Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Németh Gábor Dávid versei

Fotó: Szulovszky Mária

Átkeretezés

Hová tevé boldogtalan fiait?
Vörösmarty Mihály: Előszó

Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán.
Ránézek az algás lépcsőről, összerándulunk,
és nincs közünk egymáshoz. Szárnyak kopognak
a maradásra alkalmatlan kikötő oldalán.
Születés helyett tél van és csend.
Ezért késnek nálunk az anyák, mert
szállnak el az angyalok a családtól. A korán
érkezettek. Bár felsírnak, csak egy órát
élnek. Összerándulok minden koppanásra,
és csak az ablakon keresztül merek az égre
nézni. De hiába, az égben semmi sincsen,
ami fiamhoz hasonlítana. Újabban őket keresem
minden parton. A visszatérő vájatokat
bámulom az iszapban, az esztétikáját keresem
mindennek, mintha ez segítene a távolságtartásban.
Elfárad a part az ismétlődésben. Nyomaiban
próbálok nyelvet találni, de nem fordíthatom le
halálukat arra, ahogy megtörnek a hullámok
a tengerirózsák, hínárok és kagylók közt.

 

Alakjamúlt

Amikor a nagypapámtól örökölt borotvapenge-csomag
egyik darabjával végigvágtam a kezemet az ütőér mellett,
mintha egy folyó öntött volna ki az alkaromból. Azóta
esténként benyomom a dugót a lefolyóba, megvárom,
amíg a mosdó megtelik vízzel, belerakom a fejemet,
és nézem a zománcot fulladásig. Fehér szirmú
vadvirágként ölel a csap. Ahogy kiemelem fejemet a vízből,
véletlenszerű mintában hullanak a cseppek. Addig
bámulom őket, amíg jelenteni kezd valamit a formájuk. Közben
arra gondolok, mikor dédszüleim 1918-ban átszöktek
a határon, talán a Szamoson át jöttek, hogy legyen valamilyen
kapcsolatom velük. Sodrásuk feltöltött egy várost.
Állítólag romániai svábok voltak, akaratuk ellenére is
sokkal több nyelvet beszéltek, mint amennyit én
valaha is fogok, mégsem tudnák elmondani,
nem azért küzdöttek, hogy a torkom köré tekerjem
a folyókat. Pedig a vízben gyorsan terjed a hang,
talán gyorsabban, mint ahogy visszahátrálok a télbe,
és a fagyban végleg rögzülnek a távolságok.

 

Németh Gábor Dávid, Budapest, 1994, költő, szerkesztő. Megjelent verseskötetei: Banán és kutya, FISZ, 2017; Lebegő arborétum, Prae Kiadó, 2022. Színházi munkái: Fatima (bemutató: Kolozsvári Magyar Opera, 2021); Emma (A MÜPA 2020-as zeneműpályázatának díjazottja); Az elveszett Hold (bemutató: Zene Háza, 2026).

Próza

Gáspár Sára: András megértő figyelme

Fotó: a szerző archívuma

Már jónéhány hete beszélgettünk, amikor András minden előjel nélkül eltűnt. Nem reagált az üzeneteimre, meg se nyitotta őket. Csak miatta tettem ki melankolikus tájképeket, egyikre sem reagált, én pedig rettegtem attól, hogy rájött, ez nem is én vagyok, pedig én vagyok, de lehet, hogy nem úgy, ahogy ő gondolja, és lehet, hogy megérezte, hogy jobban érdekelnek a csillogós harisnyák és a részeg flörtölések, mint József Attila.

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Labora

Fotó: Zanati Réka

A gyár nagy volt, eszméletlenül. Tornyai szikárak, felhői nehezek, rendszere ütemre lélegző. Egy hatalmas bogárbelsőre emlékeztetett, ami mintha valami felettébb velőset emésztene, olyannyira szuszogni tetszett.

Bővebben ...
Költészet

Berki Ádám versei

Fotó: A szerző archívuma

zavar a páratlan prímszámok figyelmetlensége

Bővebben ...
Próza

Márton Evelin: Öt hegy, öt templom

Fotó: Onda Péter

A nádas megnyílik hamaroson, s az én kóborjaim kijőnek a homályból. Őnekik viszed azt, amit küldök – mondta az Úr és gyöngéd lökdöséssel jelezte Vendelnek, hogy induljon izibe, mert idő van.

