Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Luciana Ratto (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Apu, melyikünket mentenéd meg?

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, a második gyerekkel megduplázódik a szeretet, azt mondják, hogy ezt kell mondani az elsőszülötteknek, de most két kiskutyaszem könyörög, hogy őt válasszam, és hagyjam veszni a másikat.

Bővebben ...
Műfordítás

Andrei Dósa (f. Horváth Benji): Sok erő és egy csipetnyi gyöngédség

Fotó: Veronica Ștefăneț

Igyekszem a lehető legokésabban hozzáállni a nőkhöz, még ha nagyrészt nőgyűlölő és szexista klisék sorozatába csúszik is bele az agyam. Mindenféle disznó vicceken nőttem fel, amelyeknek a főszereplői Móricka és Bulă voltak. Gyakran éreztem kísértést, hogy mint a viccben Bulă, azt mondjam a barátnőimnek, tetszik, ahogy gondolkodsz.

Bővebben ...
Költészet

Holczer Dávid versei

Fotó: Szántó Bence Attila

Isten tudja mire képes / egy ember seprűvel a kezében

Bővebben ...
Próza

Baqais Dávid: nem lenne boldogabb

Fotó: James Herbert

és akkor se lenne boldogabb, ha aztán öt vesztes pályázat után elkezdene egy kocsmában pultozni, hogy leplezze az ismerősei előtt az örökölt transzgenerációs vagyonát, ami miatt folyamatos bűntudatot érez, de akkor se, ha megtudná, hogy a barátjának háromszor annyi van a takarékszámláján, mint neki, és ő még bűntudatot sem érez

Bővebben ...
Próza

Szeifert Natália: Kopognak

Fotó: a szerző archívuma

részlet a Hóember a Naprendszerben című regényből

Bővebben ...
Költészet

Zsigmond Soma versei

Fotó: Pénzes Johanna

Lépteid alatt felnyög a parketta, ablakot nyitsz, / a levegő idegen csípése nem ébreszt fel.

Bővebben ...
Költészet

Kollár Árpád versei

Fotó: Keller Ami

az almahéjon azt a pici, barna a foltot

Bővebben ...
Próza

Murányi Zita: Halálfélelem

Fotó: a szerző archívuma

A férfiaktól is ösztönösen tartok, képtelen vagyok nem hidegen viszonozni az érintést, ujjaimat egyedül a pusztulás mozgatja, amihez érek, tönkremegy, atomjaira hullik.

Bővebben ...
Próza

Lázár Bence András: Saldanha. Lisszabon. Kacsakagyló.

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, Lisszabonban, a fehér városban, egészen máshogy megy le a nap. Legalábbis a portugálok ezt hiszik, és azon a csütörtöki délelőttön egy bizonyos Weisz Máté és egy bizonyos Perr Rebeka is ezt hitte.

Bővebben ...
Költészet

Benkő Imola Orsolya versei

Fotó: Szerdahelyi Mátyás

helyzet van a 10. C osztályban a kolléga / túl fiatal

Bővebben ...
Költészet

Saád Anna versei

Fotó: Sárközi Bence

de bennem ragadnak tanításaid / amik szerint élnem kéne

Bővebben ...
Költészet

Vincze Szabolcs versei

Fotó: Pavlovits Gitta

A Braille-írás panaszkodik / a hozzád érő kezekről

Bővebben ...

Szőcs Petra verse

Ősszel / egy fa alatti asztalnál öt kérdést tett fel a pincérnek, / és egy szalvétára leírta a válaszokat: // Nem, az ott nem diófa. / Nem áll jól az úrnak a szakáll. / Nem hiszem, hogy ép testben ép lélek van. / Sohasem fogom megtudni, mi lehetett volna belőlem. / Mit álmodtam? Semmit. Várjon. Nem jut eszembe.

 

 

Szőcs Petra 1981-ben született Kolozsváron. Költő, műfordító, filmrendező. Kétvízköz című kötetéért Makói Medáliák-díjban részesült. Új könyve 2017-ben látott napvilágot Das dänische Puder címmel.

 

 

Ki mit felejt el

 

 

I.

 

Kiharaptam egy darabot apám melléből, és meglepődött,

pedig előtte engedélyt kértem rá,

meglepődtem én is, nem tudtam, miért kérdezem,

a medencében nem volt víz, és rajtunk kívül nem volt más strandoló.

Ép testben ép lélek,

                                   ez volt a medence falára festve,

én úgy emlékeztem: kék betűkkel. Ő úgy emlékezett: latinul.

 

II.

 

Soha többé nem láttam a mellét. Ősszel

egy fa alatti asztalnál öt kérdést tett fel a pincérnek,

és egy szalvétára leírta a válaszokat:

 

III.

 

Nem, az ott nem diófa.

Nem áll jól az úrnak a szakáll.

Nem hiszem, hogy ép testben ép lélek van.

Sohasem fogom megtudni, mi lehetett volna belőlem.

Mit álmodtam? Semmit. Várjon. Nem jut eszembe.

 

IV.

 

Azt álmodtam, hogy talán földrengés volt.

Reméltem, hogy a magas kerítésen nem tör át a víz,

szirénák búgtak szaggatottan, és a hangszóróból egy fakó férfihang

mindenkit arra szólított fel, hogy menjen a

város fölötti dombra. Egyedül álltam itt a fa alatt.

A többire nem emlékszem.