Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Csermely Mátyás: Hat alma

Fotó: Zanati Réka

Felmásztam az egyik legnagyobb almafára, pont arra, amely a kert közepén állott. Leültem a törzshöz közel, egy erős ágra, majd leszakítottam egy almát. Beleharaptam.

Bővebben ...
Műfordítás

Santiago Rodas versei (f. Zahorecz Eszter)

Fotó: A szerző archívuma

A telepen / azt beszélik, hogy / valaki egymillió pesót talált / a szemétben

Bővebben ...
Próza

Takács-Csomai Zsófia: Days Past Ovulation

Fotó: a szerző archívuma

Azt hitték, valami komoly bajunk van, amiatt utazgatunk folyton ide. Aztán amikor elmondtuk nekik, mi a dörgés, egyikük azt mondta, hogy menjünk el cigányasszonyhoz, mert biztos valami rontás okozza a dolgot. Volt, hogy mindketten nevettünk a hasonlókon, ma már azt sem tudom, mit gondoljak.

Bővebben ...
Műfordítás

Thomas Pynchon (f. Greskovits Endre): Ellenfényben

Még a kilencvenes évek végén, amikor a Drakula című regény miatt a vámpírizmus divatba jött, és ez lehetővé tette, hogy a vérszívók nyilvánosan engedelmeskedjenek az ösztöneiknek, Miskolci rájött, hogy egyáltalán nincs egyedül az elfajult ízlésével, hanem egy egészen kiterjedt közösség tagja. A budapesti telefonhálózat egy részét nyilvánvalóan ezeknek a hæmatofágoknak tartották fenn.

Bővebben ...
Költészet

Vasas Tamás: Orosz rulett

Fotó: A szerző archívuma

kis rózsaszín tütü a FAO Schwarzban

Bővebben ...
Költészet

Berényi Sarolta versei

Fotó: Szabó Róbert

viharban futott haza a mamám, / nehogy a lányát elkapja a ború

Bővebben ...
Műfordítás

Juli Zeh (f. Nádori Lídia): Nem egyezkedő tárgyalás

Fotó: Peter von Felbert

De nem tudja, mi a helyes válasz, és ettől a körül­ménytől annyira megijed, mintha ebben a pillanatban tűnne fel neki először, hogy valami alapvetően megválto­zott az életében. Mia világában ugyanis minden kérdésre létezett válasz, pontosabban kérdésenként csak egy helyes válasz létezett. Ami viszont nem létezett: olyan helyzetek, amikor úgy érezte, meleg víz lötyög a fejében.

Bővebben ...
Próza

Oravecz Imre: Alkonynapló II. (részlet)

Fotó: Szilágyi Lenke

Az érsebész pangó vérű lábvisszerembe szúrja az injekciós tűt, és valami oldatot fecskendez bele, mialatt megosztja velem nemzethalál-vízióját. Az érfal a kezelés következtében begyullad, összetapad, és állítólag teljesen felszívódik. Hetente ismétli majd, mert több ilyen erem van. Kivéve, ha látomása hamarosan beigazolódik, mert akkor nincs értelme az egésznek.

Bővebben ...
Költészet

Purosz Leonidasz: Jóslat, átszállással

Fotó: A szerző archívuma

megjavítani vagy / megsemmisíteni vagy legalább / eltitkolni Gerda elől

Bővebben ...
Költészet

Jakab-Balogh Lilla versei

Fotó: Bánkövi Dorottya

A terapeutám szerint apakomplexus. / Apám szerint a terápia hülyeség

Bővebben ...
Műfordítás

Matteo Bussola (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A rozmaringot nem bántja a tél

Fotó: a szerző archívuma

Nem engedheted meg magadnak azt a luxust, hogy minden kórházi esetet személyes ügyként kezelj. Az empátia mindig lesben áll, készen arra, hogy széttépjen.

Bővebben ...

Tinkó Máté verse

levél, amire / nem érkezik viszontüzenet. vég nélkül / telik az idő. kinézek az erkélyablakon. / megnyugtat a látvány. / tündérek. faistenek. / belém ereszkednek, erőszakot tesznek / rajtam. te most épp nem vagy / szavadon fogható. testben zárt / szeretkezéseink. egyébként / pálcikák a fából szün- / telen, szakadatlan. // csak a forgácstól kellett volna védened.

 

(Bán Attila felvétele)

 

Tinkó Máté 1988-ban született Békéscsabán. Költő, kritikus, az ELTE PhD-hallgatója, a FISZ Könyvek sorozatszerkesztője. Első kötete 2014-ben látott napvilágot, Amíg a dolgok rendeződnek címmel.

 

 

Mikádó

 

P. A.-nek

 

I.

 

fák. fák, egyszer pálcikák

lesznek. de most még fák,

amik az égig érnek.

persze, még fák, meghasadt,

derékba szakadt törzzsel,

pompázatos fák kibomlással,

elszáradással, rügyfakadással újra,

fák magukra záródóan, széltükben-

hosszukban, ellenszélben fák, árnyék-

ban, napvillanásban, hideg egymás-

nak feszülésben, öntözésben álló,

víztől poshadó fák, tavak, apró váro-

sok mentén fák az isteni

kitettségben, fák, mondani

csak a szavakat, fák koronája

alá hullva, tekintettel végigsimítani

a fácskákon és ágacskáikon,

tanulni becézgetésük alázattal,

csonkolt fákká alakulni, felszívódni

egy fában, nézni az alkonyatban is

csak a fák együttállásait, kereszt-

metszetet a fában, és végül fákkal

zuhanni álomba, udvarolni neked,

ki olyan távolról szemléled már

kiszolgáltatott fáim vadhajtásait –

üvegburán át az égig érsz a fákkal,

egyszer pálcikák lesznek, de most

persze, még persze most van.

 

 

II.

 

napokig nem válaszolsz a levelekre.

vég nélkül telik az idő.

kinézek az erkélyablakon.

téged a látvány biztosan megnyugtatna.

faistenről álmodok, egy törzsön belül szunnyadó

élet, ahová ismeretlen tündér fészkelt –

és „az organizmus feljebbvalóvá lényegül”.

szeretkezéseink jutnak eszembe.

felhúzott combjaink.

nemi szerveink.

mennyire szánalmasan emberi vagyok.

pedig más is, más is van itt, amiről emberként nem

beszélhetek. „fákkal kapcsolatban még leírni sokszor:

vagyok, vagyok”, de röpke pillanat, és lényegülésünk

elunod. alig bírok visszatérni a tárgyra, levél, amire

nem érkezik viszontüzenet. vég nélkül

telik az idő. kinézek az erkélyablakon.

megnyugtat a látvány.

tündérek. faistenek.

belém ereszkednek, erőszakot tesznek

rajtam. te most épp nem vagy

szavadon fogható. testben zárt

szeretkezéseink. egyébként

pálcikák a fából szün-

telen, szakadatlan.

 

csak a forgácstól kellett volna védened.