Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Pocsai János versei

Fotó: Nádas Mátyás

emlékszagú molyok őrzik / a ki nem mondott nevet.

Bővebben ...
Próza

Magyary Ágnes: Regény

Fotó: morpho

Amit fontosnak tartanak az emberek a megtörtént eseményekből, az banális részlet; és ami életbevágó, azon könnyed eleganciával átsiklanak. Ezért is olyan nehéz kihámozni a valóság sarokköveit. Persze, ha a rendőrségnek lenne hozzáférése a titkosszolgálat adataihoz, akkor minden sokkal könnyebb lenne, de a városállamban nem volt cél, hogy a rendőrségnek könnyebb legyen.

Bővebben ...
Költészet

Wölfl-Molnár Eszter versei

Fotó: Nagy Viktor

Túl sokáig volt a bordák mögött

Bővebben ...
Próza

Vince András: Adamec (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Mi itt a Magyar Televízióban megpróbálunk fenntartani bizonyos civilizált viselkedési kereteket, például légyszívessel kezdjük a mondatot. De még véletlenül se gondold azt, váltott át kioktató tegezésbe, hogy te szívességet teszel bárkinek is, ha végrehajtasz egy kérést. Ez csak annyit jelent, hogy nem vagyunk végtelenül tahók. Mi így adjuk ki a parancsot.

Bővebben ...
Költészet

Ecsedi Borbála versei

Fotó: Vigh Levente

Nehéz gyökerek fognak / nem engednek át a határon

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Szocia

Fotó: Zanati Réka

Aztán szétestem. Volt olyan is. Nem szeretek róla beszélni, de ha így vizslatod, hát muszáj. Inkább hallgatok, az az egyszerűbb, kényelmes közöny, mint holmi fura nemet mondás. Így hordtak szét a hangyák, mindenki magának, a maga királynőjének, hátha utána homlokon csókolja őket.

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold: A szabadságról

Fotó: Ádám Gyula

zsörtölődsz reggeltől / estig, akár medve a hó nélküli teleken

Bővebben ...
Próza

Klein Mari: Ágyban Prousttal

Fotó: a szerző archívuma

Újra meg újra felszítottad a tested, reggel hatig, amíg a maradék félsz ki nem rázkódott belőle. Míg ki nem világosodott. Mert akkor megbizonyosodtál: a denevérek már hazatértek, és bevackoltak a háztömb hasadékaiba.

Bővebben ...
Költészet

Gulisio Tímea versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Vasalt zoknival fojtják meg anyát

Bővebben ...
Próza

Bali Péter: take this longing

Fotó: a szerző archívuma

Mitteleuropa nem létezik, soha nem is létezett, a porosz nagyhatalmi törekvéseket melegítették újra egyfajta prémium kulturkampf díjcsomagként, melynek lényege annyi, hogy Németország (és a Volkswagen-konszern) neokoloniális törekvéseit támogassák.

Bővebben ...
Próza

Ambrus Máté: A forradalmár

Fotó: a szerző archívuma

Egyszer séta közben baljával belém karolt, a gangkorlát virágjainak rozsdás fémfonatán keresztül nézett az alattunk tátongó mélységbe, s amikor észrevette az udvar foltokban hiányos keramitburkolatát, megjegyezte, hogy az régen nem ilyen volt, a forradalomban szedték fel egy részét, hogy barikádot építsenek belőle.

Bővebben ...

Borbáth Péter verse

a tehetetlenség / vezetett rá, hogy végbe / megy itt, ami benned / szét a medence feszül / félálmok fájások rajtam kívül / közvetlen közelemben / tenyeremmel mit simogassak / ellen toljam a fájást / mintha tenyérrel a rengő / földet megnyugtatni hajnali kettőtől / nyolcig észre se vettem a reggelt, / az útra kilépve szaladt szét / arcon a fáradtság szélvédőn / repedésháló, 10 perc kint / kávét vizet inni aztán vissza

 

Borbáth Péter 1980-ban született. Író, szövegíró, műfordító, túravezető, éveken át a FISZ könyvek szerkesztője. Első kötete 2016-ban jelent meg Sündör és Niru címmel a Csimota Kiadó gondozásában. Jelenleg új kéziratán dolgozik.

 

végül

 

a tehetetlenség

vezetett rá, hogy végbe

megy itt, ami benned

szét a medence feszül

félálmok fájások rajtam kívül

közvetlen közelemben

tenyeremmel mit simogassak

ellen toljam a fájást

mintha tenyérrel a rengő

földet megnyugtatni hajnali kettőtől

nyolcig észre se vettem a reggelt,

az útra kilépve szaladt szét 

arcon a fáradtság szélvédőn

repedésháló, 10 perc kint

kávét vizet inni aztán vissza

 

mint egy másik test felgyorsult

háborúban ki kivel van nem tudtam

már mely fájás hova tart, mi a jó, ha

oxitocin vagy jöjjön ki magától

kikerült minden kontroll

megperdült körülöttünk

testdarabok valahonnan végül

a hajszálak odalent meg a kis fej

csak a prés nem szűnt, kifelé

taszította,                    

vibrált a szeme

befogadni a ráömlő részecskéket fényt

szagcivakot hőhűshullámot téged varrtak

közben bennem annyi maradt

hogy tartsam az apró testet néha szemembe

villant most veszít épp el mindent

annyira éles fényt nem láttam

azóta se nála se másban