Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Fotó: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Simon Bettina a Litmusz Műhelyben

Fotó: Simon Bettina

Vendégünk volt Simon Bettina író, költő, művészettörténész, aki szerint a „mi az irodalom?” kérdés maga az irodalom.

Bővebben ...
Költészet

Farkas Arnold Levente versei

Fotó: A szerző archívuma.

hallottalak sírni uram / de a könnyed bizonytal / an bizonytalan minden

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Simon Bettina - Kerber Balázs - Körtesi Márton: Az éjszaka fényszíve

Fotó: Litmusz Műhely

Ömlik belőlem / a malőr, idegesen bámulom a csillárt, / a hátam mögött érzem a fintorgást, / és megtölti az éjszaka kezemben a poharat.

Bővebben ...

Kemenes Henriette versei

Lassú zúgás, mint egy lélegeztetőgép, neonkattogás. / Állsz a májfoltos csempén, sápadt áruházi fényben, / a jégre fektetett hús vértelen árnyalatait figyeled. / Szédült verebek hangja, nem látod, / csak sejted őket. Sehol egy ablak. / A partmenti barlangok száján bezúdulnak a vizek, / tenyereden kiüt a só, a fiókák kirepülnek belőled.

 

 

Kemenes Henriette 1988-ban született Nagyváradon. Kinde Annamária-díjas költő, műfordító. Jogot tanult, jelenleg magyar nyelv és irodalom szakos hallgató. A Várad Kulturális Folyóirat szerkesztőségi titkára, az Élő Várad Mozgalom és a FISZ tagja.

 

 

Dokein

Ahogy a megkeményedett részekkel kezdem,
körmeim közé csípem a felvált bőrdarabot,
az egész nem nagyobb egy kimúló gondolatnál.
Aztán óvatosan húzni kezdem, és lassan leválik
az arc, a bőr és a hús és a rostok, a vérerek. 
Az erek, amikről a vének azt hazudják, hogy
vezetnek valahová. Vastagon gomolygó kékesfekete
füstöt eregetnek fogatlan szájukon, így mutatnak irányt
a ködbe. Neked majd bólintanod kell, mint aki érti
őket, csak a port nézd magad előtt, és várj türelmesen,
amíg reszkető kezükkel homlokodra rajzolják a jelet.
Koponyám mélyedéseibe új sivatagokat hord
a szél, a varratok közt felbuggyannak a tengerek,
és tudom, hogy bármeddig járom ezt az arcot,
amíg világ a világ, örökké eltévedek.

 

 

Minden, amit a hús mozgásáról hazudtak


                                               Most mondjam el, hogy nem áll össze
                                                               szellemem; roncsok nemzenek
                                                               roncsot agyamban”
                                                               Petri György


Elmondhatná, hogy nem bánt meg semmit.
Ráereszteni a láncon kiéheztetett türelmet
erre az összecsomósodott dadogásra,
majd elapadt csapsejtekkel várni, hogy
az eső eltakarítsa helyette a nyomokat.
Aztán a bűntudat csíráján elnyomni
egy csikket, - ez mind megbocsátható.

Álmában az állatok mindig megérzik a vihart,
de a valóság lovait elnyeli egy nem létező folyó.
A homokkal megrakott szekér önzése,
akár málnaszörpön a szódavíz, fekete
orrlyukaikon felzubog a habos vér.
De a hullámtetőn pergő
makkoknak semmi közük
a haldokláshoz.
Az övéhez legalábbis nincs.

Leomló hasonlatok partjai, minden
rendszer a káosztól kapott könyörület.

Hetek óta egy szörnyeteg szájában él,
egy forró szikével besütött ajkú, nyirkos
üregben. A küszöbön zuhanórepülésben
vágódnak mellkasába a vándormadarak,
és ahogy ott áll, egyik kezében kalapács,
másikban valami rossz isten,
nem tudja mihez kezdjen.

Menni és félni. Félni, hogy a szembe jövő
ismeretlen, minden ok nélkül arcon üti.

A vállak súlya lemérhetetlen.

Most, mint egy vonatablak,
becsukódik a test.

 

 

Hullámtörés tegnap ilyenkor

Hogy nekünk már végleg oszt-ha-tat-lan-nak kell lennünk,
hogy akárhová bújnánk, valamelyikünk úgyis felfalná a másikat.
A térdzátonyok remegései apró hullámokat lökdösnek feléd,
és a tenger madarai fészkekkel bélelik ki a csigolyák szirtjeit.
Az eget lapáttal hordják majd fölénk, talicskáik csikorgása 
sárosfekete nyomokat hagy a fehér falon. Aztán köpnek egyet.
Mégis visszamész, elképzeled a naplemente pontos helyét.
Már tudod milyen egyszerű az egész, ebbe nem fulladhatsz bele.
Ciklámen virágok csorognak egy görög motel antikolt faláról,
olcsó agyagedények mindenütt, sütkérező halászmacska,
a kávézó olajfoltos papírabroszait langyos szelek tépkedik.
Ez a giccs most te vagy.

Aköltés időszaka veszi kezdetét,
a k ö z e l e d é s metamorfózisa.

Lassú zúgás, mint egy lélegeztetőgép, neonkattogás.
Állsz a májfoltos csempén, sápadt áruházi fényben,
a jégre fektetett hús vértelen árnyalatait figyeled.
Szédült verebek hangja, nem látod,
csak sejted őket. Sehol egy ablak.
A partmenti barlangok száján bezúdulnak a vizek,
tenyereden kiüt a só, a fiókák kirepülnek belőled.