Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Gyenge-Rusz Anett: Asszonyról asszonyra

Fotó: a szerző archívuma

Ahogy teltek a hetek, hónapok, kitapasztalták, mikor hullajtja Terike a holdvérét. Olyankor nem nyúltak egymáshoz. Egyszer előfordult, hogy idő előtt nekiláttak. A falu legfürgébb kecskegidája nem tudott olyat ugrani, mint Terike azon az estén.

Bővebben ...
Költészet

Karácsony Orsolya: Fészekrakás

Fotó: A szerző archívuma

Átrendezzük a semmit, / nézzük ahogy mozog

Bővebben ...
Műfordítás

Christianne Goodwin (f. Princes Beáta): Nagymamavers

Fotó: Félegyházi-Vigh Tamás

De hogy hibáztatnám őket? / Rémes ennek a versnek / az akusztikája

Bővebben ...
Próza

Kovács Adél Jenifer: Ködöt lélegzek (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

felemelem a bal lábamat, hogy kilépjek a bugyiból, megtántorodok, de nem esek el. a vizes talpamra homokos föld tapadt. mint a fogfájás, ahogy az idegen át egyenesen az állkapocsba, az egész arcba, az egész fejbe hasít, úgy villódznak előttem a képek.

Bővebben ...
Folyó/irat/mentés

Kádár Fruzsina: Pályakezdés mesterfokon – 2025 szeptember-októberi lapszemle

Montázs: SZIFONline

A-tól Z-ig irodalmi folyóiratot nem sokszor böngész végig az ember, akkor sem, ha vérbeli bölcsész. Szomorú felismerés, letagadni aligha lehet, esetleg rendszeres Írók Boltjába járással kompenzálni. Egy vers, próza, esetleg tanulmány kedvéért képes vagyok egész lapszámok megvételére, hogy aztán időhiányt meg egyéb kifogásokat mormolva nagy eséllyel többet feléjük se nézzek. Pedig jó elmerülni egy-egy szerkesztői koncepció mikrokozmoszában, tüzetesen átrágni magam a különféle tematikus blokkokon, nyomdafriss megjelenéseken, sehol máshol fel nem lelhető szakmunkákon. Le kell lassulni kicsit, hogy élvezni lehessen a papíralapú folyóiratok világát – a lapszemléhez válogatva is valahol ezt az érzést igyekeztem nyakon csípni.

Bővebben ...
Költészet

Gyetvai Balázs: Lerakódás

Fotó: A szerző archívuma

a zuhany alatt / átfolyik lassan a jelenbe

Bővebben ...
Költészet

Ormay Lili Zsófia: Hegyek

Fotó: Pauline Villain

borostádon naplemente / szád sarkában fűvel benőtt út

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Endrey-Nagy Ágoston: Magyarázat

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Raphael Dagold versei (f. Murányi Zita)

https://www.raphaeldagold.com/

Amikor a fekete kis kecske vére lefolyik / a vágóhíd padlóján a parasztház mögött

Bővebben ...
Próza

Varga László Edgár: Iepuraș Béla

Fotó: Szentes Zágon

Csak az általános idő múlásával vált lassan nyilvánvalóvá, hogy az ő, a Iepuraș Béla ideje nem múlik többé. Nem gyűltek például tovább a szeme sarkában a szarkalábak. Ha hetekig nem mosta meg, akkor sem zsírosodott a haja, sőt nem is nőtt. Nem nőtt a körme sem, de ami igazán meglepte: nem nőttek többé a metszőfogai.

Bővebben ...

Bödecs László versei

halmokba gyűlik / gesztenyehullató fák alatt // őszi délutánokon, tompuló napsütésben, / mozdulatlan, sárga kupacokba, / levelek és szemét közé – parkokban, / ahol mindezeknek helye van, / és nem gereblyézik össze legalább reggelig. // Néha látlak, de nem beszélünk, / azért felismerem az időszakaid

 

 

 

 

Bizonytalan

 

Még mozgásra bírható minden.
Bizonytalan a sötét, de nem halott.
Illatok terjednek hajakból, kerek vállak,
levegőt vesz a tavasz, ezer állat.

 

A vasárnap csendje a holnapra vár.
Készülődik a bomlás, a földben a sár.
Nem nélkülöz, csak hiánya nincsen.
Rémülten rebben a por, a galambok.

 

A tavasz fülledtsége terjed,
az életre pihennek a halandók.
A zajok az erekben másznak.

 

Álmokba puhulnak a tervek.
Mint, aki valamit elhagyott,
megrettenve állnak a házak.

 

 

Képtelen

 

Akiket szerettünk,
mint rossz halottak, könnyű rémek,
visszajárnak életünkbe,

 

amit elvettünk és visszaadnánk,
de nem kell senkinek, halmokba gyűlik
gesztenyehullató fák alatt

 

őszi délutánokon, tompuló napsütésben,
mozdulatlan, sárga kupacokba,
levelek és szemét közé – parkokban,
ahol mindezeknek helye van,
és nem gereblyézik össze legalább reggelig.

 

Néha látlak, de nem beszélünk,
azért felismerem az időszakaid,
olyan ez, mint az évszakok, ahogy
minden alakul, de semmi sem változik.

 

Szemeidben a gesztenyék
ugyanúgy fénylenek,
és a hallgatásban is, mint régen,
a hajad éppen úgy zuhan.

 

Nem is értem, miért rémiszt
a múlt képtelensége az elmúlásra,
azt hiszem, boldog lehetsz,
mégis megüli visszahúzott vállainkat,

a csillogva sárguló, friss szomorúság.

 

Bödecs László 1988-ban született Szombathelyen. Költő, kritikus, jelenleg tördelőszerkesztőként dolgozik, Budapesten él. Első kötete Semmi zsoltár címmel látott napvilágot 2015-ben az Apokrif és a FISZ gondozásában. Új, Az árvíz helye című kötete megjelenés előtt áll.