Bővebben ...
Próza

Szerényi-Bartók Tamás: Szíverősítő (regényrészlet)

Fotó: Urbán Ádám

Mészkőpor és füstölő szaga keveredett odabent, és mindennek volt egyfajta otthonos mocskossága, de nem erre, még csak nem is a tanár szavaira emlékszem a legélénkebben, hanem egy lányra.

Bővebben ...
Próza

Ádám Szilamér: Hallod ezt? Csend

Fotó: a szerző archívuma

Kinyitotta a méhesház ajtaját, kihúzogatta a kaptárokat, de semmi. Végignézte az egészet, mind a három sort lentről felfelé, majd újra, és mivel nem hitt a szemének, még egyszer, harmadjára is.

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Berta Réka

én isteni parancsot soha meg nem tagadtam

Bővebben ...
Próza

Hegedűs Márton: Meccs

Fotó: a szerző archívuma

A létravértesi középpályás előre ívelte a labdát, és a B középből – a beton lelátóról – mind a tizenhat ultra egy emberként üvöltött, amint az ellenfél fürge hetese levette az elérhetetlennek tűnő labdát, centikkel az oldalvonal mellett, és megtolta a lihegő Laci mellett.

Bővebben ...

Urbán Bálint versei

egy elfelejtett kontinens dallamain / érkezik a Kongó Király / a Guanabara-öbölbe // cupuaçu-fa koporsók / lebegnek a vízen körülötte // tetovált arcán a trópusok szomorúsága / kitátott szájából fekete ritmus ömlik / antropofág ordítása dübörög a dombokon // az elszemélytelenedés fajtalanságát hirdeti // rikoltozó papagájok és majmok verik fel / a sikátorok húgyszagú csendjét vérszívó kolibrik köröznek / a reszkető koloniális hús körül

 

Cittá dolorosa III.

 
Fortaleza, 1984

 
kitépett szervek lebegnek
a langyos véróceánban

homokba ásott holttestek a strandon

kiszáradt pálmafák árnyékában

indiángyerekek játszanak
levágott végtagokkal

meglékelnek egy koponyát
mint egy zöldkókuszt

remegő cukornádmezők között
gyarmati magányban
jön az arcnélküli Karneválisten
lábai előtt nyöszörögve hajolnak meg a kévék
nyomában az őrjöngő trópusi láz
az egyenlítő entrópiája

az utcákon
eldobott injekciós tűkön táncolva
kannibálok
várják a felszabadító
skizofréniát

az áldozat minden élőt felfal

mangófák lángoljatok
a feltartóztathatatlan nyárban

 

Rio de Janeiro, 1978

egy elfelejtett kontinens dallamain
érkezik a Kongó Király
a Guanabara-öbölbe

cupuaçu-fa koporsók
lebegnek a vízen körülötte

tetovált arcán a trópusok szomorúsága
kitátott szájából fekete ritmus ömlik
antropofág ordítása dübörög a dombokon
az elszemélytelenedés fajtalanságát hirdeti

rikoltozó papagájok és majmok verik fel
a sikátorok húgyszagú csendjét
vérszívó kolibrik köröznek
a reszkető koloniális hús körül

a magasban sókristály és gyász
csapódik ki a kitárt kezű
betontestén

megdobban a gránitszív a görnyedt hátú dombon
felülről a város csak egy köpet
széttaposott mangó
gigantikus csótány
pókszabású

a szemétbe vájt urnákból előbújnak a rettegett arcnélküliek
hogy felzabálják a smaragdot izzadó Copacabánát
öt évszázados favela-fájdalmuk emléke
zsigerelőkéssel tér vissza beléjük

egy diftonguson keresztül lépni át
a feltétel nélküli rothadásba

kezdődik a karnevál
az utópikus test folyamatos
parúsziája

 

Urbán Bálint 1984-ben született, luzitanista irodalomár, műfordító, a brazíliai UECE oktatója.