Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Fotó: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Simon Bettina a Litmusz Műhelyben

Fotó: Simon Bettina

Vendégünk volt Simon Bettina író, költő, művészettörténész, aki szerint a „mi az irodalom?” kérdés maga az irodalom.

Bővebben ...
Költészet

Farkas Arnold Levente versei

Fotó: A szerző archívuma.

hallottalak sírni uram / de a könnyed bizonytal / an bizonytalan minden

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Simon Bettina - Kerber Balázs - Körtesi Márton: Az éjszaka fényszíve

Fotó: Litmusz Műhely

Ömlik belőlem / a malőr, idegesen bámulom a csillárt, / a hátam mögött érzem a fintorgást, / és megtölti az éjszaka kezemben a poharat.

Bővebben ...

Závada Péter verse

Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe

 

(Baktay Péter felvétele)

 

 

Závada Péter 1982-ben született Budapesten. Költő, dalszövegíró, Akkezdet Phiai frontembere. Új kötete Roncs szélárnyékban címmel látott napvilágot a Jelenkor Kiadó gondozásában, 2017-ben, amiért Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjban részesült.

 

 

A St. Agnese in Agone-ban

                                                                      

1.

 

A könyörgéssel szemben mellbe vág a nem várt

szimmetria. A görögkereszt boltívei, mintha

megnyúlnának, távolabbi végük eltűnik az idő homályában,

és az oszlopok, kannelúrás távírópóznák,

idáig vezetik a tagolatlan, barokk zsivajt.

 

Zsoltárok lebegnek a pillantások kupolái alatt,

testetlen stólák, ministránsok fodros

kézelői, míg körbeforog velünk a 3D.

 

2.

 

A gép kattogása mögött a szégyen.

A szégyen mögött a hang.

A hang mögött senki.

 

Arccal a demenciának egy szobor.

Talpa alatt a kő hideg lángja.

És az A-betű előtűnik a lobogás húsából.

 

3.

 

A főoltár reliefjén sorban a figurák

sziluettjei. Akár egy lepedő, felületük

mozdulatlanságukra tapad. Középen

a Szent Család — és mintha a faragott

márványtömb inkább öntőforma volna:

egykor beletöltött utalások kongó negatívja.

 

4.

 

A koponya a St. Agnese in Agone

oldalkápolnájában,

az üveg mögött,

az áhítat mögött.

Csontlemezei szilárdan összeforrtak,

a varratokra építették

a kéttornyú templomot.

 

5.

 

Folyamatos jelen. A halottak csoszogása

tisztán kivehető a kórus márványpadlóján.

És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja —

holtában is valóságosan int felénk,

és a kezek tulajdonosa visszalép

a hallgatás közepére.

 

6.

 

Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás

kötötte össze az agóniával. A medencék

vizében a tér abszolutizmus-kori képe:

elmosódó lovaskocsik köröznek

Bernini kútjai körül. Az atavisztikus

kerekek a vizet fölverik.

 

7.

 

És a kövek artériái elpattannak,

a víz vérré válik: Gangesz,

Nílus, Duna, Rio de la Pata,

túlcsordulnak várakozásuk

peremén, fölbuzognak

a szökőkutak elvágott torkából.

 

A pocsolyák tükrében látjuk:

valakit ezerhétszáz évvel ezelőtt

átvonszolnak a téren.

Anyaszült meztelen.

A haja megfojtja a végrehajtókat.

Bűnünk körülöttünk

minduntalan növekszik.

 

8.

 

Január huszonegyedikén éjszaka

az anakróniából egy koponya szól,

hívja a csontokat a falakon túlról,

hogy a jelenés összeálljon.

 

Nincsenek szervei,

csak a kihűlt kezek.

Minden testrészünk eltűnik,

amiről valaha elfeledkeztek.

 

Kísértet siklik át az évfordulón,

a bordélyba visszalátogat.

Megáll az álom távolabbi végében.

Jeges hóna alatt a bárány forró teste.

 

 

*Szőllőssy Balázsnak

 

**A Római Magyar Akadémia antológiájába