Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Benyó Tamás versei

Fotó: Gajdos Attila

Miért elégszünk meg / az olcsó külcsínnel, / ha megtapasztaltuk, / milyen / szabadon / lebegni / a magzatvízben

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Tamás álma (részlet)

Fotó:

Legyen egy hűvöskék szoba, mint dédmamánál. Fehér lepedőkbe vagyunk csavarva, arcaink – minden éjszaka után – nyomot hagynak. Vállamra fordulok, a hátad nézem. A fakó part jut eszembe, fjordok szürke foltjai, tenyered középen két tátongó sebhely. Ujjaim átfúrják a nyers húst, az erek felkiáltanak és a sirályok szétrebbennek. Aztán Jeruzsálem.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Emese: Jan Palach nekifeszül a szélnek

Fotó: Sükösd Emese

Melyik város emlékezne szívesen / azokra, akiket falhoz állított?

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám ismét a Litmusz Műhelyben

Fotó: Bach Máté

Visszatérő vendégünk volt az adásban Nyerges Gábor Ádám költő, író, szerkesztő, akinek ezúttal nem a szokásos Litmusz-kérdéseket tettük fel, hanem egy részletet hallgathattunk meg Vasgyúrók című, megjelenés előtt álló novelláskötetéből, valamint verseket írtunk közösen a dobókockákkal.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám - Kerber Balázs - Körtesi Márton Litmusz versei

Fotó: Litmusz Műhely

Azt hiszem, lehallgat a telefonom. / Ő koncentrál, ha kókad a figyelmem, / Neki címzik tán a promóciót is, / Már nélkülem is rákattint időnként. / Ez a bánat, ez a bánat a civilizáció.

Bővebben ...
Próza

Kocsis Gergely: Várni a váratlant (regényrészlet)

Fotó: Raffay Zsófia

Rettegve érzi, hogy egyre jobban csúszik bele ebbe az álomvilágba, hívogatja, beszippantja. Térdhajlatában ugrálni kezd egy ideg, két rángás között végtelen lassúsággal telik az idő, a levegő is ritkásabbnak tűnik, légszomj gyötri. Hangokat hall a feje fölül, ez a lehetetlen közeg nagyon felerősíti a lépések döngését, mintha valaki a fején lépkedne. Pontosan tudja, ki járkál ott fent, és azt is, hogy miért csap zajt.

Bővebben ...
Költészet

Réder Ferenc versei

Fotó: Fárizs Mihály

Négy hónapja mozdulatlan. / De a hasa / ma egy kicsit langyosabb.

Bővebben ...
Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom? (Nemes Z. Márió)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...

Puskás Dániel versei

Nyolc nap múlva eljött ismét. / Bejött hozzánk, pedig az ajtó zárva volt. / Miért higgyem el, hogy nem kísértet, / nem csak bomlott elménk űz csúf játékot velünk? // Add ide ujjadat, és bocsásd oldalamba, / és nem leszel hitetlen, / szólt hozzám, és szelíden megfogta kezem, / vezette, mint a vakokat szokták, / mikor kezükbe adják botjukat.

 

 

Puskás Dániel 1990-ben született Hatvanban. Költő, műfordító. A Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán végzett 2014-ben magyar szakon és összehasonlító irodalomtudomány szakirányon, ugyanitt volt PhD-hallgató. 2011-ben publikált először. Idén fog megjelenni első kötete A vakok zsoltára címmel, a FISZ gondozásában.

 

 

A vakok evangéliuma

című ciklusból

 

Az Úr színeváltozása

 

Csak minket vitt fel hármunkat.

Ott volt Mózes és Illés is.

A Messiás fehér ruhája fénylett,

arca ragyogott, mint a nap.

 

Miért pont minket vitt fel?

Nem lett volna jobb, ha nem kellett volna felmennünk

és nem kellett volna lejönnünk?

De milyen nehéz is lemenni,

folytatni, mintha nem történt volna semmi,

nem beszélhetünk róla senkinek,

de nem is tudnánk,

mintha a tűzről akarnánk mesélni,

pedig csak a füstről tudunk,

mely orrunkat facsarta és eltakarta a színeket.

 

 

Longinus

 

Elvégeztetett.

Hiába csúfolták,

nem volt már benne semmi királyi,

semmi isteni,

emberi is alig.

 

Közelgett a szombatjuk,

a kivégzést be kellett fejezni,

holttest itt másnap már nem lehetett.

A királyuk nekem jutott,

már nem élt, dárdámat döftem csak oldalába.

Belső szervei már megolvadtak, mint a viasz,

vízzel kevert vér fröccsent fájó szememre,

a teste és a vére.

Térdre rogytam,

ez mégis az Isten fia.

 

Tisztán láttam újra, mint a gyermek,

lándzsám kiesett kezemből,

de nem nyúltam érte,

féltem, elmém megbomlik, mint a kárpit,

mikor minden sötétbe borult.

 

 

Mária Magdaléna

 

Hajnalodott.

Új hét kezdődött,

elmúlt az ünnep,

kirabolt katakomba lett a szívünk.

 

Elvitték az Urat a sírból,

és nem tudjuk, hova.

 

Hiába hívtam Pétert és Jánost,

elmentek, miután látták az üres sírt,

az isteni rendet,

mindent összehajtva egy helyen.

Mozdulni se bírtam,

úgy néztem a sírba, mint a kamaszok a kútba,

de tükörképem helyett két fehér angyalt láttam,

egyiket fejtől,

másikat lábtól.

 

Asszony, miért sírsz?

Félve válaszoltam: elvitték az én Uram,

és nem tudom, hova.

Asszony, miért sírsz?

Hátra se néztem, ki szólt,

csak mikor nevemen szólított,

akkor ismertem meg:

Rabbóni, Mester!

 

Rohantam felé,

nem érdekelt, hogy elmém bomlott-e meg,

vagy tényleg itt a Messiás,

teljes dicsőségében,

legyőzve a halált, megjárva mind a poklokat.

Ne érj hozzám,

mondta, és a tanítványokhoz küldött,

én pedig nem gondoltam arra, hogy most látom utoljára,

csak arra, hogy van, és ahogy ígérte, feltámadt.

 

 

Tamás

 

Jaj annak, aki elkésik és a fülének nem hisz,

de hogy higgyem el, mit nem látok saját szememmel,

hogy fogjam fel, mi nem kézzel fogható?

 

Nyolc nap múlva eljött ismét.

Bejött hozzánk, pedig az ajtó zárva volt.

Miért higgyem el, hogy nem kísértet,

nem csak bomlott elménk űz csúf játékot velünk?

 

Add ide ujjadat, és bocsásd oldalamba,

és nem leszel hitetlen,

szólt hozzám, és szelíden megfogta kezem,

vezette, mint a vakokat szokták,

mikor kezükbe adják botjukat.

De nem szentségtörés ez,

mint csókkal árulni el a Mestert,

átjárni a megváltás mélységeit, mint a dárda?

Én csak néztem,

ahogy sárguló és piszkos körmöm eltűnik oldalában.

Boldogok, akik nem hittek, de láttak,

mert valódi test ez,

valódibb, mint a miénk,

nyoma sincs benne az erjedő kovásznak.

Boldogok, akik hisznek, de nem hallanak, nem látnak.