Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Műfordítás

Xaver Bayer prózái

Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.
Lesi Zoltán fordításában

Egy nap elért engem is. Vettem egy iratmegsemmisítőt, és ledaráltam az évek óta felhalmozott levelezésemet, személyes feljegyzéseimet. Aztán elkezdtem rendet rakni a lakásban, kipakoltam a fiókjaimat, kidobtam mindent, amire nem volt szükségem, és a többit ergonomikusan rendszereztem. A könyveket, hanglemezeket, DVD-ket és számítógépes játékokat alfabetikus sorrendbe raktam. Amelyik egy kicsit is ciki volt, azt megsemmisítettem. A szekrénysorok látható részein lévő kacatokat kidobtam. Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.

Műfordítás

Ivan Wernisch versei

A ravatalozóban aludtunk a templom mögött.
Vörös István fordításában

Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?

Műfordítás

Friederike Mayröcker verse

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik. / a pianínó egyedül kezd el játszani. / a lefolyócsatorna sapienzával bemocskolva. / harminc éve vagyunk elválasztva egymástól (amikor te voltál 30, / én épp akkor láttam meg a napfényt). / axiális, te nagy felugró. / variábilis sírba veled.

Költészet

Závada Péter verse

Megáll az álom távolabbi végében.

Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe

Kinder

Ayhan Gökhan gyerekversei

Aztán egy napon / magával ment el. / Lefekvés előtt néha erre gondolok, / s hullámzik a szám, / mint az őszi Balaton.

Kemenes Henriette versei

Lassú zúgás, mint egy lélegeztetőgép, neonkattogás. / Állsz a májfoltos csempén, sápadt áruházi fényben, / a jégre fektetett hús vértelen árnyalatait figyeled. / Szédült verebek hangja, nem látod, / csak sejted őket. Sehol egy ablak. / A partmenti barlangok száján bezúdulnak a vizek, / tenyereden kiüt a só, a fiókák kirepülnek belőled.

 

 

Kemenes Henriette 1988-ban született Nagyváradon. Kinde Annamária-díjas költő, műfordító. Jogot tanult, jelenleg magyar nyelv és irodalom szakos hallgató. A Várad Kulturális Folyóirat szerkesztőségi titkára, az Élő Várad Mozgalom és a FISZ tagja.

 

 

Dokein

Ahogy a megkeményedett részekkel kezdem,
körmeim közé csípem a felvált bőrdarabot,
az egész nem nagyobb egy kimúló gondolatnál.
Aztán óvatosan húzni kezdem, és lassan leválik
az arc, a bőr és a hús és a rostok, a vérerek. 
Az erek, amikről a vének azt hazudják, hogy
vezetnek valahová. Vastagon gomolygó kékesfekete
füstöt eregetnek fogatlan szájukon, így mutatnak irányt
a ködbe. Neked majd bólintanod kell, mint aki érti
őket, csak a port nézd magad előtt, és várj türelmesen,
amíg reszkető kezükkel homlokodra rajzolják a jelet.
Koponyám mélyedéseibe új sivatagokat hord
a szél, a varratok közt felbuggyannak a tengerek,
és tudom, hogy bármeddig járom ezt az arcot,
amíg világ a világ, örökké eltévedek.

 

 

Minden, amit a hús mozgásáról hazudtak


                                               Most mondjam el, hogy nem áll össze
                                                               szellemem; roncsok nemzenek
                                                               roncsot agyamban”
                                                               Petri György


Elmondhatná, hogy nem bánt meg semmit.
Ráereszteni a láncon kiéheztetett türelmet
erre az összecsomósodott dadogásra,
majd elapadt csapsejtekkel várni, hogy
az eső eltakarítsa helyette a nyomokat.
Aztán a bűntudat csíráján elnyomni
egy csikket, - ez mind megbocsátható.

Álmában az állatok mindig megérzik a vihart,
de a valóság lovait elnyeli egy nem létező folyó.
A homokkal megrakott szekér önzése,
akár málnaszörpön a szódavíz, fekete
orrlyukaikon felzubog a habos vér.
De a hullámtetőn pergő
makkoknak semmi közük
a haldokláshoz.
Az övéhez legalábbis nincs.

Leomló hasonlatok partjai, minden
rendszer a káosztól kapott könyörület.

Hetek óta egy szörnyeteg szájában él,
egy forró szikével besütött ajkú, nyirkos
üregben. A küszöbön zuhanórepülésben
vágódnak mellkasába a vándormadarak,
és ahogy ott áll, egyik kezében kalapács,
másikban valami rossz isten,
nem tudja mihez kezdjen.

Menni és félni. Félni, hogy a szembe jövő
ismeretlen, minden ok nélkül arcon üti.

A vállak súlya lemérhetetlen.

Most, mint egy vonatablak,
becsukódik a test.

 

 

Hullámtörés tegnap ilyenkor

Hogy nekünk már végleg oszt-ha-tat-lan-nak kell lennünk,
hogy akárhová bújnánk, valamelyikünk úgyis felfalná a másikat.
A térdzátonyok remegései apró hullámokat lökdösnek feléd,
és a tenger madarai fészkekkel bélelik ki a csigolyák szirtjeit.
Az eget lapáttal hordják majd fölénk, talicskáik csikorgása 
sárosfekete nyomokat hagy a fehér falon. Aztán köpnek egyet.
Mégis visszamész, elképzeled a naplemente pontos helyét.
Már tudod milyen egyszerű az egész, ebbe nem fulladhatsz bele.
Ciklámen virágok csorognak egy görög motel antikolt faláról,
olcsó agyagedények mindenütt, sütkérező halászmacska,
a kávézó olajfoltos papírabroszait langyos szelek tépkedik.
Ez a giccs most te vagy.

Aköltés időszaka veszi kezdetét,
a k ö z e l e d é s metamorfózisa.

Lassú zúgás, mint egy lélegeztetőgép, neonkattogás.
Állsz a májfoltos csempén, sápadt áruházi fényben,
a jégre fektetett hús vértelen árnyalatait figyeled.
Szédült verebek hangja, nem látod,
csak sejted őket. Sehol egy ablak.
A partmenti barlangok száján bezúdulnak a vizek,
tenyereden kiüt a só, a fiókák kirepülnek belőled.