Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Várkonyi Sára: A tónál

Fotó: Horváth Andor Péter

És miről írtál? Hogy a tesóm… a féltesómat elrabolja egy emberkereskedő, de a delfinekkel együtt megmentjük. Az apának eszébe jut, hogy Hararében iskolába menet a sofőr egyszer ledudált egy kislányt az útról, aki a hátára kötve cipelte az iker öccseit.  

Bővebben ...
Költészet

Benyó Tamás versei

Fotó: Gajdos Attila

Miért elégszünk meg / az olcsó külcsínnel, / ha megtapasztaltuk, / milyen / szabadon / lebegni / a magzatvízben

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Tamás álma (részlet)

Fotó:

Legyen egy hűvöskék szoba, mint dédmamánál. Fehér lepedőkbe vagyunk csavarva, arcaink – minden éjszaka után – nyomot hagynak. Vállamra fordulok, a hátad nézem. A fakó part jut eszembe, fjordok szürke foltjai, tenyered középen két tátongó sebhely. Ujjaim átfúrják a nyers húst, az erek felkiáltanak és a sirályok szétrebbennek. Aztán Jeruzsálem.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Emese: Jan Palach nekifeszül a szélnek

Fotó: Sükösd Emese

Melyik város emlékezne szívesen / azokra, akiket falhoz állított?

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám ismét a Litmusz Műhelyben

Fotó: Bach Máté

Visszatérő vendégünk volt az adásban Nyerges Gábor Ádám költő, író, szerkesztő, akinek ezúttal nem a szokásos Litmusz-kérdéseket tettük fel, hanem egy részletet hallgathattunk meg Vasgyúrók című, megjelenés előtt álló novelláskötetéből, valamint verseket írtunk közösen a dobókockákkal.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám - Kerber Balázs - Körtesi Márton Litmusz versei

Fotó: Litmusz Műhely

Azt hiszem, lehallgat a telefonom. / Ő koncentrál, ha kókad a figyelmem, / Neki címzik tán a promóciót is, / Már nélkülem is rákattint időnként. / Ez a bánat, ez a bánat a civilizáció.

Bővebben ...
Próza

Kocsis Gergely: Várni a váratlant (regényrészlet)

Fotó: Raffay Zsófia

Rettegve érzi, hogy egyre jobban csúszik bele ebbe az álomvilágba, hívogatja, beszippantja. Térdhajlatában ugrálni kezd egy ideg, két rángás között végtelen lassúsággal telik az idő, a levegő is ritkásabbnak tűnik, légszomj gyötri. Hangokat hall a feje fölül, ez a lehetetlen közeg nagyon felerősíti a lépések döngését, mintha valaki a fején lépkedne. Pontosan tudja, ki járkál ott fent, és azt is, hogy miért csap zajt.

Bővebben ...
Költészet

Réder Ferenc versei

Fotó: Fárizs Mihály

Négy hónapja mozdulatlan. / De a hasa / ma egy kicsit langyosabb.

Bővebben ...
Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom? (Nemes Z. Márió)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...

Sütő Csaba András versei

Feltűri gallérját és a vasalás nyomait keresi a kéz. az ing élei. a meder irányát keresztül-kasul borogatja a hajnali könnyed szélfutam. száraz ágak a levegőben. száron a gyümölcs, a ruhák száradnak a napon. aztán erősödik és a ház falának szakad a szél. megtörik, körbefonja és a fizikaórán tanult felmerül. a levegő áramlása a szélcsatornában, légellenállás. pihék, ágak, levelek. koppan a boríték a postaládán.

 
éberkór

újratanulni a járást. a lépés a régi, a láb a régi, csak a vénák kékje hízott meg kicsinyég. reményteljes búcsúm a visszér nem látogat, folyik medrében minden, erekből pulzus dagad, a halántékra metrumot mantráz a szív, a fülbecsengő hangok között egyelőre több dallam, kevesebb sípolás, csengés, súgás. továbbra sem a tenger zaja, a folyó lábatlankodik, motoz a partok között, meder.

te, ez meg itt lábatlankodik nekem. a folyó az, gyün, megy. árad, apad. túl a házakon a töltés zöldjén meredek, lanka után. a hajómotor zúg, erősödik a hang. nyomja a víz tetejét, merül és kiszorít. tolja, lökdösi a vizet, alászív, elvesz a partból, visszaad megint. te, ez itt van, te, ez itt nincsen sehol, ráfeküdt, úszik a vízen a fém. bement a marhája a vízbe, mindjárt elmerül.

