Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Pocsai János versei

Fotó: Nádas Mátyás

emlékszagú molyok őrzik / a ki nem mondott nevet.

Bővebben ...
Próza

Magyary Ágnes: Regény

Fotó: morpho

Amit fontosnak tartanak az emberek a megtörtént eseményekből, az banális részlet; és ami életbevágó, azon könnyed eleganciával átsiklanak. Ezért is olyan nehéz kihámozni a valóság sarokköveit. Persze, ha a rendőrségnek lenne hozzáférése a titkosszolgálat adataihoz, akkor minden sokkal könnyebb lenne, de a városállamban nem volt cél, hogy a rendőrségnek könnyebb legyen.

Bővebben ...
Költészet

Wölfl-Molnár Eszter versei

Fotó: Nagy Viktor

Túl sokáig volt a bordák mögött

Bővebben ...
Próza

Vince András: Adamec (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Mi itt a Magyar Televízióban megpróbálunk fenntartani bizonyos civilizált viselkedési kereteket, például légyszívessel kezdjük a mondatot. De még véletlenül se gondold azt, váltott át kioktató tegezésbe, hogy te szívességet teszel bárkinek is, ha végrehajtasz egy kérést. Ez csak annyit jelent, hogy nem vagyunk végtelenül tahók. Mi így adjuk ki a parancsot.

Bővebben ...
Költészet

Ecsedi Borbála versei

Fotó: Vigh Levente

Nehéz gyökerek fognak / nem engednek át a határon

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Szocia

Fotó: Zanati Réka

Aztán szétestem. Volt olyan is. Nem szeretek róla beszélni, de ha így vizslatod, hát muszáj. Inkább hallgatok, az az egyszerűbb, kényelmes közöny, mint holmi fura nemet mondás. Így hordtak szét a hangyák, mindenki magának, a maga királynőjének, hátha utána homlokon csókolja őket.

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold: A szabadságról

Fotó: Ádám Gyula

zsörtölődsz reggeltől / estig, akár medve a hó nélküli teleken

Bővebben ...
Próza

Klein Mari: Ágyban Prousttal

Fotó: a szerző archívuma

Újra meg újra felszítottad a tested, reggel hatig, amíg a maradék félsz ki nem rázkódott belőle. Míg ki nem világosodott. Mert akkor megbizonyosodtál: a denevérek már hazatértek, és bevackoltak a háztömb hasadékaiba.

Bővebben ...
Költészet

Gulisio Tímea versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Vasalt zoknival fojtják meg anyát

Bővebben ...
Próza

Bali Péter: take this longing

Fotó: a szerző archívuma

Mitteleuropa nem létezik, soha nem is létezett, a porosz nagyhatalmi törekvéseket melegítették újra egyfajta prémium kulturkampf díjcsomagként, melynek lényege annyi, hogy Németország (és a Volkswagen-konszern) neokoloniális törekvéseit támogassák.

Bővebben ...
Próza

Ambrus Máté: A forradalmár

Fotó: a szerző archívuma

Egyszer séta közben baljával belém karolt, a gangkorlát virágjainak rozsdás fémfonatán keresztül nézett az alattunk tátongó mélységbe, s amikor észrevette az udvar foltokban hiányos keramitburkolatát, megjegyezte, hogy az régen nem ilyen volt, a forradalomban szedték fel egy részét, hogy barikádot építsenek belőle.

Bővebben ...

Szőcs Petra verse

Ősszel / egy fa alatti asztalnál öt kérdést tett fel a pincérnek, / és egy szalvétára leírta a válaszokat: // Nem, az ott nem diófa. / Nem áll jól az úrnak a szakáll. / Nem hiszem, hogy ép testben ép lélek van. / Sohasem fogom megtudni, mi lehetett volna belőlem. / Mit álmodtam? Semmit. Várjon. Nem jut eszembe.

 

 

Szőcs Petra 1981-ben született Kolozsváron. Költő, műfordító, filmrendező. Kétvízköz című kötetéért Makói Medáliák-díjban részesült. Új könyve 2017-ben látott napvilágot Das dänische Puder címmel.

 

 

Ki mit felejt el

 

 

I.

 

Kiharaptam egy darabot apám melléből, és meglepődött,

pedig előtte engedélyt kértem rá,

meglepődtem én is, nem tudtam, miért kérdezem,

a medencében nem volt víz, és rajtunk kívül nem volt más strandoló.

Ép testben ép lélek,

                                   ez volt a medence falára festve,

én úgy emlékeztem: kék betűkkel. Ő úgy emlékezett: latinul.

 

II.

 

Soha többé nem láttam a mellét. Ősszel

egy fa alatti asztalnál öt kérdést tett fel a pincérnek,

és egy szalvétára leírta a válaszokat:

 

III.

 

Nem, az ott nem diófa.

Nem áll jól az úrnak a szakáll.

Nem hiszem, hogy ép testben ép lélek van.

Sohasem fogom megtudni, mi lehetett volna belőlem.

Mit álmodtam? Semmit. Várjon. Nem jut eszembe.

 

IV.

 

Azt álmodtam, hogy talán földrengés volt.

Reméltem, hogy a magas kerítésen nem tör át a víz,

szirénák búgtak szaggatottan, és a hangszóróból egy fakó férfihang

mindenkit arra szólított fel, hogy menjen a

város fölötti dombra. Egyedül álltam itt a fa alatt.

A többire nem emlékszem.