Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Nagy Izabella versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Egyedül él, mondta, nem kacsintott.

Bővebben ...
Költészet

Németh Gábor Dávid versei

Fotó: Szulovszky Mária

Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán.

Bővebben ...
Próza

Gáspár Sára: András megértő figyelme

Fotó: a szerző archívuma

Már jónéhány hete beszélgettünk, amikor András minden előjel nélkül eltűnt. Nem reagált az üzeneteimre, meg se nyitotta őket. Csak miatta tettem ki melankolikus tájképeket, egyikre sem reagált, én pedig rettegtem attól, hogy rájött, ez nem is én vagyok, pedig én vagyok, de lehet, hogy nem úgy, ahogy ő gondolja, és lehet, hogy megérezte, hogy jobban érdekelnek a csillogós harisnyák és a részeg flörtölések, mint József Attila.

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Labora

Fotó: Zanati Réka

A gyár nagy volt, eszméletlenül. Tornyai szikárak, felhői nehezek, rendszere ütemre lélegző. Egy hatalmas bogárbelsőre emlékeztetett, ami mintha valami felettébb velőset emésztene, olyannyira szuszogni tetszett.

Bővebben ...
Költészet

Berki Ádám versei

Fotó: A szerző archívuma

zavar a páratlan prímszámok figyelmetlensége

Bővebben ...
Próza

Márton Evelin: Öt hegy, öt templom

Fotó: Onda Péter

A nádas megnyílik hamaroson, s az én kóborjaim kijőnek a homályból. Őnekik viszed azt, amit küldök – mondta az Úr és gyöngéd lökdöséssel jelezte Vendelnek, hogy induljon izibe, mert idő van.

Bővebben ...
Próza

Szerényi-Bartók Tamás: Szíverősítő (regényrészlet)

Fotó: Urbán Ádám

Mészkőpor és füstölő szaga keveredett odabent, és mindennek volt egyfajta otthonos mocskossága, de nem erre, még csak nem is a tanár szavaira emlékszem a legélénkebben, hanem egy lányra.

Bővebben ...
Próza

Ádám Szilamér: Hallod ezt? Csend

Fotó: a szerző archívuma

Kinyitotta a méhesház ajtaját, kihúzogatta a kaptárokat, de semmi. Végignézte az egészet, mind a három sort lentről felfelé, majd újra, és mivel nem hitt a szemének, még egyszer, harmadjára is.

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Berta Réka

én isteni parancsot soha meg nem tagadtam

Bővebben ...

Tinkó Máté verse

levél, amire / nem érkezik viszontüzenet. vég nélkül / telik az idő. kinézek az erkélyablakon. / megnyugtat a látvány. / tündérek. faistenek. / belém ereszkednek, erőszakot tesznek / rajtam. te most épp nem vagy / szavadon fogható. testben zárt / szeretkezéseink. egyébként / pálcikák a fából szün- / telen, szakadatlan. // csak a forgácstól kellett volna védened.

 

(Bán Attila felvétele)

 

Tinkó Máté 1988-ban született Békéscsabán. Költő, kritikus, az ELTE PhD-hallgatója, a FISZ Könyvek sorozatszerkesztője. Első kötete 2014-ben látott napvilágot, Amíg a dolgok rendeződnek címmel.

 

 

Mikádó

 

P. A.-nek

 

I.

 

fák. fák, egyszer pálcikák

lesznek. de most még fák,

amik az égig érnek.

persze, még fák, meghasadt,

derékba szakadt törzzsel,

pompázatos fák kibomlással,

elszáradással, rügyfakadással újra,

fák magukra záródóan, széltükben-

hosszukban, ellenszélben fák, árnyék-

ban, napvillanásban, hideg egymás-

nak feszülésben, öntözésben álló,

víztől poshadó fák, tavak, apró váro-

sok mentén fák az isteni

kitettségben, fák, mondani

csak a szavakat, fák koronája

alá hullva, tekintettel végigsimítani

a fácskákon és ágacskáikon,

tanulni becézgetésük alázattal,

csonkolt fákká alakulni, felszívódni

egy fában, nézni az alkonyatban is

csak a fák együttállásait, kereszt-

metszetet a fában, és végül fákkal

zuhanni álomba, udvarolni neked,

ki olyan távolról szemléled már

kiszolgáltatott fáim vadhajtásait –

üvegburán át az égig érsz a fákkal,

egyszer pálcikák lesznek, de most

persze, még persze most van.

 

 

II.

 

napokig nem válaszolsz a levelekre.

vég nélkül telik az idő.

kinézek az erkélyablakon.

téged a látvány biztosan megnyugtatna.

faistenről álmodok, egy törzsön belül szunnyadó

élet, ahová ismeretlen tündér fészkelt –

és „az organizmus feljebbvalóvá lényegül”.

szeretkezéseink jutnak eszembe.

felhúzott combjaink.

nemi szerveink.

mennyire szánalmasan emberi vagyok.

pedig más is, más is van itt, amiről emberként nem

beszélhetek. „fákkal kapcsolatban még leírni sokszor:

vagyok, vagyok”, de röpke pillanat, és lényegülésünk

elunod. alig bírok visszatérni a tárgyra, levél, amire

nem érkezik viszontüzenet. vég nélkül

telik az idő. kinézek az erkélyablakon.

megnyugtat a látvány.

tündérek. faistenek.

belém ereszkednek, erőszakot tesznek

rajtam. te most épp nem vagy

szavadon fogható. testben zárt

szeretkezéseink. egyébként

pálcikák a fából szün-

telen, szakadatlan.

 

csak a forgácstól kellett volna védened.