Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Sándor Anna Viola: Nem beszélünk soha

Fotó: a szerző archívuma

Az apja akkoriban éjjelente a fülembe duruzsolt, ne is álmodjak róla, sose fogom megtudni a titkát. Erősen hozzábújtam, ő átölelt, az apja érintését éreztem a bőrömön, a horkolása, a szemébe lógó haja, a karja, a szorítása mind az apjáé volt.

Bővebben ...
Műfordítás

Giulia Caminito (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Bársonylány

Fotó: Andrea Ottaviani

Vito úgy hitte, elkapott valami betegséget. Nem talált más észszerű magyarázatot arra, miért ébredt úgy egyik napról a másikra, hogy nem megy neki a verselés. Az ihlet, a ritmus, a szavak, az ötletek hiánya gyötrő volt, elméjének csendje pedig határtalan.

Bővebben ...
Költészet

Szamosvári Bence: bálnacet expressz

Fotó: Kiss A. Kriszta

bokáig letolja két és fél autóbusznyi / ámbráscet-jelmezét

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Láncszemek

Fotó: a szerző archívuma

Nagyanyám keze a spájzban pakolászik éppen, amikor anyám szeme megpillant egy üvegvázát. Semmit sem értek.

Bővebben ...
Költészet

Vass Alexandra versei

Fotó: A szerző archívuma

azonos távolságra veri / a szögeket / a pajta deszkáiba

Bővebben ...
Próza

Kónya Sándor: Dagadék

Fotó: Kónya Tamás

Érzem a levegőben a zizegését, a nyugtalanságát, rám is átragad. Régen is így volt, de most tudom, tartanom kell magam. Folyamatosan járnak az ujjai és beszél. Arról az estéről beszél, elmondja az egészet.

Bővebben ...
Költészet

Nagy Izabella versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Egyedül él, mondta, nem kacsintott.

Bővebben ...

Urbán Bálint versei

egy elfelejtett kontinens dallamain / érkezik a Kongó Király / a Guanabara-öbölbe // cupuaçu-fa koporsók / lebegnek a vízen körülötte // tetovált arcán a trópusok szomorúsága / kitátott szájából fekete ritmus ömlik / antropofág ordítása dübörög a dombokon // az elszemélytelenedés fajtalanságát hirdeti // rikoltozó papagájok és majmok verik fel / a sikátorok húgyszagú csendjét vérszívó kolibrik köröznek / a reszkető koloniális hús körül

 

Cittá dolorosa III.

 
Fortaleza, 1984

 
kitépett szervek lebegnek
a langyos véróceánban

homokba ásott holttestek a strandon

kiszáradt pálmafák árnyékában

indiángyerekek játszanak
levágott végtagokkal

meglékelnek egy koponyát
mint egy zöldkókuszt

remegő cukornádmezők között
gyarmati magányban
jön az arcnélküli Karneválisten
lábai előtt nyöszörögve hajolnak meg a kévék
nyomában az őrjöngő trópusi láz
az egyenlítő entrópiája

az utcákon
eldobott injekciós tűkön táncolva
kannibálok
várják a felszabadító
skizofréniát

az áldozat minden élőt felfal

mangófák lángoljatok
a feltartóztathatatlan nyárban

 

Rio de Janeiro, 1978

egy elfelejtett kontinens dallamain
érkezik a Kongó Király
a Guanabara-öbölbe

cupuaçu-fa koporsók
lebegnek a vízen körülötte

tetovált arcán a trópusok szomorúsága
kitátott szájából fekete ritmus ömlik
antropofág ordítása dübörög a dombokon
az elszemélytelenedés fajtalanságát hirdeti

rikoltozó papagájok és majmok verik fel
a sikátorok húgyszagú csendjét
vérszívó kolibrik köröznek
a reszkető koloniális hús körül

a magasban sókristály és gyász
csapódik ki a kitárt kezű
betontestén

megdobban a gránitszív a görnyedt hátú dombon
felülről a város csak egy köpet
széttaposott mangó
gigantikus csótány
pókszabású

a szemétbe vájt urnákból előbújnak a rettegett arcnélküliek
hogy felzabálják a smaragdot izzadó Copacabánát
öt évszázados favela-fájdalmuk emléke
zsigerelőkéssel tér vissza beléjük

egy diftonguson keresztül lépni át
a feltétel nélküli rothadásba

kezdődik a karnevál
az utópikus test folyamatos
parúsziája

 

Urbán Bálint 1984-ben született, luzitanista irodalomár, műfordító, a brazíliai UECE oktatója.