Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Christianne Goodwin (f. Princes Beáta): Nagymamavers

Fotó: Félegyházi-Vigh Tamás

De hogy hibáztatnám őket? / Rémes ennek a versnek / az akusztikája

Bővebben ...
Próza

Kovács Adél Jenifer: Ködöt lélegzek (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

felemelem a bal lábamat, hogy kilépjek a bugyiból, megtántorodok, de nem esek el. a vizes talpamra homokos föld tapadt. mint a fogfájás, ahogy az idegen át egyenesen az állkapocsba, az egész arcba, az egész fejbe hasít, úgy villódznak előttem a képek.

Bővebben ...
Folyó/irat/mentés

Kádár Fruzsina: Pályakezdés mesterfokon – 2025 szeptember-októberi lapszemle

Montázs: SZIFONline

A-tól Z-ig irodalmi folyóiratot nem sokszor böngész végig az ember, akkor sem, ha vérbeli bölcsész. Szomorú felismerés, letagadni aligha lehet, esetleg rendszeres Írók Boltjába járással kompenzálni. Egy vers, próza, esetleg tanulmány kedvéért képes vagyok egész lapszámok megvételére, hogy aztán időhiányt meg egyéb kifogásokat mormolva nagy eséllyel többet feléjük se nézzek. Pedig jó elmerülni egy-egy szerkesztői koncepció mikrokozmoszában, tüzetesen átrágni magam a különféle tematikus blokkokon, nyomdafriss megjelenéseken, sehol máshol fel nem lelhető szakmunkákon. Le kell lassulni kicsit, hogy élvezni lehessen a papíralapú folyóiratok világát – a lapszemléhez válogatva is valahol ezt az érzést igyekeztem nyakon csípni.

Bővebben ...
Költészet

Gyetvai Balázs: Lerakódás

Fotó: A szerző archívuma

a zuhany alatt / átfolyik lassan a jelenbe

Bővebben ...
Költészet

Ormay Lili Zsófia: Hegyek

Fotó: Pauline Villain

borostádon naplemente / szád sarkában fűvel benőtt út

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Endrey-Nagy Ágoston: Magyarázat

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Raphael Dagold versei (f. Murányi Zita)

https://www.raphaeldagold.com/

Amikor a fekete kis kecske vére lefolyik / a vágóhíd padlóján a parasztház mögött

Bővebben ...
Próza

Varga László Edgár: Iepuraș Béla

Fotó: Szentes Zágon

Csak az általános idő múlásával vált lassan nyilvánvalóvá, hogy az ő, a Iepuraș Béla ideje nem múlik többé. Nem gyűltek például tovább a szeme sarkában a szarkalábak. Ha hetekig nem mosta meg, akkor sem zsírosodott a haja, sőt nem is nőtt. Nem nőtt a körme sem, de ami igazán meglepte: nem nőttek többé a metszőfogai.

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Kiss Lóránt: Hasítás

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű II.

Fotó: Giovanni Previdi

A Corso Italián hömpölygött a tömeg. A bárok neonfényei és a lampionok, a folyamatos, nagyhangú lárma, a fagyi-, ostya- és pizzaillat ébren tartotta a várost. Az izzadt turisták egymásra torlódtak, mindenki a Bovio térre igyekezett, hogy le ne maradjon a tűzijátékról. A türelmetlen sokaság elbágyasztott, elringatott. Hagytam magam sodorni.

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű I.

Fotó: Giovanni Previdi

Folyamatosan beszéltünk, mégsem mondtunk semmit: csak a test számított, a magnetikus vonzású. Csiklandozásokból, ingerlésekből állt a nyelvünk, térdek és könyökök összekoccanásából. A kabócák ciripelése az ágak alkotta boltívből fülsértő volt, de csak növelte az érzést: itt akarunk maradni, ahol olyan erősen dübörög az élet, hogy az már súrolja a halhatatlanságot.

Bővebben ...

Sütő Csaba András versei

Feltűri gallérját és a vasalás nyomait keresi a kéz. az ing élei. a meder irányát keresztül-kasul borogatja a hajnali könnyed szélfutam. száraz ágak a levegőben. száron a gyümölcs, a ruhák száradnak a napon. aztán erősödik és a ház falának szakad a szél. megtörik, körbefonja és a fizikaórán tanult felmerül. a levegő áramlása a szélcsatornában, légellenállás. pihék, ágak, levelek. koppan a boríték a postaládán.

