Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Mazula-Monoki Zsuzsanna versei

Fotó: A szerző archívuma.

azzal nyugtatjuk / magunkat hogy hajnalra / esőt mondanak

Bővebben ...
Próza

Várkonyi Sára: A tónál

Fotó: Horváth Andor Péter

És miről írtál? Hogy a tesóm… a féltesómat elrabolja egy emberkereskedő, de a delfinekkel együtt megmentjük. Az apának eszébe jut, hogy Hararében iskolába menet a sofőr egyszer ledudált egy kislányt az útról, aki a hátára kötve cipelte az iker öccseit.  

Bővebben ...
Költészet

Benyó Tamás versei

Fotó: Gajdos Attila

Miért elégszünk meg / az olcsó külcsínnel, / ha megtapasztaltuk, / milyen / szabadon / lebegni / a magzatvízben

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Tamás álma (részlet)

Fotó:

Legyen egy hűvöskék szoba, mint dédmamánál. Fehér lepedőkbe vagyunk csavarva, arcaink – minden éjszaka után – nyomot hagynak. Vállamra fordulok, a hátad nézem. A fakó part jut eszembe, fjordok szürke foltjai, tenyered középen két tátongó sebhely. Ujjaim átfúrják a nyers húst, az erek felkiáltanak és a sirályok szétrebbennek. Aztán Jeruzsálem.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Emese: Jan Palach nekifeszül a szélnek

Fotó: Sükösd Emese

Melyik város emlékezne szívesen / azokra, akiket falhoz állított?

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám ismét a Litmusz Műhelyben

Fotó: Bach Máté

Visszatérő vendégünk volt az adásban Nyerges Gábor Ádám költő, író, szerkesztő, akinek ezúttal nem a szokásos Litmusz-kérdéseket tettük fel, hanem egy részletet hallgathattunk meg Vasgyúrók című, megjelenés előtt álló novelláskötetéből, valamint verseket írtunk közösen a dobókockákkal.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám - Kerber Balázs - Körtesi Márton Litmusz versei

Fotó: Litmusz Műhely

Azt hiszem, lehallgat a telefonom. / Ő koncentrál, ha kókad a figyelmem, / Neki címzik tán a promóciót is, / Már nélkülem is rákattint időnként. / Ez a bánat, ez a bánat a civilizáció.

Bővebben ...
Próza

Kocsis Gergely: Várni a váratlant (regényrészlet)

Fotó: Raffay Zsófia

Rettegve érzi, hogy egyre jobban csúszik bele ebbe az álomvilágba, hívogatja, beszippantja. Térdhajlatában ugrálni kezd egy ideg, két rángás között végtelen lassúsággal telik az idő, a levegő is ritkásabbnak tűnik, légszomj gyötri. Hangokat hall a feje fölül, ez a lehetetlen közeg nagyon felerősíti a lépések döngését, mintha valaki a fején lépkedne. Pontosan tudja, ki járkál ott fent, és azt is, hogy miért csap zajt.

Bővebben ...
Költészet

Réder Ferenc versei

Fotó: Fárizs Mihály

Négy hónapja mozdulatlan. / De a hasa / ma egy kicsit langyosabb.

Bővebben ...
Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...

Bödecs László versei

halmokba gyűlik / gesztenyehullató fák alatt // őszi délutánokon, tompuló napsütésben, / mozdulatlan, sárga kupacokba, / levelek és szemét közé – parkokban, / ahol mindezeknek helye van, / és nem gereblyézik össze legalább reggelig. // Néha látlak, de nem beszélünk, / azért felismerem az időszakaid

 

 

 

 

Bizonytalan

 

Még mozgásra bírható minden.
Bizonytalan a sötét, de nem halott.
Illatok terjednek hajakból, kerek vállak,
levegőt vesz a tavasz, ezer állat.

 

A vasárnap csendje a holnapra vár.
Készülődik a bomlás, a földben a sár.
Nem nélkülöz, csak hiánya nincsen.
Rémülten rebben a por, a galambok.

 

A tavasz fülledtsége terjed,
az életre pihennek a halandók.
A zajok az erekben másznak.

 

Álmokba puhulnak a tervek.
Mint, aki valamit elhagyott,
megrettenve állnak a házak.

 

 

Képtelen

 

Akiket szerettünk,
mint rossz halottak, könnyű rémek,
visszajárnak életünkbe,

 

amit elvettünk és visszaadnánk,
de nem kell senkinek, halmokba gyűlik
gesztenyehullató fák alatt

 

őszi délutánokon, tompuló napsütésben,
mozdulatlan, sárga kupacokba,
levelek és szemét közé – parkokban,
ahol mindezeknek helye van,
és nem gereblyézik össze legalább reggelig.

 

Néha látlak, de nem beszélünk,
azért felismerem az időszakaid,
olyan ez, mint az évszakok, ahogy
minden alakul, de semmi sem változik.

 

Szemeidben a gesztenyék
ugyanúgy fénylenek,
és a hallgatásban is, mint régen,
a hajad éppen úgy zuhan.

 

Nem is értem, miért rémiszt
a múlt képtelensége az elmúlásra,
azt hiszem, boldog lehetsz,
mégis megüli visszahúzott vállainkat,

a csillogva sárguló, friss szomorúság.

 

Bödecs László 1988-ban született Szombathelyen. Költő, kritikus, jelenleg tördelőszerkesztőként dolgozik, Budapesten él. Első kötete Semmi zsoltár címmel látott napvilágot 2015-ben az Apokrif és a FISZ gondozásában. Új, Az árvíz helye című kötete megjelenés előtt áll.