Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Gabriela Adameșteanu (f. Szonda Szabolcs): Tökéletlen megoldások

Fotó: a szerző archívuma

Értsd jól, nem akarlak felbosszantani, de csupán te és a lányod nem nevezhetitek családnak magatokat!

Bővebben ...
Próza

Voloncs Attila: A bűvölők (részlet)

Fotó: a szerző archívuma

Valahogy köze van ennek ahhoz, hogy sohasem tudott olyan vérmesen forradalmár lenni, mint a barátai, régi ismerősök közt mindig visszafogottan jelezte a különvéleményét, mintha baloldaliságával nem akarta volna bántani azokat, akik igazán hisznek valamilyen rendes ostobaságban, vagy meg tudnak részegülni a nemzet szótól és a dicső múlt felemlegetésétől.

Bővebben ...
Költészet

Sebestyén Ádám versei

Fotó: Sebestyén Anna

Kikötőink, / a fagyizók, földszinti üzletek sorra bezártak

Bővebben ...
Próza

Sarnyai Benedek: zájed

Fotó: a szerző archívuma

Amíg helyet keresek az érkezési csarnokban, azon tűnődöm, hogy hívják Anna szüleit. Két éve vagyunk együtt, még egyszer sem találkoztam velük. Ismerem az arcukat, annyiszor láttam a profilképüket, hogy a Jóisten is beleunhatott a számolásba. De hogy hívják őket?

Bővebben ...
Próza

Nagy Olivér Ábel rövidprózái

Fotó: a szerző archívuma

azt hogy minden talalkozas semmilyen

nem csinalunk semmit

a beszelgetesek is csak ures fecsegesek

Bővebben ...
Próza

Sándor Anna Viola: Nem beszélünk soha

Fotó: a szerző archívuma

Az apja akkoriban éjjelente a fülembe duruzsolt, ne is álmodjak róla, sose fogom megtudni a titkát. Erősen hozzábújtam, ő átölelt, az apja érintését éreztem a bőrömön, a horkolása, a szemébe lógó haja, a karja, a szorítása mind az apjáé volt.

Bővebben ...

Bödecs László versei

halmokba gyűlik / gesztenyehullató fák alatt // őszi délutánokon, tompuló napsütésben, / mozdulatlan, sárga kupacokba, / levelek és szemét közé – parkokban, / ahol mindezeknek helye van, / és nem gereblyézik össze legalább reggelig. // Néha látlak, de nem beszélünk, / azért felismerem az időszakaid

 

 

 

 

Bizonytalan

 

Még mozgásra bírható minden.
Bizonytalan a sötét, de nem halott.
Illatok terjednek hajakból, kerek vállak,
levegőt vesz a tavasz, ezer állat.

 

A vasárnap csendje a holnapra vár.
Készülődik a bomlás, a földben a sár.
Nem nélkülöz, csak hiánya nincsen.
Rémülten rebben a por, a galambok.

 

A tavasz fülledtsége terjed,
az életre pihennek a halandók.
A zajok az erekben másznak.

 

Álmokba puhulnak a tervek.
Mint, aki valamit elhagyott,
megrettenve állnak a házak.

 

 

Képtelen

 

Akiket szerettünk,
mint rossz halottak, könnyű rémek,
visszajárnak életünkbe,

 

amit elvettünk és visszaadnánk,
de nem kell senkinek, halmokba gyűlik
gesztenyehullató fák alatt

 

őszi délutánokon, tompuló napsütésben,
mozdulatlan, sárga kupacokba,
levelek és szemét közé – parkokban,
ahol mindezeknek helye van,
és nem gereblyézik össze legalább reggelig.

 

Néha látlak, de nem beszélünk,
azért felismerem az időszakaid,
olyan ez, mint az évszakok, ahogy
minden alakul, de semmi sem változik.

 

Szemeidben a gesztenyék
ugyanúgy fénylenek,
és a hallgatásban is, mint régen,
a hajad éppen úgy zuhan.

 

Nem is értem, miért rémiszt
a múlt képtelensége az elmúlásra,
azt hiszem, boldog lehetsz,
mégis megüli visszahúzott vállainkat,

a csillogva sárguló, friss szomorúság.

 

Bödecs László 1988-ban született Szombathelyen. Költő, kritikus, jelenleg tördelőszerkesztőként dolgozik, Budapesten él. Első kötete Semmi zsoltár címmel látott napvilágot 2015-ben az Apokrif és a FISZ gondozásában. Új, Az árvíz helye című kötete megjelenés előtt áll.