Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Luciana Ratto (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Apu, melyikünket mentenéd meg?

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, a második gyerekkel megduplázódik a szeretet, azt mondják, hogy ezt kell mondani az elsőszülötteknek, de most két kiskutyaszem könyörög, hogy őt válasszam, és hagyjam veszni a másikat.

Bővebben ...
Műfordítás

Andrei Dósa (f. Horváth Benji): Sok erő és egy csipetnyi gyöngédség

Fotó: Veronica Ștefăneț

Igyekszem a lehető legokésabban hozzáállni a nőkhöz, még ha nagyrészt nőgyűlölő és szexista klisék sorozatába csúszik is bele az agyam. Mindenféle disznó vicceken nőttem fel, amelyeknek a főszereplői Móricka és Bulă voltak. Gyakran éreztem kísértést, hogy mint a viccben Bulă, azt mondjam a barátnőimnek, tetszik, ahogy gondolkodsz.

Bővebben ...
Költészet

Holczer Dávid versei

Fotó: Szántó Bence Attila

Isten tudja mire képes / egy ember seprűvel a kezében

Bővebben ...
Próza

Baqais Dávid: nem lenne boldogabb

Fotó: James Herbert

és akkor se lenne boldogabb, ha aztán öt vesztes pályázat után elkezdene egy kocsmában pultozni, hogy leplezze az ismerősei előtt az örökölt transzgenerációs vagyonát, ami miatt folyamatos bűntudatot érez, de akkor se, ha megtudná, hogy a barátjának háromszor annyi van a takarékszámláján, mint neki, és ő még bűntudatot sem érez

Bővebben ...
Próza

Szeifert Natália: Kopognak

Fotó: a szerző archívuma

részlet a Hóember a Naprendszerben című regényből

Bővebben ...
Költészet

Zsigmond Soma versei

Fotó: Pénzes Johanna

Lépteid alatt felnyög a parketta, ablakot nyitsz, / a levegő idegen csípése nem ébreszt fel.

Bővebben ...
Költészet

Kollár Árpád versei

Fotó: Keller Ami

az almahéjon azt a pici, barna a foltot

Bővebben ...
Próza

Murányi Zita: Halálfélelem

Fotó: a szerző archívuma

A férfiaktól is ösztönösen tartok, képtelen vagyok nem hidegen viszonozni az érintést, ujjaimat egyedül a pusztulás mozgatja, amihez érek, tönkremegy, atomjaira hullik.

Bővebben ...
Próza

Lázár Bence András: Saldanha. Lisszabon. Kacsakagyló.

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, Lisszabonban, a fehér városban, egészen máshogy megy le a nap. Legalábbis a portugálok ezt hiszik, és azon a csütörtöki délelőttön egy bizonyos Weisz Máté és egy bizonyos Perr Rebeka is ezt hitte.

Bővebben ...
Költészet

Benkő Imola Orsolya versei

Fotó: Szerdahelyi Mátyás

helyzet van a 10. C osztályban a kolléga / túl fiatal

Bővebben ...
Költészet

Saád Anna versei

Fotó: Sárközi Bence

de bennem ragadnak tanításaid / amik szerint élnem kéne

Bővebben ...
Költészet

Vincze Szabolcs versei

Fotó: Pavlovits Gitta

A Braille-írás panaszkodik / a hozzád érő kezekről

Bővebben ...

Urbán Bálint versei

egy elfelejtett kontinens dallamain / érkezik a Kongó Király / a Guanabara-öbölbe // cupuaçu-fa koporsók / lebegnek a vízen körülötte // tetovált arcán a trópusok szomorúsága / kitátott szájából fekete ritmus ömlik / antropofág ordítása dübörög a dombokon // az elszemélytelenedés fajtalanságát hirdeti // rikoltozó papagájok és majmok verik fel / a sikátorok húgyszagú csendjét vérszívó kolibrik köröznek / a reszkető koloniális hús körül

 

Cittá dolorosa III.

 
Fortaleza, 1984

 
kitépett szervek lebegnek
a langyos véróceánban

homokba ásott holttestek a strandon

kiszáradt pálmafák árnyékában

indiángyerekek játszanak
levágott végtagokkal

meglékelnek egy koponyát
mint egy zöldkókuszt

remegő cukornádmezők között
gyarmati magányban
jön az arcnélküli Karneválisten
lábai előtt nyöszörögve hajolnak meg a kévék
nyomában az őrjöngő trópusi láz
az egyenlítő entrópiája

az utcákon
eldobott injekciós tűkön táncolva
kannibálok
várják a felszabadító
skizofréniát

az áldozat minden élőt felfal

mangófák lángoljatok
a feltartóztathatatlan nyárban

 

Rio de Janeiro, 1978

egy elfelejtett kontinens dallamain
érkezik a Kongó Király
a Guanabara-öbölbe

cupuaçu-fa koporsók
lebegnek a vízen körülötte

tetovált arcán a trópusok szomorúsága
kitátott szájából fekete ritmus ömlik
antropofág ordítása dübörög a dombokon
az elszemélytelenedés fajtalanságát hirdeti

rikoltozó papagájok és majmok verik fel
a sikátorok húgyszagú csendjét
vérszívó kolibrik köröznek
a reszkető koloniális hús körül

a magasban sókristály és gyász
csapódik ki a kitárt kezű
betontestén

megdobban a gránitszív a görnyedt hátú dombon
felülről a város csak egy köpet
széttaposott mangó
gigantikus csótány
pókszabású

a szemétbe vájt urnákból előbújnak a rettegett arcnélküliek
hogy felzabálják a smaragdot izzadó Copacabánát
öt évszázados favela-fájdalmuk emléke
zsigerelőkéssel tér vissza beléjük

egy diftonguson keresztül lépni át
a feltétel nélküli rothadásba

kezdődik a karnevál
az utópikus test folyamatos
parúsziája

 

Urbán Bálint 1984-ben született, luzitanista irodalomár, műfordító, a brazíliai UECE oktatója.