy belesüppednél

nappalidba, magyarázkodni

félálomban, fotelből gyónni.            

Mert a szél a nyár összes pókjával

egy szájba fújja most a port,

idióta fényben örvénylenek

a testápolók könnyű tubusai,

és aki kínjában röhög a szelek

fölött, végre abbahagyja,

hogy folytassa más. Ha egyszer

követeli, hogy hallgassuk 

meg az ő nevetését, fingását. 

De mi nyársakat faragunk 

húsból, azokat sütjük süketen, 

ha tábortüzet raktunk gitárokból, 

és földet szórunk a hangszerekre. 

Köpjék le a földet, ha téged temetnek,

és ha eltemettek, köpjön ki a föld.

 

 

Átokkalendárium  V.


A ravasz melegben, egy önmegszólító költeményben, 

pompás sátrak alatt a kávéfőzőgépről rám omlanak

a papírpoharak. De látom, hátában napernyővel, 

a földanyát és barátait hűsölni pengék árnyékában. 

Ott vagyok én, az évszak délceg tanúja, kezem alatt 

jelzők véreznek el. Mégis szeretettel gondolok rád, 

te fényes homlokú, álmos rohadék, ahogy unod a homok 

vagy ég színét, fejedet föl-le mozgatva, mintha várnád, 

hogy letörik, mint a drót. Kitartóan hajtogatják, kerítést 

fonnak és metszenek, mellettük zöldessárga gyep.

Lapul, hogy a fűnyíró kése, ha fölötte pörög, ne érje el. 

Aztán kikapcsolják, hogy bekapcsolják a szivattyút, 

a slag vége eltűnik egy kisfiúban. Mire azt hinnéd, 

szétdurran, kiugrik szájából a cső. Arrébb heves szülő, 

saját teraszán szinte kirázza kezéből a vért. Minden 

a harcias ebédre kész. Az ágak nyársain látható néhány 

vastagabb, szalonnás levél. Úgy süt rájuk a Nap,

hogy nem hiszed el, hogy a gyomrodban sötét van. 

Legalább nem hízelegsz a fénynek, csak annyit látok, 

hogy megcsillan a nyelved. A konyhaablakban 

lekváros káröröm, három tepsi szégyen, vékony 

rétegekben. Minden kész magát visszafogni.

 

Borsik Miklós