Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Pál Sándor Attila versei

A tetemet felfedező ember, általában a / terület domináns embere, károgni kezdett / és 5-11 további embert hívott oda. A csapat / 10-20 percig hangosan károgott, majd lassan / elcsendesedtek és a területet uraló ember / kivételével elrepültek.

 

 

Pál Sándor Attila 1989-ben született Szankon. Költő, doktorandusz. Csupa sz-betűs helyhez kötődik: Szeged, Szekszárd, Szentendre. Első kötete 2013-ban jelent meg Pontozó címmel a JAK gondozásában. Jelenleg új kötetén dolgozik. 2015-ben Móricz-ösztöndíjat kapott.

 

 

Virrasztóének

 

A fényes nap immár elnyugodott,

amit ismerek a földön, sötétben maradt.

 

Kicsiny lámpám fénye küzd csak a

feketeség szélén.

 

Miután eloltom, a szemem lassan

szokik hozzá a fénytelenséghez.

 

Minden állat rendelt nyugalmára tér.

 

A fáradtak megkönnyebbülnek.

 

Én számba veszem a szeretteimet.

 

Kezeim összekulcsolása megnyugtat.

 

Mi van, ha csak én hallom a gondolataimat.

 

A pontos, tiszta hajnal derengése a szemembe ég.

 

 

Az árva asszony balladája

 

Nyöszörgő hangra lett figyelmes egy hajléktalan,

és a hang forrását követve megtalálta hamarosan.

Már kórházban van. A nyomozás folyamatban.

 

 

Vándorének

 

Elköltözni a második otthonodból, egy déli városból, a szülőfalud után.

Állni az üres lakásban.

Mint kukoricásban, sebes arccal átvágni egy szobányi bezsákolt ruhán.

Kilépni az erkélyre. Gyönyörködni a tájban.

 

 

Halotti búcsúztató

 

A temetés, vagyis az, hogy a halott

ember körül összegyűlnek fajtársai,

igen elterjedt magatartás.

 

A kutatók úgy gondolják, hogy az

emberek fajtársuk halálából, annak

okaiból tanulnak.

 

A tetemet felfedező ember, általában a

terület domináns embere, károgni kezdett

és 5-11 további embert hívott oda. A csapat

10-20 percig hangosan károgott, majd lassan

elcsendesedtek és a területet uraló ember

kivételével elrepültek.

 

 

Munkadal

 

A kövesútról letérve egy általam már

nem ismert úthálózat rendje. Lassú

követése a méltóságteljes óriásgépnek

a köhögő dízelautóval.

 

Makulátlanul fehér tanyafalak, fácáncsoport.

A kocsit megkergető kutyák, közben a félelem,

hogy eltaposunk egyet, hogy testvérem direkt

ráhúzza a kormányt.

 

Régi korok divatja szerinti, mára munkásruhává

átnevezett rongyok a testen. Végre egy akácerdő.

Meleg november.

 

Fejemben az út közben látott, határkőre szállt sólyom

vagy ölyv vagy héja vagy sas képe az egyik lapos közepén.

A meglepő szárnyfesztáv, a szenvtelensége.

Kezeimen olajos kesztyűpár.

 

A szűrt fényben távolabb üvölt a láncfűrész, mint

egy kiszenvedő vadállat. Az erdő zeng, elnyugszik,

reccsenések, a dőlés riasztó hangereje.

Ropogó avar.

 

Betolakodás a sajátba. A testvérem közli, hogy

enyém a legalantasabb munka, az általuk gondosan

mérlegelve kiválasztott, feldarabolt törzsek, vastagabb

ágak pótkocsira hordása. A magamé.

 

Nincs sietség, nincs miért szólni. Apámék távolabb.

Este a bortól zsongó fejemben visszhangzik a fák üvöltése.