táplizik a csónakból. dobja, húzza, engedi. te, ez kishalakat fog, te, a víztől csöpög, te, ez recseg, ropog, te, nyikorog, roszog, te, falja a víz a hajódeszkát. te, ez itt fecseg, locsog. te, ez itt nagy, nem kicsi. te, ennek bordái vannak, ennek, esküszöm, külön szaga van. megbolondult ez az ár, bolydult szívek, fáradt testek keresik fel, kutatják, nézik, elérik partját, nézik a távolt, míg a látvány maguktól magukba ér.

folyik, térdig belegázol, felette néz, alatta édesvíz, üreg, odahagyott meder, réteg rétegen, ártéri erdő, ártézi kút, uszadék, tűzifa, kőzárás, szélparipa, a kertben kanna, palánták, a kút kávájára rajzolt esőt szárogatja a szél.

kirúg oldalra, elhajlik, vállán lazul a hám. ha megkapja bőrét a nap, darabig sziszeg, ideig szentségel. hajtja a hold alá az éberkór. mélyen alszik, emlék és álomtalanul. sötétedik. lapjait osztja, a  formákra hull a fekete, a mélykék nyugat felé biztató tónusokba vált. hidrogén, hélium gyűlik a szembogárba, lámpafény árad a kézfejen. kört az elemlámpával, a fejlámpa villog, micsoda pulzár, célnak megfelel.

útra a széllel


az üvegfehér, maszatos hajnalban teregetni kezdi árnyalatait a szél. keze, lába semminek nem nő, a lombokba rendeződött levelek ereik teljében, zölden lopakodnak. feltűri gallérját és a vasalás nyomait keresi a kéz. az ing élei. a meder irányát keresztül-kasul borogatja a hajnali könnyed szélfutam. száraz ágak a levegőben. száron a gyümölcs, a ruhák száradnak a napon. aztán erősödik és a ház falának szakad a szél. megtörik, körbefonja és a fizikaórán tanult felmerül. a levegő áramlása a szélcsatornában, légellenállás. pihék, ágak, levelek. koppan a boríték a postaládán. a bedobónyílás visszacsapódik, a levél gravitál és felmerül a lassan bontakozó délelőttben a zenei ízlés nyugtalanító taktusa. folyik a szobákból, a lehúzott redőnyök mögül a dallam, a ritmus  remeg a falban, fecnikre tépett cetlikről a bevásárlás múlt ideje villog, a kanyargó keréknyomok eltűnnek a fűben, a rosszul beállított első fék sikkanásai. ha blokkol a kerék, a szódáspalackok elszabadulnak, egymáshoz nyomódik gyümölcs és gyümölcs. rendezik a végtagok, a gép a földön, pedálok vízszintben, gurulnak, megállnak, integetnek vagy csak bólintanak, oda ritkán szólnak, ahhoz le kellene szállni, útra mind a széllel.

 

elegy


az égbolton matató szivárvány, zápor és nap közé szorult skála. kedvünkre, hasznunkra nem válik e röpke csoda. két ujjal, akárha pertlit, két alját összecsippentené. váltott szemmel, váltott kézzel kapaszkodni az ív hajlása, könnyű horpadása után. síknyomás. feloszlik, és a dörgés, hullás  napnyalábok emléke, a mérhető időbe halványul. tizenhat óra huszonnyolc, gurulnak a fű gyöngyei, szárban, levélben, falrepedésben nyomul, az ereszben bandázik és elszáradt leveleket emelget, forgat, pöttyei fakulnak, felszívódnak, erejük teljében tócsák, tocsogók, az állatok bundája, az átázott cipők, az enyhe bosszúsággal elegy megkönnyebbülés, jég nem volt, az égnek hála és közben a napnak is volt gondja ránk, a falon a higanyszálba visszatér az erő, kúszik a szederinda derékszögben az ég felé.

 

Sütő Csaba András 1979-ben született Győrben. Költő, az Ambroozia folyóirat szerkesztője. Nagybajcson él. Legutóbbi kötete: nempróza (versek). Napkút Kiadó--Kalota Művészeti Egyesület, Budapest, 2019.