Izsó Zita versei
- Részletek
(Bach Máté felvétele)
Izsó Zita 1986-ban született Budapesten. Gérecz Attila-díjas költő, drámaíró. Legutóbbi kötete Éjszakai földet érés címmel látott napvilágot a Scolar gondozásában, 2018 őszén.
A másik ajtó
Azt hitték, csak szimulál,
nincs is semmi baja,
pedig több napja esett az eső,
mintha már nyálazta volna az ujját az ég,
hogy átlapozzon az élete felett.
A legkisebb gyerek talált rá.
Teljesen kétségbeesett, de egyedül nem tudott sírni,
olyan volt a fájdalom,
mint egy legalább két hangszerre írt fantázia.
Pedig most azonnal meg kell ölni a jövőre vonatkozó terveket,
mint a hátsó kertben a tyúkokat,
mielőtt a közeli erdő rókái megéreznék a gazda halálát
és magukkal ragadnák mindegyiket.
A baromfiketrecek mögött
egy háromkerekű bicikli gurul le a domboldalon,
tehetetlen dühében a gyerek lökte le.
Egyre gyorsul, mint az évek előrehaladtával az élete.
De ő ezt nem látja. Mert már ott áll,
ahol nem egyetlen fényes alagút lesz majd előtte,
ahogy annyian hiszik,
hanem váratlanul nyílik majd meg több ezer ajtó,
akár egy hosszan tartó, képzelt betegség sebei.
Tizenegy
Soha nem voltak még egymáshoz ennyire közel.
Nem beszéltek,
mégsem csodálkoztak,
hogy értik egymás gondolatait.
Olyanok voltak mint ugyanannak a halottnak
a kioperált szervei,
amik nemsokára távol kerülnek egymástól,
hogy új embereket éltessenek tovább.
Mert biztosak voltak benne, hogy meghalt.
Látták, ahogy előrebukik a feje.
Látták, hogy vége van.
Mint villámhárítón az elektromosság,
futott bennük végig újra és újra a kétely,
amitől meg akarták védeni a másikat.
Később arra gondoltak,
hogy sokkal könnyebb lesz az életük,
ha hazamennek,
és úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna.
De aztán,
mint halászokat a vízbe a túltelített háló,
rántotta be őket a valóságba a felismerés,
hogy mindannyiunkban van egy üres sír,
ahova azt temettük, akiről elhittük,
ha elfelejtjük, nem létezik.
Vérmérgezés
Az előtérben hallottuk,
hogy magában beszél.
Amikor beléptünk hozzá, elhallgatott,
visszabújtak a szájába a szavak,
mint a padló repedéseibe a bogarak.
A férje mindig kérte, ne beszéljen vele csúnyán,
de ő azzal védekezett, hogy a visszanyelt szavak
szétmarják a nyelőcsövet, mint a sósav.
A fiai körülugrálják.
Azt mondják, már egy ideje nem beszél.
De én tudom, hogy olyan, mint egy háborúba küldött anyahajó,
tőle indul minden,
a veszekedések során az ő szavait ismétlik
és hozzá mennek vissza utánpótlásért,
ha már nem jut eszükbe semmi.
Műanyagszennyezés
Az lett a büntetése,
hogy összeszedje a műanyag szatyrokat az utcán.
Viccből a fejére húzza az egyik zacskót,
de nem a halálra gondol, hogy meddig lenne így elég a levegője,
hanem arra, hogy hányszor születhetne újjá,
hány újszülött tüdejét tölthetné meg első felsíráskor
a zacskóba szorult levegő.
Zacskóval a fején le nem bomló bűneire gondol.
Amik a legtovább megmaradnak belőle,
mint a halottakon a cipő gumi talpa,
amivel túl messzire jutottak,
oda, ahonnan talán már nincs visszaút.
Eszébe jut az apja.
Nem is ismerte, de tudja, mit tett.
Ezek a bűnök mélyen megmaradtak benne,
mint a szétroncsolódott műanyagkupakok és szatyrok darabjai
annak a halott madárfiókának a testében,
ami soha nem is találkozott az emberrel.
Angyalvárás
Ők azt mondták, minden rendben lesz, meggyógyulunk.
Mi pedig bólogattunk,
mint egészen kiskorunkban, amikor angyalokról meg Jézuskáról beszéltek,
aztán meg kerülgethettük azokat a helyeket,
ahova elrejtették a karácsonyi ajándékokat.
Pont így kerülgetjük most is a szobákat,
amikben titokban sírnak.
