Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Fotó: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Simon Bettina a Litmusz Műhelyben

Fotó: Simon Bettina

Vendégünk volt Simon Bettina író, költő, művészettörténész, aki szerint a „mi az irodalom?” kérdés maga az irodalom.

Bővebben ...
Költészet

Farkas Arnold Levente versei

Fotó: A szerző archívuma.

hallottalak sírni uram / de a könnyed bizonytal / an bizonytalan minden

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Simon Bettina - Kerber Balázs - Körtesi Márton: Az éjszaka fényszíve

Fotó: Litmusz Műhely

Ömlik belőlem / a malőr, idegesen bámulom a csillárt, / a hátam mögött érzem a fintorgást, / és megtölti az éjszaka kezemben a poharat.

Bővebben ...

Lukács Flóra versei

Arcuk száztizenkét éve őrzi / aznapi bánatuk. / Testük az izzadság szagát, / bőrük annak a nyárnak színeit, / mozdulataik egy több ezer éve / elveszett, idealizált világ hangulatát. / Eleven húsból, csontból, vérből / akarta megalkotni / modern Árkádia-vízióját. / Meztelen, prostituált fiúk testét használta. / Szicíliai parasztgyerekek, pásztorok / elrajzolt vonásait ékszerekkel / fémekkel, virágokkal lágyította.

 

Madár

Éjszaka a kocsmában a pulthoz léptem, ahol ült.
Azt mondta, milyen szép vagy te madár.
Kalickás madár, így hívott.
Azt kérte hajnalig keressünk egy tengert,
másnap az ágyában ébredtem.
A hátán a redőnyön átszűrődő fények
úgy hullámoztak, mint fürdők falain a víz,
lénnyé változott.
Szeretkezés után a tenyeremben vert a szíve,
mellkasán felejtettem a kezem.
Soha többé nem akartam elengedni.

Egy hete újra láttam.
Kórházban feküdt.
Mennyire más volt,
ahogy a gyümölcsöt
a szájához emelte.
Mennyivel öregebb volt most
a nálam tíz évvel fiatalabb nő.
Minden délután a kórház előtt ülök.
A hiánya maradt bennem az egyetlen,
ami még számított.

 

Vagy-vagy

Elegáns, előítélet nélküli ugrás,
diszkoszként elhajított szó.
A képzelet, az álmok nem ismernek irgalmat,
az érzékeket és az értelmet terheli az emlékezet.
Beérné inkább a jelen idővel,
se múltja, se jövője ne volna.
Két oldalán súlyok,
középen ő egyensúlyoz,
kezei helyén kaszák.
Kezdettől fogva bele van kódolva a sikertelenség.
Mozdíthatatlan, visszhangtalan sivatag.
Meghatározza a halálfélelem,
mert tudja, hogy minden leélt perccel
elveszíti azt a másikat,
aki nem tud lenni.
Ha az identitása szerinti életét megzavarják,
az olyan, mintha nyílt sebre szórnának sót.

 

Rítus

A megnemszületett művek vádolnak.

Végrehajtja saját életét,
rítust csinál belőle,
nem tehet mást.
A valódi rítus: áldozatbemutatás,
nem tör a végtelenségre,
csak a pillanat végtelen sűrítésére.

Az ember hihetetlenül kifinomult eszköz arra,
hogy minél több fájdalmat át tudjon élni.
Minden állattal szemben
sokszorosan éli meg
a fenyegetettséget, a félelmet, a kiszolgáltatottságot,
előre, közben és utána is.
Az ember kitalálja a kínzásnak
a végtelenül bonyolítható,
megélhető, elképzelt formáit.

A fájdalom egy folyamat,
aminek a halál vet véget.

Kegyelemben reménykedik,
ha létezik kegyelem,
lennie kell istennek is.
Egyszer róla kezdett beszélni,
azt mondta, ha a szemébe nézek megláthatom.
Én a szemében nem láttam mást csak rettegést.

 

 

Wilhelm von Gloeden

Arcuk száztizenkét éve őrzi
aznapi bánatuk.
Testük az izzadság szagát,
bőrük annak a nyárnak színeit,
mozdulataik egy több ezer éve
elveszett, idealizált világ hangulatát.
Eleven húsból, csontból, vérből
akarta megalkotni
modern Árkádia-vízióját.
Meztelen, prostituált fiúk testét használta.
Szicíliai parasztgyerekek, pásztorok
elrajzolt vonásait ékszerekkel
fémekkel, virágokkal lágyította.
Megszállottként fényképezte Szicíliát,
a klasszikus görög szépségideált kereste
a taorminai színek és fények között.
Háromezer negatívlemezt hagyott maga után.

 

Torzó

Hiányán kívül semmi más nem maradt belőlem.
Kőből, márványból faragott,
felhasadt, sérült meztelen férfiszobrok,
istentorzók közt jártam.
Nincs keze, nincs feje, nincs lába.
Alkatunk szerint nem válhattunk önmagunkká,
idegen vágyak hordozói lettünk,
a tehetetlenség belülről marta szét,
örökké idegen szerveink.
A valóság vett körül,
minden emberi.
Azt éreztem a betonon,
üres fénytest vagyok.
Az emberek húsfestmények,
az éjszakák sminkvázlatok,
a testet használni felületkínzás.
Rossz szokásaim vagyok.

 

Lukács Flóra 1994-ben született Miskolcon, jelenleg Budapesten él. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett. Publikációi többek között a Műútban, a Pannon Tükörben és a KULT.er.hu-n jelentek meg.