Petrence Sándor versei
- Részletek
(Szendi Nóra rajza)
Petrence Sándor nípi kőtő egyre rígebben születet Kispocsolyság faluba, ahol jelenlegies ílek! Falu-szerte (s továbi lapokba) publikája míveit, 2013-ba jelent meg Fagyott pacsírta címü legszeb összes versei a PRAE.HU gondozásába, azóta ritkásabban ír, de akkor igen.
Nyomodba osontam lílekben
(szívembe csak vágy van nettó)
el hagytá szomorú rózsikám
s az óta ki a túró sikál
koszokat padlórú s konyha kőn
túl lenni sosem volt könnyü nőn
zsír pecsít szárad a keszkenőn
könnyemrű vígkíp nem is szólva
aszontad többí már nem szerecc
hejettem lessz egy pál egy ferenc
vagy pista vagy senki nem számít
könnyedző fejemrű felszárit
mindent az idő s eggy ex-ágit
szerzek majd elölled iszkolva
nehíz ez neked is suttogtad
mikor míg utósszor súróttad
ruháim s níztí rám kevíjen
s úgy áltá akkor má elíjjem
hugy már a nízís ki heríjjen
de azír láttam ín hogy mígsem
mer mind a kít szemed mást mondott
níztem csak srígen a ráspolyt ott
a szoba vígibe de tuttam
orrod míg vakartad unottan
hugy van tán szív benned s hogy ottan
ne dújjon szentiment úgy nincsen
anyámat es bár hogy frusztráta
meg monta jösz míg az utcámba
gyün majd ha föl gyűt a mosatlan
áltam csak szívileg hasadtan
s röktön a nyomodba osontam
lílekben s úgy mellíd fekhettem
szeres míg eszt kírted emlíkszem
mikor a hibáid el níztem
níztem csak bámútam s montam jó
emlíksze milyen jó volt annyó
hugy akkor a tüzet oltandó
megkírtí s ín meg hát meg tettem
(na hát most ríszemrű dettó)
Baráti tollak
Ín szíp magyar magyarságom,
kócsag
tollazatu nemzetem
(bár kevísbí, mióta a
felírt
ideg gyógyszert nem szedem)!
Búza-kalász boritotta,
ősi
vidíkeid lankáin
jobban tejjesítlek, mintha
romlott
romkocsmáid laknám ín.
Líha erkőcs, urbánusság
s egyíb
ne szennyezze szivedet,
s versed drótkerítísín át
jutó
vad, idegen szinezet!
Add meg níkünk mindenünket,
magyar
disznóba magyar karalyt,
magyar fejbe magyarázat,
s magyar
fődünkbe magyar ganalyt!
Magyar szívbe gyökereddzen
ujra
egíssíges níplílek,
mielőt míg a lelkünkbő,
mongyuk,
gyomláláskor ki típnek!
Fiaidnak ad meg mi köll,
add meg –
línyegíben magadat!
Ne ismerhessenek úgy, mint
barát
tollárú a madarat.