 
éberkór

újratanulni a járást. a lépés a régi, a láb a régi, csak a vénák kékje hízott meg kicsinyég. reményteljes búcsúm a visszér nem látogat, folyik medrében minden, erekből pulzus dagad, a halántékra metrumot mantráz a szív, a fülbecsengő hangok között egyelőre több dallam, kevesebb sípolás, csengés, súgás. továbbra sem a tenger zaja, a folyó lábatlankodik, motoz a partok között, meder.

te, ez meg itt lábatlankodik nekem. a folyó az, gyün, megy. árad, apad. túl a házakon a töltés zöldjén meredek, lanka után. a hajómotor zúg, erősödik a hang. nyomja a víz tetejét, merül és kiszorít. tolja, lökdösi a vizet, alászív, elvesz a partból, visszaad megint. te, ez itt van, te, ez itt nincsen sehol, ráfeküdt, úszik a vízen a fém. bement a marhája a vízbe, mindjárt elmerül.

táplizik a csónakból. dobja, húzza, engedi. te, ez kishalakat fog, te, a víztől csöpög, te, ez recseg, ropog, te, nyikorog, roszog, te, falja a víz a hajódeszkát. te, ez itt fecseg, locsog. te, ez itt nagy, nem kicsi. te, ennek bordái vannak, ennek, esküszöm, külön szaga van. megbolondult ez az ár, bolydult szívek, fáradt testek keresik fel, kutatják, nézik, elérik partját, nézik a távolt, míg a látvány maguktól magukba ér.

folyik, térdig belegázol, felette néz, alatta édesvíz, üreg, odahagyott meder, réteg rétegen, ártéri erdő, ártézi kút, uszadék, tűzifa, kőzárás, szélparipa, a kertben kanna, palánták, a kút kávájára rajzolt esőt szárogatja a szél.

kirúg oldalra, elhajlik, vállán lazul a hám. ha megkapja bőrét a nap, darabig sziszeg, ideig szentségel. hajtja a hold alá az éberkór. mélyen alszik, emlék és álomtalanul. sötétedik. lapjait osztja, a  formákra hull a fekete, a mélykék nyugat felé biztató tónusokba vált. hidrogén, hélium gyűlik a szembogárba, lámpafény árad a kézfejen. kört az elemlámpával, a fejlámpa villog, micsoda pulzár, célnak megfelel.

útra a széllel


az üvegfehér, maszatos hajnalban teregetni kezdi árnyalatait a szél. keze, lába semminek nem nő, a lombokba rendeződött levelek ereik teljében, zölden lopakodnak. feltűri gallérját és a vasalás nyomait keresi a kéz. az ing élei. a meder irányát keresztül-kasul borogatja a hajnali könnyed szélfutam. száraz ágak a levegőben. száron a gyümölcs, a ruhák száradnak a napon. aztán erősödik és a ház falának szakad a szél. megtörik, körbefonja és a fizikaórán tanult felmerül. a levegő áramlása a szélcsatornában, légellenállás. pihék, ágak, levelek. koppan a boríték a postaládán. a bedobónyílás visszacsapódik, a levél gravitál és felmerül a lassan bontakozó délelőttben a zenei ízlés nyugtalanító taktusa. folyik a szobákból, a lehúzott redőnyök mögül a dallam, a ritmus  remeg a falban, fecnikre tépett cetlikről a bevásárlás múlt ideje villog, a kanyargó keréknyomok eltűnnek a fűben, a rosszul beállított első fék sikkanásai. ha blokkol a kerék, a szódáspalackok elszabadulnak, egymáshoz nyomódik gyümölcs és gyümölcs. rendezik a végtagok, a gép a földön, pedálok vízszintben, gurulnak, megállnak, integetnek vagy csak bólintanak, oda ritkán szólnak, ahhoz le kellene szállni, útra mind a széllel.

 

elegy


az égbolton matató szivárvány, zápor és nap közé szorult skála. kedvünkre, hasznunkra nem válik e röpke csoda. két ujjal, akárha pertlit, két alját összecsippentené. váltott szemmel, váltott kézzel kapaszkodni az ív hajlása, könnyű horpadása után. síknyomás. feloszlik, és a dörgés, hullás  napnyalábok emléke, a mérhető időbe halványul. tizenhat óra huszonnyolc, gurulnak a fű gyöngyei, szárban, levélben, falrepedésben nyomul, az ereszben bandázik és elszáradt leveleket emelget, forgat, pöttyei fakulnak, felszívódnak, erejük teljében tócsák, tocsogók, az állatok bundája, az átázott cipők, az enyhe bosszúsággal elegy megkönnyebbülés, jég nem volt, az égnek hála és közben a napnak is volt gondja ránk, a falon a higanyszálba visszatér az erő, kúszik a szederinda derékszögben az ég felé.

 

Sütő Csaba András 1979-ben született Győrben. Költő, az Ambroozia folyóirat szerkesztője. Nagybajcson él. Legutóbbi kötete: nempróza (versek). Napkút Kiadó--Kalota Művészeti Egyesület, Budapest, 2019.